Mindennapok

Szubjektív bejegyzés a gazdaságról

Most, hogy Olaszország lassan előlép az EU 2. számú fekete bárányává (még jó, hogy vannak a görögök egyébként), egyre több barát, ismerős kérdezi, hogy mennyire érezzük napi szinten a problémákat.

Nagyon és nem nagyon, hogy ilyen frappáns legyek. Nagyon, általában az olaszok (én azért kevésbé, mert már érkeztemkor elég sz.r volt a helyzet és ez azóta sem változott). De mondjuk sokféle számítás azt támasztja alá, hogy az olaszok az elmúlt 10-20 évben elvesztették a vásárlóerejük 20-30%-át. Ez ugye praktikusan azt jelenti, mintha (jóval) kevesebbet keresnének, mint mondjuk öt éve.

Aztán meg a (nem fekete) keresetek nagyjából 50%-a megy a közösbe.

Viszont szinte semmit nem kapunk az államtól. Iskola meg orvosi ellátás van ugyan, de egyre rosszabb (ugye az megvan, hogyha tényleg sürgős egy vizsgálat, akkor fizesd meg magad). De mondjuk családi támogatások, anyasági (vagy akár apasági) ez-az, bölcsőde, idősotthon már inkább nincs mint van, vagy olyan alacsony összegű (juttatások) és drága (szolgáltatás), hogy igazándiból nem vagyunk vele kisegítve.

Van aztán ez a hatalmas űr azok között, akik még valahogy bekerültek a rendes munkaszerződést magukénak tudók közé, pláne ha valami nagyon védett szektorban (pl. metalmeccanici), na akkor jár nekik a  sokadik havi fizetés, a kajajegy, az évi sok nap fizetett szabadság, meg a szakszevezetek hisztériás védelme. Akik viszont ebből kiszorultak, mert pl. atipikus szerződésekkel dolgoznak, vagy rájuk erőltetett vállalkozásokkal, na azoknak semmi az ég világon nem jár. Mit nekünk fizetett szabadság, már az is jó, ha a jarandóságunkat kifizetik a munka végeztével. Három hónap maternitá – az előző évben keresett pénz akárhány százalékával -ezzel csak az a baj, hogy lehet, hogy éppen az előző évben nem fizettek ki minden járandóságot, úgyhogy az alacsony összegnek jár a százalékos része, amit akár a hajunkra is kenhetünk.

Namost van ugyanakkor egy bohóc az ország, illetve, bocsánat, a kormány élén. Egyrészt ugye elég gazdag, hogy mindenkit megvegyen (vajon miért van meg  mindig a többsége a bizalmi szavazásokon??? Annak az egy-két embernek, aki eldönti a szavazást mindig tud eleget ígérni. Hivatalosan az ország 3. leggazdagabb embere). Másrészt szépen megszervezte a törvényekkel, hogy ő választhassa ki a kollégáit. Mármint nem neveket tartalmazó listákra kell szavazni nekünk, lakosoknak, hanem pártra, aztán majd eldöntik kit hova fognak ültetni. Ez azért is jó, mert a főnök  fogászati asszisztensét simán beültetik egy gazdag régió vezetésébe, és persze hűség fejében is lehet osztogatni a posztokat (megrendeléseket). Ha nem ért a rábízott területhez, kit érdekel, ugye.

Most ugyan kicsit sokan kérik már, hogy mondjon le, de az istennek nem teszi, valószínűleg el sem tudja képzelni, hogy nem akarjuk őt. (Ez már biztos patológiás önhittség, nyilván túl régen elvesztette a mindennapokhoz való kapcsolatát…). Namost nyilván nagy sz.rban van az ország, ez nem vitás.

Soroljam egy kicsit? (csak pár dolog)

  • – el van “kissé” adósodva (világszinten a legmagasabb államadóssággal rendelkezők között),
  • – hatalmas veszteséget termel az állam működése
  • – a gazdaság 25-30%-a fekete
  • – az emberek nagy része nem fizet adót (vagy nem a valós bevételei után)
  • – a produktivitással gondok vannak, és igazán emiatt drága az olasz munkaerő, nem is feltétlen azért, mert tényleg EU-s szinten az legnagyobb adóterhelés van azokon, akik nem feketén dolgoznak
  • – a nők kb 50%-a inaktív (azaz nem dolgozik és nem is keres munkát). A fiatalok 30%-a szintén az.
  • – es persze: mindenki csak elvár(na) az államtól, és lehetőleg nem ad hozzá semmit (ez, lásd az előző pontokat, nem is nagyon csoda).
  • – a szakszervezetek is inkább azon vitatkoznak, hogy a sokszorosan körülbástyázott fiat dolgozók nehogy véletlen hétvégén is bemenjenek dolgozni, minthogy megvédjék azokat, akik csak dolgoznak, de szinte jogok nélkül.

Meg persze nem kétlem, a világspekulánsok is velünk szórakoznak. De vajon miért? Nyilván a leggyengébb láncszemet támadják ugye?

Mit válaszol a totálisan hiteltelen Berlusconi arra, hogy lassan süllyedünk?

Felemeljük a nyugdíjkorhatárt 67-re (állítólag az EU kéri). Nyilván így majd a tovább dolgozó szülők még jobban el tudják majd tartani a munanélküli gyerekeiket. Ez is valami.

Ja, és el lehet majd bocsátani embereket, ha a cégnek gazdasági nehézségei vannak. Ez mondjuk nem rossz, ki gondolta eddig, hogy ha csődbe megy a cég, akkor sem bocsáthat el – ugye mondom én, hogy teljesen logikátlanul erős egyes dolgozók védelme.

Ugyanakkor pl. ha valaki egy ilyen szempontból jó szektorból jön és elbocsátják, még évekig jár neki különböző jogcímeken a fizetése. Míg ha valaki 15 főnél kisebb cégnél dolgozott (figyelem, ugyanannyit dolgozott, ugyanannyit fizetett az àllamnak), vagy atipikus, akkor még munkanélküli segélyre sem jogosult!! Az ugyanis mint olyan, nincs.

Ez nagy gond. Mert itt nem mindenkire érvényes szabályok vannak, hanem minden szinten vannak kiváltságos (az évtizedek alatt többet kiharcolt) csoportok, a többi meg csináljon, amit tud.

Azért mondtam az elejèn, hogy  engem nem nagyon érint, mert nincsenek ilyen szerzett jogaim, azaz ezeket elveszteni sem fogom. Nem mintha ettől jobban érezném magam…

Reklámok