Harc az adóelkerülés ellen

2012. január 17. at 3:25 1 hozzászólás

Ideje volt. Ideje volt, hogy végre komolyabban is fellépjenek az adóelkerülés ellen, ami errefelé nemzeti sport. Hogy mi különbözteti meg a nemzeti karaktereket, az ebben is jól tettenérhető. Míg svájci barátnőm a közösség ellenségeként tekint arra, aki nem fizet be valamilyen adót, az olaszok leginkább dicsekedni szoktak vele, ha ügyesen kibújnak a kötelezettség alól (ugye milyen ismerős ez Mo-n is?). Persze így a maradék kevésnek embertelen sokat kell adóznia, de hát ez egy “boldogulós” ország, mindenki ott csal, ahol tud.

Kezdődik azzal, hogy sokan lehetőleg nem adnak számlát / blokkot. És ami nekem csak egy eurós kávé, az a bárban havi szinten sok tízezer eurós megtakarítás.

Ha a szerelő nem ad, még én is jól járok, mert ugye alacsonyabb az ár. Ezen persze lehetne azzal segíteni, hogy bizonyos költségeim levonhatóak legyenek az adóból, mert akkor ugye hogy megérné nekem is számlát kérni a gázszerelőtől meg az autószerelőtől?

És akkor nem beszéltünk még a turizmusról, ahol panziótulajdonosok szépen bejelentik a minimálbért majd megveszik a jachtot.

Sok pénzről van szó, 350 milliárd euróról, a teljes GDP 18%-áról, a teljes adófizetés 36%-áról! Ezzel jelentősen lehetne segíteni akár az ország eladósodottságán, akár folyó ügyeink finanszírozásán.

Monti több lépést is tett az ügyben, egyrészt nemsokára minden 900 euró feletti fizetés esetében kötelező lesz az elektronikus fizetés (amiben az olaszok nem jeleskednek, a mai napig imádjék a kp-t, vajon miért is???). Persze a nyugdíjasok most kiborultak, mert eddig a postán jött a nyugdíj, most meg számlát kell nyitniuk, de ez legyen a legkisebb baj.

Aztán összekötnek bizonyos adatbázisokat. Pl. a jachtvásárlókét meg az adóhivatalét. Igenis, legyen gyanús, ha valaki a minimálbéréből nagyon költekezik.

És igen, vannak nagy ellenőrzések. Pl. Cortina d’Ampezzoban a bevásárlóutcában szisztematikusan végigmentek, és láss csodát, egy hét alatt hatalmasat nőtt az üzletek bevétele. 300 százalékkal!!!!!!!!!! Ja, biztos nem kerülték el eddig az adófizetést, csak hirtelen megnőtt az üzlet..

A múlt héten ugyanez történt Róma  nagy bevásárló utcáján, és ott is működött….

Namost egyes újságírók azzal vádolják a Monti kormányt, hogy ezzel akarja elterelni a figyelmet a népszerűtlen intézkedésekről. Kis olasz abszurd. Végre valaki beszedi az adókat, és egyből milyen sokaknak szúrja ez a szemét. Ahelyett, hogy örülnénk végre, hogy nem csak a mi projektmunkánkat adóztatják meg ezerrel, hanem a másokon is sikerül behajtani az elsumákolt összegeket. Ja, hogy többségben vannak a sumákolók? ennek is ideje lenne véget vetni…

Hajrá, csak így tovább.

Bejegyzés kategóriája: Mindennapok. Címkék: .

Hajótörés Olasz-magyar

1 hozzászólás Add hozzá a sajátod

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Trackback this post  |  Felirakozás a hozzászólásokra RSS hírcsatornán


Kategóriák

Join 57 other followers

Mikor volt?

január 2012
H K S C P S V
« dec   feb »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 57 other followers