Munka-tapasztalat

Szociális háló

Ilyen könnyed témákkal jövök rögtön év elején (főleg, ha hagynak kibontakozni a kollégák – ui. most jött ide negyedszer valaki az elmúlt tíz percben, így elvesztem az ihletet…).

Tehát: ahogy arról már sokszor írtam, az olasz szociális háló meglehetősen lyukas.  A dolgozókat / polgárokat megillető jogok a legritkább esetben igazságosak és vonatkoznak mindenkire. Szektortól, cégtől, szerződéses formától függ, hogy kinek mi jár.

Vegyük pl. azt az esetet, hogy valaki elveszti a munkáját. Teljes (és igen nagylelkű) segítség jár azoknak, aki állami munkahelyen, nagy (50 főnél nagyobb) cégnél, adott szektorokban (metalmeccanici, posta, scuole) dolgoztak határozatlan idejű szerződéssel (tegyük hozzá, hogy szinte lehetetlen őket elbocsátani, meg azt is, hogy az elmúlt években ez a kategória újonnan nem keletkezett, azaz akit régen így felvettek az benneragadt, de újonnan ilyen feltételekkel egyszerűen már nem ajánlanak munkát – ld még az atipikus munkáról írottakat).

Akár két évnyi mobilitá (=kb.  munkanélküli segély) jár nekik nyikk nélkül.  Nekik. Aki kis cégnél, privát szférában dolgozott, és nem határozatlan idejű szerződéssel, annak szinte semmi sem jár – akkor sem ha folyamatosan és pont annyit fizetett az államnak, mint a határozatlan idejű szerződésesek. Információként: nagyjából az összes dolgozó 1/3-át védik ilyen szinten a törvények, a másik 2/3-nak marad a segítség nélküli boldogulás baj esetén.

Ezt én nagyon felháborítónak tartom. Olyan, mintha egyeseknek több joga lenne, mint másoknak. Az egyikük többet ér az államnak, mint  a másikuk.

Ráadásul pont azoknak nem jár semmi munkanélküli ellátás, akiknek egyébként sem jár fizetett szabadság, betegszabadság, egyéb támogatás. Biztos sokkal egyszerűbb megvonni egyes kategóriáktól mindent, mint általánosan elgondolkozni a rendszeren…

Vannak aztán a szezonális munkások (turizmus, mezőgazdaság). Ők mondjuk egy fél évet dolgoznak, a másik fél évben a fizetésükkel egyenértékű támogatást kapnak.  De miért is??? Miért jár nekik több, mint mondjuk egy projektmunkásnak, aki ugyanúgy szezonálisan dolgozik, csak másként hívják a szerződését?

Amikor erről beszélgetünk a helyiekkel, akkor általában azt mondják, hogy eddig nem volt szükség (sic!) a támogatásokra (mármint azoknak, akiknek nem jár, merthogy a szupervédettek eddig is azok voltak), mert olyan dinamikus volt az olasz gazdaság, amit alapvetően a cluster-be tömörült – nagy cégeket, pl. Fiat -kiszolgáló kicsik alkotnak, hogy egy perc alatt képes volt átállni egy másik termék előállítására.

Haha, na persze. Még ha így is volt nagy vonalakban, strukturálisan, azért szeretném én közelebbről megvizsgálni, mit csinált mondjuk  egy 55 éves fröccsöntő, aki mondjuk 30 évig egy adott műanyag autóbiszbaszt fröccsöntött,  mikor azt mondták neki, hogy na holnaptól meg halogénlámpát kell gyártanod. Méghozzá úgy, hogy kötelező továbbképzés nincs Olaszországban, vannak persze erre igénybevehető források, amit általában minél kisebb a a cég, annál kevésbé ismer.

Az úgy szokott lenni ugye, hogy a strukturális problémák akkor ütköznek ki, amikor egyébként is szarban van egy rendszer, mikor szárnyal a gazdaság, akkor általában könnyebb felettük elsiklani.

