Mindennapok

“L’amaca” di Michele Serra

Mindenkitől bocsánatot kérek, aki nem ért olaszul, de szereti a blogomat, azoktól is, akik beszélnek olaszul, de nem élvén itt, nem követik a napi eseményeket…  ám ezt a cikket nem tudom kihagyni: ez ma Olaszország 🙂 lehet rajta ámulni, sajnálkozni, röhögni, kinek-kinek vérmérséklete szerint…

“Un importante quotidiano dedica la sua prima pagina al probabile ritrovamento di una cucina Scavolini. Un premier europeo è accusato di controllare 64 società off-shore attraverso le quali avrebbe sottratto 884 miliardi di lire al fisco del paese del quale è primo ministro. Un celebrato playboy viene accusato dal suo anziano amante gay di averlo mantenuto per anni. Un ministro definisce “porci” i cittadini della capitale del suo Paese. Un sindaco fa sgomberare dai carabinieri i giornalisti che volevano seguire una seduta del Consiglio comunale. Un miliardario a lungo latitante nei Caraibi torna in Italia per spiegare in televisione che i numeri vincenti del Superenalotto erano i suoi e non della sua ex fidanzata, nel frattempo diventata moglie del presidente della Camera. Si indaga sui brogli elettorali che hanno falsato un reality-show. Il Papa annuncia che imbiancherà personalmente il suo appartamento in Vaticano. Viene reso pubblico il regolare contratto di assunzione (diecimila euro di stipendio al mese) con il quale un governo ha pagato il voto di due parlamentari esterni alla sua maggioranza. Una sola di queste notizie è falsa. Sapreste dire quale?”

L’Amaca – di Michele Serra

Kultúra

Az olaszok önérzetéről

egy múlt heti bejegyzés kapcsán felmerült, hogy az olaszok nem teljesen elégedettek azzal, hogy olaszok – vagy egészen pontosan: csak 39%-uk büszke olaszságára.

Persze ilyenkor a jó olaszrajongó olvasó csak néz és nem tudja, hogy lehetséges ez, hiszen ez egy “csodaország”, pedig gondoljunk csak bele, mi jut nekünk az olaszokról eszünkbe (még akkor is, ha szeretjük őket)?

Rendezetlenek. Nem pontosak.  Hangosak. Kiszámíthatatlanok. Ráérősek. Szervezetlenek. Nepotisták.

(Csak találomra idézek: magyar ismerősöm olasz cégnek volt a hazai kapcsolata, míg meg nem unta, hogy sosem időre érkezett a szállítmány, és sosem annyi, amennyit kért. Letelepedési ügyintézésem során – amiről sokat írtam az ügyintézés rovatban – sosem lehetett tudni, hogy 1. ismerik-e a törvényhelyet, amire hivatkoznék? 2. egyáltalán számít-e, mi a törvény? 3. elfogadja-e az egyik ügyintéző azt, amit a másik kért rajtam számon??…)

Folytassam?? Szerintem végtelenségig tudjuk mindannyian folytatni a felsorolást, mert hiszen az olaszokat nem a pontosságukért, a szervezettségükért szeretjük, hanem mert mondjuk úgy: tudnak élni. Ami ez esetben nagyjából azt fedi, hogy káosz, zaj ide vagy oda, ők jól érzik magukat. Vagy legalábbis úgy tesznek.

Mert én meg lépten-nyomon belefutok az olyan típusú beszélgetésekbe, hogy az olaszok megpróbálnak  meggyőzni engem, hogy ez azért mégis egy jó nép, jó ország. Mennyi mindent köszönhet nekik a világ. Mekkora hatalom voltak az ókorban / középkorban. És az utóbbi időben: “még a bezzeg németek is válságban vannak”. “A franciák annyit beszélnek, és mégis  X vagy Y dolog nem működik náluk sem”. Egyszóval állandóan önigazolnak. Én meg sosem értem, hogy ha tényleg ennyire biztos vagy magadban, miért kell állandóan magyarázni? Miért kell állandóan hipotetikus lenézésre keresni a válaszokat? (Főleg nekem, aki egy tízmilliós – nyugodtan állíthatom, hogy világszerte kevésbé ismert, ellenben annál problémásabb – országból jövök.)

Mert aztán meg ha elengedik magukat, és elfelejtik, hogy külföldi vagyok, akkor aztán előjön minden probléma, Tiberist lehet a panaszokkal rekeszteni – megjegyzem, joggal (lásd a valódi Olaszországról bejegyzéseket).

