Munkakeresès

Ápolók Olaszországban

Mivel a blog egyik sztártémája a magyar ápolók olaszországi munkalehetőségei, szeretném megosztani veletek az alábbi hozzászólást. Érdekes és fontos lehet mindazoknak, akik ide készülnek… ráadásul nem csak mindig az én “károgásomat” halljátok, hanem egy szakmabeliét is.

“Sziasztok!
Én szakápoló vagyok, és 1 évig dolgoztam Olaszországban.
Én mindenkinek azt tanácsolom, nyelvtudás nélkül ne menjen az egészségügybe dolgozni.
Amit az itthoni cégek hirdetnek, hogy megtanítanak olaszul 1-2 hónap alatt, nagyon kevés.
Beszéljünk a bérekről: egy szakdolgozó 20-25 eurót kap óránként,ha kórházban dolgozik.Vigyázzatok, mert ha cégen keresztül mentek pl. idősek otthonába 200 órát is dolgozhattok de a haszon nem a tiétek hanem a cégé. A cég 20 eurót kapott utánam nekem ebből 5 euró jutott, az igaz ugyan, hogy a lakást, és repülőt fizették de nem úgy járhattál haza, ahogy beígérték.
A munka jó, csak szakápolást végzel, nincs etetés tisztázás, mint itthon, csak szakfeladat. Mindenki nézzen utána megbízható-e a cég aki kiviszi.”

Ehhez kapcsolódva mondom én is:

– aki nem tud rendesen olaszul, az inkább még szánjon rá otthon idót, és tanuljon meg. Nagyon keserves dolog ám, hogy nem érted a betegeket és a kollégákat. Arról nem is beszélve, hogy ha emiatt hibázol, felelősségre fognak vonni….

– ha tudsz olaszul és magad keresel állást, akkor rendes feltételekkel tudsz találni rendes állásokat. Versenyvizsga, felvételi stb után. Ha nem, vagy a közvetítő cégekre bízod a dolgot, akkor kevesebbet fogsz keresni (nyilván a haszonért csinálják a közvetítők, és a munkaadők meg azért keresnek keleti munkavállalókat, mert tudják, kevesebbe kerülnek). Adott esetben sokkal kevesebbet (akár harmadával kevesebbet is). És mások mondják meg neked, mikor mehetsz szabira, mit kell elvállalnod stb.

– igaz, hogy a szakápolók csak szakápolói munkát végeznek, tehát nincs “kulimunka”, de sokkal magasabb szintet követelnek tőlük a munkaadók és maguk a betegek. Erre nem árt felkészülni, lévén a magyar egészségügyben sajnos elmegy a barátságtalan  stílus, a “nem hallom meg, amit nem akarok”, itt nem. A betegek igényesek és jó minőségű kiszolgáláshoz vannak szokva – mégpedig hálapénz nélkül.

Reklámok

33 thoughts on “Ápolók Olaszországban”

    1. Igen, marpedig itt nem adnak, eszukbe sem jut. Ez is azon magyar sajatossagok egyike, amirol ha beszelunk, ertetlenul neznek ram…

  1. Kiemelnèm, hogy “hàlapènz nèlkùl”, ez egy Magyarorszàgon dolgozò egyèzsègùgyisnek nagyon furcsa lehet…

  2. Sziasztok. Én és a férjem is egészségügyben dolgozunk már közel 10 éve Magyarországon, Szabolcs megyében. A hálapénz fogalma nálunk is “ismeretlen”. A férjem ápolóként két alkalommal kapott 100 Ft-ot kávéra 🙂 5 év alatt, és nem akarom fényezni, de nagyon emberséges, jó munkaerő. Bár lehet, hogy ez csak azon múlik, hogy Addiktológián dolgozott. (Meg egyikünk sem az a típusú, aki a beteg embertől el tudná fogadni a hálapénzt, lévén, hogy a mi családunkban is van beteg és tudjuk, hogy ez egyébként is milyen kiadásokkal jár. Talán ezért is nem gazdagszunk meg.) A fizetésről meg nincs mit mondani.
    A párom most Olaszországban dolgozik 6 hónapja. Nem ez volt az elsődleges ország, amire gondoltunk (bár nagyon vonzó), de egyedül ide tudott akkor még nyelvtudás nélkül kimenni. Azóta már Hollandiából is megkerestek bennünket ápolói munkával kapcsolatban.
    Azt pedig én is csak megerősíteni tudom, hogy nyelvtudás nélkül el lehet ugyan indulni, de nagyon nehéz előre jutni és eredményt elérni. Nagyon-nagyon nagy kitartásra van szükség. A külföldi munka sem álom. Ennek ellenére mi már ott tervezzük az életünket az itthon sorozatos “csalódások” után. Ha nincs is hálapénzt, de több a megbecsülés, amit már eddig is több alkalommal tapasztalt, élhetőbb a fizetés és nyugodtabbak az életkörülmények, már megéri.
    A közvetítő cégekről pedig tény és való, hogy ingyen nem segítenek. Vannak nehéz és dühös, sőt kilátástalannak tűnő napok, érzések… nálunk is. De ha nem segítettek volna (ingyen szállás, papírügyintézés, repülőjegy, stb.), akkor sajnos soha nem jutottunk volna el idáig önerőből, így időnként le kell nyelni a keserű pirulát. De még mindig jobb jövőképet látunk kinn, mint itthon… sajnos.

