Ügyintézés

Tb-kártya újratöltve

Namost ugye egyszer már végigcsináltam az első tb-kártya igénylését, de mivel nem állandó munkatársként dolgozom, hanem contratto a progetto-k tömkelegével, időként újra be kell bizonyítanom, hogy jogosult vagyok a tb ellátásra (annak ellenére, hogy k.. sok pénzt levonnak tőlem mindenféle címek alatt).

Jó. Előkészítettem a sok szerződésem, az anagráfiás papírt, a lakcímváltozást igazoló papírt, a türelmemet, no meg a kitartásomat.

És bementem a firenzei ASL-ba.

Namost, én egy éve hivatalosan már nem Firenzében lakom, hanem egy szomszédos városban, bár ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Firenze tábla ott van a kert végénél és mindent Firenzében intézünk a mindennapokban.

Szóval sorszámtép, sorbanül és várakoz. Majd én jövök. Mondom, hogy meg akarom újítani a tessaramat. Ok – mondják (meg is lepődöm, mert eddig mindig azon rugóztak, hogy elég-e a szerződéseim egy évre vetített összege a jogosultsághoz. Elég. De most ez nem izgatja őket.) Mindent kipakol, kiterít és megmutat. Már majdnem ott tartunk, hogy ok, meghosszabbítja, mikor megakad a szeme azon, hogy az eddigi orvosom Firenzében van, én meg már nem Firezében lakom.

Na ezt nem lehet – mondja szigorúan. De miért nem? kérdem ártatlanul.

Mert ez nem a saját városomban van. Na de, mondom én, én itt élek, csak aludni járok haza a városhatáron levő lakásba. Akkor sem lehet.

Konzultál. Kérdez. Kollégát odahív.

Tudjátok ilyenkor még reménykedik az ember, de általában teljesen feleslegesen.

Nem lehet….  hacsak…  kérek egy deroga-t a firenzei orvostól és akkor lehet.

Jó. Magamhoz veszem a deroga modello-t, és onnantól kezdve 3 napig próbálom az irodánk alatt rendelő háziorvost elkapni. Sikertelenül. Az asszisztense azt mondja nem lehet. De mondom, lehet. Az ASL is azt mondja, meg a szabályzas is, amit addigra már oda-vissza ismerünk. Az asszisztens hitetlen. De végülis ez teljesen mindegy, mert az orvost nem tudom elkapni. Szóval mivel nem érek rá hetekig a medicot üldözni, feladom, és bemegyek a saját városom ASl-jébe, hogy egy orvoslistán rámutatással kiválasztott orvos nevét megadva végre megcsináltassam a tesseramat – az elkövetkezendő 8 hónapra (amikor majd úgyis újra kell csinálni, mert ismét lejár a legtovább tartó szerződésem).

Röpke 40 perc után bejutok, előadom a sztorit, mire a saját városom ASL-jának felelős nénije azt mondja komolyan rámnézve: “de lehet!!!!”.

Ugye nem lepődtök meg, hogy ha azt mondom, hogy ez a legteljesebb mértékben hidegen hagyott és csak úgy, arbitráriusan kiválasztott orvossal megcsináltattam a tessera-t.

Advertisements

18 thoughts on “Tb-kártya újratöltve”

  1. csak akkor lehet, ha a firenzei orvosod alàìrja, hogy elvàllal, kitolti a modulo-t, a modulo-ra “mantenimento medico precedente per motivi di orario e/o luogo di lavoro”-t kell ìrni, ezt majd a Comissione Asl elbiràlja, ès kapsz èrtesìtèst/ azèrt nem szoktàk “bevàllalni”, mert ha otthoni vizit kellene, az teruleten kìvul maceràs…

  2. Koszi Kinga, lattam, hogy nem nagyon akartak alairni (bar a sajat varosom orvosaitol sokkal messzebb vagyok foldrajzilag, mint attol, aki itt Firenzeben lenne, de ez most mellekes. Gondolom ugy gondolta a firenzei kollega, hogy szivjon a masik…)
    Sajnalom, hogy nem errefele praktizalsz!!! 🙂 egy sima verkepet nem tudtam megcsinaltatni ket eve (csak rutinbol, otthon evente szoktam), mert nem volt elerheto az eddigi orvosom (ez is jo, nem?) 🙂

  3. 🙂
    a tiéd is aranyos történet…az enyém is: 2009. szeptemberében adtam be a kérelmet (nekem a bevándorlási hivatalba kellett menni,nem az ASL-ba), és hopp….ez év, cioé 2011. februárjában MEGKÜLDTÉK! addig volt egy nyomtatott A4-es bizonylatom (csak azzal nem lehet cigit venni az automatából mert nem megy be a kártya helyére) :-DDDDD

  4. Szia(sztok)!
    Nekem is meg kène ùjitanom a tb-kàrtyàm, mert eddig csak lejàrt hatàrido”s munkaszerzo”dèsem volt, viszont most megvàltoztattàk hatàrtalan idejure.
    Kèrdès: ha megyek az ASL-be ezt bejelenteni ès meghosszabbitatni a kàrtyàt, kell minden dokumentum ùjra (resideza, ùtlevèl, codice fiscale, utolso 2 busta paga, stb.), vagy elèg csak az ùj szerzo”dès ? Leginkàbb azt lenne jò tudni h a busta paga kell-e.

      1. Hurrà! Nem kellett a 2 busta paga !! 😀
        Kèrdezte a no egyèbkènt, hogy van-e nàlam, nem volt, de nem volt baj. Csak az ùj szerzodèst ès a dokumentumokat kèrte; az ùtlevèl elèg is lett volna, de orult, hogy van olasz szemèlyim is.

  5. Ha rám hallgatsz és nem akarsz kétszer járni, jobb, ha mindent viszel.
    Hátha rossz kedvében találod az ügyintézőt…..

    (Én kétszer mentem…. 😦 )

    1. Firenzèben 😀
      na de szerintem csak nekem van ilyen szerencsèm. a tb kàrtya kivàltàsa csak 3 òra sorbanulèsbe tellett, a residenza 3 hònapos vàrakozàs volt, a carta identita-ròl levelet kaptam h most màr mehetek kivàltani. 🙂 na de persze egy egyszerù borgyogyàszati ellenorzèsre csak 6 hònap mùlva adtak idopontot. 😛

      1. Apropò bòrgyògyàsz (vagy bàrmi màs)….ha sùrgòs dolog ès nem akarsz 100 eurot kifizetni a privàt orvosra, ajanlom a Misericordia-t, Firenzeben tòbb helyen is vannak rendelòik, on line foglalhatsz (èn pàr nappal elòtte foglaltam le egy bòrògyògyàszt) ès mivel “convenzionato” az Asl-al ezert az àra sem tul vèszes, olyan 35-40 euro kozot volt tavaly….

      2. Koszi! Jol johet. Csak surgos esetekre, vagy egyebkent is?? Be kell jelentkezni? Koszi 😉

    1. Gabi, nem csak sürgős esetben, hanem barkmilyen ambulans szakorvosi rendelesre lehet. Sokkal olcsobb mint a privat ès pár nap tavlataban tudsz időpontot foglalni. Még az orvost is kivalaszthatod..

      1. Ezen a neven vagy belepve a wordpressre valoszinuleg. Mert akkor automatikusan azt adja meg az adatoknal a wp. (en is szoktam ilyet 🙂

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s