Mindennapok

Pronto soccorso

Tegnap éjjel a pronto soccorso-n kötöttünk ki, mivel ügyesen kificamítottam a bokámat reggel, és éjszakára olyan nagyon fájt, hogy gondoltam, élek a szolgáltatással.

Firenzében a Careggi nevű kórház egy hatalmas üzem, olyasmi,  mint a pesti Klinikák, az egész régiót kiszolgája, tehát könnyű benne elveszni. Elsőre nem is találtuk a megfelelő pronto soccorso-t. Ahová mentünk, ott nem foglalkoztam traumákkal, ezért átküldtek a megfelelő helyre.

Szerencsém volt, senki nem várakozott (hajnali fél 3 volt, talán a legnagyobb holtidő). Így aztán az egésszel másfél óra alatt végeztünk. Ez nagyon baráti, mert ugyan így soknak néz ki egy röntgenre az a másfél óra, de természesen mindenkire kellett egy kicsit várni, az orvosra, asszisztensre stb stb, ezzel el is ment az idő.

Sajnos itt is megtapasztaltam, hogy az orvos nem áll le velem beszélni, menet közben – már a hátát mutatva – közölte, hogy nincs törés és kapok fáslit, meg öt nap betegszabit. Amit mellesleg eltehetek a kispolcra, mert nekem a contratto a progetto-val semmilyen betegszabi nem jár. Ha beteg vagyok, a magam pénzén otthon maradhatok es lemondhatok a szerződésről. Jogilag persze nem kellene lemondani, sok helyen a betegség idejével meghosszabodik az adott szeződés, de az én munkámban ha egy projektet be kell fejezni X időre, akkor nem várják meg, míg felépülök, és kifizetni sem fogják,  ezért én “önkéntesen” visszamondom a munkát és ennyi. Jogok, támogatás, ugyanmár!!!

A röntgenért meg az ellátásért fizettem 46 eurót, amiből 8 volt a fáslizás! Ezt szépen tételesen ki is listázták. Azt a papírt, amin az ajánlott fájdalomcsillapító neve volt, nem adták oda. Mondjuk nem recept volt, hanem csak ajánlás. És normál esetben úgyis be kellene néznem a háziorvosomhoz, a betegszabi miatt, de ugye ez nekem nem játszik, így hát marad az, hogy a saját fájdalomcsillapítómmal kúrálom magam. Ezért megérte eltapsolni 46 eurót…

Reklámok
Étel - ital

Cannelloni

Az úgy kezdődött, hogy már jó ideje akartam cannellonit csinálni. A cannelloni és – kisebb mértékben talán – a lasagne kimondottan olyan kaják, amire jobb, ha legalább fél napot rászán az ember, és – ha már ott van- csinál belőle 5 tepsit, amiből négy megy egyenest (hűlés után persze) a mélyhűtőbe (remekül fagyasztható / remekül olvasztható, és éppen ezért én az eldobható – kövezzetek meg – alutepsiket használom, mert nagyon praktikusak ilyen esetekben. Persze szelektíven vágom ki a szemétbe a végén. :)).

Az én párom viszont emilia-romagnai, tehát nagyjából úgy reagál ezekre a tervekre, ahogy én tenném, ha nekem akarna egy olasz mamma pörköltöt főzni.  Hozzáteszem, hogy elég aktív főzésügyileg, azaz mindenhez kommentárt fűz általában, ès adott esetben simán nekiáll bármit elkészíteni, pedig én (szerényen állítom) kimondottan  jól főzök.

Ilyen hosszas bevezetőt csak azért írtam, hogy értsétek a nehézségeket. Vettem ugyanis ricottat, amire közölte, hogy industriale (az volt, de jó minőségű), és CSAKIS a kimért szuperricotta jöhet szóba. (Aranyáron persze. Megveszem azt is, ha magában esszük, de gondoltam, mivel főni fog, megteszi ez is. A párom szerint non ha consistenza) Azt is gondoltam, hogy a már meglévő (szintén mélyhűtött) paradicsomszószt fogom felhasználni, mert hús nélküli ricottas-spenótos cannelloni volt a célom (paradicsomszószt szintén nagy mennyiségben szoktam gyártani, ha van időm, és adagokban mélyhűtöm, így ha parmigiana-t vagy más hasonlót készítek, nem kell ezt is akkor megfőzni).

