Infrastruktúra

Buszjegyet sms-ben

Tegnap óta sms-ben is lehet jegyet venni a firenzei buszokra. Egyelőre csak az olasz mobilokról működik, a 4880105-es számra kell egy sms-t küldeni. A jegy ára ugyan 1,20 euró, de persze hozzáadódik az sms ára. Emiatt sürgős esetekben lehet segítség, vagy akkor ha a mobil-előfizetésben ingyen sms-ek is vannak.

Mindennapok

Ciao Amore

Kicsit könnyedebb téma, de mindig mosolyra fakaszt. Errefelé, Toszkánában az a szokás, hogy mindenféle becézgető neveken szólítanak tökéletesen idegenek. Azért mondom Toszkánát, mert állítólag ez nem mindenhol van így, kimondottan erre a régióra jellemző. És persze nem totálisan idegenek (ámbár…) becézgetnek, hanem olyanok, akikkel valamilyen okkal kapcsolatba kerülök. Pl. a bárban, ahová járok kávézni, a következő neveken szoktak szólítani: Vuoi un caffé, mimma?  – Si cara, te lo preparo. Tesoro, vuoi anche una pasta?

Persze már egy ideje ismernek, és szinte haverok vagyunk, de ez az első perctől kezdve így volt. Ráadásul egy nálam 1-2 évvel idősebb barista(nő!) van, aki simán ilyen nagypapisan kezel engem, mint mindenki mást, nála idősebbeket is.

A következő ilyen a munkahely közelében levő fruttivendolo eladója. Ugyan egyetlen egyszer vettem nála valamit, és kétszer szólított meg (egyszer a nevemet kérdezte), rendszeresen utánam kiáltja, hogy Ciao amore.

Folytathatnám a sort, naponta többször megesik, hogy kisboltban, bárban, akárhol úgy szólítanak meg, mintha legalábbis ezer éve ismernénk és kedvelnénk egymást. Nagyon vicces, szerintem :)))

Mindennapok

Nők elleni erőszak

Ma este indítja a Rai tematikus film-sorozatát a nők elleni erőszakról. Azért is írok film-sorozatot, mert nem egy sorozat, hanem négy, különálló film, amely mind erről a  témáról beszél valamilyen módon.

Olaszországban sokáig nem nagyon beszéltek erről a témáról, miközben boldogabb északi országokban folyamatos kampányok, nevelés, tematizálás van terítéken már évek (évtizedek?) óta. Itt mindenki illendelmesen hallgatott a témáról, ha egyáltalán felmerült, akkor megjegyezték, hogy szegény északiak, mennyi erőszak van náluk… Komoly tudósok, kutatók mondják évek óta, hogy az erőszakos esetek száma kb. ugyanaz lehet mindenfelé (sőt, minél hagyományosabb,  férfiközpontúbb a társadalom, annál több van…), csak azokban a társadalmakban, ahol nem “illik” róla beszélni, persze nem nagyon jön felszínre,  míg az erőszak ellen fellépő társadalmakban a nők fel MERIK jelenteni  az őket bántalmazó férfiakat.

Olaszország a mai napig nagyon egyenlőtlen társadalom, ahol a nők az esetek nagy részében függenek a társuktól – mert vagy nem dolgoznak – ld. még a katasztrófálisan alacsony női foglakoztatási mutatók, vagy ha dolgoznak, jóval kevesebbet keresnek, statisztikailag kimutathatóan rosszabb minőségű állásokban. Van ehhez egy olyan szemlélet is (mennyire hasonlít a magyarhoz!!!), hogy a nőknek kedvesnek, mindent tűrőnek kell lenniük, és szinte egyedül ők felelősek egy párkapcsolat/házasság sikeréért. Arról nem is beszélve, hogy sokszor maguk a nők ítélik el azokat, akik fel mernek lépni az őket bántalmazó ellen (ismerjük ugye a “megérdemelte”, “ő provokálta” stb megjegyzéseket?)

Hát persze, hogy nem sokan beszélnek az őket ért bántalmazásokról…

A legutóbbi esélyegyenlőségi miniszter (aki maga is tévés táncosnőcske volt, de valahogy sikerült pár dologban felnőnie a feladathoz), elérte, hogy törvényt hoztak a nőket (volt) párjuktól ért zaklatásokról, és ez már egy nagy lépés volt előre. Most is megy a tévében az a reklám, ami arra biztat, hoyg ne tűrjük az erőszakot.

https://www.youtube.com/watch?v=kuThaGU4Q7s

Most pedig már a Rai is beszél a témáról, ez szintén nagyon fontos, mert akárhogy is van, a köztévé mégiscsak “neveli” a jónépet.

