Mindennapok

Szupermáriók

Ma reggelre két szupermáriónk is lett, amit nagy lelkesedéssel fogadott a sajtó.

Első (mármint időrendben) Mario Balotelli, aki többszörös bénázás után végre magára talált és két gólt lőtt a tegnapi EB-selejtezőn Németországnak (ill az első és a második). Ezzel persze e pillanatban mindent megbocsátott neki a nép, a beképzeltségét, arroganciáját, hiába, kell a cirkusz….
De hogy kenyér  is legyen, arról Mario Monti gondoskodott a maratoni eu-s tárgyalásokon. Az elsőszámú közellenség szerepében már egy ideje bennragadt Angela Merkellel szemben, és a többi eladósodott (és bajban levő) déli tagállam támogatásával sikerült elfogadtatnia egy viszonylag barátságosabb kríziskezelési módot, amit természetesen nagyon ünnepelt a reggeli olasz sajtó.

Hát van az úgy néha, hogy összejönnek a dolgok 🙂

Ps.: hozzátenném, hogy  a mai nap folyamán az összes német partner, akivel együtt dolgozom (5-6 ember) emailben gratulált a tegnapi győzelemhez. Tegyük most félre azt, hogy nem érzem magam elég olasznak ahhoz, hogy automatikusan nekik drukkoljak, de azért a sportszerűségről tudnak valamit a németek… 🙂

Reklámok
Mindennapok

Gyereknevelés

Az valószínűleg már kiderült, hogy nekem még nincsen gyerekem, ezért egyelőre távolról nézem az olasz nevelési szokásokat. Mindenekelőtt az unokaocsin és -hugin, meg persze az ismerősük gyerekein.

A mindennapokban is látványos  az a statisztika, hogy EU-s szinten Oo. sereghajtó a gyerekek számában (Magyarországgal együtt). Ismerőseink, kollégáink között csak keveseknek van gyereke, pedig abban a korban vagyunk, hogy Magyarországon már mindenki megejtette az gyerekvállalást, aki úgy gondolta, hogy általában szeretne gyereket. Ebből az is látszik, hogy a kevés gyerek is későn születik, szintén EU-s statisztika, hogy itt a legtöbb 40 felett első gyereket vállaló anya.

De akinek van, az nagyon másként áll a neveléséhez, mint amit Mo-n megszoktunk.

Először is (bár ez lehet, hogy Mo-n is így van sokaknál),  mivel kevés és későn vállalt gyerekekról van szó, a szülők  anyagi értelemben mértéktelenül elkényeztetik őket. Akkor is, ha nem logikus, mert pl. anyagilag  nem tehetné meg a család, képesek a keresztelőre 500 eurós ruhácskát venni, a legújabb divat szerint öltöztetni már a csecsemőket is (eddig nem nagyon láttam hagyományos rugdalózót errefelé), amire persze egy egész iparág repült rá, reklémokkal sulykolva, hogy nem vagy jó szülő, ha nem X bébiételt, Y cipőt veszed meg.

Amint nagyobb lesz a gyerek és megkezdi bölcsödei, óvodai pályafutását, jöhetnek a “megapartik” az amichetto-knak. Sógoroméknál az Adrián az dívik, hogy egy szülinap alkalmával az ünnepelt (ill. persze a szülei) kibérel egy bulihelyet, meghív 20-30 gyereket (óvodai társak, szomszéd gyerekek), büfét és animációt szervez. Mivel ugye ez a 20-30 gyerek visszahívja a gyereket, plusz van a karácsony, húsvét és minden egyéb, gyakorlatilag az egész év egy folyamatos buli. A két-három éves gyereknek! (Szoktam mondani, hogy jobban televan a naptáruk, mint nekem…)

Persze mindez pénzbe kerül, nem is kevésbe: húsvétkor csak 8-10 gyereknek vettek uovo-t, de az egyenként 7-8 euróba került, szóval lehet számolni… Persze nem mintha ilyen gazdag lenne arrafelé mindenki, de hát nem merik nem megtartani a szülinapot, nehogymár a saját gyerekük legyen az egyetlen pária az oviban, akit nem hív meg senki a saját bulijára.

Nagyobbaknál ez természetesen csak súlyosabb lesz.

De hogy ne csak erről beszéljünk: itt van mindjárt az esti alvás kérdése. Emlékeztek még, hogy mi este 8-kor elmentünk aludni, és nem volt apelláta. Esetleg nyaraláskor egy órácskát ki lehetett bulizni, de ennyi.

Hát itt nem. Főleg nyáron, mert meleg van, mert mindenki későn vacsorázik, de az normális, hogy 9-10- kor vacsorázik a 4-5 éves gyerek, majd utána készül esetleg a lefekvésre.