Erre azt a választ kaptam, hogy CSAKIS ragu-val lehet elkészíteni (azaz a húsos szósszal). Továbbá: a spenótot apróra kell vágnom, és a tészta (annoni márkájú) meg nem elég jó.

Nnnna. Ennél a pontnál mondtam neki, hogy én elkészítem a cannellonit, ha tetszik, majd eszik belőle, ha nem, akkor majd én megeszem. És lőn.

Elkészítés (alternatív módon).

Mindenekelőtt fogtam két nyers toszkán  kolbászt, apróra marcangoltam, és kis olajon egy serpenyőben átsütöttem, majd hozzáadtam a paradicsomszószt (kb. 8 dl-nyit). Ebből lett egy hamis ragu. (Persze ezt lehet rendes raguval, vagy akár jó minőségű boltival is helyettesíteni.)

Készítettem 5 dl tejből besamel mártást.

Kis olajon megdinszteltem három maréknyi apróra vágott spenótot (egy fokhagymát dobtam mellé, amit aztán kivettem belőle). Majd ezt hozzákevertem 250 g. ricottahoz. Sóztam, borsoztam.

És félig kifőztem 12 cannelloni tésztát. Ugyan azt mondják a tésztáról, hogy nem feltétlen kell kifőzni, de én mégis megteszem, mert különben sokáig sül és rengeteg nedvességet felvesz a szószokból (nehéz kiszámítani a szósz mennyiségét). Ha félig megfőzöm, akkor viszont még tölthető, de már nem kell sokat főzni a továbbiakban. Viszont: gyorsan kell vele dolgozni, mert összetapadnak. Tehát ezt kell a legutolsó előkészítési fázisnak hagyni, amikor már minden más oda van készítve. Vagy esetleg adagokban kell kifőzni, folyamatosan – a töltéssel párhuzamosan.

Mivel a lasagne-ról már írtam többször, ott megtaláljátok a mindenféle okosságokat és a besamel mártás receptjét. Errefelé egyébként a besamelt is lehet dobozban kapni, de őszintén két perc az elkészítése, tehát jobban szeretem én csinálni. Plusz elég folyékonyra hagyom (több tejet teszek hozzá), mert még úgyis sül a továbbiakban, emiatt jobb a saját készítés.

Aztán jött az összeállítás. A spenótos keverék egy kisebb tepsire elég (6 db cannelloni). Mivel nekem kétszer ennyi tésztám volt, két kis alutepsit vettem elő.

Mindkettőbe alulra paradicsomos szószt tettem, majd besamelt.

Megtöltöttem 6 cannellonit a spenótos keverékkel, másik hatot meg a kolbászos szósszal (a kolbászdarabokat kihalászva belőle – hogy ne a folyékony cucc menjen a canelloniba, hanem a hús).

A két tepsit megtöltöttem a kétféle cannellonival. Fontos, hogy ne legyen nagy a tepsi, mert szétfolyik a szósz. Inkább kisebb legyen, amit kitöltötök a tésztával. Aztán még egy besamel réteg jött és utoljára paradicosmos szósz.

Nagyon fontos, hogy bőven tegyetek rá szószt, ez a titka az egésznek. Különben száraz lesz. Nyugodtan hagyjátok jó szortyogósra az egészet.

A tetejére jön még a parmezán, jó bőven, majd az egész mehet a forró sütőbe, 180-200 fokra. Addig, amíg jól össze nem sül (légkeverésessel max 25 perc, simával 35-40).

Mit ne mondjak, ez az alternatív cannelloni olyan jól sikerült, hogy mindent megettünk, nem is maradt mélyhűteni…

Mindennapok

Top kommentelők :)

Már egy ideje meg akartam őket tisztelni azzal, hogy megírom ezt a posztot.

Tehát az eddigi blogtörténelem alatt legtöbbet kommentelt… tratratratratra…

BeregeLanka (Milano Marittima-ból).

Második Danigreta, toszkánai sorstárs :)))

Aztán jön Kinga, az északi határ mellől, orvosként az olasz egészségügy bugyraiból.

