Kultúra

Olaszország 150 – meg a szabadkőművesek

Nemrég említettem a szabadkőműveseket, és azt is, hogy Olaszország egyesítésében is aktív szerepet játszottak. Lássuk, hogyan.

1861. március 14-én II. Viktor Emanuel-t (aki már Sardegna királya volt) kikiáltották az új olasz állam királyának.

Ezzel lezárult a risorgimento első fejezete, és Itália többé nem csak egy “espressione geografica” volt (copyright Metternich), azaz sokféle királyság és hercegség puzzle-ja. 1859-ben és 1860-ban  a szárd királyság része lett Lombardia, Piemonte, Parma, Modena, Bologna, Toscana, sőt még az addig az egyház fennhatósága alatt álló Marche és Umbria is. Aztán Garibaldi, az ő 1000 emberével (spedizione dei Mille) meghódította a két Szicília királyságát is.

Hiányzott azonban Venezia, Roma és Lazio – amelyek csak III. Napóleon (a pápai állam támogatója)  halála után, 1870-ben csatlakoztak, illetve Trentino- Alto Adige és Friuli-Venezia Giulia, amelyek az alső világháború végét is kivárták.

A napóleoni időkben a szabadkőműves páholyok 20 000 főt számláltak, de az ezt követő restaurációs időszakban (Bourbonok) nehéz lett a túlélés, lévén a hercegek, királyok módszeresen zárták be a templomaikat. Elterjedtek tehát a titkos szövetségek, a Carboneria, az Adelfi-k, Filadelfi-k stb. Ezek egy része idővel elsorvadt, szektásodott, de valamilyen szinten azért továbbvitték a hagyományokat.

Namost a szabadkőművesek hozzájárulásáról az olasz egységhez periódusonként más és más volt a vélemény. Volt, aki nagyra tartotta, volt, aki ellenben minimálisnak gondolta (éppen mondjuk akkor,  amikor Mussolini hadat indított a szabadkőművesek ellen).

Úgy tűnik, helyi szinten érdemes a kapcsolatokat keresni: Livornoban végig a risorgimento alatt megvolt a kicsit szektás és titkos aktivitás, amely az egyesítés felé vitte a helyieket. Így volt ez Szicíliában is, a grande oriente nem szűnt meg ezen dolgozni. Maga Garibaldi is szabadkőműves volt, csakúgy, mint sok más (Mo-n valószínűleg nem ismert) ember: Livio Zambeccari, Aurelio Saffi, Giuseppe Avezzana…

Federico Campanella (Mazzini barátja, több felkelés résztvevője és a Spedizione dei Mille egyik fontos szereplője) maga nagymester volt.

De nem folytatom a nevekkel, mert bevallom, aki nem tanulmányozta kimondottan ezt a kort, annak nem sokat mondanak.

Az viszont fontos tény, hogy a második függetlenségi háború után 1859 októberében heten összegyűltek egy új páholy megalapítására, és Itália régi nevét, az Ausonia-t választották. Politikai céljuk az volt, hogy egy nemzeti szabadkőműves szervezetet hozzanak létre a Savoya-ház alatt egyesítendő Itáliában és Cavour támogatásával.

Persze Garibaldi a legnevesebb szabadkőműves az időszakban, akit 37 évesen 1844-ben léptettek be egy szabálytalan, a brazil szabadkőművesektől függő páholyba. Ő aztán átlépett egy uruguayi illetőségűbe, amely szabályosan létezett a francia fennhatóság alatt.

Ezzel egy időben az angolok nagyon is támogatták a déli expedíciót (pénzzel) amelyben sok szabadkőműves vett részt. Többek közt a magyar Türr István is.

Szicília elfoglalása után Garibaldi Italia első és legfontosabb szabadkőművese lett, ami ez esetben a két konkurrens áramlat egyikét jelentette (a másik rivális szabadkőműves páholy, a skót rítus szerinti  is megválasztotta  magáét).

Garibaldi úgy tartotta, hogy az olasz szabadkőművesség elsődleges célja Itália egységének segítése. Megpróbált megtenni mindent azért, hogy  a két különböző rítusú páholyt egyesítse, mert szerinte ez Itália egyesítését is magával hozza, ami pedig egy demokratikus és világi állam lesz, ahol meg lehet majd valósítani a társadalmi reformokat.

A szabadkőművesség elsősorban erkölcsi és civil jogokat jelentett, és ebből nőttek ki később a világi kultúra terjesztése, az általános szavazójog, a nők emancipálódása, adórendszer a bevételek nagyságától függően, szabad vallásgyakorlás, a dogmatizmus elutasítása, közoktatás. Megannyi nekünk már természetes jog, ami az alig egyesített Itáliában valahol elindult, és ez nagyban a szabadkőműveseknek köszönhetjük.

