Mindennapok

Kis romantika a hidegben

szabadkozom kicsit, előre is: nem hiszek a szterotipiákban, nem hiszem, hogy valaki, csak azért, mert egy adott néphez tartozik, feltétlen ilyenebb vagy olyanabb lenne, de… azért ma reggel vigyorogva állapítottam meg, hogy az olasz pasik nagyon romantikusok tudnak lenni.

A jó csipős reggeli hidegben félálomban jöttem lefelé a domboldalról, autóval. Az egyik kereszteződésnél arra lettem figyelmes, hogy egy autó mellett egy motor áll, és vezetője az autóablakon befelé beszél. Először azt hittem, hogy a szokásos utcai csörte (vita, veszekedés, kinek van igaza és ki mehet jobbra/balra/előre). De ahogy elindultunk, a motoros pasi puszit dobott befele és a további jó 1 km-en is innen-onnan kerülgette az autót, és ha lassítottak vagy megálltak, akkor puszikat dobált befelé – mindeközben teljesen hidegen hagyta, hogy ki látja a műsort.

Reggel meg sietség ide vagy oda, nem dudáltam (pedig már elolaszosodtam e kérdésben, mindent azzal jelzek én is), csak vigyorogva követtem őket.

Azért ilyet se sokat látni mondjuk Bp-en. Van annak mégis valami oka, hogy ennyi magyar nő választ olasz párt.. 🙂