Mindennapok

Aktuális

ugye én naponta olvasom a magyar sajtót, és most feltűnt, hogy van három – nemcsak Olaszországnak fontos – dolog, amiről otthon csak érintőlegesen írnak. Megértem persze, hogy  a vadmagyarok vadalkotmányozása közepette a sajtó meglehetősen elfoglalt (aggódom én is erősen a dolgok állása miatt), de azért mégsem ártana némi figyelmet szentelni annak, hogy 1) Líbiát bombázzák. Most persze azt mondják, hogy ez nem háború, és csak a NATO intézkedik, nem az egyes országok, de kérem, felfogtuk, hogy itt komoly háború van kilátásban??? (és Magyarországis NATO-tag, úgy nem mellesleg.) És az Olaszországban csalódott Kaddhafi fenyeget mindenkit, amit errefelé hajlamosak meglehetősen komolyan venni.. nem hiányoznának a terrorista cselekedetek…

Aztán meg 2) a Japánban történt szerencsétlenség azt is jelenti, hogy az onnan hazautazó emberek bizony némileg sugároznak (csak Toszkánában hivatalosan már kb. 100 ilyen ember van), nem beszélve arról, hogy minden onnan jövő termék (és ebből azért van pár) potenciálisan radioaktív lesz. Hallottunk erről a magyar sajtóban???

És végül, de nem utolsó sorban 3) tömegesen érkeznek a menekültek Lampedusa-ra. Az 5000 lakosú szigeten e pillanatban 5000 menekült van, és folyamatosan szállítják el őket. Ami döbbenet (és ajánlom minden ide vágyakozó magyar figyelmébe), hogy a meginterjúvolt maghrebiek tudják, hogy itt nincs munka. Alig várják, hogy több lehetőséget kínáló országok felé elindulhassanak…

Advertisements

5 thoughts on “Aktuális”

  1. Rossz oldalakat olvasol 🙂
    Sok helyen foglalkoznak az első 2 témával. Az utolsóval még nem találkoztam, bár mostanában csak elég felszínesen futok át mindent.

    Erről jut eszembe… A HVG-nél nincs online előfizetés? Regisztráció esetén legalább az archívumban lehet keresni.

    1. De van, szoktam is keresni, csak a napi 10 ora szamitogepes munka utan nem szeretek meg ujsagot is ott olvasni 😦

    1. Sanos ilyen esetek kellenek, hogy vegre raebredjenek, itt is milyenmerteku a nok bantalmazasa…. Hetente tobb no belehal ebbe…

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s