Étel - ital

Rucola

A rucola az egyik olyan “olasz íz” volt ideérkeztemkor, ami nagyon más volt a többi megszokott zöldségéhez képest. Mindannyiszor lelkesen kezdtem enni a rucola-s dolgokat, majd két falat után lohadt a lelkesedésem (volt pár ilyen dolog, amivel kapcsolatosan idővel változott a véleményem). Aztán egyre több helyen kóstoltam, többféle ételben, és egyre jobban megszoktam. Most meg már kimondottan szeretem, és keresem, hogy mibe lehet beletenni, hogyan lehet elkészíteni.

Magyarul ruKKolának hívják (ki tudja, miért duplázódott meg a -k- hang benne), illetve borsmustárnak, ami meg a régi hagyományos neve.

El lehet természetesen salátátnak készíteni, ez az első, ami eszünkbe jut róla. Erős, jellegzetes íze van, ezért inkabb semlegesebb ételhez készítsük, vagy más salátával keverjük. Én simán csak balzsamecettel, olívaolajjal, sóval és borssal készítem, mondjuk mozzarellával és paradicsommal. A mellékelt képen éppen sárgadinnyével látjuk, ami nem tűnik rossz ízpárosításnak.

Nyersen találkozhatunk még vele pizzán is. A már elkészült pizzára (mondjuk sima napoletano-ra, vagy pizza bianca-ra) rászórjuk,  amitől nagyon jó ízt kap az egész. Van aztán a bresaola-tál, ahol szintén gyakran viszontlátjuk. Itt fogjuk a bresaola-t, és rucola-ágyra helyezzük a szeleteket, parmezánforgáccsal megszórjuk, olívaolajjal halványan meglocsoljuk, és kész is. Én néha még koktélparadicsomot is vágok mellé.

Lehet rucola-pestot is készíteni, szintén nagyon finom. Erről videót is tudok mutatni: 

És persze lehet főzni is. Írtam már a stracetti con aceto balsamico e rucola ételről, továbbra is nagyon ízlik. De tésztákon is megállja a helyét, akár sima rucolás tésztában, akár valami mással keverve.

Ha simán rucolában gondolkozunk, akkor én fognék egy hagymát, megdinsztelném, majd félbevágott koktélparadicsomot adnék hozzá, 5 percig kevergetve átfőzném és végül rucolát hozzáadva további 2-3 perc alatt befejezném a főzést. Valamilyen rövid – esetleg kicsit robosztusabb – pasta illik hozzá. Ha gazdagabb feltétre vágyunk, akkor a fenti receptbe a paradicsommal egyidőben egy lecsepegtetett tonhalkonzervet vagy főtt sonkadarabokat is belekeverek, és végül a rucolat. Valahogy így:

Advertisements

7 thoughts on “Rucola”

  1. mivel nemsoká’ carnevale..
    megkérdezem, hátha: csináltatok már chiacchiere-t? mennyivel másabb mint a csöröge fánk? (nyilván a google-jóbarát, kerestem is de van vagy 20 különböző recept)
    mielőtt nekiállnék, gondoltam hátha van valami tanácsotok, hogy melyik a legjobb (mert a csörögéhez viszont eddig csak olyan recepteket használtam – Mo-on – ami tejfölös volt .. itt meg ugye nem sok opció van a JÓ tejfölre)
    🙂

      1. pedig beírtam a keresődbe, hogy “chiacchiere” és nem vágott rá semmit.. most meg láttom, hogy anno még hozzá is szóltam (sigh)
        che tristezza, meglio se vado in cucina veramente
        lol

        amúgy én még sose használtam olivaolajat x friggere.. mármint veszett drága fáradt olaj lesz abból nagyongyorsan 😀
        – most az új mission: ételecetet találni (wahaha hamarabb őszülök meg azis biztos)

      2. ja, etelecet: en nem talatam, csak borcetet. Ami csak 6%-os. Kaposztasalatat csinaltam vele, de nem az igazi… Legkozelebb hozunk Pestrol…

    1. En igy farsang kornyèkèn minden èvben kètszer-hàromszor csinàlok…csak otthon van a receptem (jò òreg, ùjsàgrecept kivàgva…) majd este (remèlem, nem felejetem el) beìrom az adagokat…nagyon egyszerù…ès nagyon fincsi

  2. BeregeLanka: chiacchiere tradizionali (“cenci” in toscana):
    350 gr farina, 50 gr burro, 3 uova, 40 gr zucchero, 2 cucchiai brandy, scorza grattuggiata di limone

    Impastare tutti gli ingredienti e lavorare la pasta per almeno 10 min. Coprire e lasciare riposare per almeno un’ora prima di stendere in una sfoglia molto sottile. Con la rotella dentata tagliare la pasta a strisce oppure a rettangoli. Friggere le chiacchiere un paio di minuti per parte. Farle asciugare su carta da cucina e spolverizzarle di zucchero a velo solo quando saranno fredde…

    Buon appetito

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s