Pl. eddig is biztos volt ilyen gond, de amíg csak 1-2 cég dolgozóit kellett megsegíteni, addig valahogy megoldották (mondjuk az adott város, a régió, valahogyan megmentette az éppen aktuális céget meg dolgozóit, közérdekre hivatkozva). Most, hogy 2008. óta rendszerszintű  a krízis, “kicsit” nehezebb a rengeteg  (ideiglenesen vagy végleg) munka nélkül maradt embert kezelni.

Ha már ideiglenes: van olyan, hogy alkalmilag nincs egy cégnek megrendelése, és olyankor  az állam besegít, hogy a kieső pár hét/ hónap alatt a dolgozók fizetését (részben vagy egészben) továbbra is fizetni tudják, abban a reményben, hogy ismét sikerül megrendelésekre szert tenni.

Ez az ún. CIG (cassa integrazione) találjátok ki kinek jár? Hát persze hogy csak a fent említett szupervédett dolgozóknak.

Egyes régiókban (lévén most már nagyon nagy a gáz, pl. Toszkánában is), átcsoportosítottak pénzeket a kisebb cégek ilyen megtámogatására is, ez a CIG in deroga. Általában aktív munkaerőpiaci politikákra igyekszenek költeni, azaz pl. kisebb képzések, carrier guidance stb. szolgáltatásokra (bocs a technikai szövegért, ezzel foglalkozom nap mint nap …:))

Azt is szokták mondani, hogy az egészet az articolo 18 (dello Statuto dei Lavoratori) megoldja, tehát nem kell vele foglalkozni. Namost, az articolo 18 annyit mond ki mindösszesen, hogy elbocsátani csak jó okkal vagy megalapozott okkal lehet (il licenziamento è valido se avviene per giusta causa o giustificato motivo).

Mi van? Ez lenne a dolgozók védelme? Akkor talán még működött, amikor MINDENKI határozatlan idejű szerződéssel doglozott, de most???

Ez az alapvető és égbekiáltó igazságtalanság az olaszoknak fel sem tűnik. Illetve, nem szeretik, ha kritizáljuk őket.

Mert ha kicsit sarokba szorítjuk olasz vitapartnereinket pl. olyan bagatell érvekkel, hogy igazságosság, egyenlő elbánás, azonos jogok, akkor bevallják, hogy bizony Olaszország nem az az ország, ahol meg lehetne egy német szintű segélyezési rendszert csinálni. Idézem: “Mert akkor senki sem dolgozna” (sic!).

Ja, hogy ez a pálya. Túl lusták, túl “mindent az államtól várunk” habitusúak, tehát nem lehet igazságosan segíteni őket (ahogy mondják eufemisztikusan: ez antropológiailag van így… :)). Akkor marad az, hogy akinek mázlija van, annak minden jár, akinek meg nem, hát az majd valahogy túlél. De legalább addig is nem terheljük tovább az állami kiadásokat.

Még jó, hogy a család errefelé még működik, mint entitás, különben fél Oo. az utcán lenne…

Ellenpélda a sok igazságtalanságra az egészségügy. Ha valaki olasznak született, annak az eg.ügyi ellátás alanyi jogon jár. Azért alakult ez így valószínűleg, mert magas az inaktivitási ráta – azaz azoknak az embereknek a száma, akik nem munkanélküliek, és munkát sem keresnek, hanem egyszerűen nem dolgoznak. Ne csodálkozzatok ezen, a nők 53 %-a nem dolgozik (történelmileg, ugye) – köszönhetően egyébként a totálisan hiányzó gyerek és idősellátási szolgáltatásoknak is. És a fiatalok 30%-a szintén nem (úgy aktuálisan) – nem talál (neki tetsző?) munkát.

Mondjuk szerintem ez sem igazságos így, de a társadalmi nyugalom érdekében ezt muszáj megadniuk – kerül, amibe kerül (és nem kevésbe kerül ám az sem). Ellenben a fekete munkát egész biztosan bátorítja – miért is kéne adót/járulékot  fizetnem nekem meg a munkaadónak is, ha úgysem kapok érte semmit, viszont ha bajom van, ellátnak a kórházakban?

