Munka-tapasztalat

Cikk Olaszországról

HVG-cikk az olasz helyzetről.

Egy kis kiegészítés, mert azért a szerző nem teljesen adta át a bonyolult helyzetből adódó infokat, ami a munkaerőpiac reformját illeti.

Erre a bekezdésre gondolok:

“A legnagyobb baloldali szakszervezeti szövetség ellenáll a munka törvénykönyve módosításának, mert az megkönnyítené az elbocsátásokat. A 15 főnél többet foglalkoztató vállalkozások jelenleg nehezen tudnak megszabadulni felesleges alkalmazottaiktól anélkül, hogy ne kockáztatnának éveken át elhúzódó pereskedést, csekély eséllyel a kedvező ítéletre.”

Hozzáfűzném:

– az articolo 18, ami miatt minden munkavállalói érdekvédelmi szervezet kiabál, a munkavállalók kb. 20%-ra vonatkozik. Tény, hogy akikre vonatkozik, azoknak gyakorlatilag életük végéig állást garantál (szinte lehetetlen elbocsátani őket). De ha esetleg bezárna a cég, akkor is két éves fizetéssel egyenértékű juttatást kapnak az elbocsátott alkalmazottak. De ismétlem, ez csak nagyon kevesekre vonatkozik.

Ellenben egyre többen dolgoznak egyéb szerződésekkel,  amelyek viszont semmit nem garantálnak (betegszabadság, munka elvesztése esetén járulék) stb stb. Ilyen szempontból Oo. sokkal egyenlőtlenebb a jogok területén, mint más ország, mert ha pl. 15 fősnél kisebb cégnek dolgozik valaki, és adózik, és rendes szerződése van, akkor sem kap munkanélküli támogatást, miközben ha nagy cégnek dolgozik, akkor mindez jár neki. Miért? Ugyanannyit adózik, ugyanannyit dolgozik…  csak a rendszer igazságtalan.

A kormány közelíteni próbálja a különböző munkaszerződésekkel járó jogokat.

Egyrészt megdrágítani az atipikus szeződéseket a munkaadónak. Másrészt kötelezővé tenni, hogy ha valaki évekig atipikusan (projektszerződséssel), ugyannak a cégnek dolgozik, akkor a cégnek kötelessége legyen őt rendes szerződéssel felvenni (és ezzel jogokhoz juttatni őt). Ami lássuk be, elég méltányos lenne.

Persze a szakszervezetek tagságát nem az atipikus dolgozók alkotják, ezért a szakszervezetek inkább a már egyébként is túlvédett dolgozókért küzdenek – mert hát belőlük élnek (mennyivel egyszerűbb a FIAT-nál megszervezni a dolgozókat, mint a területileg, szektorilag, minden értelemben szétszórt atipikus atipikus munkavállallókat, akiknek mellesleg alacsony a jövedelmük is, tehát még ha be is íratkoznak tagnak, akkor sem sok a tagdíjuk).  Csak egy adat a toszkán atipikus szerződésekről: jelenleg a dolgozók kb 13%-a atipikus, de az elmőlt 1-2 évben kötött munkaszerződések 80%-a atipikus (tragédia a jövőre nézvést).

Cikkek az atipikus munkával kapcsolatosan:

https://olaszorszagbajottem.wordpress.com/?s=atipikus&searchbutton=Go%21

És íme a cikk:

2012. április 13., péntek
Szerző: Keresztes Imre


Politikai rendszerváltással felérő reformokkal próbálkozik Olaszország szakértői kormánya, de a gazdaság még nem indult be, és nem múlt el az adósságcsapda fenyegetése.

Bűncselekmény Olaszországban az egyeurós buszjegy hamisítása. Évente több mint 80 ezer eset kerül a római legfelső bíróság elé, és miközben Olaszországban a testület előtti ügyekre 40 ezer ügyvéd szakosodott, Franciaországban csupán két tucat. Az ügyvédek kiugróan magas száma és a perek több évre elhúzódása is illusztrálja a nehézkes igazságszolgáltatást, ami nemcsak az olaszok életét keseríti meg, de a külföldi befektetőknek sem vonzó.

A kaotikus, követhetetlen bíráskodás csak egyike az olasz gazdaság bajainak, a nyomasztó bürokráciát, a korrupciót, a szervezett bűnözést, az adóelkerülést, az alacsony születési rátát, az eladósodottságot vagy a merev munkaerőpiacot is az okok között említik. A tavaly novemberben távozásra kényszerített Silvio Berlusconi miniszterelnök helyébe lépett Mario Monti szakértői kormánya előbb 30 milliárd eurós megszorító intézkedéssel, majd a versenyképességet javítani szándékozó reformcsomaggal rukkolt elő, utóbbi egyik sarkalatos eleme a munkaerőpiac liberalizálása. Csakhogy az ezzel szembeni ellenállás nem lebecsülendő, a szakszervezetek húsvét után egynapos általános sztrájkkal figyelmeztetnek.

