Felhìvàsok

Karácsonyi szünet

Karácsony lévén egy kicsit szabadságra megyek a blogomtól J

Szép ünnepeket, jó bulizást kívánok Szilveszterre, és ha minden jól megy, a Befanaval visszajövök …

Pusztai Gabi

Reklámok
Mindennapok

Bevándorlás – vízen

A tengeri országoknak vannak azért olyan problémai is, amiről Magyarországon keveset lehet hallani: ilyen a hajóféleségeken érkező menekültek állandó áradata.

Idén az első 10 hónapban 25 408 afrikai menekült érkezett ilyen–olyan vízialkalmatosságokon, sokszor embertelen körülmények közt, víz nélkül, a tűző napon nyomorogva egy kis deszkán.

Igaz, hogy amióta kormányváltás volt, kevesebbet mutatják a tévéhíradóban, de ettől sajnos még nem oldódik meg a probléma. Nemzetközi egyezmények ide vagy oda….

 

Mindennapok

Az elveszett generációk

Ezt a kifejezést egy társadalmi jelenségre kezdtem el használni, de tulajdonképpen egyáltalán nem szeretném, ha negatív megítélésre engedne következtetni. Mindenesetre tény, hogy az olasz társadalom eléggé immobil, stagnáló – lévén, hogy itt már jó régóta nem volt olyan történelmi (politikai, társadalmi stb.) esemény, ami legalább egy kicsit megborította volna a status quo-t. Így aztán egy család gyerekei nagy eséllyel olyan feltételek közt, olyan életszínvonalon, társadalmi kapcsolatrendszerben élnek majd, mint a szüleik, jó és rossz értelemben is.

Itt nincs nagyon amerikai álom, ellenben ha a papádnak volt jó munkája, lakása és hasznos ismerősei, akkor neked is lesz munkád, lakásod, meg minden, ami szükséges. Ha nem, akkor kisnyúl. Hozzátartozik a dologhoz, hogy itt az ún. középosztály nem élt rosszul egészen mostanáig, teljesen normális családi felállás volt, hogy az apa egy fizetésből szerényen bár, de azért a jóléti minimumok szintjén (és itt gondolok az egy hónapos nyaralásra, a hétvégi vendéglőkre, a kirándulásokra) fenn tudott tartani egy egész családot.

De közben öregedni kezdett a társadalom – azaz nem szabadultak fel vezető állások, így sok olyan negyvenes ember van, aki már annak is örül, hogy munkahelye van, nem hogy „karrierre” gondoljon. És hát sokan vannak, akik nem olyan családból jönnek, ahonnan hasznos kapcsolatokat tudtak volna magukkal hozni. Meg volt közben egy ’68, az összes alternatív filozófiájával, rendszer-ellenességével (persze hogy nem a Magyarországon használatos értelmében értem!), és mindez így együtt kitermelte az embereket, akik úgy döntöttek, kivonulnak a társadalomból. És nem kevesen vannak. Vannak az egészen hippik: gyakran már ötvenesek, akik a keleti filozófiákon edződve lemondanak a fogyasztásról, igyekeznek önellátásra berendezkedni, lehetőleg minél kevesebb kapcsolatba kerülni az állammal. Vannak aztán azok a kevésbé megszállottak, fiatalabbak is talán, akik ugyan diplomát diplomára halmoztak (az elején még hittek is benne, hogy elég lesz a boldoguláshoz), és most mégis ilyen-olyan munkácskákból alapszinten tartják el magukat, de nem is ez a lényeg! Mert közben azt csinálják, ami jól esik. Reggel nem kell nyakkendőt kötni, majd komoly arccal egész nap egy bankban dolgozni, és hinni abban, hogy egyetlen vágyad, és önkiteljesedésed netovábbja az osztályvezetővé való előrelépés – meg az ezzel járó fizetésemelés, még akkor is, ha a napi 10-12 óra munka mellett másra már nem sok időd marad. Hanem például építész végzettséggel gospell énekiskolát (egyszemélyes) nyitsz, jó kis énekkart szervezel, ha hívnak, még fellépni is mentek. De lehetsz teniszoktató (politológus végzettséggel) miközben arról írsz könyvet, ami épp a legjobban foglalkoztat, vagy gyógynövény-termelő a kiskertedben és még akármi más is. A lényeg, hogy te jól erezd magad, és lehetőleg nem kelljen az egész életed egy idegen munkahelyen eltölteni. Itt rengeteg ilyen embert látok magam körül, miközben Magyarországon épp az én generációm (35 körül) már teljesen beépült az establishment-be… hiába, más idők, más feltételrendszer…

