Ügyintézés

Első lépés a nemzetközi munkaerőpiacra – exportáljuk a magyar álláskeresési támogatást! :)

Ha már volt munkahelyed Magyarországon, és legalább fél évet le is húztál ott, akkor jogosult vagy álláskereső támogatásra. Ami ennél még jobb, ezt Olaszországba is magad után hozhatod.

Lássuk tehát, hogyan

Első lépésként be kell jelentkezned az Állami Foglalkoztatási Szolgálat illetékes kirendeltségén. Ezt interneten könnyű megkeresni, elég a www.afsz.hu honlapon megnézni, melyik a bejelentett lakcímed szerint illetékes kirendeltség. De figyelem, ha diplomás vagy, akkor esetleg más kirendeltségre kell menned, Budapesten mindenképp. Vigyázz arra, hogy a felmondás közös megegyezéssel történjen, mert különben nem jár a támogatás. Ja, és amint bejelentkezel a támogatásra, azonnal jelezd azt is, hogy egy másik országba szeretnéd exportálni (ezt egyébként nem árt mantraként mondogatni minden szembejövő ügyintézőnek, mert velem az történt, hogy legalább hármuknak jeleztem, mégsem tudtak róla aznap, amikor egy hónap elteltével megjelentem a szükséges dokumentumokért. Becsületükre legyen mondva, hogy látván a morcosságom, aznap mégis elintézték. De kérdem én, akkor miért kellett egy hónapot várni???).
Ha ez megvan, akkor egy kis türelem, ugyanis a bejelentkezéstől számított kb. egy hónapig „rendelkezésre kell állnod”. Mármint a munkaügyi kirendeltség rendelkezésére. Hogy ebben mi a jó, az a magyar ügyintézés titka marad örökre, ugyanis ha te már készen állsz a munkakeresésre egy másik országban, ráadásul EU-s direktíva biztosítja, hogy ezt három hónapig minden gond nélkül megteheted, ki tudja kinek és miért éri meg, hogy otthon dekkolj (természetesen állást nem keresel otthon, mivel el szeretnél onnan jönni, nemdebár?)… Mindenesetre egy hónapba telik, hogy eldöntsék, exportálhatod-e az álláskeresési támogatásod. Ha egyébként minden rendben a papírjaiddal, erre úgyis igenlő választ fogsz kapni, ezzel együtt az E 303-as nyomtatványt is a kezedbe nyomják majd.
Ekkor hivatalosan is kiutazhatsz 🙂 Ilyenkor Magyarországon van társadalombiztosításod, ami az EU-s társadalombiztosítási kártya (ld. egy következő bejegyzésben) igénylésével itt is érvényes.

És kezdődik az ügyintézés olasz része

Mindenekelőtt adószámot kell szerezned, addig nem is létezel, míg nincs adószámod. Ehhez egy adóhivatalba (www.agenziaentrate.it) kell bemenned, és ott mondani egy címet (nekem bemondásra elfogadták, nem kértek igazolásokat. Ismertető erről olaszul). Ha ez megvan, akkor mehetsz a Munkaügyi központ kirendeltségébe (Centro per l’Impiego, a neten keresd meg a lakhelyed szerinti honlapjàt). Ott felírják az adataid, és adnak egy időpontot egy interjúra (itt is kb. egy hónapos várakozásnak nézhetsz elébe), amikor majd elbeszélgetnek veled és megpróbálnak segíteni abban, merrefelé indulj el a munkakeresésben.
De addig is, amilyen hamar csak lehet, jelentkezz be az INPS-nél (Istituto Nazionale di Previdenza Sociale – www.inps.it). Ez a magyar társadalombiztosítás olasz megfelelője. Itt kell leadni az E 303-as nyomtatványt, és ők fogják a magyar álláskeresési támogatást euróban kiutalni a postacímedre három hónapon át. Ha esetleg ezalatt az idő alatt akadnak alkalmi munkáid, az nem gond, 4300 eurós határig bármennyit kereshetsz, csak minden alkalommal be kell jelenteni a munkavégzés tényét az INPS-nek (ezért érdemes rögtön az elején telefon- vagy faxszámot kérni tőlük, hogy ne kelljen minden alkalommal kivárni a sort a kirendeltségen).

Amikor letelt a három hónap, akkor újra el kell menned az INPS kirendeltségre és jelezni, hogy visszakéred az E 303-as nyomtatvány vonatkozó (5-ös) oldalát. Ezt nekem nem adták oda, azt mondták, elküldik a magyar címemre. Ennek két hónapja, és még semmit sem kaptam. Azóta beszéltem olyan ismerőssel, aki az INPS-nél dolgozik, szerinte nem is nekem, hanem az otthoni munkaügyi kirendeltségnek küldik el, de ebben én kételkedem. Mivel otthon és itt is határozottan azt mondták, hogy én kapom meg és nekem kell majd otthon eljuttatnom a munkaügyi kirendeltséghez. Ezt eddig nem tudtam megtenni, így már kaptam is irgum-burgum levelet otthon (kettőt is, ugyanabban a témában, valahogy nem gazdálkodnak jól a humán erőforrással, bár igaz, hogy inkább kettőt, mint egyet sem…).

Szerencsés esetben ezalatt a három hónap alatt találtál valami munkát. Ha mégsem, akkor másként kell megoldanod a dolgot, hiszen ennél többre itt nem vagy jogosult.
Természetesen nem ez az egyetlen útja a hivatalos kiköltözésnek, a többiről is beszélünk majd.

Reklámok