Hivatalos számok szerint 2millió nőt ért eddig Oo.-ban  bántalmazás, erőszak a volt vagy jelenlegi társuktól, de az eseteknek csak 25%-ban indul hivatalos eljárás a bántalmazó ellen, és csak 2%-ukat ítélik el… Van még mit csinálni.

Mindenekelőtt a saját fiainikat kellene az erőszak elkerülésére nevelni, illetve lányainkat arra, hogy azonnal meneküljenek egy olyan pártól, aki akár csak egyszer is felemeli a kezét rájuk…

http://www.zeroviolenzadonne.it/

A Népszabadság is írt a brüsszeli kezdeményezésről itt: http://nol.hu/kulfold/a_vaginakrol_beszeltek_az_ep-ben, azzal a döbbenetes ténnyel együtt, hogy “Magyarországon, Észtországban és Olaszországban nem számít bűncselekménynek a nőkkel szemben elkövetett családon belüli erőszak.”

És kapcsolódó magyar hír: Mióta Damu Rolandot elítélték, egyre többen mernek feljelentést tenni…

http://www.nlcafe.hu/ezvan/20120327/egnek_a_segelyvonalak_a_damu-per_nyoman/

Ügyintézés

Adóbevallás Olaszországban

Nagyon nehéz témába vágom a fejszémet, de mégis fontos lenne, hogy erről is beszéljünk.

Alapvetően az a benyomásom, hogy az adóbevallás készítése Oo-ban még  a magyarnál is bonyolultabb, pedig az azért nem egyszerű mutatvány.

Kezdjük ott, hogy ha otthon egy adott helyen dolgozol és csak onnan van bevételed, akkor általában elkészítik neked az adóbevallást. Ezzel szemben itt nem feltétlen van így. Gondolom van olyan cég, amely ezt megteszi az alkalmazottaknak, de ez messze nem automatikus.

Ráadásul mivel a fiatalok sokszor már inkább atipikus szerződésekkel dolgoznak, a cégeknek eszükbe sem jut ezzel foglalkozni.

De lássuk hogy álljunk neki (nem ígérek ennél többet, csak azt, hogy az alap infokat megadom).

Ha egy cégnek dolgoztál egész évben, akár több kisebb szerződéssel is, viszonylag egyszerű az élet, mert a cég a következő év elején kiad egy CUD nevezetű dokumentumot (ezt elküldik a saját lakcímedre, akkor is, ha már nem állsz velük kapcsolatban). Ez összefoglalja, hogy mennyit fizettek ki neked a megelőző évben, mennyi levonás volt, stb stb.

Ha több cégnek is dolgoztál, akkor minden egyes cég elküldi neked a CUD-ot. Ezeket összegyűjtöd és április felé kitalálod, hogy kivel készítteted el a bevallást.

Hogy saját magad készítsd-e el? Biztosan nem lehetetlen, de én már abban megakadtam, hogy nem egyféle adóbevallás van, hanem többféle is lehet (akkor is, ha csak alkalmazottként dolgoztál), különböző bevallási határidőkkel (nekem egyszer májusban adták le, a következő évben meg június végén) de hogy mitől függ, hogy melyiket állítod ki, arra még nem sikerült rájönnöm (de alapvetően a “730” és a “modello unico” a kiinduló bevallási modul). Aztán ott van még a mindenféle levonás, családi kedvezmény stb. Pl. ha bérelt lakásban laksz (nem feketén, ott a residenza-d is), akkor a költségeid egy részét levonhatod az adóalapodból.

Ilyen egyszerű esetben viszonylag olcsón (kb. 50 euró) elkészíti a bevallást pl. egy szakszervezet illetékes irodája. A CISL nevű szakszervezetnek a CAF irodája foglalkozik ezzel.  Itt találod meg az elérhetőségüket: http://www.caafcisl.it/ – mindenhol Olaszországban.

Igénybe vehetsz persze egy commercialista-t is, de jóval drágábban. 180 euró volt a tavalyi bevallás ára annál a commercialista-nál, aki az ügyeimet kezeli.

Miért is? Mert persze lehet bonyolítani a dolgokat többféle szerződéstípussal és vállalkozással. Ha van vállalkozásod is, akkor tényleg szakember kell hozzá. Általában persze az, aki követi a vállalkozásod ügyeit is.

Nagyon fontos, hogy mind a CUD-ot, mind a bevallást jól őrizd meg, mert ez kell rengeteg dolog intézéséhez. Pl. lakásbérléshez, kölcsönfelvételhez (nem elég a busta paga, a “fizetési szalag”).

