Mindennapok

Zaj

Azt ugye tudjuk, hogy az olaszok hangosak, ez a jellemző része a róluk alkotott sztereotípiáknak. De hogy egyenesen lehetetlen élvezni egy éttermi vacsorát, az azért már sok a jóból.

Az elmúlt időszakokban többször mentünk az itteni magyar lányokkal is pizzázni, vagy kávézni. Mindannyiszor félig süketen, hangunkat vesztve hagytuk el a helyet. Azt hittem, ez a péntek miatt van, azaz pénteken / szombaton sokan vannak és emiatt nagy a hangzavar. De miután megpróbáltuk a hétköznapokat, most már biztosan jelentem, hogy elviselhetetlenek. Talán Toszkána ilyen (általában az olaszok is hangosnak tartják a toszkánokat), vagy ennyire pechünk volt mindannyiszor, de egyszerűen lehetetlen beszélgetni ezeken a helyeken (piizzéria, étterem, kávézó, akármi…).

A múlt héten kettesben ültünk be egy barátnőmmel egy helyre, szerdán, és ott még egy jellemző helyzetbe csöppentünk. Szokás ugyanis, hogy több család együtt megy vacsorázni, egy asztalhoz kerülnek a szülők, egy másikhoz meg a gyerekek (kicsi gyerekek, 4-5-6 évesek). De nem ám egymás mellett vannak az asztalok, hanem lehetőleg jó messze, hiszen a szülők lazítani jöttek. A gyerekek ricsaját meg hallgassa más…

Egy ilyen gyerekasztal mellé kerültünk, iszonyatos ricsajba. De ez még hagyján, amikor viszont az asztalunkon landolt valami gumibigyó – amit a gyerekek hajigáltak, akkor egy kicsit bekattant az agyunk. Az egyik apa, aki erre valahogyan előkerült, futtában odabökött (3-4 per  elteltével) egy bocsánatot, mi viszotn inkább elindultunk haza.

Nevelés, együttélési kultúra, ugyanmár…

 

Mindennapok

Visszavonul

Bréking… a tegnapi nap híre: Berlusconi végre visszavonul. Háta megett romhalom, de ő nagyon büszkén emlegeti az elmúlt 18 évét. Végülis ha más nem is, a vállalatai bizonyára profitáltak belőle.

Egyelőre mondjuk nem hiszünk a szemünknek, mindenki azt találgatja, lehet-e ebben hinni. Tegyük hozzá, hogy a lehetséges jelöltek olyannyira undorítóak (Santanché), hogy esetleg akár szét is eshet a pdl, ami alapvetően Berlusconi magánbiznisze volt mindig is (ja kérem, van aki focira költi a pénzét, van, aki saját pártra – ő mindkettőre). Nagyon szorítok ez utóbbi lehetőségért…

Étel - ital

Olaszok, válság

A hvg honlapján találtam:

“2012. október 19., péntek, 13:15 • Utolsó frissítés: 2012. október 19., péntek, 13:15
Szerző: MTI


Az olasz családok 59 százaléka nem dobja ki az ételmaradékot, hanem újra felhasználja főzéshez – áll a Coldiretti olasz élelmiszertermelő szövetség tanulmányában, amelyet pénteken tettek közzé. A takarékosság oka a gazdasági válság.

Legyen az tészta, kenyér vagy zöldség, az olasz családok az utóbbi időben újrahasznosítják a maradékot ételeikben, ami a tanulmány szerint jól példázza, hogy a megszorító gazdasági intézkedések és a munkanélküliség miként sújtja az embereket.

Olaszországban – amelynek lakossága híres kulináris szenvedélyéről – korábban évente 10 millió tonna élelem került a szemétbe 11 milliárd euró értékben.

“Számos olyan ételrecept ismert, amely maradékokból is készíthető. Csak egy kis találékonyság kell hozzá, és ízletes húsgombócok süthetők maradék marhasültből, tojásból, már megszikkadt kenyérből és sajtból” – mondta Sergio Marini, a Coldiretti elnöke a tanulmány sajtóismertetésén.