És utánuk Felka, Zsu (Fi-től 400 km-re), és Halacska.

Köszönöm Nektek és mindenki másnak is, aki olvas és kommentel :)))

Képzések itt ès ott

Kis színes

Megfigyeltétek már, hogy Mo-n ha valakit meginterjúvolnak a tévében, akkor az illető a riporterre néz, vele beszél, mi meg – nézőként – kívülről látunk egy beszélgetést.

Oo-ban viszont szinte minden interjúalany a kamerába néz, miután a riporterre nézve meghallgatta a kérdést. Van aztán olyan is, aki félig a riporterre, félig a kamerába nézve beszél, ami elég viccesnek néz ki… 🙂 Csak úgy mondom… 🙂

 

Étel - ital

Kelkáposztás, bacon szalonnàs tészta

Tavaly tanultam, de idén is nagyon megy ez a télies recept (naná, ilyen hidegben..).

Fogok egy hagymát, apróra vágom, megdinsztelem, mellédobom a pancetta-darabokat is (én a vékonyra vágott szeleteket darabolom, mert nem szeretem, ha vastagabb a szalonna). Ezt átpirítom, ls rádobom a megmosott, vékonyra felszeletelt kelkáposztát (kb. 3-4 maréknyit kettőnkre). Kis vízzel felöntöm, és fedő alatt megpirítom (valaki tejjel, tejszínnel önti fel, de ez a páromnak elképzelhetetlen…). Vigyázzunk vele, mert a kel hamar megég..

Közben tésztát főzök, valamilyen rövidebb félét. Amikor megvan mindkettő, összekeverem, és készen is van…

Mindennapok

Összegezve – 2 (gazdaság, válság, történelem)

Tegnap elkezdtem egy vitaösszegzőt, egy heti bejegyzés kapcsán született hozzászólásokból kiindulva. Íme a folytatás.

Felmerült, hogy ha ennyire rosszul szervezett az ország, ennyire nem számít a hozzáértés, akkor hogyhogy mégis valahogy működik.

1) a rendszer éppen összeomlóban. Nem jól működik az ország, semmilyen szinten. Nem versenyképes, nem vonzza a befekteteseket, hatalmas deficitet halmozott fel – ugy, hogy igazi stato sociale-ról (családtámogatások, szolgáltatások stb) még csak nem is álmodtak sosem. Az adóterhelés talán a 2. az EU-ban, ellenben szinte semmi nem jár érte a lakosság nagy részének – egyes kasztoknak több joga van, de alapvetően ez nagyon egyenletlen.

Hatalmas adóelkerülés, feketeszektor, előjogaikhoz foggal – körömmel ragaszkodó csoportok, es akkor meg a maffiáról még nem is beszéltünk..

Ez működne jól????

2) Ne feledjük, hogy ebbe az országba  éves szinten ideözönlik soktízmillió turista. Mindegy, hogy rossz a kiszolgálás, hogy nem működik ez-az, hogy átvágnak, de van tenger és meleg és ismert városok, és általában mosolyognak is rád.

Ha ez nem lenne, OO. csak egy elfedett ország lenne a harmadik világban.

Ha viszont ez eddig is így ment, hogy lehet, hogy még sosem omlott össze a rendszer?

Nem vagyok az összeesküvés-elméletek híve (sőt!) de gondoljunk bele, hogy ennek az országnak milyen politika-földrajzilag jelentős az elhelyezkedése.  Az amerikaiak sosem merték teljesen magára hagyni, nehogy véletlen kommunista legyen. A második világháború  után megszavaztatták a köztársaságot (alig ment át, pár százalékkal – sokak szerint cinkelt volt), majd belenyomtak nem keves pénzt abba, hogy egyáltalán működőképes legyen (addig egy nagyon szegény ország volt, ahonnan tízmilliók vándoroltak ki Észak- és Dél-Amerikába). Pl. az egyik nagy szakszervezet országos képzőközpontjának az épületét (ami a háború után az egyik legjelentősebb think-tank/politikus-kiképző  volt) az amerikaiak adták a formálódó szakszerevezetnek, támogatásul (és hány ilyen volt). Onnatól ment az új politikai-, érdekképviseleti elit kiképzése évtizedekig – egyházi támogatással, ezt ne feledjük.

