Kultúra

A Vatikán túl közel van

Egyszer (még jóval azelőtt, hogy a kiköltözés egyáltalán felmerült volna) egy barátnőm azt találta mondta, hogy ő sosem költözne Olaszországba, mert túl közel van a Vatikán. Én persze egyből azt mondtam, hogy ha minden jól megy, ennek nem kellene meglátszódni egy világi demokrácia mindennapjain. Aztán kiköltöztem és nagyon meglepett, hogy a Vatikán ilyen távolságból bizony nagyon is jól látszik.

 

Kezdjük rögtön azzal, hogy szinte kétnaponta megjelenik az egyház egy képviselője a sajtóban (TV, újságok), és kommentálja az aktuális közügyeket, sőt a belpolitikát, mintha mi sem lenne ennél természetesebb. Mitöbb a különböző sajtóorgánumoknak kézenfekvő, hogy ha több nézőpontot szeretnének bemutatni, előkelő helyen szerepel az egyházé is.

 

Különféle „világi” kiállítás, esemény támogatói közt is gyakran megtaláljuk az egyházat. És hogy egy egészen különleges példát mondjak: történt, hogy a cégünk új irodába költözött, és a vezető mindenáron ragaszkodott a hely megáldásához (!). Ennek lefolyása azért legkevesebb bizarr volt, milyen is lehetett volna, amikor a kollégák jelentős része a flower power generáció tagja, mindenféle keleti filozófiákat követ (a magánéleti formáikról meg jobb nem is beszélni J), és erőteljesen intellektuális nézőpontból rendszerszerű kritikákat tud azonnal felhozni, ha magánbeszélgetésben az egyházra terelődik a szó. És mégis megejtettük a megáldást, paradox helyzet, fura érzés ide vagy oda. Itt értettem meg igazán, hogy itt inkább egyfajta reprezentációról van szó, ami történelmileg annyira beleivódott a társadalomba, hogy nehéz lenne túllépni rajta. Nagyjából ahhoz tudnám hasonlítani az egyház jelenlétét, mintha egy párt, vagy civil szervezet lenne.

 

Ezért aztán nem lepődöm meg azon sem, hogy éppen annyi válás van – ha egyáltalán házasodnak – mint egy akármelyik másik nyugat-európai országban, a mindennapjaikat meg épp úgy élik, ahogy jólesik, lehetőleg messze mindenféle puritanizmustól, és természetes az is, hogy idősebb ismerősöm mélyen vallásos, teleszórja a lakását szentképekkel, de misére sosem megy, legfeljebb a tévében nézi. Még Amerikához sem hasonlítanám a helyzetet, mert ez a reprezentációs jelenlét is amolyan összekacsintósan megy: „na jó, ott vannak a tévében, közügyekben tüntetnek, de én meg közben azt csinálok, ami jólesik”. 

És az is már csak mitológia, hogy Olaszországban van elég hivatás, mert az új irodát megáldani kiszállt pap nemrégiben érkezhetett Afrikából, még azt is nehezen értettük, hogy pontosan mit olvas fel a Bibliából…

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s