Étel - ital

A kenyér

A toszkán kenyér sótlan. Ez elsőre nagyon furcsa, nehéz hozzászokni, főleg, mert nem arról van szó, hogy kevesebb sót tesznek bele, hanem egy szem só sincs benne. Azzal indokolják, hogy itt, Toszkánában a szalámik, sonkák, sajtok nagyon sósak, tehát nincs szükség sóra a kenyérben.

Dél felé haladva javul a helyzet, a híres altamurai (Puglia – a „csizma” sarkában) kenyér megfelelően sós, de ami fontosabb, hogy nagyon finom. Grano duro-ból készítik, jó néhány napig eláll, sőt, nagyon jól bírja a fagyasztást is. Érdekességként megemlítem, hogy naponta repülővel szállítják Amerikába, az ottani híres olasz éttermekbe a frissen sütött kenyeret, és az egyéb helyi termékeket.

Tulajdonképpen minden régiónak megvannak a kenyértípusai, formában, ízben különbözőek, és sokszor a régión kívül ezeket nem is lehet megtalálni. A fehér kenyér különböző formában (csillag, kör, hosszúkás, kis gömböcök stb.) létezik, de tapasztalataim szerint nem nagyon fogyasztják a teljes kiőrlésű  vagy netán egészen fekete kenyereket. Természetesen egy átlagos élelmiszerüzletben mindenből van, de mennyiségileg elhanyagolható a nem fehér kenyerek jelenléte, és én még sosem találkoztam velük sem étteremben, sem amikor barátainknál vacsoráztunk.

Az olaszok sok kenyeret esznek. Az első dolog, ami az asztalra kerül, az a kenyér, legyen akár tésztaétel, akár bármi más az asztalon. Variálják is a kenyér alapvetést: van a „focaccia” – kenyértésztából sütőben készül, lapos (ellapogatott) a formája és olajos a fogása (jól megöntözik olajjal a sütéshez), van a terzetti – kis kenyérgombócok olajban sütve (de nem lángos típus, annál sokkal kompaktabb), és mindezt gyakran olívabogyóval, aszalt paradicsommal, kapribogyóval (a tésztában vagy a tésztán) bolondítják meg. A legjobb, ha az üzletben szimpátia alapján rábökünk egy nekünk tetsző darabra, nehéz rosszul választani J

Reklámok