Mindennapok

Ismét fennforgás van, avagy a kereszt ès tàrsai

Nem, nem Berlusconi mondott le (sajnos), de igaz, hogy amint leírtam a múlt héten, hogy valamelyes nyugalom van a politikában, egyből történt tutto e di piú, bár ezen Murphyt ismerve még csodálkoznom sem kellene.

Vegyük rögtön a kereszt-ügyet: egy kétgyerekes anya úgy gondolta, hogy nem feltétlen kellene az iskolai osztályokban keresztet tartani a falon, és ezen ötletével egyből az Európai Bíróságig ment, amely rendben ki is mondta, hogy jobb lenne, ha mindenhonnan levennék a keresztet. Namost, ezeket a problémákat laikusabb országokban már réges-régen vitatgatják, itt-ott helyileg el is döntötték, de kérem, ez egy olyan ország (ahogy a mùlt hèten nagy megdöbbenèssel hallottam), ahol a Familia cristiana-t ma több példányban nyomják (ès adjàk el), mint az Espressot vagy a Panoramat (csak hogy otthoni szemmel is értsük: mintha Magyarországon többen vennék az Új Embert, mint a HVG-t – ugye, hogy abszurd?). Itt tehát nem olyan egyszerű az elméleti laikus államot megvalósítani. És meg kell hogy mondjam, én ez utóbbinak vagyok a híve, ami valószínűleg már máskor is kiderült, mégis az motoszkál bennem, hogy rendben van levenni a kereszteket, de akkor kérem ugyanabban a pillanatban betiltani a csadort, kendőt, és minden egyéb vallási jelet. Tudom, hogy logikailag nem áll meg az érvelésem, mert az iskola fala közügy, a saját ruházatom meg magánügy, mégis azt hiszem jogos, hogy ha elvárjuk magunktól, hogy toleránsan viszonyuljunk a nagyon más kultúrájú bevándorlókhoz (mindenki azt mond, amit akar, nekem a csador a női elnyomást szimbolizálja), akkor talán azt is megengedhetjük magunknak, hogy a saját kultúránkat is élni hagyjuk.

Reklámok

6 thoughts on “Ismét fennforgás van, avagy a kereszt ès tàrsai”

  1. Nagyon igazad van, èn is egy az egyben ìgy gondolom.Màs: hogy jòn ahhoz egy finn (mègha olasz àll.polgàrsàga is van) a befogadò orszàg szokàsait kritizàlni?? Nehogy màr egy feszùlet làtvànya a falon akadàlyozza a szabad szellemù nevelèsben a gyerkeket.Azòta azok a gyerekek màr egyetemistàk, ez a dolog valamikor 2001-ben kezdòdòtt.
    Ràadàsul nemcsak iskolàkban van kint, hanem orvosi rendelòkben, kòrhàzakban, bìròsàgon, szòval a legtòbb kòzintèzmènyekben.
    Mèg az a szerencse, hogy ùgy olvastam, megfellebeztèk a dòntèst, az olaszok nagy rèsze nem èrt egyet.Ezt egyèb fòrumokon, neten, tv-ben làttam.
    Nagyon helyes.Na legkòzelebb màr a Karàcsonyfàt is tiltani fogjàk az iskolàban, ùzletekben? Az is vallàsi jelkèp.

    1. Néhány pontosítás:

      Fellebbezni biztos nem fellebbeztek, mert nincs hova – Olaszország aláírta az emberi jogok nyilatkozatát, és ezt szegi meg azzal, hogy kötelezően kirakatja a feszületet a tantermekben.

      Nem keresztről van szó, hanem feszületről, ami nem keresztény (úgy általában), hanem specifikusan katolikus.

      Az ítélet úgy szól, hogy az állam azzal, hogy kirakja a feszületet az állami iskolákban és ezáltal állást foglal egy adott vallás mellett, elbátortalanítja az ehhez a valláshoz nem tartozó tanulókat. – Ezt észérvekkel megcáfolni azért elég nehéz.

      Az anyuka ugyan finn, de a gyerekei, akinek a jogai sérültek, olaszok (apjuk ui. olasz); ennek azonban nincs jelentősége, mert az emberi jogok egyetemesek és nem kötődnek állampolgársághoz.

      A karácsonyfa (viszonylag új divat, kb. a 20. sz. 2. felében vált igazán általánossá) és a karácsony azért praktikus, mert pogány, de persze meg van fosztva pogány jelentésétől, miközben keresztény jelentősége tulajdonképpen nem nagyon van (a húsvét a fontos ünnep), még akkor sem, ha “ráhúzták” Jézus születését a téli napforduló ünnepére (ők is tudják, milyen jól használhatók a kisgyerekek marketingcélokra). Viszonylagos “képlékenysége” miatt kereszténység nélkül is meg lehet ünnepelni (a zsidók pl. ráhúzzák a hanukát, az agnosztikusok maradnak a téli napfordulónál).

      Persze ha a feszület valóban nem (az állam világnézeti semlegességét sértő) vallási jelkép, hanem kulturális szokás lenne (ahogyan a perben az olasz állam állította), akkor tulajdonképpen az egyháznak kellene tiltakoznia a feszület állami elbitorlása, “deszakralizálása” ellen, és nekik kellene leszedetniük…

      Egyébként több helyen (Olaszországban nem tudom, hogy van) tiltják az iskolákban a csadort, burkát, niqabot, és a tanárok, köztisztviselők sem hordhatnak ilyesmit munka közben (pl. Németországban, azzal az érvvel, hogy az államot képviseli, tehát semlegesnek kell maradnia _munka_közben_).

      Nekem az egészről a rossz tanuló zsidó kölyökről szóló vicc jutott eszembe: renitens gyereket a szülők egyik iskolából a másikba adják, eredmény nélkül – a gyerek csak nem tanul. Végül a jezsuitáknál köt ki, és láss csodát: azonnal összekapja magát, már az első naptól örülten tanul. Miután leérettségizik, a szülők végre meg merik kérdezni, mitől javult meg.
      – Hát, amikor első nap megláttam a felszögezett fickót, azonnal tudtam, hogy ezek itt nem lacafacáznak!

      1. Koszi Ilo, tudtam, hogy Rad szamithatok, ha rendesen kellenek ervek es ellenervek :))))
        G

      2. Ja, meg egy dolog: kar, hogy a kereszt nincs olyan hatassal az olaszokra,mint az egyszeri zsido gyerekre… rajuk ferne :)))

  2. Szèp ès jò, az olasz sajtòt, netet, olvasvàn, hallvàn, a feszùlet pedig nem lesz leszedve ès ez ìgy nagyon helyes.
    Fiamtòl is megkèrdeztem, van-e az osztàlyotokban kint a falon? Van, ès nem fogjàk leszedni.Hittanoktatàs is van, igaz, fakoltatìv, azt lehet? àllam iskolàban tòrtènik az is.
    Akinek meg nem tetszik, ne nèzze.Ennèl sokkal nagyobb problèmàk is vanna az olasz iskolàkban, inkàbb azokkal kellene foglalkozni.
    Az EU meg maradjon meg annàl a tisztjènèl, hogy mennyi a glukòz, vagy tartòsìtòszertartalma az èlelmiszereknek.

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s