Mindennapok

Ez + az

Nemrég egy ismerősöm Roberto Savianoról kérdezett, illetve arról beszélgettünk, hogy milyen szörnyű lehet, hogy gyakorlatilag „életfogytiglan szobafogságra”, azaz állandó védelemre szorul, mióta megjelent a könyve. Helyeseltem, sőt ennek kapcsán elmeséltem, amit én is csak itt tudtam meg, hogy délen, nagyon sok helyen a bírók, rendőrfőnökök, egyéb köztisztviselők is állandó védelem alatt állnak, pusztán azért, mert hivatásukat gyakorlása életveszélyes.

Semlegesebb téma: az adóbevallás. Nem árt tudni, hogy – amennyiben nem naptári év fordulóján vált országot valaki -, két adóbevallást is kell készíteni, egyet még az otthoni jövedelemről, egy másikat pedig a már itt megszerzettről, és a vonatkozó országban benyújtani. Ez természetesen arra az esetre igaz, amikor (előre láthatólag) véglegesen költözik ki az ember. (Ha kiküldetésről, adott időre szóló külföldi munkáról van szó, akkor arra külön szabályok vonatkoznak, és külön utána kell járni, hogy melyik esetben mi a teendő.) Ami a két országban adózás évét illeti, lehetséges, hogy otthonról esetleg bekérnek itteni adófizetést igazoló dokumentumokat, igazolásokat. Bár az én esetemben nem érné meg a szekatúra, mindent bevallottam 🙂

Egy érdekes adalék, amire én is csak mostanában figyeltem fel: a banki pénzkiadó automatáknál van „visszapillantó tükör”, azaz egy tükör, a miben pénz felvétele közben látom, ha valaki mögém áll. Fő a biztonság! 🙂

És végül egy könnyedebb téma: az iskolák környékén a járdákra felfestett lábnyomok vezetik a gyerekeket a sulihoz – a különböző útvonalakon különböző színben. Én egy iskolával szemben lakom és az első időkben néha hasznos is volt a lábacskák követése 

Reklámok