Kultúra

Kult

… azaz kultúrálódnék én itt is, ahogy Budapesten tettem. Nyugodtan nézzetek sznobnak, de Budapesten vannak artmozik, ahol fura és különleges dolgokat is meg lehet nézni (mondjuk az elmúlt tíz év skandináv filmjeit, marha jók ám!!), meg vannak alternatív színházak, vagy ugyan fősodorbeliek, amelyek nagyon is jó kortárs darabokat játszanak (ugyan e pillanatban mindent megtesznek otthon, hogy ezek a helyek eltűnjenek, de remélem, kevés sikerrel…), meg akár ingyenes koncertek (fesztiválok, mindenféle stílusban), szóval minden adott, hogy az ember harminc felett is hozzájusson a jó dolgokhoz, és ne feltétlen kelljen ehhez mindenféle lepusztult, netán politikailag erősen elkötelezett társasághoz tartoznia… vagy az interneten gyorstalpalón megszerzett felszínes infokkal villognia, ahelyett, hogy tényleg elsőkézből kapott rendes tartalmakkal szembesülne.

Firenzében ehhez képest van a Dávid-szobor, meg az Uffizi (meg sok más múzeum persze), amit ha az ember kétszer megnézett, akkor akár túl is léphet rajta: nem azért, mert ne képviselne művészi értéket – dehogynem! – csak azért a kultúra talán nem CSAK évszázadokkal ezelőtt megalkotott dolgok összessége, ugyebár.

Aztán van egy nagyon is földhözragadt komponense a kultúrálódásnak, amit harmincon túl szintén értékelek: az események időbeosztása.

Budapesten az ember befejezi a munkáját, elmegy egy kávéra vagy akár gyors vacsorára a barátaival / barátnőjével / párjával – akárkivel, akivel aznap estére a programot tervezi, majd este hétkor (esetleg nyolckor) beül az előadásra, megnézi, katarzál, és max. 10-kor már otthon  szürcsöli a teáját. Nem mellesleg a bkv-vel haza is lehet jutni, még este is – míg itt vagy taxit fizetek (15-20 euró), vagy a méregdrága parkolóházban hagyom a kocsit, ami szintén 12-15 euró, és akkor a jegyekkel együtt már mindjárt pénzkérdés is lesz a dolog).

Az időpont  egy nagyon nagyon fontos szempont, már persze ha nem egzaltált belvárosi értelmiség vagy, vagy örökifjú intellektüell, (értsd családi kötöttségek nélküli egyén, akinek úgyis el kell valahogy töltenie az estéit) vagy esetleg foglalkozását tekintve kritikus. Minden más esetben (pl. gyerekeid vannak, sokba kerül a bébisintér, reggel 8 óta dolgozol – és holnap is akkor kezdesz, egyébként lestrapált vagy, mert – mint az emberek nagy része – sajnos naponta dolgoznod kell stb.) ez egy nagyon nagyon fontos szempont.

Hogy mennyire, elmondok egy történetet.

Ideérkezésem után nagyon lelkesen felmértem a helyi színházak kínálatát, és az egyik elég jónak látszó előadásra jegyet is vettünk. Eddig nagyon jó, örültem is neki. Aztán az előadás napján felfedeztem, hogy este fél 10-kor kezdődik. Munka után haza, elkészül, elindul. Mondanom sem kell, hogy én már fél 10-kor fáradt voltam, és mivel az előadás két és fél órás volt (és nem is túl jó), nagyjából az első óra után már erősen küzdöttem, hogy ne csukódjon le a szemem, aztán másfél óra után konkrétan feladtam ezt a küzdelmet. Elaludtam. Aztán éjfélkor vége lett az előadásnak, hazamentünk, volt egy fél alvással tölthető éjszakám, ami után  egész másnap majd leestem a székről az álmosságtól.

Nem tudom, itt mindenki beéri 4-5 órás alvással? Illetve, korrigálok: elnézve a színház közönségét, és a saját ismerőseimet, a színház csak egy nagyon kicsi, sznob és gazdag kisebbség luxusa, akinek másnap valószínűleg nem is kell reggel felkelnie. Ismerőseim kicsit furcsán néztek rám, mikor említettem, hogy színházban voltunk. Hát, ennyit az itteniek kultúrájáról…

Reklámok

10 thoughts on “Kult”

  1. Hihetetlen! Nekem is pont ez a bajom! Itt Bresciában (de magyar barátnőm szerint is, aki Milánóba jár át), nincsenek kulturális programok! Se alternatív színházak, se alternatív mozik, se jó koncertek. Egyszerűen kultúrálisan az olaszok teljesen alulfejlettek. Nekik a szórakozás maximum egy vacsoráig vagy diszkóig megy el. Teljesen meglepődtem, mikor párom mondta, hogy sohasem volt még színházban. Amikor mondtam, hogy az én általános iskolámban az egész iskolának bérlete volt a színházba, teljesen elhűlt. Megnéztünk a színházjegyeket, és olyan horror összegbe kerülnek, hogy tényleg csak a jómódúak tudnak színházba járni.