Ha más országban laksz, és csak egy adott ideig dolgoztál itt (vagy fordítva, otthon is dolgoztál, de alapvetően itt laksz), akkor is megkapod a CUD-ot, de az alapszabály az,  hogy abban az országban kell adózni, ahol életvitelszerűen élsz (a kettős adóztatás elkerülése miatti EU-s direktíva). Ilyenkor olyan commercialista-t kell keresni (vagy otthon könyvelőt), aki ért ehhez.

Mindennapok

Agora

Az olaszok imádnak “uscire”. Ez a fogalom, ami angolul going out, magyarul még csak nem is létezik. Mi magyarok általában akkor megyünk ki a lakásunkból, ha valamilyen konkrét, nevesíthető céllal elindulunk valahová. Akár csak sétálni is, adott irányba, adott emberrel, viszonylag előre meghatározott módon. Vagy munkába, bevásárolni, találkozni X-szel, vagy Y-nal, moziba, vacsorázni és így tovább.

Ezzel szemben az olaszoknál van az a kategória, hogy elindulunk (amint az otthon teendőket befejeztük), és majd lesz valami. A lényeg, hogy “kint” legyünk, mozgásban legyünk, aztán majd úgyis összefutunk valakivel, úgyis találunk valami érdekeset, egyszóval majd úgyis történik valami. Ez a pihenés, a szabadidő része, valahogy úgy, ahogy kamaszként “lógtunk” a haverokkal, itt lógunk felnőttként a körülöttünk levőkkel…

Minél kisebb városba, faluba megyünk, annál élőbb ez a dolog, az 1600 fős Carpegnában az a sztenderd szombati/vasárnapi program, hogy reggel felkelünk, elkészülünk, és elmegyünk a bárba. Szépen felöltözve, családostul. Kávé, reggeli, minden ismerős köszöntése, elbeszélgetés – órákig mindenről, de semmi nagyon fontos vagy konkrét dologról. Állandóan változó formációkban, hol ezzel meg a családjával, hogy meg azzal meg a barátaival, hol a bárban, hol az utcán, hol a járdán… dinamikusan, látszólag cél nélkül, lődörögve, improvizálva.

Ebédre aztán haza, majd délután ismét ugyanez. És vacsora után szintén, mondjuk akkor már a kisebb gyerekek nélkül (akik otthon alszanak) – bár, igazándiból viszik ők a gyerekeket is, főleg nyáron, végülis simán elalszanak a babakocsiban, ha úgy adódik. Meg hát rendes olasz kisgyerek sosem megy el nyolckor aludni, főleg nyáron.

Még a magukat nagyobbá kinőtt városokban is létezik ez, Sesto Fiorentino pl. ilyen tekintetben pont olyan, mint egy falu. És még a hideg sem feltétlen akadály – Carpegnában ugyanez zajlik (korlátozottabb útvonalakkal) hóban, fagyban is (a hegyekben hideg a tél).

Passeggiata, giro, uscita…

Vannak tanulmányok, amelyek azt állítják, hogy egyenesen ez a fajta közösségi térhasználat az oka annak, hogy ilyen hosszan élnek az olaszok. Nem csak a mediterrán diéta, meg a sok napfény, hanem ez. Mivel ez folyamatosan a környező  társadalom támaszát jelenti, a kibeszélés lehetőségét, a lelki támaszt, mindazt, ami az északi, bezárkózóbb társadalmakban nincsen.

Nem történik ilyenkor semmi rendkívüli, nicsenek mindig világmegváltó beszélgetések, új hírek, érdekes tevékenységek. Ilyenkor csak úgy van az ember, másokkal együtt van…

Egy Amerikába kivándorló  olasz közösséget vizsgáltak évekig, akik meglehetősen hosszan éltek, pedig megváltoztatták az étkezési szokásaikat, elhíztak, stresszes munkákba kezdtek ahogyan egyre inkább alkalmazkodtak Amerikához. Az egyetlen lehetséges magyarázat a közösség tagjainak hosszú életére ez maradt, a közösség napi megélése.

Ez egyébként olyan nagyon részét képezi a kultúrának, hogy a legtöbb olasz attól talál szimpatikusnak /nem szimpatikusnak egy országot, helyet, hogy ott “van-e” élet az utcákon a szabadidőben.