Szóval én azt a 39%-ot nagyon is realistának látom 🙂

Kultúra

Farmer

Erről már én is írtam itt, de most kicsit hosszabban olvashattok róla a www.hvg.hu-n is.

Már 1655-ben is hordtak farmert?

2010. szeptember 22., szerda, 09:55
Szerző: MTI

Egy 17. századi olasz művész festményei jelenthetik a kulcsot a több százéves farmerrejtélyhez, ugyanis az elmúlt években felfedezett alkotások szinte mindegyikén a már jól ismert indigókék ruhaanyagba öltöztette szereplőit az ismeretlen festő – állítják a művészettörténészek.

A kék farmer mestereként emlegetett észak-olaszországi művész festményein szinte vezérmotívumként tűnik fel a jól ismert indigókék anyag, amely néha széthasítva, olykor egy parasztasszony szoknyájaként vagy éppen egy kolduslegény kabátjaként bukkan fel a képeken. Az alkotásokat ezen a héten mutatták be egy kiállításon Párizsban.

“A képeken nagyon részletesen festette meg a ruhákat, ami igen ritka dolog egy festő részéről a szegények ábrázolásakor – mondta Gerlinde Gruber kurátor, aki maga is segédkezett a névtelen művész alkotásainak azonosításában. – Minden képen látható a kék farmeranyag, kivéve egyet”.

A festmények egyéb részletei – például a varró anyát ábrázoló alkotáson látható összecsomózott fejkendő – a jelenetek helyszínét illetően is segítettek eligazodni a szakértőknek, akik a szóban forgó művet az észak-olaszországi Velence térségébe helyezték.

Nimes vagy Genova?

A történészek sokáig két lehetséges származási helyet tulajdonítottak a farmernak. Az egyik a Franciaország déli részén fekvő Nimes városában készült strapabíró anyag (“de Nimes”, vagyis denim) volt, a másik az olaszországi Genovából érkező pamutkülönlegesség volt (a város francia elnevezéséből, a Genesből lett az angolban Jeans, azaz – már kisbetűvel – sávolykötésű pamutszövet, illetve farmernadrág, farmerruha).

A felsőbb osztályok felcicomázott darabjaival ellentétben a parasztok rongyosra hordták kedvenc farmerjaikat, így azoknak semmilyen történelmi lábnyomuk nem maradt a jelenkor számára. Mostanáig mindössze néhány töredékes feljegyzés állt rendelkezésre azokról az olcsó anyagszállítmányokról, amelyek Genovából érkeztek Európa északi városaiba – elsősorban Nagy-Britanniába – még a 17. század közepén.

“Egy korabeli brit szabó elbeszélése szerint az általa használt anyagok Genovából, a farmer szülőhazájából érkeztek. Ezek a festmények pedig újabb bizonyítékot szolgáltatnak a történelmi valóság egy rég elfeledett igazságáról” – fejtette ki Gruber az AFP francia hírügynökségnek. A képeknél használt kék színárnyalat a kurátorok szerint pontosan megegyezik azzal az indigókékkel, amelyet a mai farmerek befestéséhez használnak.

Kalandos felfedezések

Évszázadokkal az olasz festő munkáinak megszületése után Francois és Marithe Girbaud szerzett óriási hírnevet magának a hip-hop, a koptatott és a rugalmas stílust magába foglaló modern farmerek megálmodóiként.

“A mostani felfedezés a farmer egész történetét megkérdőjelezi, és ez az, amiért igazán vicces – szögezte le Francois Girbaud, aki maga is részt vesz a párizsi kiállítás megszervezésében. – Az emberek fejében a farmer Marilyn Monroeval, James Deannel és úgy általában az Egyesült Államokkal kapcsolódik össze. Hogy Nimes vagy Genova? Nem tudom, de nagyon szórakoztató arra gondolni, hogy már 1655-ben is hordtak farmert…”

Eddig tíz képet tulajdonítottak az ismeretlen olasz festőnek, amelyek közül nyolcat állítottak ki Párizsban, olyan korabeli művészek munkái mellett, mint Michael Sweert vagy Giacomo Ceruti, illetve a római és bécsi múzeumokból és magángyűjteményekből kölcsönzött alkotások.

Hogy kerültek Párizsba a képek?