Amikor a kommunisták nagyon erősek voltak – és főleg ahol (Bologna, Toszkana – ez megér még egy bejegyzést is egyszer) -, akkor és ott nagyon támogatták az ellenségeiket.

Hogy lehetett a korrupt keresztény-demokrata kormány évtizedekig hatalmon?
Sok elmélet van minderről (ld. meg a terrorizmus-történet stb). A lényeg, hogy a nyugat sosem merte elengedni az országot, mert mit kezdett volna egy ekkora kommunista országgal a mediterránum kellős közepén?
És manapság sem fogják hagyni bedőlni, mert ha egy ekkora ország bedől, az viszi magával az eurót, egész Európát.

(Egy Mo. nincs akkora nagy és jelentős, hogy foglalkozzanak vele. Mit nekünk 10millió őrült, akik egymást tépik, és strukturálisan lezüllesztik magukat. Kit érdekel. Legfeljebb lesz még egy Bulgária Európa keleti felén…)

Mindennapok, Munka-tapasztalat

Összegezve – 1 (munka, megélhetés Olaszországban)

Az egyik eheti bejegyzés kapcsán – rengeteg hozzászólásban messzire kalandoztunk. Egyik olvasó is kérte, meg én is gondoltam, hogy érdemes lenne összerakni a felmerült témákat. Nem feltétlen koherens szöveget írok, hanem összefoglalást  – ami nagyon tanulságos lehet az ide igyekvőknek, ha lesz végre bátorságuk elhinni, hogy itt bizony így mennek a dolgok.

Álláskeresés: méghozzá két oldalról.

1) Olaszországban NEM hirdetik meg az állásokat, szinte sosem. Évek óta állandóan nézem a netet, a spéci honlapokat, legfeljebb call centerbe, vagy egyéb rabszolga és rosszul fizetett munkákat lehet találni. Amire valószínűleg ezer diplomás fog jelentkezni, és vissza sem fognak hívni.

Egyetlen lehetőség az ismerős által talált munka.

Alapvetően erre alapozzák a munkatárs-keresést – ezért aztán szinte egyáltalán nem számít, mit tudsz, mit végeztél, mihez értesz.

2) A fentiek fényében (meg egyáltalán): senki ne gondolja, hogy ha nem tud olaszul, vagy nincsenek ismerősei, akkor munkát fog találni. NEM FOG. Vagy fog, feketén, rosszul fizetett, bevándorlóknak fenntartott munkákat, amiért nem feltétlen érdemes kiköltözni.

Akik otthonról azt gondolják, hogy otthon rosszabb a helyzet, azoknak mondom, hogy ha valóban értenek valamihez, valóban beszélnek nyelveket, akkor otthon nagyobb valószínűséggel fognak munkát találni, mint itt.

Speciális kategória, az ápolók. Igen, van rá kereslet. DE: csakis akkor érdemes nekiállni, ha tudsz olaszul es el tudod egyedül intézni a formaságokat. Ha ez nem áll fent, akkor közvetítő segítségét kell majd igénybevenni és ne legyenek illúzióitok, a közvetítők keresni akarnak rajtatok. Azaz pont annyi minimálisat fognak nektek fizetni, amiből éppen megéltek, esetleg másokkal kell tartósan egy lakásban élni, váltott munkahelyeken, kiszolgáltatva dolgozni.

Ha találtál munkát: szinte nem létezik a normális munkaszerződés. Atipikus dolgozóként általában minimális jogokat adnak, és sokszor nagyon nagy késéssel fizetnek. Ismétlem, teljesen mindegy, milyen ügyes, okos vagy, még a kvalifikált munkakörökben is szégyenteleül kihasználnak.

Olaszok állás nélkül: sok fiatal olasz (30%-uk) nem talál munkát, vagy legalábbis nem fogadja el a rosszul fizetett, alantas munkákat (amit a külföldiek megcsinálnak). És aztán panaszkodik. Teheti ezt azért, mert van mögötte család. Ezzel egyet lehet érteni vagy nem, de tény, hogy ha van családi háttér, akkor nem feltétlen vannak rékényszerítve arra, hogy összetörjék magukat a munka miatt. Ők persze nem is tanulnak meg dolgozni (mert aki 30 évesen még sosem dolgozott rendesen, az bizony nehezen fogja megtanulni). Így aztán ha véletlenül mégis bekerülnek a rendszerbe, akkor sem érdemes tőlük sokat várni, annál is inkább mert nem a hozzáértés, tapasztalat számít, hanem a kapcsolat, ugye.