Munka-tapasztalat

Homo Italicus Potens

Ime egy jò kis tàrsadalomkritikus kèpeslap (folyt. kov. holnap) – amolyan gerillamarketing akciòkènt terjed a vàrosban ès jòl jellemzi Olaszorszàg egyik nagy problèmàjàt.

homoitalicuspotens

 

A kèpeslap felirata

 

“L’Homo Italicus Potens popola le grandi città italiane, si nutre del sangue e del sudore dei suoi simili, principalmente più giovani e brillanti.

Gli esemplari più longevi e agguerriti vivono nei pressi di Milano e Roma, riuniti in lobby impegnate in traffici leciti e meno leciti. La sua estinzione è attesa con trepidazione dal resto degli italiani, in primo luogo da quei ragazzi, portatori di nuove idee, che sono ancora oggi la sua principale fonte di sostentamento.”

 

“A Homo Italicus Potens az olasz nagyvàrosokban talàlhatò, ès hasonszoru – fokent fiatalabb es nagyszerubb – tarsai vèrèbol ès verejtèkèbol el. Legtovàbb èlo, legkitartobb pèldànyai Ròma ès Milànò kornyèkèn èlnek, tobbè-kevèsbè torvènyes lobbikba tomorulnek. Kihalàsàt turelmetlenul vàrja a tobbi olasz, fokèpp azok a sok uj otletet hordozo sràcok, akik a mai napig onfenntartàsànak fo forràsàt jelentik.”

 

Infrastruktúra

A carsharing

Olaszországban van egy remek intézmény (mint sok más nyugat-európai országban is), amit az autójukhoz mániákusan ragaszkodó olaszok nem nagyon használnak, de egy idetévedt idegennek nagyon jól jön: a carsharing, azaz az „autómegosztás”.

Ha nincs elengedhetetlenül szükségem autóra, de néhanapján jó lenne, ha mégis bepattanhatnék egybe, hogy elintézzem az ügyeimet, akkor nem kell feltétlenül méregdrágán fenntartani egyet. Elég, ha beiratkozom a carsharing klubba. Évente 100 euró a tagdíj, és onnantól jogom van arra, hogy a klub bármelyik parkolójából (sok helyen van a városban) elvigyek egy autót, amikor szükségem van rá. Sms-ben lehet jelezni, hogy vinném az autót, amire ők visszaírják a kiválasztott autó ajtónyitó kódját, és már mehetek is. Az ilyen autókölcsönzés rövid távra éri meg, arra is van kitalálva, hogy egy délutáni bevásárlást, esetleg rövid kiruccanást tegyek vele, mert az árai az első órákban minimálisak. Ha ellenben napokig magamnál akarom tartani, akkor már többe kerül.

Előnye, hogy nekem nem kell autót fenntartani, biztosítást fizetni, garázst bérelni (nem elhanyagolható a firenzei garázsáraknál). Továbbá behajthatok vele mindenhova, ahová a buszok és a taxik (a többi autós meg nem) mehetnek, ingyen parkolhatok, és ha esetleg balesetet okozok, akkor a biztosítás fizeti. 

Érdeklődni a feltételekről és az árakról az autóklub kirendeltségeinél lehet.

Mindennapok

Nők elleni erőszak – Olaszországban is

Szomorú téma, de mindenképp érinteni kell, főleg, mert november 25-én volt a nők elleni erőszakról megemlékező nemzetközi nap, amikor szerte Olaszországban konferenciákon, egyéb rendezvényeken emlékeztek meg az áldozatokról.

Emancipáció ide vagy oda, még mindig nagyon magas azoknak a nőknek a száma, akiket saját környezetükből valaki bántalmaz. És bizony nem csak a bevándorlók között probléma ez, és nem is csak a legszegényebb rétegekben, hanem bármely egyéb társadalmi csoportban. Minden negyedik emberölést és a nemi erőszak 90 százalékát még mindig családban követik el. Egészen friss statisztikai adat: 2008 első felében 297 gyilkosságot követtek ennek 24,7 %-a családon belül történt, az esetek nagy részében a férfi családtag ölte meg feleségét, barátnőjét, és 33%-ban azt jelölték meg okként, hogy társuk el akarta hagyni őket.