Hozzátette, hogy az olasz családok 25 százaléka szegénységgel küszködik, és 3 százalékkal több a nehéz helyzetbe jutott família, mint egy évvel korábban.”

Zöld szemmel

Natúr kozmetikumok

Nemrég írtam az olajról, mint arclemosóról, és ennek kapcsán megosztanám a többi szerintem használatra érdemes terméket is. Ezek egy (nagy része) Olaszországban kapható, otthon nem. De esetleg be lehet belőle spejzolni, ha legközelebb errejártok.

Mindenekelőtt ott kezdeném, hogy nekem nagyon fontos, hogy a használt termékek ne tartalmazzanak kőolajszármazékokat, parabént, és azt az SLS-t, ami a habzásért felelős – ergo semmi kommerciális cuccot nem használok. De, annyi időm (meg őszintén: türelmem sem) nincsen, hogy egyenként szerezzem be a hozzávalókat, és otthon kevergessek belőlük pár hétig eltartható krémeket. Szóval középutas megoldás kell, olyasmi, ami elérhető, megvehető, és nem tartalmazza fenti cuccokat.

Hozzátenném még, hogy az alábbi terméknév “reklámért” nem kapok pénzt, senki nem kért meg arra, hogy írjak róluk, hanem ezeket használom, és szeretem, ez az egyetlen oka, hogy bejegyzésre méltónak találom őket.

Sampon: restiv oil-t használok, ún. olajsampont. Olasz termék, sokáig nem nagyon reklámozták, az utóbbi hónapokban igen, és szinte minden nagyobb áruházban megtalálható (a 250-es flakon ára kb. 7 euró). Nekem csak a sima jön be (a barna flakon), a többi nem.

Szappan: mindenre  saponetta di marsiglia-t használunk, abból is az esselungaban (illetve coop-ban) kapható kicsi, négyzetalapú, színtelen, szagtalan változatát (2 euró 4 db). Nem szárít, nincs illata, nem tud semmi extrát, “csak” tisztít (mit várnánk el egy szappantól…).

Arclemosó: olaj, ld. fent.

Krémek: most kezdünk nehéz terepre tévedni, mert ezer olyan krém kapható, amire mindenféle, bio-,  eco- előtag van ráírva, és persze vidáman tartalmaz minden olyan összetevőt, amit nem kéne használnunk. Sajnos nincsen egységes Eu-s szabályozás, és kialakult- mindenhol elterjedt minőségbiztosítási elvek és logók, amiben megbízhatunk.

Nekem két vonal jött be, az egyik a Ferraraban gyártott Omnia botanica termékek (néha erős az illatuk, érdemes kitapasztalni, melyik tetszik), és a Planter’s termékek, aloe vera alapon. Mindegyik kapható a nagyobb bevásárlóközpontokban, elérhető áron (Omnia botanica 13-20 eurò, Planters 20-25 eurò). Általában az alap hidratálókat keresem, nem a mindenféle idősebb bőrre szánt, és egyéb hókuszpókkal megspékelt termékeket.

Dezodor: nem volt egyszerű alumínium nélküli, de hatékony terméket találni. A neutro roberts zero vonal elméletileg mőködhetne, de nem szeretem az illatát. Viszont: tudtam eddig is, hogy az allume di rocca olyan természetes anyag, amit dezodorként lehet használni, és sokszor lehet egy-egy darab ilyen “követ” találni a vásárokon (kb 5-7 euróért). De nemrég végre találtam dezodort is, ami kizárólag ezt az allume di rocca-t és vizet tartalmaz. Hatékony, illatmentes, egyszerű. 4-5 euró volt egy darab, Natura amica a márkanév.

Sminkre még nincsenek bevált tippjeim, és a háztartás zöldítése is még csak folyamatban. Amint van fejlemény, szólok 🙂

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Kultúra

Az olasz iskola

Nekem még nincsen gyerekem, de már most komolyan aggódom, hogy mi lesz vele egy olasz iskolában. Főleg, mióta együtt dolgozom pár helyi középiskolával.