A különleges képek nem mindennapi módon kerültek a francia fővárosba. A párizsi galériatulajdonos, Maurizio Canesso 2004-ben, New Yorkban vásárolta meg a 17. századi Olaszországban tevékenykedő, a nápolyi iskolához tartozó ismeretlen művész festményét. A borbély üzlet (The Barber Shop) című kép eredetének felkutatása során Canesso a Milánóhoz közeli Varese városának egyik múzeumában bukkant rá a festmény másolatára. “Akkor kezdődött el igazán a kutatás” – emlékezett vissza.

Ezzel párhuzamosan, és szintén Olaszországban, ám Canessótól függetlenül, Gruber figyelmét is felkeltették a titokzatos farmermotívumos képek, amelyeket az általa csak a kék farmer mestereként emlegetett művésznek tulajdonított. A kurátor akkor kezdett el igazán érdeklődni a festmények iránt, amikor rövid időn belül a művész két alkotása is a keze ügyébe került: a Varrónő két gyermekkel és a Kolduslegény egy szelet pitével.

Canesso kíváncsiságát később tovább növelte az a 2006-os cikk, amelyben Gruber beszámolt az általa felfedezett festményekről, így a galériatulajdonos az elkövetkező években igyekezett felvásárolni az összes addig azonosított művet. A festmények értékét 60-800 ezer euró (17-225 millió forint) közöttire becsüli a Canesso-galéria.

Infrastruktúra

Olasz tiltakozás az Európa Parlamentben

Másfél hónapos csecsemő vett részt az Európa Parlament ülésén

Másfél hónapos kislányával érkezett munkahelyére, az Európai Parlamentbe egy olasz képviselőnő, hogy részt vegyen a testület plenáris ülésén.

Az ülésteremben nagy feltűnést váltott ki a hordozókendőbe bújtatott babával érkező Licia Ronzulli, s képviselőtársai nagy tapssal jutalmazták, mielőtt felszólalásában nagyobb jogokat követelt a nőknek.

“Mint jelkép vagyok itt kislányommal, Vittoriával, hogy gondoljunk minden nőre, aki nem tudja nyugodtan összeegyeztetni a terhességet és a munkát, a szakmai pályafutást és a családi életet. Azt szeretném, hogy az európai intézmények törődjenek többet ezzel a témával, kezdve az Európai Parlamenttel, hogy mindnyájan jól össze tudjuk hangolni két életünket” – mondta.

Licia Ronzulli 35 éves, és az Európai Néppárt frakciójának tagja. Kislánya augusztus 10-én született.”

Megdöbbentő, hogy e fenti cikket a bulvár kategóriába bírták betenni az egyébként szerintem megbízható inforádiónál… persze jelzi, hogy mit godnolnak erről a problémáról.

Sokszor írtam már erről én is a blogon (https://olaszorszagbajottem.wordpress.com/2010/07/12/a-valodi-olaszorszagrol-4/ meg itt is: https://olaszorszagbajottem.wordpress.com/2010/06/04/a-valodi-olaszorszagrol-2/), de a fenti cikk érdekessége az, hogy pont egy olyan párt képviselője tiltakozott ily módon, méghozzá nemzetközileg, amely párt gyakorlatilag semmit sem tesz a problémék megoldásáért. Sőt, nem látja a problémát…

Étel - ital

Variáció babra

Olaszország északi részén ismert ez a recept, Toszkánában is népszerű. Amióta felfedeztem a jó zöldségbeszerző-helyet, hetente készítem én is – éppen most van szezonja.

Fagioli all’uccelletto

Kell hozzá fehér fejtősbab (fagioli cannellini), amit én mostanában nem szoktam áztatni felhasznállás előtt (lévén friss), de ha gyorsítani akarunk az elkészítési időn, akkor érdemes beáztatni egy-két órára. Aztán fogok egy hagymát, apróra vágom, kis olajon megdinsztelem. Erre jön a megmosott (esetleg beáztatott, lecsepegtetett) bab, meg egy pár zsályalevél. Felöntöm vízzel és egy felaprózott paradicsomot dobok hozzá. Ezen a ponton eltérőek a vélemények, van, aki sok paradicsommal készíti, de az engem inkább a paradicsomos babra emlékeztet). Innentől kis lángon főzöm addig, amíg meg nem puhul. Fontos, hogy sózni, borsozni csak a végén szoktam.

Ha tartalmasabb ételt szeretnék, a végén még belefőzök egy kis feldarabolt kolbászt is.