 

Döbbenetes és egyben nagyon jellemző is Olaszországra, hogy csak 1998-ban hozták meg azt a törvényt, amely kimondja, hogy a nők ellen elkövetett erőszak nemcsak morális vétség, hanem bűntény.

 

Persze számos olyan egyesület van, amely a bántalmazást szenvedett nőket segíti, és erre nagyon nagy szükség is van, mert a bűnfelderítési eljárást végzők fejébe gyakran még nem ment át az üzenet, hogy ez bizony bűntény. Hogy egy konkrét példát hozzak: ismerősöm lányát 16 éves korában egy orvos molesztálta (úgy, hogy ő a vizsgálószoba előtt várta a lányát), öt éve. Azóta folyik a per, eddig még nem hoztak semmilyen ítéletet, ellenben sokszor sokan kihallgatták a család tagjait, abból a feltevésből kiindulva, hogy a molesztálás okozója csakis a nő lehet. Olyannyira így van, hogy amikor a lányra semmit nem tudtak „rábizonyítani”, akkor azt az elméletet követték, hogy az anya lehetett az, aki az elkövetőt valamilyen módon arra késztette, hogy ezt tegye (igaz, hogy nem ismerte, és semmilyen kapcsolatban nem állt vele). Ezek után nem csodálkozom azon, hogy a bántalmazást szenvedett nők nagy része a kihallgatás vagy a per során végülis eláll a feljelentéstől.

 

Szeretném azt mondani, hogy más országokban ez kevésbé probléma, de sajnos az a valószínűbb, hogy a probléma máshol létezik, csak nem tematizálják. 

 

Hosszú még az út a valódi emancipációhoz.

 

Étel - ital

Aperitif – vacsora helyett

Olaszországban sok helyen (bárokban, kisebb éttermekben) szokás, hogy vacsoraidő előtt, tehát este 6 és 9 között, be lehet fizetni egy aperitifre. Ez azt jelenti, hogy adott összegért (6-9 euró) a kitett ételekből lehet szemezgetni, és még egy italt is kapunk hozzá. Nagyon szimpatikus a dolog, mert akár 1-2 órát is el lehet tölteni, barátokkal beszélgetve, eszegetve, és nem is kerül sokba. Gazdasági válsággal terhelt időben most már olyan hangokat lehet hallani, hogy az aperitif 50-70%-ban helyettesíti a klasszikus vacsorára beülést. Sokkal olcsóbb és ugyanúgy jót lehet enni, mintha étteremben lennénk. A kínálat általában különféle primo-ból (tészta és rizsételek), kis szendvicsekből, grillezett zöldségekből, salátákból áll. De találkoztam már omlettel, pattogatott kukoricával, rákocskákkal és kis húsfalatkákkal is. Szóval estefelé megéri nézelődni, hogy hol találunk „aperitivo” feliratot…

 

Kultúra

Olasz babonák

Nemrégiben társaságban ebédeltünk, és valaki kérte tőlem a sót, amit én felemeltem és odaadtam neki. Erre az egész asztaltársaság megállt az evésben, és egyszerre kezdték el magyarázni, hogy a sót nem adjuk át, hanem a másik elé letesszük, aki majd felveszi, ha használni akarja. Miért is? – kérdeztem. Mert balszerencsét hoz.

Hát, jól nézünk ki, erről én még nem is hallottam. Aztán egyre másra derülnek ki a babonák. Megtudtam például, hogy esernyőt lakásban kinyitni nem lehet (csak összecsukva száradhat), a kenyeret felfordítani nem szabad, illetve idén bármi balszerencse történik, az olaszok kórusban mondják, hogy „anno bisesto, anno funesto”. Na, ezt sem hallottam még sosem, hogy a szökőév balszerencsét hozna.

Van ám még rengeteg babona: ágyra nem lehet tenni vállfát, de kabátot sem. A lila szín balszerencsét hoz – ennek valószínűleg egyházi eredete lehet, ugyanis az egyház a lila színt a bűnbánat kifejezésére használja.

„Di Venere e di Marte non si inizia e non si parte” – azaz szerdán és péteken (Martedí, Venerdí) nem kezdünk bele semmi újba, és nem indulunk el hosszabb útra.

Persze minden régiónak, de akár minden falunak más és más szokásai vannak, tehát a sor végtelen, és sosem lehet tudni, mikor „hibázik” az idegen J

Tévé-kultúra

Isola dei famosi

Már egy ideje gondolkoztam, hogy a tévéről is írok egy bejegyzést, lenne mit mondani a Berlusconi birodalom térhódításáról, meg az épp folyó rádió és tévé felügyelő testület kisakkozásáról (hmmm, miért is van déjá vu érzésem???), de most csak egy apróságról írnék, ami mégis nagyon jól jellemzi Olaszország ellentmondásosságát.