Hogy is van ez errefelé?

Tanárnak úgy lehet állni, hogy egy concorso-t (azaz versenyvizsgát) megcsinál az ember – na ez a legnehezebb. Először is, mert mostanában kevés a concorso  (nincs pénz). Aztán a concorsonak általában semmi köze ahhoz, amit majd tanítani fog a tanár – már ha tudja előre, mit kellene tanítania. Mi ugyanis Mo-n hozzá vagyunk  szokva, hogy “ha jártál fiam egyetemre 5 évet, és megtanultad a földrajzot / matekot, vagy akármi matériát, plusz a tanárképzés elemeit (pszichológia, pedagógia,  módszertan általános és szakhoz kapcsolódó, és tanítási gyakorlat)”, na akkor esetleg gyerek közelébe engednek. De itt nem feltétlen kell adott tantárgyból diplomázni, hogy azt tanítsad, vagy esetleg tanítasz valamit, aztán ha változik a helyzet, akkor majd valami mást is. De ne szaladjak ennyire előre.

Mondjuk hogy van egy akármilyen diplomád, és megcsináltad a concorsot. Na, akkor felvesznek, határozatlan időre. Ami annyit jelent, hogy neked tuti helyed van életed végéig, akkor is, ha pl. adott tantárgy eltűnik az iskolából. Extrém példa: mondjuk kínait kellett tanítani, arra felvettek, és jó esetben volt róla diplomád is. De valamiért az iskola nem tanít többet kínait, akkor te bizony matekot tanítasz majd, vagy azt, ahol éppen nincs elég tanár. Kirúgni nem lehet (ennyire védett a rendes munkaszerződés), valamit meg mégis csinálni kell, ugyebár.

Na, de ez még a jobbik eset. Mert a concorso-n felvettek már régóta ritkán vannak (ergo a régóta ottragadt akármilyen tanárok tanítanak valamit valahogyan – és ezt értsétek szó szerint, ebben a formában). Sebaj, jöhetnek az alkalmi munkások. Alkalmi munkásnak többféleképp mehetsz, mindig alkalmi szerződéssel, akár csak pár hónapra, de sokszor akkor is csak 9 hónapra kötik a szerződésed, ha tudják, hogy egész évben ott leszel. De a nyárra nem fognak fizetni, mert spórolnak. Kell az állandó tanárok bérére a sok pénz ugye.

Namost ha megunod, hogy mindig augusztusban tudod meg, mi lesz veled szeptembertől, esetleg elmehetsz más munkát keresni, és ha bejön, akkor ennyi volt a tanári karrierednek (és mázlid van, nem mellesleg).

Hogy alkalmilag tanár lehess, vannak alkalmi hirdetések, az ismeretségi kör (mint mindenhol) és megyei helyettesítési listák. Ez utóbbi annyit jelent, hogy feliratkozol, aztán ha egyszer valahol hiány vagy, esetleg majd hívnak.

Pl. az én kolléganőm, aki néprajz szakon végzett, semmilyen tanári képesítése nincsen, de évek óta fel volt íratkozva egy helyettesítési listára Prato megyében. A múlt héten behívták, mert egy iskolában egy tanárt helyettesíteni kell. Ő volt a listán a 20., de az előtte levők valahogy kipontozódtak az évek során. Elvállalta. Megkérdeztem, hogy mit is tanít így most. Ne essetek hanyatt: olaszt és földrajzot, meg történelmet, két hónapig. Idén (szept. 15 óta)  ő a HARMADIK helyettesítő tanár. Úgy, hogy ismétlem, sosem tanulta ezeket a tárgyakat, és a kapcsolódó módszertant, és 15 éve projektírással és mendzseléssel foglalkozik.

Ezek után csodálkoznak, hogy semmire nem készít fel az olasz iskola???