    1. Szia Anita, koszonom, hogy megosztottad velunk a tapasztalataitokat. Igen, tudom, hogy mindent osszevetve itt meg igy is sokkal jobb eletet lehet egy rendes fizetesbol kialakitani, mint mondjuk Mo-n apolokent, szinte minimalberbol (az ottani korulmenyek kozt). Ami a fontos, hogy aki belevag, az tudja, mirol van szo, tisztaban legyen vele, mik a kovetelmenyek, mik a buktatok, mik lehetnek hosszutavon a hatranyok. En az ellen kuzdok naponta, hogy a nagy almokkal, keves realitas-erzekkel, -ismerettel ide vagyo vagy ide erkezo magyarok ne bukjanak nagyot. MInden megoldhato, megvalosithato, d ecsak akkor ha rendesen felmerjuk a lehetosegeket az elejen es felkeszulunk ra.
      Sok szerencset nektek az itteni eletetek epiteseben es irjatok neha, hogy haladtok a berendezkedessel 🙂

    2. Na nekem ne hazudj ilyet,hogy a ferjedet felvettek dolgozni olaszorszagba nyelvtudas nelkul,mert meg IPASVI vizsgat is kell tenni annak aki olaszorszagban akar dolgozni,nem csak korhazban de idosek otthonaban is! Meseld ezt a faszsagot masnak aki talan elhiszi,4 eve elek olaszorszagban,udineben,es apolono vagyok!

      1. azèrt nem kellene tàmadni ro:gto:n …
        èn orvoskènt dolgozom 21 ève/kemèny magyar diplomahonosìtàs utàn/ ès idosek otthonàban dolgozom màsodàllàsban , ahova igenis felvettek Cooperativa-val lengyel ès dèlamerikai àpolònoket szinte minimàlis olasz nyelvtudàssal!!l-
        ott is amùgy concorso-pàlyàzat-felvèteli(ìràsbeli-szòbeli)volt az igazgatòsàg rèszèrol-lehet, mert az ennyire idosek màr kevèsbè kommunikàlnak egyutt, nem tudom, de ez ìgy volt-
        Eszakolaszorszàg, Svàjc kozelèben 3 km-re…Varese-Como provincia

      2. Igen, szerintem az egeszsegugyben foleg fontos az, hogy hozzaerto legyen az ember (es legyen vegzettsege). A nyelvtudasbol ott adnak alabb, ahol mar annyira lenyomjak az arakat (tipikusan cooperativa), hogy mar csak a keleti vagy del-amerikai apolonok jonnek szoba. (Ok kozbeszerzesen szereznek munkat, ugy, hogy alaigernek a rendes fizeteseknek. Ezert is van az, hogy csak honapokra adnak munkat, amig a szolgaltatasi szerzodes tart. Persze ott is, aki ugyes, az addigra ugy kiismeri magat, hogy utana magatol tud palyazni, versenyvizsgat megcsinalni stb. )
        Az, ha valakinek nem sikerul Mo-rol munkat talalni, vagy nem egybol – es ez most altalanosan elmondhato – reszben persze az itteni urambatyas viszonyoknak is koszonheto, de azert annak is, hogy nincs felkeszulve (nem tud olaszul, vagy nem eleg jol, nem ismeri a viszonyokat, nincs vegzettsege, nem tud tajekozodni stb stb.) Magam ellen beszelek, de aki pl. tolem kerdezi, hogy tud munkat talalni adott szakmaval, ahelyett, hogy a gugliban minden fontos infot kikeresne, az – ne is haragudjatok – nem felkeszult. Annak tudok en is segiteni, aki magatol megtalalja az infokat, es akinek mar tenyleg csak azt a pluszt kell megadni (nekem, meg a tobbi itt elonek), hogy a nehezen leirhato szokasokbol, jellegzetessegekbol hozzategye a maradekot.

      3. Most olvastam ezt a blogot es ledobbentem, hogy milyen modortalan vagy, 6 eve dolgozom olaszorszagban mint infermiera professionale es az elejen meg sem mertem szolalni olaszul mivel eleg keves volt a nyelvtudasom (quasi zero )Abban az idoben nagy szukseg volt meg a kulfoldi noverekre es voltak olyan kozvetitok akik valamilyen uton modon elinteztek az ipasvis vizsgat,

      4. hat akkor ezt tartomanya valogatja, mert az IPASVI NYELVvizsgat peldaul Brescia-ban annyira komolyan veszik, hogy kemenyen buktatnak. Nekem Bariban konneyden sikerult 🙂 igaz, jol beszelem a nyelvet 🙂

