Ma reggelre két szupermáriónk is lett, amit nagy lelkesedéssel fogadott a sajtó.
Első (mármint időrendben) Mario Balotelli, aki többszörös bénázás után végre magára talált és két gólt lőtt a tegnapi EB-selejtezőn Németországnak (ill az első és a második). Ezzel persze e pillanatban mindent megbocsátott neki a nép, a beképzeltségét, arroganciáját, hiába, kell a cirkusz….
De hogy kenyér is legyen, arról Mario Monti gondoskodott a maratoni eu-s tárgyalásokon. Az elsőszámú közellenség szerepében már egy ideje bennragadt Angela Merkellel szemben, és a többi eladósodott (és bajban levő) déli tagállam támogatásával sikerült elfogadtatnia egy viszonylag barátságosabb kríziskezelési módot, amit természetesen nagyon ünnepelt a reggeli olasz sajtó.
Hát van az úgy néha, hogy összejönnek a dolgok 🙂
Ps.: hozzátenném, hogy a mai nap folyamán az összes német partner, akivel együtt dolgozom (5-6 ember) emailben gratulált a tegnapi győzelemhez. Tegyük most félre azt, hogy nem érzem magam elég olasznak ahhoz, hogy automatikusan nekik drukkoljak, de azért a sportszerűségről tudnak valamit a németek… 🙂
Tegnap a döntőt olasz társaságban néztem itt Göteborgban egy pubban. A meccs után nagy volt a szimpátia a spanyol szurkolókkal, és az olaszok összeborulva gratuláltak nekik. Imádtam őket!
Itt nagy gyasz volt… hat ez ilyen, la ruota gira…
Úgy tűnik én mindenhol atipikus olaszokkal vagyok körülvéve… 😉