Van egy Isola dei famosi című reality show, aminek most már otthon is van megfelelője, az. amikor hírességeket elvisznek egy trópusi szigetre, és ott egy ideig ki kell tartaniuk. Az olasz kiadás komolyabbnak tűnik a magyarnál, ugyanis két hónapig tart, és vannak benne valódi megpróbáltatások is, pl. tartósan rossz az idő, és van, hogy napokig nem esznek semmit, ellenben nem szerveznek olyan előre látható, undorító mivoltukkal nézővonzó feladatokat, mint hatalmas kukacok élve elfogyasztása, és hasonlók. Szóval hitelesebbnek tűnik az egész, bár tagadhatatlan, hogy ez is show business….

Amikor az elején belenéztem az adásokba, nagyon jó volt, mert senkit, de senkit nem ismertem, még a híresek közül sem, lévén, hogy eddig egyáltalán nem követtem az olasz „hírességi közéletet” J Így tehát tényleg egyenlőként álltam minden résztvevőhöz, még véletlen sem befolyásolt egyikük vagy másikuk ismertsége.

És már az elején nagyon szimpatikusnak találtam egy Vladimir nevű nőt – igen, azért a fura mondat, mert az illető transzszexuális. Egy negyvenes, nagyon logikusan érvelő, nem pózoló, szerethető figura. Namost, ez a hölgy a kéthónapos sorozat végén megnyerte a showt. Sőt, ami ennél is fontosabb, az előző parlamenti ciklusban képviselő is volt. Azt hiszem ez egyrészt jól jellemzi Olaszországot, ahol a Vatikán időnként túl közel van, és mégis egy transz jó értelemben vett és népszerű sztár lehet. Másrészt ez sok Európai országban még annál is elképzelhetetlenebb lenne, mint mondjuk egy európai Obama győzelme.

Ügyintézés

Bejelentkezés – még mindig

Ahogy a múltkor leírtam, elsőre nem sikerült elintézni a bejelentkezést (azaz lakcímszerzést), így tehát újra próbálkoztunk. Ezúttal rutinosan telefonon kértünk időpontot, adtak is egy szombati napra. Összeszedtük az eddigi munkaszerződéseimet, illetve az ezek kifizetését igazoló dokumentumokat, a vonatkozó társadalombiztosítás-befizetéseket (a munkát adó szervezet részéről) meg a kismacskafarkát és felkerekedtünk.

Ahogy megérkeztünk, azonnal behívtak, még annyi időnk sem volt, hogy – a falon felfedezett kiírásnak megfelelően – elugorjunk az összes papírost fénymásoltatni. Beültünk tehát az illetékes hölgy elé, és előadtuk, mit szeretnénk (lakcímetJ). A hölgy úgy kezdte, hogy hangosan eltöprengett, vajon Magyarország az Unió tagja-e. Mondtuk, hogy az semmi, már Schengenen is belül vagyunk, de ő – jó hivatalnokként – nem hitte el bemondásra, tehát elment a kollégáknál listát keresni a tagállamokról. Amikor visszajött (meggyőződve, hogy igen, valóban bent vagyunk), kicsit szabadkozva azt mormolta, hogy hát kevés magyarral találkozik itt a hivatalban. Értjük, tehát nem vándorlunk tömegesen ide, ez biztos jó hír mindenkinek.  

Kiterítettük tehát lapjainkat, a szerződéseket, a kifizetéseket, amit ő elsőre nem tudott sehogy értelmezni. Ugyanis az ő rendszerében vannak az alkalmazottak, meg a vállalkozók. Én sem ez nem vagyok, sem az, tehát nem kapok minden hó végén fizetést, és cégem sincs, van ellenben sok projektre / feladatra szóló szerződésem, amit természetesen a munka teljesítésével fizetnek. Ez kicsit bonyolultabb rendszer, mint alkalmazottnak lenni, de itt -mint több más nyugati országban– az utóbbi években sok munkaadó ezt választja, ahelyett, hogy sokféle kötelezettséggel határozatlan időre alkalmazzon valakit, akitől aztán nehéz megszabadulni, ha kevés a munka, vagy nem tetszik az illető. Az olasz fiatalok egy nagyon nagy része (többsége) így dolgozik évekig, amíg idősödvén sikerül leakasztani egy biztosabb állást (ha minden jól megy). Mindezt csak azért mondtam el, hogy lássuk, ez nem egy kivételes eset, hanem –főleg a fiataloknak – napi valóság, nem így az állami alkalmazottaknak, akikhez ez a hír meg nem jutott el.