Firenze

Rossz vendéglő, csodás kilátással

Negatív kritika következik, mert egy jónevű étteremben csalódtunk nagyon néhány napja. A Lo strettoio vendéglő gyönyörű helyen van, hihetetlen kilátással egész Firenzére, csodálatos az épület, ízléses a berendezés, csak éppen nagyon rosszat ettünk méregdrágán.

Hogy miért érdemesítem mégis egy post-ra? Mert arra a következtetésre jutottunk, hogy enni ugyan nem, de városnézőben nagyon is érdemes a serpiolle-i dombra felkapaszkodni. Maga a villa is gyünyürű, de a terasz mindent visz. Ilyen kilátással:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Hogy találsz oda? Careggi felé indulj Firenzén belül, aztán Serpiolle irányában. Onnantól keresd a Lo strettoio kiírást…

Étel - ital

Hol főzik a legjobb kávét Olaszországban?

Hol van Olaszország lejobb bárja?? Nehéz lenne megmondani.

A Népszabiban azért elolvashatjátok a cikket 🙂 itt: http://nol.hu/mozaik/hol_fozik_a_legjobb_kavet_olaszorszagban_

Hol főzik a legjobb kávét Olaszországban?

A legjobb presszónak minden olasz azt tartja, ahol a reggeli feketéjét issza. Az összesen 150 ezer itáliai kávézót az idén is rangsorolták. A koronát a Friuliban levő Palmanova egyik kávézója kapta meg.

Röviden és egyszerűen bárnak hívják Olaszországban a kávézót, a beállós presszótól a leülős kávéházig tartó összes vendéglátási variációt beleértve. Van egyetlen pultból álló bár, ahol elénk tolják a kávét (és Nápolyban a kávéfőző pincér előre meg is cukrozza). Van olyan bár, ahol ebédelni is lehet (szendvicset éppúgy mint kagylós spagettit); van bár, mely egyben cukrászdaként is működik.

A bár az olaszok számára elsősorban a kávéfogyasztás helyét jelenti, ahol reggel péksüteménnyel, ebéd után önmagában, este gyomorkeserűvel isszák az espressót. A bár központi jelentőséggel bír az itáliai társadalom mindennapi életében. Az olaszok fejenként napi 8 eurót költenek a bárokban. A vendégek fele a bárban reggelizik, 8,7 millió olasz a bárban ebédel. A csésze kávé átlagosan 80 centbe kerül: Milánó központjában 1 euró 20, délebbre olcsóbb.

Nehéz megmondani, melyik Itália legjobb kávézója. Minden városnak, kerületnek, munkahelynek, családnak megvan a saját kedvence. A rangsorolás feladata a Gambero Rosso gasztronómiai újság szakértőinek jutott. 2003-tól adják ki a Bar d’Italia (Olaszország bárjai) című kalauzt, melyben 1650 benevezett presszót és kávéházat osztályoznak. A legmagasabb minősítést – kínálat, felszolgálás, kávéfőzés alapján -, a három kávészem, három kiscsésze osztályzat képviseli. Az év bárja címet az idén a Friuli tartományban levő, Udine közeli, ötezer lakosú Palmanova egyik bárja, a Caffetteria Torinese érdemelte ki.

Az Itália legjobb bárjának címével megkoronázott Caffetteria Torinese 1938 óta főzi a kávét a XVI. században erődként épített, csillagalakú kisváros gyönyörű főterén. Ahogyan a tulajdonos Nereo Ballestriero elmondta, reggel héttől éjjel kettőig tartanak nyitva. A Caffetteria kínálatából látszik, hogy észak-kelet olasz bárról van szó: az espresso mellett rendelhetünk japán tealevelekből készített teát, libasonkát, nyers rákot Carnia-vidékének folyóiból, Collio fehérboraiból. “Nálunk olaszok, szlovénok, osztrákok is megfordulnak, és ha a turista borjúszeletet akar reggelizni, én nem akarok neki nemet mondani” – hangoztatta Ballestriero.

A Gambero Rosso kalauzában felsorolt több mint másfél ezer bárból 27 érdemelte ki a legjobbnak járó osztályzatot az északi Piemontétól Szicíliáig. Ma már neves építészek rajzolják meg a kávézókat, a menüben kiemelt figyelmet kapnak a zéró-emissziós biotermékek és a helyi receptek. A titok persze a pincérekben is rejlik: gyorsfelfogású, jól képzett és mosolygós szakmabeli nélkül a legjobb bár sem működik. A palmanovai mellett az Innovációért járó díjat a milánói Biancolatte nyerte el. A történelmi kávéházak között a pálmát a torinói Baratti&Milano vitte el. Persze az olaszok továbbra is a kedvenc sarki bárjukban isszák meg reggeli kávéjukat.