Jólét. Hogy jobban él-e az átlagolasz, vagy sem, mint egy átlagmagyar, nagyon attól függ, hogy van-e családi háttere. Azok a párok, családok, akiknek nincsen örökölt lakásuk, családi segítségük, azok pont olyan rosszul (éppenhogy túl-)  élnek, mint Mo-n. Itt a lakás, stb árak sokszor rosszabbul viszonyulnak az átlagfizetéshez, mint Mo-n. Viszont a családoknak nagyobb vagyonuk van (lakás, értékek stb formájában), amivel egyelőre még tudják a fiatalokat támogatni.

Konkrét példák:

– egy Mo.-i átlag 120E ft-os fizetésbol 125 egységből meg lehet venni egy 15 milliós lakást (ami 55-65 m2-et jelent egy átlagos környéken, átlagos házban Budapesten). Firenzében az átlagos 1250 eurós fizetéssel (ami a statisztikák szerint van, sok atipikus jó, ha a felét, háromnegyedét keresi) a 250 000-eurós lakást (ez nagyon külváros, elég lepattant, es jó, ha van 50m2. Ha kicsit normálisabbat akarunk, mondjuk ami egy pesti Zugló környékkel egyenértékű, akkor 350 000 euró alatt szóba sem kerül) 200 egységből jönne csak ki. Viszont atipikusként kölcsönt sem adnak hozzá.

– kocsifenntartás. Egy tízéves 1000 cm3-es kocsi biztosítása 1500 euro/év. Mo-n 40E ft. Csak Bp-en van tömegközlekedés, ezért nem feltétlen vagy rászorulva. Itt sok helyen nincsenek szolgáltatások, így muszáj autót fenntartani.

Összevetve mindent: errefelé akkor él jól egy család, ha van családi segítsége. Ha nem, akkor nagyon nagy nehézségek árán tud csak túlélni, teljes bizonytalanságban. Mo-n már nem élnek olyan rosszul az emberek, mint amit szeretnek mutatni, itt már nem élnek olyan jól, mint amit mutatnak…

Folyt. köv. holnap…

Infrastruktúra

Malév és trenitalia

Ma reggel becsődölt a Malév, és párezren egyrészt valahol külföldön ragadtak, párezren meg a Ferihegyi reptéren. Most értékelődnek csak fel a wizzair járatok (minőség ide vagy oda…).

Hogy taljánföldről is mondjak valami hasonló operatív bénázást (szerencsére kisebb volumenű): szerda délután egy Milano-Taranto intercity megállt valahol Forlí közelében, villany nélkül, 600 utassal, a semmi közepén és közel 8 órán keresztül nem tudták megoldani a vonat elvontatását, vagy legalább az utasok átszállítását egy arra járó másik vonatra (mellettük közlekedtek a többiek). Namost, ez azért elég gáz, hogy ennyire nem képesek operatívan intézkedni, ha valami baj van…

Disagio. Na ja…

Ügyintézés

Letelepedés – ügyintézés

Egy itt letelepedőfélben levő család ügyintézési kanosszája… Egy blogolvasó osztja meg velünk, és ezzel kapcsolatosan kiderül pár dolog. A megjegyzéseimet zárójelben, dőlt betűvel írtam a szövegbe)

“Nos, a bejelentkezésünk új szakaszához érkezett itt Savonában. Több felesleges kör és pénzkidobás után a hivatalban és közjegyzőnél, végre megkaptuk a szükséges információkat, mi is szükséges ahhoz, hogy két gyerekkel bejelentkezhessünk. Október óta, most jutottunk el idáig. 😦

Nem részletezem a “vesszőfutást”, amin átmentünk, csak a lényeget írom le. Ha úgy gondolod, hogy esetleg más “családosoknak, gyerekkel érkezőnek” hasznos lehet, közzéteheted az oldaladon, vagy kiemelheted belőle a fontosabb dolgokat.

