Étel - ital, Firenze

Középkori McDonalds Firenzében

Ha Firenzében sétálgatunk, előbb vagy utóbb meglátjuk azokat az icipici helyiségeket – nem is szoba, csak a falban egy bemélyedés-, ahol gyakorlatilag a középkor óta enni- és főleg innivalót mérnek. Eredetileg egy pohár borért léptek ide be a vendégek, ami mellé általában kis darab kenyeret kaptak májjal, zsírral, szalonnával. Ezek a fiaschetteriák a mai napig léteznek, érdemes keresni őket. Mindjárt mondok is két címet: a Fiaschetteria De’Neri – Via dei Neri-n, és egy másik a Via dei Calzaiuoli-n.

Van aztán egy másik tipikus firenzei dolog: a lampredotto. Ezt is szerte a városban mozgó (vagy már lehorgonyzott) árusoktól lehet kapni, tulajdonképpen egyfajta pacal (illetve a pacal az első gyomorból van, a lampredotto meg a harmadikból, azt mondják nemesebb anyag), amit a levében folyamatosan lassan főznek. Ha az ember kér egy adagot, akkor kihalásznak a nagy edényből egy darabot, felvagdossák, a félbevágott zsemlét megmerítik a fövő lében, és abba teszik a húsdarabokat. Van egy ilyen lampredottaio a Loggia del Porcellino sarkában, egy másik a San Lorenzo piacnál található, és van még a Via Gioberti-n, valamint a Porta Romana-nál (itt a pofapörkölt is a kínálat része, és állítólag itt a legjobb a lampredotto).

Hogy két másik tipikus toszkán talponállót mondjak: a Piazza dell’Olio-n a Vivoliba mindenképp érdemes betérni, és ne horgonyozzunk le a bejáratnál, ha megtaláljuk a lépcsőt, érdemes lemenni az alagsorba, ahol le lehet ülni és van felszolgálás.

És a kedvencem, ami nem elhanyagolható kávékínálattal is rendelkezik: a Chiaroscuro a Via del Corso-n, ahol nagyon finoman főznek, este 6-kor bőséges aperitivot is lehet kapni 6 euróért, és hát a kávéik, hmmmm … vaníliás, csokis, karamellás, minden változatban, hossyú, rövid, tejjel, tej nélkül, tejszínnel…

Reklámok

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s