Említettem, hogy együtt dolgozom pár iskolával és azok vezetőivel egy projekten. Egyszer kicsit tovább boroztunk egy meetingen, mint szokásos, és akkor elmesélték, hogy az úgy megy errefelé, hogy ő megcisnál egy concorsot, és iskolavezetővé lesz (na már ez is hajmeresztő). Akkor megkap egy csomó beragadt állandő szerződéses tanárt, akikkel ő már nem tud  mit kezdeni, de elbocsátani nem lehet. Na, akkor odateszi őket valahová, pl. angolt tanítani (értitek ugye, angolt tanítani. Na ezért nem beszélnek az olaszok nyelveket).  Aztán ha marad neki pénze (mármint az iskolában), próbál értelemes fiatalokat felvenni, akik tanulták is, amit tanítanak.

Ennyit erről. És ez egy kultúrország???

Ps. a sok ittélő magyarra tekintettel info: más országban szerzett diplomáidat honosítani kell, ha concorso-n vennél részt, vagy ha az államnak dolgozol, pl. az oktatásban. (A privatok nem nagyon kérik, erről beszéltem már, azért is, mert leginkább ismeretség alapján toboroznak.) A honosítás elég macerás procedúra, főleg a régebbi diplomák esetében, amikor még nem volt EU-s  szabályozás.

.

Mindennapok

Nő, anyós, társadalom

Lessy története kapcsán hosszabb vita / beszélgetés alakult ki az anyósokról.

Ez persze alapvetően fontos: én állítom, hogy statisztikailag (és értitek ugye, ezzel azt fejezném ki, hogy minden alól van kivétel, mindenki tud ellenkező példát mondani) itt sokkal nagyobb a szülők jelenléte, befolyása a gyerekeikre. Mivel egyedül, saját erőből nem nagyon lehet boldogulni és minden arra épül, hogy a családod erőforrásait, ismeretrendszerét  kamatoztasd (örökölt lakás, szülői segítség, protekció az álláshoz, munkanélküliség esetén a gyerek eltartása stb.) természetesen ennek fejében a család nagyobb szerepet kér és kap a fiatalok életében. Van ennek egy másik oldala is: a szolgáltatások hiánya: mivel nincs elérhető, olcsó gyerekvigyázó rendszer (meg gyes sem), idősgondozás, ahol tudják, családban oldják meg a problémákat (idős szülővel együttlakni, nagymama vigyáz a gyerekre stb.). Illetve nagy hátrányban vannak azok a párok, ahol nincsen meg ez a segítség (ez most objektív megállapítás, szerintem sok esetben bár anyagilag rosszabbul járnak, de legalább lelkileg egészségesen élnek…) .

A fentiek általában igazak, de ha ennél mélyebbre megyünk, akkor jön a nők szerepe ebben a társadalomban. A mostani anyósok (nagymamák) fiatalon leginkább még nem dolgoztak. Tudjátok az a “hagyományos” családmodell, amit egyes politikusok a mai napig követendőnek találnak (főleg, ha ők maguk is idősebb férfiak, gyerekekkel, akivel  persze a házimunkás feleségük foglalkozik, aki úgysem fog elválni, mert egyedül nem tudna megélni, szóval tuti rabszolga). Ez általában azt jelentette (és jelenti a mai napig), hogy a feleség gyereket gondoz, mossa a sz.rt a család után, majd amikor már nagyobbak a gyerekek, akkor két lehetősége van. Egy: feltalálja magát (önkéntes munka, barátnők, programok- persze ha a férje finanszírozza, és nem féltékeny), de ehhez némi intelligencia és jó kellem szükséges. Vagy – és sajnos ez a gyakoribb – inni kezd, depressziós lesz, folyamatos betegségeket produkál, rátelepszik a körülötte élőkre. (Nem viccelek, egyes felmérések szerint az ’50-es években az amerikai htb. nők között több morfinista volt, mint a “zülött” városrészekben).