Van ennek persze egy anyagi vonzata is, mert ha nekiindul valaki akár egyedül, akár családostul, legalább egy kávé vagy fagylalt (nyáron főleg) mindig megtalálja, nem beszélve a nagyobb városokban spontánul adódó programlehetéségekről, ami  persze megkísért, ha már ott téblábol az ember szabadon… ebbe persze a válság, a megcsappanó vásárlóerő beleszól.

Ezt egyébként más külföldi is észreveette: http://farfalle1.wordpress.com/2008/07/25/the-passagiata/

Étel - ital

Más felfogás

Észrevettem már egy ideje, hogy egyes ételekről egészen mást mondanak itt, mint Mo-n.

Vegyük pl. a tésztát. Otthon minden mérvadó dietetikus azt szokta javasolni, hogy csökkentsük a fogyasztását. Heti 1-2x maximum. Ezzel szemben Olaszországban nagyon sokan (talán a lakosság nagyobb része) akár naponta kétszer is megeszi primo-ként, és ugye a mediterrán diéta meg fogalom. Hozzáteszem, hogy a magyarok sajna még mindig a fehér búzából készült tésztákat eszik, mikor a durumtészta sokkal egészségesebb, nyilván ez is számít. Ezzel együtt sok amerikai tanulmány egyenesen azt mondja, hogy a jelentős tésztafogyasztás sterilitást és sok más betegséget okozhat.

A másik ilyen a kávé. Otthon ha elmondom, hogy napi 3-4 kávét is megiszom, mindenki megrémül. Arról nem is beszélve, hogy sokan állítják (teljesen megalapozatlanul), hogy az este elfogyasztott kávétól nem alszanak. Ehhez képest errefelé a legtöbben megisszák a napi sok kávét és mindenki boldogan nyugovóra tér az esti “vacsoralezáró”  kávé után.

Itt is sok a féreértes: például mert az amerikai (hosszú) kávé, illetve minden olyan kávé, ami ázik a vízben és nem csak átfut rajta,  több koffeint tartalmaz, mint a presszó (ami erősebbnek tűnik, de ez csak az aroma). Tehát lehet, hogy én a három espersso-val nem fogyasztok el annyi koffeint, mint valaki más egy hosszú kávéval.

Egyébként meg messze nem tesz olyan rosszat  a kávé, mint sokan gondolják. Erről most éppen a Népszabadság is írt, itt: http://nol.hu/mozaik/a_kave_nem_art_az_idult_betegeknek.

Hozzáteszem, hogy elég nehéz kihámozni a sok tudományos(nak tűnő) cikkből, tanulmányból azt, hogy mi lehet a valóság. Ráadásul sok “tanulmány” azért készül, mert egy cég elkészítteti, hogy saját magának reklámot csináljon, és ez nem mindig derül ki az olvasónak.

És persze amikor egy jellemzőt megvizsgálnak (hogy pl. mennyi tésztát eszik valaki), az összes többit (millió) jellemzőt nem veszik figyelembe (hogy pl. valaki cigizik, nem mozog, iszik, betegesen eszik, akármi), így   nem szabadna olyan következtetéseket levonni belőle, ami az egészről szól..

 

Kultúra

Kultùra…

Az Uffizi Képtár igazgatója kevesebbet érdemel, mint egy olasz parlamenti alkalmazott.

“Az olasz kormány minisztereinek és az állami vezetőknek a példáját követve az itáliai múzeumok vezetői is nyilvánosságra hozták fizetésüket. A miniszterek közül a leggazdagabbnak, évi bruttó hétmillió eurós keresettel az ügyvédből lett igazságügyminiszter bizonyult. A politikusok az átláthatóság jegyében tették ezt meg, a múzeumigazgatók tiltakozásképpen, mivel jogtalannak érezték, hogy érdemeikben nem, de fizetésükben jelentősen lemaradnak a miniszterek mögött – számolt be az olasz sajtó a precedens nélküli kezdeményezésről. “….

Olvass tovàbb ide kattintva:

http://www.hirado.hu/Hirek/2012/03/12/07/Botranyos_muzeumi_berlista_.aspx#.T13WgNJM0ww.facebook

Mindennapok

Helyzet

Ez egy nagyon off bejegyzés lesz.

Ülünk az irodában, péntek délután, általános munkaundor, és roham, hogy minél többet befejezzünk a munkából a hétvége előtt. …

34 éves titkárunk (férfi: nekünk nem titkárnőnk van, hanem titkárférfink:))) egyszer csak megszólal:

“ho voglia di banane flambées”

Azóta azt vitatják meg a kolléganővel, hogy pontosan hogy is kell elkészíteni.

Én meg azt hiszem, kiugrok a szomszéd bárba egy fedora-ért…