Zárásul még annyit említsünk meg, hogy a trikolór, az olasz jakobinusok 1700-as évek végi zászlója, szent a szabadkőműveseknek. Minden páholyban keletre helyezik, a nagymester közelébe.

Eddig bejegyzések a témában:

https://olaszorszagbajottem.wordpress.com/2011/02/01/italia-150-3/

https://olaszorszagbajottem.wordpress.com/2011/01/14/italia-150/

https://olaszorszagbajottem.wordpress.com/2011/01/28/italia-150-2/

Reklámok

9 című bejegyzés “Olaszország 150 – meg a szabadkőművesek” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Kedves Gabriella!

    Nagyon érdekes volt mindkét blogbejegyzése az olasz szabadkőművességgel kapcsolatban. Érdeklődve várom a folytatást, s máris javasolnék egy témát, az olasz-magyar szabadkőműves kapcsolatokat. Izgalmas lenne látni, hogy az olasz források hogyan emlékeznek meg pl. Pulszky Ferencről, aki Torinóban lett szabadkőműves, jó kapcsolatban volt Garibaldival, s aki hazatérve Magyarországra a Jánosrendi, majd annak a Nagyorienssel való egyesülése után a Symbolikus Nagypáholy nagymestere lett. Feltáratlan még Kossuth (akit az USA-ban vettek fel szabadkőművesnek) olaszországi kapcsolata a szabadkőművesekkel – azt tudjuk, hogy halálakor a torinói szabadkőműves páholy nagy gyászszertartást rendezett neki. Vagy itt van Adriano Lemmi, aki Kossuth titkára volt, részt vett Kossuth angol és amerikai körútjának megszervezésében, s aki később az olasz nagypáholy nagymestere lett. Szóval Türr “Pistán” kívül is van még számos szabadkőműves kapcsolatunk Olaszországhoz, de jó lenne ezeknek a részleteit is megismerni.

    1. Koszonom a tippet 🙂
      Szivesen varom vendegvelemenykent az ezzel kapcsolatos irasait, ha van kedve, ideje… Sok udvozlet

  2. Kedves Gabriella!

    Egy érdekes utalást találtam a minap:

    “Néhány napja Berlusconi egyik tanácsadóját tartóztatták le szabadkőműves szövetkezés címén, …” (http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/legfrissebbek/elozetesben-berlusconi-%E2%80%9Eszallitoja%E2%80%9D.html)

    Én nem tudok arról, hogy Olaszországban tiltott lenne a szabadkőművesség – mi lehetett a tényleges indok arra viszont kíváncsi lennék.

    Hallottál-e erről, vagy utána tudnál nézni?

    Lalo

  3. Hm erdekes, ennek jobban utananezek. Elsore azt tudom elkepzelni, hogy ugyan valoban szabad szabadkomuveskedni OO-ban (nagyon sokan tagok, foleg a politikai, gazdasagi elit koreiben – egyesek szerint enelkul lehetetlen magasabb szinten karriert csinalni), de ebben az esetben a kulcs a” szovetkezes”. Ugyanis a mafiaellenes torveny nagyon szigoruan buntetni a TITKOS szovetkezeseket (a szabadkomuveseknek is honlapjuk van stb).
    Irok meg, amint tobbet tudok rola…

    1. Megvan a valasz: Luigi Bisignani-t egyaltalan nem szabadkomuvessege miatt tartoztattak le (bar az). Ez egy felreforditas eredmenyekent kerult a magyarba. Konkretan “accusato di associazione per delinquere e rivelazione di segreto d’ufficio”, azaz bunszovetkezet szervezesevel es hivatali titok kiszivarogtatasaval vadoljak. Szo sincs a szabadkomuvesekrol (massoni). Tehat inkabb mafiozo volta miatt bukott meg.

  4. Kedves Gabriella!

    Szó volt arról, hogy jó lenne felderíteni az olasz-magyar szabadkőműves kapcsolatokat. Találtam egy cikket, ami éppen ezzel foglalkozik, de (számomra sajnélatos módon) olaszul:

    LUIGI POLO FRIZ
    LODOVICO FRAPOLLI, LA LOGGIA MASSONICA
    DANTE ALIGHIERI E L’EMIGRAZIONE UNGHERESE

    http://www.epa.hu/02000/02025/00013/pdf/RSU_1998_13.pdf#page=105

    A cikk a 103-116. oldalon található.

    Sajnos ez a szöveg számomra még Google fordítóval is (vagy éppen azért) nehézségeket okoz.

    De ha esetleg Ön elolvasná és kivonatolná a lényegét …

    Üdvözlettel:

    Lalo

    1. Nem tudom, beszel angolul vagy franciaul? Tipp: a google fordito eleg erthetoen fordit olaszrol erre a ket utobbi nyelvre (messze nem tokeletes, de ertheto, foleg ha valaki jartos az adott szovegkornyezetben), a magyar forditas hasznalhatatlan….

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s