Mindennapok

Az Eluana-ügy kapcsán…

Valószínűleg nem hallani Magyarországig (bár ki tudja, talán igen), de itt most egy nagyon fontos kérdésről folyik vita: az eutanáziáról. Az apropó egy tizenhét éve kómában fekvő lány élete (?), akit az édesapja szeretne elmenni hagyni, mivel felépülésére emberi számítás szerint nem sok remény van. Namost, vita az van, de társadalminak nem mondanám. Vagy csakis abban az értelemben, hogy boldog, boldogtalan elmondja ennek kapcsán, hogy mit gondol (és ez lassan már odáig fajul, hogy régi ismerősök a buszon a Nagy Testvér – alias Big Brother-, és a napi pastarecept között „szakértően” véleményezik a történéseket). Ezzel együtt az elmúlt hónapokban nem sok értelmes véleményt hallottam. Nem tudjuk például, hogy pontosan milyen állapotban van a lány (aki már inkább a negyvenes évei felé megy). Azt nem értem például, hogy miért mindig a baleset előtti, tizenévesen készült, vidám, életteli képeit mutatják. Természetesen senki nem küldene a halálba egy életerős fiatalt. De valószínűleg a mostani léte egészen más, nem nagyon lehetnek izmai, ki tudja, hogyan öregedett meg, szóval nem biztos, hogy ugyanazokat az érzelmeket váltaná ki, ha meglátnánk mai valójában.

Mindeközben a Magistrato Eluana apjának adott igazat, azaz elfogadta, hogy a lány szóban kifejezett kérése volt még a balesete előtt, hogy nem akar ilyen állapotban mindenáron életben maradni. (Azt is nehéz elképzelni azért, amint az apa a tini lányával erről beszélget…..)

Mireföl Berlusconiék soron kívül törvénykezni akartak, és hát ugye ebben az országban az Egyház is jobban mondja a magáét, és a laikus állam fogalma itt, hát enyhén szólva eufeminisztikus… Volt itt minden, fenyegetés miatt a kezeléstől (és a későbbi eutanáziától) elálló ápoló szervezet, majd egy másik elfekvő kórház, aminek a működését véletlenül épp nagyon ellenőrizni kellett (kifinomult formája a vegzálásnak), tüntetés, támogató demonstráció, meg minden, ami csak lehet…

Közben hallottuk azt is, hogy a franciák kíváncsian figyelik a történéseket, mert még ott sincs tisztázva a kérdés, és hát a tudomány lehetőségeinek fejlődésével előbb vagy utóbb valahogyan neki kell menni ennek a tabunak is.

A média nem hazudtolta meg magát, az állami tévék (talán az egy Rai Tre kivételével) ötször annyi időt hagytak az ellenzőknek, mint a pártolóknak, „udite, udite, ez egy, a Vatikán erős befolyása alatt álló állam, amit a tévéje híven ki is fejez…”

Okosabban tehát nem lettünk. Egyetlen hozadéka lehet mindennek: hogy törvényt hoznak a „biológiai végakaratról”, azaz arról, hogy mindenki még ereje teljében rendelkezhet arról, mi legyen vele egy ilyen esetben.

Ám miközben írom ezt a bejegyzést, a háttérben a híradó megy, és most jelentették be hivatalosan Eluana halálát. Lehet, hogy ezzel az egész kérdés még egy jó időre a jégre kerül…

 

6 című bejegyzés “Az Eluana-ügy kapcsán…” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. “Egyetlen hozadéka lehet mindennek: hogy törvényt hoznak a „biológiai végakaratról”, azaz arról, hogy mindenki még ereje teljében rendelkezhet arról, mi legyen vele egy ilyen esetben.”

    Szerintem ilyen súlyú döntés meghozatalát nem szabad az emberre bizni:
    1. ha csak a természetes valónkból indulunk ki, hányszor van, hogy rossz döntést hozunk, csak(!) azért, mert mondjuk már hetek vagy hónapok óta rossz kedvünk van, fásultak vagyunk, stb.., vagy olyan terhek nehezednek a vállunkra, hogy egyszerűen nem tudjuk egy kívülálló fejével nézni azt a helyzetet, amiben vagyunk, és persze így nem is tudunk (mondhatni lehetetlen) jó döntést hozni. Egy ilyen döntés visszafordíthatatlan, nem olyan, mint egy válás, vagy egy autóeladás.

    2. szerintem nem lehet csak a természetes valónkat figyelembevenni. Hány olyan csodáról hallani, hogy nemtudomén hány év után felkelt az illető, vagy halálos betegségből meggyógyult. Ezek persze előre nem látható (viszont remélhető) történések, amiket szerintem nem lehet kizárni és figyelmen kívül hagyni az életünkben.

    Nyilván mindezek, főleg az utóbbi megjegyzés vallási és egyéb ideológiai kérdéseket feszegetnek, (ami megkerülhetetlen) és amikbe nem biztos, hogy célszerű itt belefolyni mélyebben.

    A véleményem lényege, hogy ember ember felett élet kérdésében nem dönthet ilyen helyzetekben. És ebbe beletartozik az önnön életről való döntés is.