Sem a Genovai, sem pedig a Milánói nagykövetségen (Megjegyzés: ezek konzulátusok, mindig érdemes a római nagykövetséggel beszélni, ők nagyon szolgálatkészek), nem tudtak információt adni a bejelentkezéshez szükséges dokumentumokról. Egyszerűen annyit mondtak, hogy kérdezzük meg az olaszokat. Kicsit egymásra mutogatás volt az egész.
Elvileg, mivel UNIOS ország vagyunk, nincs szükség különösebb iratokra. A gyakorlatban viszont ez önkormányzatfüggő, mint szerintem azt Te már írtad is. Mi “jól beválasztottunk.” A hivatalban, első körben kérték a házassági anyakönyvi kivonatunk, a gyerekek születési anyakönyvi kivonatának hitelesített fordítását és azt a bizonyos “országelhagyási nyilatkozatot”, amiről égen-földön senki sem hallott. (Erről valóban nem hallottam még én sem. Otthon van egy kijelentkezés a Mo-i lakcímről című formanyomtatvány, mindenkinek a lakhelye szerinti polgármesteri hivatalban. De én visszautasítom, hogy kijelentkezzek otthonról, mirko itt nulla biztosítékom van bármire is…)
Lefordíttatuk a kivonatokat, illetékbélyeggel elláttuk, – ahogy a “nagykönyvben meg van írva” – majd a közjegyzői hivatal hitelesítette azt, kedvesen biztatva, hogy ez megfelelő lesz az indirizzo-hoz. Nagy büszkén bevonultunk a hivatalba – gondoltuk, az országelhagyásit “elsunnyogjuk”, hátha… – és leesett az állunk. Már nem kérték az országelhagyásit, eszükbe sem jutott… Azt mondták, hogy az eredeti születésit és anyakönyvit mutassuk be… Itt fogyott el végképp a
cérna… Ugyanis az eredeti papírokhoz csatolva adtuk át a fordításokat.

(Bizony, nagyon fontos, hogy a traduzione giurata CSAKIS – az adott hely, vagy más hely – tribunale-jának a fordítólistáján szereplő fordítóval készíthető. Minden hivatalos iratra. Ezt a listán általában a helyi tribunale honlapján meg lehet találni.)

Mindenesetre hiába próbáltuk  az eredeti eredetiségét bizonyítani, ismét elküldtek bennünket, indokolva ezt, az eredeti okiratok hiányával…
Sokadik érdeklődésünk után kiderült, hogy az iratainkat csak a hivatalnál megtalálható hiteles fordítói listában szereplő fordítóval fordíttathatjuk le, majd neki kell azt bevinnie a hivatalba hitelesíteni. Ebben az esetben ugyanis más hitelesítő bélyegzővel látják el a dokumentumokat, (nem úgy, mint a mi esetünkben), amit elfogadnak a bejelentkezéshez az önkormányzatnál. Viszont az eredeti papírjainkon a milánói magyar nagykövetségnek kell pecséttel igazolni az eredetiséget, csak úgy kezdhetjük meg az egész folyamatot. Ezt
állítólag új törvény vagy rendelet írja elő, meg is mutatta a számát, de nem sikerült feljegyezni. Arra hivatkozással született ez az előírás, hogy a magyarok nagyon sok esetben visszaéltek a lakcímmel, családival… – kommentálta az ügyintéző. :((

Most várunk. Az okmányaink a hivatalos fordítónál vannak, aki elküldi majd Milánóba. Ha visszaérkezett, hitelesítteti azt és talán bejelentkezhetünk végre. Talán elindíthatjuk a családit és bejelentkezhetek én is akár munkaközvetítőbe és a lánykánk oviba kerülhet…

Tényleg óriási káosz és különbségek vannak hivatal és hivatal között.
Az egyik ismerősünk kihozta a fiát és férjét. Egy kis faluban laknak, ahol minden fordítás, okmány nélkül simán bejelentette őt és a férjét. Icipicit irigykedem…”

Az ismerős szintén magyar?? Akkor valószínűleg  ő már végigcsinálta régebben a letelepedést…