És pl. a 15 éves ismerős srácnak este 1/2 10-kor kezdődik az edzése. Bevallom, én kifeküdnék, ha olyankor fizikai erőkifejtást kellene produkálnom.

És most nem mennék bele annak taglalásába, hogy mennyire engedékenyek az olasz szülők, esetleg egy későbbi bejegyzében…

Tévé-kultúra

Foci

Aki esetleg  nem tudná (és nem hiszem, hogy sok ilyen ember van e féltekén :)) dúl az EB. És az olaszok most elemükben vannak (nem úgy, mint a legutóbbi vb-n). És természetesen kötelező mindenféle társas eseményen részt venni a meccsek kapcsán.

Nálunk pl. tegnap este a szomszédok kitettek e kertbe egy tévét, meg mögé egy olasz zászlót, és meghívtak mindenkit, aki az épületben élt és mozgott, hogy együtt nézzük a meccset.

Volt nagy ordibálás, sopankodás, folyamatos “tanácsadás” (ma non capisci che devi girare subito? a sinistra, a sinistra, a sinistraaaaaaaaaaaaaaa), és persze kerti sütögetés, sörözés minden szinten.

Volt persze izgalom, hosszabbítás, tizenegyes-rúgás, szóval minden adott volt a nagy szurkoláshoz, amit a résztvevők rendesen meg is tettek. Valószínűleg én voltam az egyetlen, akit nem érintett ilyen mélyen a dolog, meg a három két és hat év közötti gyerek, akik természetesen fentmaradtak és ott kolbászoltak a szurkolás közben – hiába, muszáj kinevelni a jövő generációt.

Étel - ital

Pomodoro

Egy dolog van az itteni életemben, ami állandónak mondható, mégpedig a paradicsom. (Na jó, a párom szerint a cukkini is, mivel hetente legalább egyszer-kètszer az asztalra kerül valamilyen formában, de a paradicsom még őt is lekörözi).

Szóval paradicsomot eszünk állandóan, mindenhez és minden formában.  Most, hogy nyár van, ez fokozottan igaz.

Mindez arról jutott eszembe, hogy éppen befejeztem az otthonról hozott ebédemet, ami félbevágott apró paradicsomokból  ès kenyérkockákból állt, olìvaolajjal megöntözve. Ezt mindenképpen próbáljátok ki, én még sót sem teszek rá, csak egyszerűen összedobom a darabokat, meglocsolom olívaolajjal, és mehet is… Persze lehet hozzá fokhagymát, vagy bazsalikomot tenni, de anélkül is isteni.

Van aztán a  nyári kenyérsaláta, a panzanella.

Ehhez a szikkadt kenyeret (lehetőleg darabokban) beáztatom, majd ha már megszívta magát vízzel, akkor kifacsarom, erősen. A pappa-t, ami lesz ebből, beleteszem egy nagyobb tálba, hozzáadok felvágott paradicsomot, hagymát (salottát, ha lehet), apróra vágott kígyóuborkát, meg alkalmilag olívabogyókat. Megloccsantom olívaolajjal, só, bors és kész is a nyári vacsora.

És persze a töltött paradicsom is nagyon finom. A félbevágott, kivájt paradicsomokat  sokféle töltelékkel el lehet készíteni. 1) Lehet egy zöldséges rizssalátát készíteni és azt beletenni. 2) Lehet a fenti áztatott/kicsavart kenyérhez tonhalat és olívát tenni, 3) lehet parmezános kenyérmorzsát beletenni, és akár mindegyik típushoz alulra egy kis darab mozzarellát. 4) Aki húsevő, annak mindegyik töltelékbe jöhet a kolbászdarab, vagy egyszerűen csak hagymával pirított darált hús. Elrontani nem lehet.

Mellesleg a kivájt paradicsombelsőből sóval, borssal, kis cukorral, hosszas főzéssel paradicsomlekvárt is lehet készíteni.

És ha már eljutottunk a folyékony halmazállapothoz: a legegyszerűbb paradicsomszószhoz a legmacerásabb hozzávaló az idő. Fogok egy nagy hagymát, megdinsztelem, rádobom a paradicsomdarabokat (vagy a konzervet), kis só, bors, cukor és némi víz, aztán jöhet a két-három órás főzés a kislángon. Persze kevergetni kell időnként, hogy ne égjen oda az alja.

A salsa rosa pedig paradicsomszósz  és tejszín összemelegítésével percek alatt elkészíthető.

És ez még mindig csak néhány ötlet, mi minden lehet még paradicsomból… 🙂