Infrastruktúra

Közlekedünk…

Ahogy arról nemrégiben írtam, az autó a legtöbb olasznak alapvető kelléke. Az ország nagysága miatt pedig itt egészen mást jelent  a „messze”, mint otthon: ha a tengerhez megyünk (a kedvenc helyünkre), az 140-150km, és simán belefér a mindennapi rutinba, hogy ha csak Trevisoból találok járatot Budapestre, akkor előtte autózunk 270 km-t. Mostanában persze itt is érezteti hatását az olajár, és eddig sosem látott árakon lehet a benzinhez / gázolajhoz hozzájutni, de ez az utazás mennyiségét tekintve nem szegi kedvét az olaszoknak – de az erről való morgás mennyiségéről most nem szólnék.

 

Tehát utazunk, autózunk. Méghozzá a magyar turisták tapasztalatai szerint elég káoszosan. Ha viszont a Magyarországon járó olaszokat kérdezem, a magyarok vezetnek elég erőszakosan. Ezen sokat gondolkoztam, és arra jöttem rá, hogy az eltérés a közlekedés dinamikájában van: míg otthon, amúgy „németesen” azt tanuljuk és gyakoroljuk, hogy aki az adott sávban van, annak van előnye, a másik sávból jövőnek meg kell várni, amíg teljes egészében felszabadul a hely, csak aztán mehet a másik sávba, addig itt egészen más felfogásban vezetnek. Itt, sávot feledve az megy elsőként előre, akinek a kocsiorra előrébb van. Igen megkönnyíti ezt a dolgot az, hogy a városokban – ha egyáltalán fel vannak festve a sávok – simán alakulnak eggyel kevesebbé (útközben elveszik egy sáv, elsőre érdekes érzés). Ez elég rosszul hangzik, de az igaz, hogy emiatt sokkal jobban kell arra figyelni, hogy hol vannak a többiek, és beengedni azt, aki egy kicsit előrébb van, így pedig sokkal dinamikusabb lesz az autófolyam. Tény, hogy innen nézve már-már nevetséges, ahogy Magyarországon hosszú percekig nem lehet átállni egy másik sávba, mert mindenki összeszorított foggal védi a megszerzett helyét.

 

Na de térjünk át az autópályákra. Autópálya is sok és sokféle van: legtöbbször éppen átépítik, felújítják. Az olaszok eléggé tartják az alapszabályt, miszerint külső sávban nem előzünk, hanem befelé kerülgetjük a lassabb járműveket. Ezekből – főleg hétközben – rengeteg van, mert elképesztő mennyiségű kamion, kisteherautó és egyéb szállítóeszköz megy át minden irányban az országon.

Autópályadíjat nagyon találékonyan minden megtett kilométer után fizetni kell, nem lehet ám matricával, bérlettel lerendezni a dolgot (megnézném, hogy az olaszok éves szinten mennyit költenek csak autópálya-használatra, szerintem elképesztő összeget). De vannak alternatív lehetőségek a fizetésre. Ha nem akarunk akár órákig beállni egy készpénzes sorba (mondjuk dugó esetén), akkor jobb, ha telepass ügyfelek leszünk. A telepass egy szerkentyű, amit a visszapillantó tükör mellé kell felszerelni, és a fizetőkapunál automatikusan kiadja az adatokat, nyitja a sorompót, majd a megadott bankszámláról kiegyenlíti a fizetendőket. Olcsóbbnak nem olcsóbb, de mindenképp praktikusabb megoldás, mint a többi.

 

Szólnom kell még a legkülönbözőbb sebességtúllépést mérő eszközökről. Van az autovelox nevű, városban és autópályán egyaránt használt, az út szélén felállított videokamera, ami azonnal rögzíti, ha túllépjük a sebességhatárt. Ezért érdemes a többi autót figyelni: ha mindenki elkezd erősen fékezni, és gyanúsan közelíti a sebességhatárt, ott általában autovelox van. Autópályán ezen kívül – főleg Róma alatt, de már épül északon is itt-ott – van még a videofigyelő rendszer, a „safety tutor”. Ez azt jelenti, hogy néhány kilométerenként az autópálya felett átvezetett vízszintes csövön van sávonként egy kamera, ami egy adott autó sebességének átlagát számolja. Így önmagában nem büntet, ha egyszer túllépjük a sebességhatárt, csak akkor, ha hosszabb távon, tendenciózusan gyorsan megyünk. De akkor aztán kíméletlenül megkéri az árát. A gyorshajtásért különböző büntetéseket kell fizetni, de az tény, hogy drágán mérik, több száz eurót és autó/jogsi-elkobzást is kockáztat az, aki jóval túllépi a sebességhatárokat.

Reklámok