Mindennapok

A firenzeiek büszkék olaszságukra…

Arra már rajöhettetek, hogy szeretem a statisztikákat… mindig hivatkozom rájuk, sőt keresgélem is őket időként (szakmai ártalom? :))

Most is láttam egy érdekeset: méghozzá azt, hogy Firenze lakói büszkék arra, hogy olaszok, már legalábbis 56%-uk – ami ugyan nem valami magas, de még mindig jobb,  mint az olasz átlag – 39%. Firenzében a lakosok 65%-a azt állítja, hogy jól él, és ez főleg a táj szépsége (49%), valamint a természet (27%) miatt van.

Az itt élők szerint Firenzét leginkább a Ponte Vecchio (13%), a Palazzo Vecchio (12%), a Duomo és a dóm-tér (11%), csakúgy, mint a történelmi városközpont, a firenzei terek és általában a műemlékek (10%) jelképezik leginkább.

Na jó, ez utóbbi elég szegényesnek tűnik, most ez komolyan vehető, hogy Firenze Firenze miatt az, ami?? 🙂

Ami ennél sokkal érdekesebb, az az, hogy mit gondolnak saját magukról az itt élők: szerintük szimpatikusak  (15%),  kreatívok (11%), extrovertáltak (9%), vidámak (8%), ravaszok – minden hájjal megkentek (8%), kommunikatívok (7%) és persze műveltek (6%) és szorgalmasak (6%). Ez utóbbi két szám, hát nem túl biztató….

Hibaként elismerik viszont, hogy mentálisan elég zártak (22%), vidékiek – provinciálisok (15%), és egy kicsit beképzeltek  (13%); sőt: rosszul neveltek (7%) és kevés a polgári tudatuk (6%).

Hm. Ti mit gondoltok róluk???

Képzések itt ès ott

Képződjünk ingyen szerte Európában

Itt is szeretném reklámozni azt a lehetőséget, amit au EU 2009-től biztosít minden polgárának: utazz és tanulj ingyen, egy hét erejéig.

Arról van szó, hogy mindenki, aki EU-s tagállam állampolgára és beszél egy idegen nyelvet, annak érdemes letölteni és megnézni azt a katalógust, amiben ezerféle képzés van, szerte Európában – ezekből lehet válogatni a saját érdeklődési kör, munkaprofil és utazási vágyak szerint.

Annyi a teendő, hogy a kiválasztott képzés szervezőjének kell írni, megkérdezni, hogy van-e még hely (természetesen az angol nyelvfejlesztő képzés Angliában nagyon kapós, ott azonnal le kell rá csapni, mert hamar betelik a 15 hely). Ha van hely, ki kell tölteni a jelentkezési lapot, és a szervezőnek meg a saját országod Grundtvig irodájának elküldeni, és onnantól várni, hogy a szervezők küldjék a repjegyet. (Vigasztalódjatok, angol nyelvgyakorlásnak tökéletesen megteszi az is, ha egy hétig angolul kell egy adott témáról beszélgetni, és a többiekkel egész nap angolul csevegni.)

Háromévente egyszer lehet ilyen képzésen részt venni, és az egyhetes programon folyamatosan ott kell lenni – aktívan részt venni benne. Az tehát nem működik, hogy lógok, és inkább várost nézek, de erre nincs is szükség, mert a programban van egy-egy délután városnézés, es persze esténként közös kiruccanások…  sok érdekes emberrel lehet találkozni, annál is inkább, mert egy országból max. 3 résztvevő lehet a kurzuson.

Én idén vettem részt egy ilyen képzésben, Szófiában. 10-en voltunk résztvevők (Portugália, Németország, Lettország, Görögország, Bulgária meg Olaszország képviselői -én ez utóbbi színeiben :)), és az első pillanattól sikerült egy jó hangulatú (és végülis elég komoly – ez egy kimondott szakmai képzés volt) csapatot kialakítani, jókat vacsoráztunk esténként, a sörözésekről nem is beszélve… és nagyon jól éreztük magunkat, annak dacára, hogy – hát hogy is mondjam – a hotel és az ételek nem voltak éppen kifogástalanok, de ezt írjuk Bulgária jelen állapotainak számlájára.

Egy hetet mindenképp megér a dolog 🙂

Adult Learning Catalogue 2010-2011