Meg hogy még egy érdekes dolgot mondjak: ha valaki háborúban elesett / sérült ember lánya, addig, amíg férjhez nem megy (sic!), jár neki az apja utáni ellátás. Egy ismerősöm – most 75 éves – kb 55. éve kapja az ellátást, mert volt esze, sosem ment férjhez (csak templomban – itt ezt is lehet, templomi esküvőt civil nélkül, és akkor az állam szemében nem vagy házas), és hivatalosan sosem vállalt munkát (csak feketén), ezért most kb. 900 euró jár neki minden hónapban. Erre van pénze az államnak  -mondjuk most már sokan nincsenek az ilyen emberek, de legalább 60 éve szívják a többiek vérét.

Gusztustalan kivételek (kasztok) egyre-másra…

Esetleg nem ártana kedves Monti (úgyis, mint szuperMárió), átnézni  egy kicsit  ezt a munkaerőpiaci liberalizálást / jogokat / ellátásokat, nagyon nagyon érdemes lenne, ha Oo. magát egy civilizált államnak gondolja…

Reklámok

30 című bejegyzés “Szociális háló” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. tokèletesen làtod (speckò itt Lombardiàban mèg a 63 èves hàztartàsbeli asszony is beìratkozott a munkanèlkuli listàra-ìgy MINDEN vizsgàlat ès vènyes gyògyszer ingyenes nekik (nem beszèlve a CassaIntegrazione-s ès Mobilita-s dolgozòk Esenzione-jèrol /màr 9 fèle van 🙂 / – 70 % lakossàg most tutin ingyenes ellàtàst kap- na nesze neked, Lombardia.. hogy eddig is cso”do:s volt az ASL, most 2 èven belu:l padlòn leszu:nk..amit ìrtàl-igen:genetikai!!! engem csak Tedesca-nak hìvnak (mert egyszeruen nem vagyok kèpes àthàgni a szabàlyokat(chiudere un occhio)

    1. hihi, nalam is mindig azt mondjak (kollegak es baratok), hogy lo stile /spirito austriaco /tedesco. Nemm intha ez valami dicseret lenne, szerintuk tul merev az ilyen hozzaallas (pl. hogy idore megcsinalok mindent, es foleg: megcsinalom, amit kell -errefele ez nem szokas…

      1. engem is szoktak “tedesca”-nak hívni…na nem a pontosság miatt..sajnos még nem volt lehetőségem munkahelyen bizonyítani – sose kaptam rendes munkát – inkább a kiejtésem miatt..

        a cikk nagyon pontos, hihetetlen mi megy kint – már annyiszor írtam – és itthon senki sem hiszi el…

  2. Tedesca – ez jó 🙂
    Igen, ők ezt gondolom, inkább sértésnek szánják de én bóknak venném. Számomra érték az, ha valaki tiszteletben tartja akár a megbeszélt, akár az írásba fektetett dolgokat.
    Nem a cikk témájába vág, hanem a kommenthez, de nekem gyakran adódik problémám abból, hogy ha valaki valamit mond, azt én “hülye naiv” módjára el is hiszem. (Pl. tulaj néni: “holnap reggel megy a fiam és megszereli a törött csövet az albiban”) – persze nem jön. Az olasz ezen nem lepődik meg, sőt, természetesnek veszi. Én meg fel akarom hívni, hogy akkor most mikor fog jönni? És én vagyok a hülye izgága. 😀 😀 😀

    1. Ismerem a dolgot. Az elso ket evben a munkaban mindent megcsinaltam, amit mondtak. Marmint: kene egy X vaggy Y holnapra. Akkor en azt megcsinaltam. Aztan mindig kiderult addigra, hogy nem is kell, vagy nem is az kell. Vagy maskent oldjuk meg. Igy megtanultam, hogy csakis akkor ulok le megcsinalni valamit, ha konkretan tenyleg kellett – tegnapra. Akkor nem fogok feleslegesen dolgozni. Nagyon utalom, de ez van.

    1. Te melyik orszagban elsz? Ott minden rendben van? Minden nagyobb rendszer mindenkinek minden esetben tamogatonak bizonyul? Minden a helyen es minden 100 szazalekos? Nem? Akkor miert vagy meg mindig ott? Mit merlegelnel/merlegelsz, ha orszagvaltason torod a fejed?

