Tévé-kultúra

Teleregény, igazából

errefelé szinte mindig van egy-egy olyan aktuális “cronaca” – bűntény, amiről minden sajtótermék folyamatosan beszámolót tart, a tévék élő közvetítésben tudatnak minden apró, jelentős és lényegtelen részletet, az emberek pedig szörnyülködve vitatját úton-útfélen.

Most éppen a Yara-ügy, de az meg szinte folytatólagosan követte a Sara-ügyet. Ebben annyiban nincs meglepő, hogy egy ekkora országban természetesen (és sajnos) mindig van és lesz valami bűnügy,  amiről lehet csámcsogni. Meglepő viszont, ahogy a média kezeli a dolgokat: hihetetlen agresszivitással, minden részletet kimondva állandóan napirenden tartja az ügyeket, akár hetekig, hónapokig is. Megnevezi az érintetteket, elmondja és lehetőleg megszólaltatja az összes családi szálat, a barátokat, szomszédokat, ismerősöket, iskolatársakat, mindenkit, aki akár valami minimális szálon is kötődhet az ügyhöz, netán valami önjelölt tanú. Hihetetlen módon megszemélyesíti az áldozatokat, az embernek a végén már az az érzése, hogy ismeri az illetőt, vagy legalábbis valami nagyon közeli kapcsolatban áll vele.

Szerintem ez beteges dolog, és nem kellene, hogy így legyen.

Egyrészt a szerencsétlennek és családjának joga lenne a diszkrécióhoz. Épp elég tragédia, ha egy családból eltűnik egy 13 éves lány, vagy megölik a 15 éves kamasz gyereket, de hogy ezzel együtt hetekig újságírok (és következésképpen kíváncsiskodók) hadával kell közeli testi harcba bocsátkozni, valahányszor kilépnek az ajtón, az azért embertelen. Hogy boldog, boldogtalan elmondja a saját véleményét arról, amiről mindent tudni vél, és ennek fórumot is adnak (és nemcsak a gossip, hanem a köztévé), az meg egészen nagy hülyeség.

Persze hivatalosan mindent lehet, de hogy valami újságírói etika (tudom, sokat kérek..), meg eleve egy alapvető jóízlés miért nem tud felülkerekedni, azt nem tudom.