  2. Igen, ez mar ideologiai, etikai, vallasi meggyozodeseket erint, ezert nem is akartam melyebben belemenni a temaba – nyilvan nem ez a megfelelo terep ilyen dolgok megvitatasara. Sok honap utan azert irtam megis errol is, mert jelenleg elegge meghatarozza az olasz kozbeszedet. Es az is sokat elmond az orszagrol, hogy ki hogyan, mikor, milyen forumon nyilvanit velemenyt, hogyan folyik egy nagyon fontos kerdesrol a tarsadalmi vita.

  3. Itthon is elég sokat foglalkozott vele a sajtó, de kb. egy Britney Spears-szel kapcsolatos bulvárhír súlyával…

    Tudom, hogy ez itt nem vitafórum, de arpes véleményét elég szélsőségesnek tartom…
    Szerintem a legkritikusabb kérdés az, hogyan tudjuk azt kontrollálni, hogy ne szervkereskedelmi kérdés legyen az ilyen esetekből.
    Illetve nem csak az érintett személyre kell gondolni, hanem a családtagjaira is, akik esetleg évekig/évtizedekig szembesülnek nap, mint nap az állapotával, illetve a saját tehetetlenségükkel, azzal hogy nem tudnak segíteni.
    Ha lehetőség lenne nyilatkozni, akkor én önzőnek érezném magam, ha nem tenném ezt meg. Egyetlen hozzátartozómnak sem szeretnék ilyen szenvedést okozni.

  4. Írtak erről “rendesen” is Magyarországon (Népszabiban is), illetve más országok sajtójában is.

    Én a problémát valahol ott látom, hogy az orvostudomány haladása néha olyan helyzeteket eredményez, amelyek meghaladják a döntési képességeinket, és emiatt nagyon ellentétes és nagyon zsigeri álláspontok ütköznek – épp ezért kell ezt az egyénre bízni és arra ügyelni, hogy más ne dönthessen helyette.

    A természetre, az isteni akaratra és a “ne avatkozzunk bele” elvre hivatkozni borzasztóan álságos, hiszen ez a helyzet eleve csak azért állt elő, mert már beavatkoztunk a dolgok “természetes” menetébe.
    – Valóban van olyan kómafajta, amiból hosszú idő elteltével is fel lehet ébredni, de Eluánáról már a baleset után egy évvel megállapították, hogy visszafordíthatatlanul elsorvadt az agya. Nála már nem nagyon volt minek felébrednie. A spontán rákból való felyógyulások sem a legvégső stádiumban szoktak bekövetkezni.

    A szervkereskedelemtől megintcsak nem kell annyira félni, hiszen csak egészséges szervek alkalmasak beületésre; újrahasznosítani alapvetően 50 év alatti, amúgy makkegészséges, friss baleseti agyhalottak szerveit szoktak (halálos beteg nem alkalmas; és egy 17 éve mesterségesen táplált, vélhetően gyógyszerezett és a vegetálás folytán minden tekintetben legyengült ember sem túl ígéretes donor). Ezért ekkorák a várólisták.

    Az esetek többsége egyértelmű, arról van szó, hogy a már_haldokló_ember szenvedését ne nyújtsuk tovább. Ezt sokszor így is csináljuk. Pl. amikor egy 80 éves rokonnál megállapították, hogy az alapbetegségén felül rákos (áttétek itt-ott), az onkológus olyan kezelést ajánlott, amely csak az életminőséget javítja, de nem gyógyít, mert az illető már túl gyenge volt ahhoz, hogy bírja az amúgyis esélytelen kemoterápia mellékhatásait.

    Ajánlom egyébként Polcz Alaine írását Mészöly haldoklásáról.

  5. Koszi Ilo, nagyvonalakban en is ezt gondolom errol a dologrol, bar probaltam nem sajat velemenyt mondani, hanem osszefoglalni a torteneseket.
    Az alapveto problema valoban az, hogy a tudomany fejlodesevel uj lehetosegeink vannak, amivel egyelore nem nagyon tudunk etikailag mit kezdeni. Ez pl a mesterseges megtermekenyitessel is igy volt annak idejen, mara viszont (egyhazi allaspont ide vagy oda) mindenkinek termeszetes, hogy ha meddosegi problemaja van, igy oldja meg. Nyilvan mas peldak is vannak nagy szamban, es nyilvan az eutanazia-ugyet is elobb vagy utobb “megemeszti” a tarsadalom (persze ilyen temakban inkabb evtizedek tavlataban lathato a “megemesztes”).

  6. Csak megjegyzésként, a véleményem valóban szélsőséges, ezért hangsúlyoztam, hogy nem is ások mélyebre ezen a fórumon és hogy ez tényleg a saját véleményem.

    Emellett természetesen tisztában vagyok azzal, hogy egy állami döntéshozás világnézeti szempontoktól független, plurális szabályozást kell, hogy létrehozzon, mert egyrészről tiszteletben kell tartania az állampolgárok világnézetét, másrészről pedig az állampolgárainak a védelmét és szabadsági fokát is figyelembe kell vennie úgy, hogy tulajdonképpen mindenki (még ha ez nagyon nehéz vagy szinte lehetetlen is) érdekeit szolgálja. Ez nem egyzserű döntés, de ha társadalmi vita tárgya ez a téma, akkor mindenképp jó, ha szabályozva van, minthogy kételyeket és jogi vitákat eredményezzen.

Hozzászólás a(z) arpes bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s