      1. En mar tobb eve Olaszorszagban elek es nem mondhatnam,hogy egyszeru az eletem,de ha egyszer eldontottem,h eljovok,akkor addig maradok,amig valoban minden kaput zarva talalok.Elnezest,de eleg a folytonos negativ tenyek sorolasabol.Azok mindenhol vannak.Tudom,a valosagot irtad,de valamiert megis itt elsz meg,Arrol irj,mi tart itt,ne arrol,amit mindneki tud,hogy nehez!

      2. Ha kicsit figyelmesebben olvasnal, akkor latnad, hogy ezen a blogon minden van. Az, hogy mit szeretek az itteni eletben, es az is, hogy milyen nehezsegeink vannak. Nem hiszem, hogy a hurraoptimizmus es a problemak elhallgatasa segit magunkon vagy azokon, akik sok esetben feluletes es hianyos informaciok alapjan azt gondoljak, hogy Oo a paradicsom es ide akarnak koltozni. A blog celja eppen az arnyaltabb es melyebb infok adasa. Az olvasok tobbsege ezert szereti.
        Nem, nincsen kolbaszbol a kerites itt sem, nem is fogok ugy tenni, mintha igy lenne. Ezen tul pedig mindenki maga donti el, mi eri meg neki es mennyi aldozatert. A felvetesedet egyebkent parszor mar kitargyaltuk a blogon (a tobbi itt elovel), erre is ratalalhatsz, ha olvasgatsz.

  3. Igen,a konyokomon jon ki a “krizis”!Otthon milyen szocialis halorol tudsz?Meselj nekem?Milyen munkat vallahat egy kezdo fiatal vagy diplomas?Milyen kapcsolatokat epithet?Milyen eletvitel fogja felemeszteni?Szerinted?

    1. Tehat teged az tart Oo-ban, hogy mashol is rossz? Ez egy lehetseges indok. De csak egy. Mas mas szempontok menten dont.

  4. Bocsass meg Nekem!Azt erzekelem,hogy Te is feluletesen olvasod,amit irtam.Tipikus reakcio a tamadas,Nem ezt akartam elerni ,A “hurraoptimizmus”pedig nagyon tavol all tolem.A nehezsegeket termeszetesen el kell mondani,mert vannak,de ugy gondolom nem “fair”ugy beallitani oket,hogy annak enyhe “szarkasztikus”ele van,mert itt elsz,Ily modon pedig az objektiv tajekoztatas eleg szubjektiv arnyalatu lesz,Kihangsulyoznam,hogy nem vitazni es kotozkodni szeretnek,de ezt mar fent leirtam.

    1. En sem vitatkozni szeretnek, meg hat szazszor elmondtuk az itt olvasokkal, hogy sok oka lehet annak, hogy az ember Oo-ban el. Pl. Hogy van egy olasz parja, aki nem tud magyarul. Es meg mi minden….
      Tolem az az onigazolo szemlelet all tavol, hogy “mashol is rossz, akkor ne szembesuljunk az itteni problemakkal”. Keruljuk oket. Ami egyebkent veszelyes is, mert ha nem keszulsz fel elore olyan eshetosegekre, ami barmikor bekovetkezhet

      1. Teljesen egyetertek.Nagyon is szukseges tudni annak,aki idejon,h mi es mennyire mukodik.Hidd el,nem tamadni akartam.Csak osszessegeben annyira jo lenne mar,ha az ember neha a sok rossz kozott azt is hallhatna,ami kicsit jo,jobb,jobb lehet…ez belulrol tart meg mindenkit,meg akkor is,ha “rossz idok jarnak”.Csak ennyit akartam mondani.

    2. Bocsanat, elment a befejezetlen komment. Tehat tudni kell, mi jar neked es annak tudataban esetleges problemakra felkeszulni. Pl ha cocoproval dolgozol es beteg leszel, nem kapsz betegallomanyt, ami nagy gondokat okozhat, ha nem keszultel erre az eshetosegre.
      Ezt fontos tudatositani. Nem negativ hozzaallasbol, hanem elovigyazatossagbol. Ezer mas ilyen van meg, amit nem elhallgatni kell, hanem tudni rola.