A külföldön Olaszország, sőt az euró megmentőjeként ünnepelt, otthon pedig a Berlusconi-évek után lelkesedéssel fogadott Monti mézesheteinek vége. Az adóemelések, a növekvő üzemanyagárak, a rezsik elszaladása kezdi éreztetni hatását. A legnagyobb baloldali szakszervezeti szövetség ellenáll a munka törvénykönyve módosításának, mert az megkönnyítené az elbocsátásokat. A 15 főnél többet foglalkoztató vállalkozások jelenleg nehezen tudnak megszabadulni felesleges alkalmazottaiktól anélkül, hogy ne kockáztatnának éveken át elhúzódó pereskedést, csekély eséllyel a kedvező ítéletre.

A piac sem túl bizakodó. A kabinet az idei GDP-csökkenést 0,4 százalékról 1,3–1,5 százalékra módosította, ami összhangban áll a piac által várt recessziós adattal. A külföldi befektetők nem rohannak venni olasz államkötvényeket. A kötvényhozamok idei visszatérése a biztonságosnak tartott 6 százalék körüli szintre inkább annak köszönhető, hogy az olasz pénzintézetek az Európai Központi Bank (EKB) olcsó hiteléből vásároltak a papírokból. Az EKB pénzinjekciójának hatása azonban elmúlik, és Rómának az idén még több mint 300 milliárd euró forrást kell bevonnia a lejáró államadósság újrafinanszírozására. Az eladósodottság januárban a GDP 120,1 százalékán újabb rekordot döntött.

Nem is a recesszió a befektetők legnagyobb gondja, hiszen várható volt, hogy Monti a legjobb tudása ellenére sem lesz képes néhány hónap alatt növekedésre serkenteni az ezer sebből vérző gazdaságot. Sokkal inkább aggódnak a rövid távú politikai stabilitásért, például azért, hogy a parlament három nagy pártja továbbra is kiálljon a szakértői kormány mellett. A Monti iránti társadalmi bizalom sokat csökkent, támogatottsága a 70 százalék felettiről 50 közelébe esett, a kétkedők kezdeti 15 százalékos tábora pedig a háromszorosára nőtt. Sokan stratégiai hibának tartják, hogy Monti belefogott a munkaerőpiac átformálásába, aminek nem sok rövid távú gazdasági hozama van, viszont érdekeket sért, politikai vitát és megosztottságot gerjeszt. A tervezet múlt heti felpuhítását máris „mélységes csalódással” fogadta a munkaadók szövetsége, a Confindustria.

A kormánynak két ötéves terminusra lenne szüksége elemzők szerint ahhoz, hogy alapvetően megreformálja az utóbbi évtizedben ingatag gazdaságot, Montinak viszont csak egy éve van a jövő év elejére tervezett választásig, ha kihúzza addig. A piac az után is szívesen látná a volt bankárt a kabinet élén, de nem tudni, mit szólnak majd ehhez a pártok. Mindenesetre egyesek úgy vélik, Monti és csapata nem csak az adósságcsapda elkerülésére és a gazdaság beindítására összpontosít, a reformok az avítt politikai rendszer átalakításának kezdetét is jelenthetik.

A pártok általános támogatottsága rendkívül alacsony. Kérdés például, mi lesz a Monti lépéseit ellenző, jobboldali populista Északi Ligával, amelynek karizmatikus vezére, Umberto Bossi pénzügyi visszaélések vádja miatt a múlt héten lemondott. A parlament legnagyobb ereje, Berlusconi jobboldali Szabadság Népe a felmérések szerint alig több mint 20 százalékot kapna, de nem szerepelnek jobban a balközép demokraták sem. Berlusconi mindenesetre nem indul újra, és listavezetőnek a 41 éves Angelino Alfano volt igazságügyi minisztert javasolja. A szicíliai politikus lehetséges kormányfőként megosztja a közvéleményt, de nemzedékváltásra kényszerítheti a Demokrata Pártot is, melynek élére a 37 éves Matteo Renzi firenzei polgármester kerülhet.

2009-es megválasztása óta Renzi megfelezte a toscanai város közgyűlési tagjainak számát, menesztette a pártfunkcionáriusokat a közüzemek éléről, és a kiadások lefaragása után csökkentette a helyi adókat. A polgármester a Monti-féle piaci reformok hívének mondja magát. „Nemcsak a taxisok vagy a gyógyszertárak működését kell liberalizálni, hanem a bankokét, a biztosítókét és az energetikai cégekét is” – hangoztatja, lényegében nyitott kapukat döngetve, hiszen a szakértői kormány a patikapiac megnyitásától a banki díjak csökkentéséig sok mindenhez hozzányúl. Monti több esetben is kompromisszumra kényszerült az ellenállás miatt, így a reformok szempontjából komoly jelentőséggel bír, ha a pártoktól is lökést kap az ügy. Az egész ország reformra szorul, az olasz politikát az ellenségeskedés hatja át – mondja Renzi, aki szerint Monti épp ebből az ördögi körből rángatta ki Itáliát, és kezdeményezett előremutató vitát.

KERESZTES IMRE