Kultúra, Munka-tapasztalat

A (nem létező) kétnyelvű kultúráról

Mióta itt lakom, természetesen már jó néhány „vegyes” családdal találkoztam. Mindig megkérdezem, hogy a gyerekek beszélnek-e magyarul. Az esetek nagyon nagy részében nem, vagy alig, vagy alig-alig – minél nagyobbak, annál kevésbé (tisztelet a kivételnek J). Mivel én számos olyan embert ismerek (egyetemi évfolyamtársak, barátok), akik nem magyar párral kötöttek házasságot (főleg Franciaországban, Belgiumban élnek), és az ő gyerekeik általában tökéletesen kétnyelvűek, elgondolkoztam egy kicsit ennek az okán. Nem hiszem, hogy a franciaországi gyerekek zseninek születtek, azt sem, hogy azok a párok egytől egyig teljesen tudatosan és szívósan nevelik gyerekeiket mindkét (esetleg három) nyelvre (bár nyilván ennek is nagy szerepe van a dologban). Akkor mi lehet az oka?

Aztán olvastam nemrég egy statisztikát arról, hogy az olaszok egész Európában az utolsók között kullognak az idegennyelv-tudást tekintve (- a magyarok is egyébként. Mi, akik viszont más országban élünk, biztosan a kivételt képezzük J). És hát látom, hogy itt teljes lelki nyugalommal lehet olyan állásokat is nyelvtudás nélkül betölteni, amilyenhez nálunk otthon egy idegen nyelv ismerete nem is lenne elég.

Mindent összevéve tehát azt hiszem, hogy itt nincs támogatottsága a kétnyelvűségnek. Nem jelent különösebb értéket, és nem elengedhetetlen, tehát nincs motiváció, támogató környezet, hogy a nem többségi nyelvet is megtanulja egy gyerek.

Mindez azért is érdekes, mert az olaszok egy jó nagy része a mai napig (bár egyre kevésbé) valamennyire „kétnyelvű”, már ha a különböző (és sztenderd olasz nyelvtudással érthetetlen) dialektusokat külön nyelvként kezeljük. A nyelvészet nem így tesz, de ahogy annak idején nyelvészet-professzorunk mondta az egyetemen: az, hogy egy idióma nyelv-e vagy csak dialektus, jórészt politikai kérdés. Ha másik országban lenne, biztos nyelv lenne…

 

 

Ps. Kis adalèk: a pàromat egy nemzetkozi projektben ismertem meg. Olaszok irtàk a projektet, ok voltak a koordinàtorai, ès azt is ok fektettèk ìràsba, hogy a munkanyelv angol – persze nyìlvàn mert hivatalosan nem lehetett fordìtàsokat elszàmolni. Ehhez kèpest minden egyes talàlkozòn kikoveteltèk maguknak az angol tolmàcsot (hogy ez mennyibe kerult, azt inkàbb hagyjuk, bele lehet gondolni, milyen àron dolgozik otthon / Ausztriàban / Romàniàban egy angolròl olaszra fordìtò szinkrontolmàcs…) Hat, ennyi…

 

 

 

 

Reklámok