      5. Akkor megint bebizonyosodott, hogy delen nem vesznek semmit komolyan… Sajnos (vajon az ugyvedi vizsgara miert jelentkeznek eloszeretettel delen?). En szemely szerint azt gondolom, hogy egy apolo (orvos, akarki) igenis tudjon rendesen olaszul, mert ha az ember beteg es kiszolgaltatott, akkor nem tud azzal foglalkozni, h ogy a kulonbozo nemzetisegu apoloknak magyarazza, mia problemaja..
        De orulok, hogy olvasol es ezek szerint apolonokent dolgozol itt? nincs kedved megirni a tapasztalataidat?
        Irj a pusztaig@citromail.hu cimre, ha igen. Egyeztetunk 🙂

  3. Sziasztok!
    Azzal a kérdéssel fordulok hozzátok, hogy, mint egészségügyi dolgozó laborosként el lehet kint helyezkedni, vagy az protekciós munka? Esetleg vegyipari van? Technikusival van esélyem a szakmában?
    Hossztávú tervek közt szerepel még csak a költözés párommal, de nem árt tudni:)
    Előre is köszönöm a válaszokat!
    Judit

    1. Az egeszsegugyi dolgozokat (orvosok, apolok stb) versenyvizsgan valasztjak ki alapban.
      Ha tuds zolaszul rendesen, van megfelelo diplomad (amit itt el tudsz fogadtatni), akkor lehetseges ilyen vizsgan reszt venni.
      Lehet vizsgan kivul is dolgozni eg-ugyi intezmenyekben, de akkor alkalmilag, kinti beszallito ceg alkalmazottjakent, sokkal kevesebb penzert.

      1. Kinga, en is elgondolkoztam ezen az elejen, de uguy ertelmeztem, hogy igen. Azert is, mert a hozzaszolas alattti valasz gombra kattintva irta, de a valaszokat idorendben jeleniti meg a rendszer. MEg hat csak o volt modortalan (hogy ne mondjam, bunko), mas nem… 🙂

  4. Sziasztok! valaki tudna abban segiteni ha már valamennyit beszelek olaszul es ápolóként szeretnék dolgozni kivel vehetném fel a kapcsolatot?Köszönöm.

    1. Az Ilfaggio-nál már más az ügyintéző jelenleg, de most nem érdemes próbálkozni. Begyűrűzött a válság, sokan elmennek, igazságtalan és váratlan leépítések vannak és bizony nem felhőtlenek a “viszonyok”. De erről itt és most nem szeretnék többet mondani. “Amíg az ő “kenyerüket esszük”, vagy jót vagy semmit!
      🙂

  5. Kriszta76udine! Rendkívül “barátságos” a hozzászólásod. Valahogy lemaradtam a válasszal, követem a blogot, csak ide nem néztem be. A párom két éve van Olaszországban. Úgy jött ki olasz céggel, hogy egy szót sem beszélt olaszul. Itt részt vett egy tanfolyamon és kb. 6 hónapig csak gyakornokként dolgozott 300 euroert (tiroccino). Mi pedig otthon egy fizetésből… És tanult… ezerrel. Letette az IPASVI-t és kb. egy év után lett ápoló. Hazudni nem szoktam. Ha az irigység beszél belőled, akkor pedig sajnálom. Szomorú, de már megszoktam ezt a mentalitást a magyaroktól, természetesen tisztelet a kivételnek!
    Keményen megküzdöttünk azért, hogy itt és együtt lehessünk, magyarázkodni pedig nem fogok, mert nincs miért.

      1. Én sem szeretek senkit sem bántani! Csak utálom, amikor alaptalanul vádaskodik, támad valaki, anélkül, hogy a tényeket ismerné. Kérdezzen és szívesen válaszolok.
        Néha olyan kedves emberekkel hoz össze az élet, néha pedig… Bár ezzel nem vagyok szerintem egyedül. Nem tudom, mi lett velünk magyarokkal?! Vagy mindig is ilyenek voltunk és ezt a külföldi lét felerősíti!?

  6. Kedves Gabi,
    Az én párom is olasz és már másfél éve ingázunk. úgy döntöttünk,hogy kiköltözök és kint kezdjük el a közös életünket. Az èn nagy dilemmám amire sehonnan sem kapok konkrèt választ,hogy az OKJ ápolòi bizonyítványt elfofadják e, mivel kint az ápolókat csak egyetemen oktatják ès ők eleve diplomával kerülnek a piacra… a bizim europass ami elvileg azt jelenti h minden tagállamban érvényes. Tudnál segíteni ?
    köszönöm

    1. Szia, vedd fel a kapcsolatot az IPASVI-val abban a megyeben, ahova koltozol.
      Apolokent csak foiskolai bizonyitvannyal tudsz elhelyezkedni, de alacsonyabb beosztasban akar mar massal is (pl idosek otthona, gondozo stb), de a vegzettsegek elfogadasarol az IPASVI tud infot adni. Az IPASVI az apoloi (eg.ugyi dolgozoi) kamara. A legjobb, ha szemelyesen bementek, es megkerdezitek, en nem biznek a mailekben.

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s