Mindennapok

Erőszakhullàm

Nem tudom, hogy milyen szerencsétlen csillagzat alatt van most ez az ország, de nap mint nap erőszakolnak meg nőket, sőt, a legújabb „módi”, hogy párokat szemelnek ki, és a férfit is jól összeverik, úgy ráadásnak. Ma láttam a statisztikát, évente 74 000 nemi erőszakot jelentenek (ki tudja, mennyit nem). Hatalmas szám, még a hatvanmilliós lakossághoz képest is. Ennek 94 százaléka házastársi erőszak. 40 százalékát külföldiek követik el, élükön a románokkal. Nem tudom, mi fajta románok érkeznek ide ilyen hihetetlen agresszivitással… De az egyébként elég nyugalmas olaszok kezdik elveszíteni a türelmüket és önbíráskodni: tegnap egy indiain „álltak bosszút”, ami annál is szörnyűbb, hogy azon túl, hogy ő maga nem követett el semmit, az indiaiak talán az egyik leginkább beilleszkedő, és csendes bevándorlócsoport.

3 című bejegyzés “Erőszakhullàm” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Az évi 74e eset 40%-át (30 e “db”) külföldiek követik el, ráadásul szinte kizárólag házasságban? Miközben gondolom, sokan egyedül érekznek, vagy nem? – Olaszországnak eszerint: http://www.esteri.it/MAE/EN/Benvenuti_in_Italia/Conoscere_Italia/Geograf_Storia_Popolaz.htm összesen kb. 1 millió külföldi lakosa van, ez max. 500e házaspár (feltéve, hogy nincs köztük gyerek és mindenki házas, tehát nagyon nagyvonalúan), ezen belül évi 30e esetben (= a kapcsolatok 6%-ában) követ el a férj erőszakot a feleségén úgy, hogy ebből még rendőrségi ügy is lesz?

    Ja, az önbíráskoásról volt egy cikk: http://www.nol.hu/lap/vilag/lap-20090213-20090213_korai-16

  2. Nem hiszem, hogy az itt elo kufoldiek hivatalos szamat vettek alapul… bar elismerem, hogy ez nem derul ki a bejegyzesbol. EU-s adatok szerint a lakossag kb 5 szazaleka bevandorlo (ez mar magaban joval nagyobb szam, mint az egymillio), arrol nem is beszelve, hogy az irregolare-krol tenyleg csak becslesek allnak rendelkezesre. Raadasul amikor az olaszok ossze akartak szamolni a varosok koruli nomad taborokban eloket, akkor az EU megalljt kialtott, diszkriminaciora hivatkozva. Igy aztan tenyleg semmi adat a valodi szamrol, max becslesek.

  3. Szia Ilo, most mar megnezem az altalad hivatkozott honlapot, mert akarhogyan keresem, csak nagy szamokat talalok. Tegnapi hirek: csak hivatalos roman bevandorlobol van 1,2M. Illegalis bevandorlobol (ahova most mar nem szamitanak a romanok, leven EU-s allam) van 800 000 a becslesek szerint (ok tehat afrikaiak, azsiaiak stb). Es akkor meg nem beszeltunk a romanokon kivuli legalisan ittlevo bevandorlokrol (csak a szomszed Pratoban van par szazezer kinai)…
    Ami az nok elleni eroszak statisztikait illeti: valoban kevertem ket dolgot. Egyreszt az esetszamot nem a feljelentesek, hanem egy reprezentativ mintan vett felmeres statisztikai felszorzasabol vettek (mivel ugye sokat egyaltalan nem jelentenek). A hivatalosan jelentettekbol jon viszont a tobbi szam (azaz, hany szazalekat kik kovetik el). Namost lehet a szamokkal jatszani, de a tendenciak azert “kilatszanak”.

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s