    1. Igen, sajnos nagyon sznobnak neznek engem is, mert ilyen igenyeim vannak – pedig nalunk nem feltetlen kell szuperintellektuellnek vagy nagyon gazdag sznobnak lenni, hogy az embernek legyenek kulturalis igenyei.
      A parom azt mondja, hogy itt ez a fajta kulturalis erdeklodes a 70-es, 80-as evekben volt a topon, aztan a nagy fogyasztoi tarsadalom / jolet es az altalanos teve-szinvonal veget is vetett neki. Igy aztan eljutottak a Berlusconi szintu bunga-bungahoz, a kitartott lanyokhoz, meg a tévérevukhoz.
      Hat, ezert nem kene hagyni, hogy a bp-i kulturelet tonkremenjen…

  2. Ez a poszt is nagyon aktuális (számomra). Idáig elintéztem magamban ezt a kérdést azzal, hogy az olaszok felszínesek, nincs igény pezsgő kulturális életre…még a nagyvárosokban sem..
    ha csak a szubkultúrákat nézzük vagy a rétegzenét…egyerűen náluk ilyesmi nem létezik..!sokáig nem akartam elhinni, kérdezgettem, kutattam az interneten..de nem igazán találtam semmit..ami a könnyűzenét illeti pl. a párom nagyon kedveli a Pooh zenekart…nem akarom megbántani, de én sírni tudnék a stílusuktól, a zenéjüktől, (jó azért akad 1-2 szám…de 42 éves munkásságuk alatt számomra ennyi…) elkanyarodtam kissé a színházi világtól de talán kicsit ez is idetartozik…

    1. Hat, a pooh-t talan hagyjuk is :))))
      A kulturalis eletet illetoen: en a sokaig tarto keresessel azt tudtam meg Firenzet illetoen, hogy nagyon elvetve, amolyan onszervezodeskent leteznek pl mozi klubok (kb annyi, hogy levetitenek videon egy adott filmet egy eldugott kis szobaban). Ez persze amolyan szajhagyomany utjan terjed, es altalaban ideologiailag jol beazonosithato csoportokhoz kotheto (pl a nagyon baloldaliak, vagy az egyhazhoz kotodok). Azert ez ossze nem vetheto a muvesz mozival :)))

  3. Mèg vègig sem olvastam,de màr kommentàlom is:vègre nem èrzem magam marslakònak. Majdem mindenki hulyèn nàz ràm,ha felhozom a tèmàt.

  4. Cserébe viszont rengeteg a művészeti jellegű és történelmi hagyományokhoz kötődő program (kiállítások, előadások, középkori hagyományok őrzése). Legalábbis Toszkánában.

  5. Sziasztok! Szerintem vannak jo kulturalis programok, csak nagyon figyelni kell / interneten keresni stb. , mert gyakran nem igazan ‘reklamozzak’ oket (sot!), es nehez pontos informaciokhoz jutni a datumokkal es a jegyvasarlassal kapcsoltaban.. Van par jo internetes oldal, ami osszegyujti az osszes kozeledo esemenyt (szinhaz/mozi/kiallitas/koncert stb), en azokon keresztul probalok lepest tartani a torinoi programokkal! de meg igy is lemaradtam egy nagyon szep ballett eloadasrol, amit egy hires magyar tarsulat adott elo.
    Nagyon szeretem a torinoi filmfesztivalt is, amit oktober vege fele szoktak rendezni minden evben, es nagyon szinvonalas szokott lenni.
    Ja es ha valakit erdekel es erre jar, peldaul ezen a heten bemutatjak Tarr Béla filmjeit is!
    Jo filmfesztivalok vannak sok mas varosban is, Firenzeben is elegge hires peldaul a Korea Film Fest (tavaly majdnem el is mentem!) amit azt hiszem tavasszal rendeznek.
    Gyakran vannak jo musical-ek es szinvonalas kiallitasok is, vagy peldaul legutobb karacsonyi korcsolya gala, csak nagyon utana kell jarni mindennek : )!
    Abban teljesen egyet ertek, hogy az idopontokkal neha komoly problemak vannak.. ha egy 3 oras filmet vagy 4 felvonasos operat fel tizkor kezdenek el jatszani het kozben is, az elegge visszafogja meg a lelkes szinhaz/mozi rajongokat is…

  6. Sziasztok! Nem tudom, jo helyre irok-e es hogy van-e mar rola info mashol a blogon.. es kicsit keso is mar, de csak most lattam a neten hogy aprilis 12-tol 16-ig volt / van Firenzében a Middle East Now filmfesztival, melynek kereteben ket fotokiallitast es egyeb erdekes programokat is rendeztek.
    Gabi, ha esetleg te voltal valamelyik nap irnal rola par szot? Elore is koszi!
    Ma este meg tart, ha valakit erdekel:
    http://www.middleastnow.it/Middle_East_Now/Home_Page_Middle_East_Now.html

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s