Csak a teljesség kedvéért még annyit tennék hozzá, hogy az én esetemben ez egy tudatosan választott munkaforma, ugyanis jobban lehet keresni ezekkel a megbízásokkal, mint alkalmazottként, meg hát pl. esélyegyenlőségi trénerként (ami itt az első munkám volt) nem nagyon alkalmaznak állandóra valakit, ez a dolog csak szabadúszó formában működik. Másrészt a szervezet, amelynek bedolgozom, a három adminisztratív dolgozó kivételével csak ilyen formában foglalkoztat embereket.

De térjünk vissza a szerződéses munkaformához: ha a szerződés tárgyául szolgáló munkát elvégeztem, kifizetnek, és olyankor az utánam fizetendő tb-járulékot is befizeti a cég/szervezet, persze nem az én nevemre egyedül, hanem havi összesítésben a kifizetések után egy F24 nevű nyomtatványon. Csak a krónika kedvéért, az EU-s projektek elszámolásánál minden munkaszerződés kifizetését ezzel az F24-essel (is) kell igazolni. 

Tehát ezekről a kifizetésekről vittem igazolásokat.

Ezt a rendszert a hivatalnok egyáltalán nem ismerte. Miután visszadobta az egészet, mondván, hogy akkor ezek szerint nekem nincs tb-befizetésem, mi elkezdtük elmagyarázni neki, hogy hogyan működik ez a dolog. Két perc után feladta, és elment, hogy egy kollégával konzultáljon. Amikor visszatért, bejelentette, hogy ezt ő nem fogadhatja el, mert nincs tb- befizetés igazolva, illetve beleolvasott a szerződésbe, és abban csak pár napra van munka (persze, egy adott tréning csak három napos, ès ez nem volt elég meggyőző). Ekkor már láttuk, hogy nem ütötte meg az ingerküszöbét a magyarázatunk, és nem képes szabadúszó munkaformában gondolkodni, hanem teljes falat képezve visszadobja az egészet. De nem adtuk fel. Épp arra járt egy főnök kinézetű hölgy, aki hőbörgésünkre odajött és végighallgatott (ekkor már negyedjére magyaráztuk el a rendszert), majd azt mondta, hogy hát az F24-esről már hallott, az tényleg a tb-befizetésekkel van kapcsolatban, tehát ő azt mondaná, hogy jogos a kérésünk.

Ekkor az eredeti ügyintéző feladta, és azt mondta, hogy jó, akkor most menünk el fénymásolni, aztán meglátjuk, hogyan tovább. Kimenet még elolvastuk a falra függesztett tájékoztatót, amely szerint lakcímre való bejelentkezéshez kötelező bemutatni egy tb-befizetést igazoló dokumentumot. Ekkor feltettük azt a költői kérdést, hogy mi van akkor, ha a hivatalnokok nincsenek tisztában azzal, mik lehetnek ezek az iratok, majd elmentünk fénymásolni – és lenyugodni.

Visszatérve egy másik alkalmazotthoz kerültünk, aki újból belekezdett volna a ”nem értem, mik ezek az iratok” monológba, de szerencsére a többiek szóltak, hogy nem törődjön vele, a főnök szerint el kell fogadnia.

Belekezdtünk tehát a regisztrációba. Miközben mindent gépre vitt, és kihámozta, hogy az én párom ugyan Firenzében lakik, és az ő bérelt lakásába akarok bejelentkezni, de az ő hivatalos lakcíme Bolognában van – hát, mit mondjak, nem könnyítettük meg a dolgukat J – egészen jól elmagyaráztuk neki a különböző szerződésfajtákat és a vonatkozó normatívákat. Ez is valami, a legközelebbi hasonló kliens miatt legalábbis J

Így tehát hivatalosan is lehet lakcímem itt, miután majd 4-6 hónapon belül kijönnek a városi rendőrségtől ellenőrizni, hogy valóban ott lakom, ahol, és nem csak kitaláltuk az egészet. Tiszta zöldkártya feeling J Kíváncsian várom, mit akarnak majd látni….