Munka-tapasztalat, Munkakeresès

A munkakeresés legújabb módjai

Amint erről nemrégiben írtam, itt, Olaszországban is elég speciális a munkaerőpiac, és – mint sok más országban – itt is bekerülni a legnehezebb. Aztán ha már van egy munkahelyünk, sokszor ismeretség, kapcsolatok mentén váltunk, fenntartva ezzel egy belső mozgást. Kívülről bekerülni, azaz megszerezni mondjuk az első állandó munkahelyet, no az nem egyszerű. De az internet fejlődésével erre is vannak újfajta megoldások. Mivel Olaszországban tavaly indult be úgy igazán a facebook-mánia (ezen én nagyon csodálkoztam, lévén, hogy az iwiw-en 2002 óta fennvagyok és otthon ez már nem számít nagy újdonságnak), mostanában próbálgatják a social network lehetőségeit. Állítólag sok HR-es, vagy vezető beosztásban lévő munkatárs egyenesen a facebookra, sőt, a LinkedIn-re megy, ha felszabadul egy állás a cégénél. Ugyanakkor kettős fegyver ez: nemcsak szakmai információkat találnak rólunk, hanem egyből a magánéletünkbe is belelátnak. Na persze az is igaz, hogy mióta youtube létezik, elég egy főnöki hiszti, máris pellengérre kerülhet a méltánytalanul viselkedő főnök.

Íme végezetül egy ígéretes honlapkezdemény: az Associazione italiana della direzione del personale nemrég megnyitott honlapján, a www.aidpforum.it címen egyelőre munkával kapcsolatos információkat találunk, de állítólag hamarosan munkatárskereső portállá bővülhetnek.

4 című bejegyzés “A munkakeresés legújabb módjai” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s