Kultúra

21. szàzadi muvèszetek mùzeuma

MEGNYÍLT A MAXXI

Rómában, a városközponttól jó kilométerre lévő Flaminio negyedben, tízévnyi előkészítés, tervezés és kivitelezés után megnyílt a Museo Nazionale delle Arti del XXI Secolo: a 21. századi művészet nemzeti múzeuma valójában egy képzőművészeti és egy építészeti gyűjtemény együttese, melynek elsődleges célja a kortárs alkotások gyűjtése, tanulmányozása és bemutatása, nemzetközi kitekintéssel, de az olasz kontextus szem előtt tartásával.

A gyűjtemények évek óta zajló feltöltésénél súlyt helyeztek arra, hogy a jelenlegi tendenciák előzményeit, vagyis az elmúlt négy évtizedet reprezentáló alkotásokat szerezzenek be. Az iraki származású, Londonban élő Zaha Hadid által tervezett 27 ezer négyzetméteres épületben az állandó és ideiglenes kiállítótermek mellett előadóterem, könyv- és médiatár, kávézó, étterem, könyvesbolt is van, az előtte lévő tágas tér pedig szabadtéri műalkotások és rendezvények fogadására is alkalmas.

A MAXXI egyszerre négy kiállítással indított: Spazio címmel magát az építményt, annak belső tereit és gyűjteményeit mutatják be, retrospektív kiállítást szenteltek két olasz művésznek – Gino de Dominicis (1947-1998) életművét több mint 130 festmény, szobor, fotó és video, Luchio Moretti (1907-1973) építészetét fotók és tervek sokasága reprezentálja -, a negyedik kiállítás pedig a török Kutlug Ataman Mezopotámiai dramaturgiák című videóinstallációja. Ez utóbbi szeptember 12-ig, a két olasz retrospektív november 7-ig, illetve 28-ig, a Spazio január 23-ig tart nyitva.

(A Magyar Narancsbòl idèzem.)

Advertisements

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s