Étel - ital

Karácsonyi készülődés

Olaszországban a Mikulás nem tesz látogatást december 6-án, de azért ilyenkor már javában folyik a karácsonyi készülődés.

December 8. Mária-ünnep, és nemcsak egyházi, hanem állami is, tehát szabadnap. Ilyenkor szokták felállítani a karácsonyfát, nem várják meg vele a karácsonyt. A karácsonyfák kb. fele műfenyő (nem statisztikai adat, csak az én körbekérdezésem eredménye:), mivel – ahogy mondják – lakásban az igazi néhány nap után elkezd hullani. Mindenhol nagy dobozokban cipelik haza (garázsból lakásba stb.) a fenyőket, sokszor a gyerekek segítségével. Tehát nekik a fát nem a Jézuska / Mikulás / Télapó hozza. A fára gömböket, girlandot, fényeket tesznek, de szaloncukor, mint olyan, nem létezik. Van ellenben sokféle méretben és ízesítéssel, magát kellető dobozokban árult (ugye a csomagolás) panettone. A hagyományos kerek karácsonyi kalács. A panettone Milànòbòl szàrmazik, eredetileg egy hatalmas kerek kenyèr volt, amit a hàz ura keresztbe bemetszett, mintegy megàldvàn azt. Majd a csalàd egyutt fogyasztotta el a karàcsonyi unnepi vacsoràn.

Íme egy panettone recept, de természetesen otthon sosem lesz egészen olyan, mint a nagyüzemben gyártott, tökéletesre fejlesztett panettone, erre készüljünk fel, de házi kiadásnak nem rossz 🙂

Hozzávalók:

50 dkg liszt

3 dkg élesztő

2,5 dl tej

8 dkg cukor

20 dkg vaj

4 tojás

15 dkg mazsola

5-5 dkg cukrozott narancs- és citromhéj, illetve 10 dkg egyéb kandírozott gyümölcs

1 citrom héja reszelve

10 dkg dió

5 dkg mandula

vaníliás cukor

csipet só

Elkészítés:

1 dl langyos tejbe kis sót és egy kanál cukrot keverünk, majd belemorzsoljuk az élesztőt, és felfuttatjuk.

Ezután kikeverjük a lisztet, a cukrot, a tojásokat, 15 dkg olvasztott vajat, a maradék langyos tejet, a kovászt és a reszelt citromhéjat. Jól kidolgozzuk kézzel, és letakarva meleg helyen megkelesztjük. Amikor kétszeresére nőtt, átgyúrjuk, hozzáadjuk a kandírozott gyümölcsöket, diót, mandulát, és kivajazott kerek formába tesszük (lehet fazék is, mindenképp magas legyen az oldala). Még egyszer kelesztjük, majd előmelegített sütőben 180 fokon 50-55 percig sütjük. Félidőben meg lehet keresztbe vágni a tésztát és locsoljuk meg a maradék olvasztott vajjal.

 

Reklámok

12 thoughts on “Karácsonyi készülődés”

  1. Engedjetek meg egy nagyon személyes hozzászólást: a panettonéról mostantól nekem már csak a Bauli ugrik be, mert az egyéves kislányom teljesen rátapad a tévére, ha meglátja a reklámot. “A natale puoi…” Ennivaló… 🙂

    1. itten nagy dilemmaban vannak a nagy cegek, mertunnep egyfelol a dec. 8,. de a karacsonyi oruletben nem engedhetik meg maguknak, hogy bezarjanak…

      1. Itt Milánóban a dec7 is ünnep. 🙂 Olaszéknál december elég lazára sikerült így… ja csak nem nekem :D:D:D

  2. Írországban tetszett, hogy az ünnepeket mindenképp lecsúsztatják hétfőre…. (mint Angliában gondolom Ausztrália többi is hasonló) na ez otthon is jól jönne meg itt is olaszéknál.

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s