Mindennapok

Az elveszett generációk

Ezt a kifejezést egy társadalmi jelenségre kezdtem el használni, de tulajdonképpen egyáltalán nem szeretném, ha negatív megítélésre engedne következtetni. Mindenesetre tény, hogy az olasz társadalom eléggé immobil, stagnáló – lévén, hogy itt már jó régóta nem volt olyan történelmi (politikai, társadalmi stb.) esemény, ami legalább egy kicsit megborította volna a status quo-t. Így aztán egy család gyerekei nagy eséllyel olyan feltételek közt, olyan életszínvonalon, társadalmi kapcsolatrendszerben élnek majd, mint a szüleik, jó és rossz értelemben is.

Itt nincs nagyon amerikai álom, ellenben ha a papádnak volt jó munkája, lakása és hasznos ismerősei, akkor neked is lesz munkád, lakásod, meg minden, ami szükséges. Ha nem, akkor kisnyúl. Hozzátartozik a dologhoz, hogy itt az ún. középosztály nem élt rosszul egészen mostanáig, teljesen normális családi felállás volt, hogy az apa egy fizetésből szerényen bár, de azért a jóléti minimumok szintjén (és itt gondolok az egy hónapos nyaralásra, a hétvégi vendéglőkre, a kirándulásokra) fenn tudott tartani egy egész családot.

De közben öregedni kezdett a társadalom – azaz nem szabadultak fel vezető állások, így sok olyan negyvenes ember van, aki már annak is örül, hogy munkahelye van, nem hogy „karrierre” gondoljon. És hát sokan vannak, akik nem olyan családból jönnek, ahonnan hasznos kapcsolatokat tudtak volna magukkal hozni. Meg volt közben egy ’68, az összes alternatív filozófiájával, rendszer-ellenességével (persze hogy nem a Magyarországon használatos értelmében értem!), és mindez így együtt kitermelte az embereket, akik úgy döntöttek, kivonulnak a társadalomból. És nem kevesen vannak. Vannak az egészen hippik: gyakran már ötvenesek, akik a keleti filozófiákon edződve lemondanak a fogyasztásról, igyekeznek önellátásra berendezkedni, lehetőleg minél kevesebb kapcsolatba kerülni az állammal. Vannak aztán azok a kevésbé megszállottak, fiatalabbak is talán, akik ugyan diplomát diplomára halmoztak (az elején még hittek is benne, hogy elég lesz a boldoguláshoz), és most mégis ilyen-olyan munkácskákból alapszinten tartják el magukat, de nem is ez a lényeg! Mert közben azt csinálják, ami jól esik. Reggel nem kell nyakkendőt kötni, majd komoly arccal egész nap egy bankban dolgozni, és hinni abban, hogy egyetlen vágyad, és önkiteljesedésed netovábbja az osztályvezetővé való előrelépés – meg az ezzel járó fizetésemelés, még akkor is, ha a napi 10-12 óra munka mellett másra már nem sok időd marad. Hanem például építész végzettséggel gospell énekiskolát (egyszemélyes) nyitsz, jó kis énekkart szervezel, ha hívnak, még fellépni is mentek. De lehetsz teniszoktató (politológus végzettséggel) miközben arról írsz könyvet, ami épp a legjobban foglalkoztat, vagy gyógynövény-termelő a kiskertedben és még akármi más is. A lényeg, hogy te jól erezd magad, és lehetőleg nem kelljen az egész életed egy idegen munkahelyen eltölteni. Itt rengeteg ilyen embert látok magam körül, miközben Magyarországon épp az én generációm (35 körül) már teljesen beépült az establishment-be… hiába, más idők, más feltételrendszer…

Reklámok

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s