  5. Akik most jonnek ide,azok sajnos,a magyarorszagi ennel sokkal rosszabbol jonnek.Nem gondolom,h meglepodnenek barmin is.Mivel pedig a “vilag dobogosai vagyunk pesszimizmusban”rogton maguktol is latni fogjak mi itt az arnyek es mi a feny…az objektivak-hivatalos-nyilvan specialisak es tudni kell roluk,de a kaosz otthon is kaosz mar…sajnos!Raadasul vannak egyeb sulyosbito tenyezok is.Csak azert,h lasd nem vagyok “hurraoptimista”:)

  6. Figyelj,azert az olaszok sosem arrol voltak hiresek,hogy a”rend es pontossag”valamint az “aldozati barany artatlansaganak”hordozi…min csodalkozol?Csak kerlek ne ertsd felre!Eszemben sincs indulatokat gerjeszteni senkiben.Lassuk be,hogy ide tobbnyire nem meggazdagodni jonnek.Rengeteg a lany,no sokkal kevesebb a magyar ferfi,nyilvan ennek is oka van,ha mar beszelgetunk akkor legyunk oszintek.Altalaban a “szerelmi kapcsolatok”vezetnek ide valakit.Az,hogy kesobb mive valik a dolog mar megint mas lapra tartozik,de dolgozni hivatalosan es elobbre jutni nem ide kell jonni.Szerintem,de ne legyen igazam.Mas kerdes,hogy a megvaltozott helyzet miatt,ahogy Te is irtad, a nok is dolgozni kenyszerulnek,ha fenn akarjak tartani az eletszinvonalukat.Bar eszakon en kemenyen es sokat dolgozo noket lattam,akik haztartast vezetnek es tobb gyerekuk is van.Inkabb delen maradt meg az,hogy a no helye a tuzhelynel van.Ugyanakkor panaszkodnak ugyan,de elnek es megelnek…lehet nem olyan jol,mint 10 evvel ezelott,de azert “megy a szeker”valahogy…

      1. Nem ezt mondtam vagy gondolom,de szerintem Nemetorszag,Ausztria;Anglia “praktikusabb”hely ilyen szempontbol.Nyilvan mindenkinek masok az elkepzelesei.Igy nem szeretnek senkit semmilyen formaban befolyasolni.Olaszorszag gyonyoru,eros a csaladi elkotelezodes,de nem erosseguk a munkaadas kulfoldieknek,akikkel itt beszeltem,mindenki a “krizist”fujja,ezert vagyok mar kicsit erzekeny ra.Azt is mondjak,h 10 evvel ezelott itt elkezdeni egy fiatalnak jo volt.Erdekes modon ok mind “lanyok”voltak akkor,mara inkabb asszonyok.Itteni csaladdal.Hosszu ez es sokat,sokfelekeppen lehet rola beszelni!Ugyanakkor minden fiatalt csak batoritani tudok,hogy igenis latni kell a vilagot es neki kell vagni “szerencset probalni”.Most hagyjuk,hogy azert mert otthon nem megy.Vegyuk ugy hogy azert,mert ez tapasztalat,tanulas,fejlodes nekik,amit kesobb otthon is haszonishatnak akar.

  7. Szeretnèm megkèrdezni, hogy tud-e valaki valamit arròl, hogy annak a szemèlynek, aki elveszìtette a munkàjàt ès màr a munkanèlkuli segèlye is lejàrt, ezt kovetoen jàr-e bàrmifèle rendszeres vagy akàr egyszeri szociàlis segèly vagy tàmogatàs az olasz àllamtòl…ha igen, akkor kinek ès milyen feltètelekkel jàr ès hol kèrvènyezheto?

    1. Szia, en ugy tudom, hogy nem jar semmi. De lehet, hogy alkalmi segitseget lehet kerni, erre a munkaugyi kozpontban kerdezz ra. Esetleg meg a polgarmesteri hivatalban, hatha ott is van esely alkalmi segelyre. Csaladod, gyereked van? Faluban laksz, vagy varosban? Milyen munkaszerzodessel dolgoztal azelott??

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s