Mindennapok

Az olaszok ès a tèr birtokba vètele

Nem néztem utána, de valószínűleg sokan, sokféle szempontból tanulmányozták már a mediterrán népek térhasználati szokásait. Antropológusok, kultúrakutatók esetleg nyelvészek elemezték, hogy a mediterráneumban mennyiben viszonyulnak másként egymáshoz és a térhez az ott élők, mennyivel kisebb a proxemikus távolság és mennyivel több a gesztus és az érintés beszéd közben, mint az északi népeknél.

Namost, ha köztem és a vizsgálat tárgya közt csökken a távolság (ideköltöztemJ), akkor ez egyszeriben kézzelfoghatóvá válik…. Hogy csak néhány (idegesítő) példával illusztráljam a dolgot: naponta megtörténik, sőt most már direkt figyelem is, hogy megyek az utcán, szembe velem pedig jön valaki, ilyenkor ugye azt diktálná a józan ész, hogy mindketten kicsit összébb húzzuk magunkat, így lesz hely mindkettőnk számára, de nem! Tízből nyolc esetben a velem szembe jövőnek eszébe se jut, hogy nem csak az övé a járda, sőt, teljes mellszélességgel, tántoríthatatlanul megy előre – azaz felém. Biztos belőlem hiányzik a versenyszellem, de nem szoktam megvárni, hogy oldalbalökjön, általában félrehúzódom. Bár már arra is gondoltam, hogy ez esetleg egy bátorságpróba, amolyan „ki bírja tovább idegekkel” lehet…. Ehhez viszont nem vagyok elég olasz J

 

Másik kedvenc terepem a szupermarket (bevásárlóközpont, bármi, ahol kis helyen sokan vannak és a dolgok természetéből fakadóan figyelmük nem a többi emberre irányul), ez kimondottan idegtépő: az itteniek mennek a bevásárlókocsijukkal, és egész egyszerűen elfoglalják a rendelkezésükre álló teret. Keresztbe tolják a kocsit, megállnak 10 percig joghurtot válogatni, miközben a kocsi a mögöttük levő másfél méteren keresztben áll. És a legszebb az egészben, hogy lehet ott másik negyven ember, aki arra szeretne menni, ez egy icipicit sem érdekel senkit, sőt, ha helyet kérünk, értetlenül, kicsit felháborodva néznek, hogy mit akarunk ott. Sajnos leírva ez nem elég plasztikus, de a valóságban!

A dologhoz hozzátartozik, hogy Olaszországban érezhetően nagyobb a népsűrűség, mint otthon (meg egyéb más országokban), nincs elegendő rendelkezésre álló hely, és ez mindenütt érzékelhető, főleg a városokban (hát még a turisták kedvenc városaiban!). Olyan egyszerű, napi műveleteknél is, mint egy kávét meginni a bárban vagy könyvesboltban nézelődni, meg kellett szokni, hogy sosincs pihenő, állandóan a személyes (bizalmas) szférámba kell engedni a többieket (és folyamatosan, mindenért sorban állni), különben lemondhatok minden normális, napi cselekvésemről…. Nagy nosztalgiával gondolok Budapestre, ahol van TÉR, ahol be sem megyek egy vendéglátóhelyre, ha nincs szabad asztal, és megvárom a következő metrót, ha túl nagynak tűnik a tömeg.