Namost az olasz társadalom üzemszerűen arra modellre épült, hogy a nők nem dolgoztak az otthonukon kívül, de – főleg északon már nem feltétlen szültek sok gyereket – ami legalább lefoglalta volna őket. Egy átlag olasz nőnek 30 éves korára megvolt már a 2 db tíz év körüli gyereke, és onnantól unatkozott. Ja, persze, meg háztartást vezetett, de mondjuk nem hiszem, hogy azzal minden idejét lefoglalta (meg akkor sem, ha megavacsorákat szervezett, és ötször újravasalta a család cuccait. Annál is inkább, mert a háztartások már a ’60-as évektől gépesítettek, a gyerekek meg egésznapos+szombat délelőtt rendszerben jártak iskolába). És persze a társadalmi státusza attól függött, mennyire sikeresen adja ezeket a szerepeket. Ne tévedjünk persze, sokkal több jó kapcsolat / házasság akkor sem volt, csak akkoriban még nem lehetett válni (Oo.ban nagyon későn vezették be a válást), meg hát mi a fenét kezdett volna magával, ha mégis külön ment volna, és miből? (nem beszélve a társadalmi statuszáról…)

Szóval a nőnek az önértékeléséhez, a társadalmi igazolásához kellett a gyerek. Amiről persze nem fog lemondani csak azért, mert felnőtt. Különben halálra unná magát. Vagy esetleg gondolkoznia kellene, hogy mivel váltsa ki a szabadidejét. Ezért aztán egyszerűen nem tud leválni a felnőtt gyerekeiről sem. Akikbe persze azt nevelte kiskoruktól kezdve, hogy a mamma feláldozta értük az életét, tehát semmiképp nem szabad neki ellentmondani.

Itt is fontosak a regionális különbségek: a ’70-es években a legnagyobb arányban Emilia-Romagnaban dolgoztak a nők, és – láss csodát – ez a régió a mai napig élen jár a gyerekellátási szolgáltatásokban (van bölcsőde és óvoda, több, mitn máshol).  Délen a mai napig kevés nő dolgozik, gyerekvállalás után meg drasztikusan csökken az arányuk, tehát ott a modell még inkább hasonló, mint 50 éve…

Hány boldogtalan meny mesélhetne erről…

Kapcsolódó közvéleménykutatás itt.

Mindennapok

Arclemos

A múlt héten egy német csoporttal jártam Firenze környékén, akiknek tanulmányutat szerveztem. Utolsó nap voltunk egy olívaolaj-termelő farmon (azért így írom, mert a fákat is ők tartják, és a sajtolóüzem is helyben van). Természetesen sokat beszéltünk az olajról, arról, hogy milyet érdemes venni (igen, csakis extraszűz a jó, ne vegyetek mást, de hát tudjátok, ezt mantraként szoktam mondogatni). Szó esett róla, hogy az olajnak régen nem csak étkezési szerepe volt, hanem sok minden más is. (Amit persze részben kezdenek felfedezni, ld. az olívaolajalapú kozmetikumok).

Egészen véletlenül ma találtam egy videót az olaj, mint arclemosó használatáról.

Mivel én általában igyekszem elkerülni a kemikáliákat, biztos ki fogom próbálni (nem használok habfürdőt, “rendes” sampont, semmi hajápoló hülyeséget. Amit viszont használnom kell – dezodor, krém, szappan, sampon – azt csakis kemikáliák nélkül, természetes anyagokból készített dolgokkal oldom meg).

Videó itt: http://www.life.hu/hogyanlegyekjono/20121018-hogyan-legyek-jo-no-olajos-arctisztitas-borapolas.html

Élet-történetek

Anita története

Nagyon tetszik a történeted. Én egész életemben itt szerettem volna élni Olaszországban, amióta az eszemet tudom és kitérőkkel, nehézségekkel, de sikerült. Bár most éppen a “fekete levesnél” tartunk és néha menekülnék kézzel-lábbal innen. Kicsit ördögi körbe kerültünk, de nem adjuk fel.
Mi mindannyian (párommal ketten és két kislányunk) magyarok vagyunk és nem kevés nehézséggel szembesülünk. Sajnos beleértve az idegen ellenességet is. Liguriában élünk és ez itt nagyon erősen érezhető. Sok az afrikai menekült és egyéb bevándorló… Olasz barátokat sem tudtam még szerezni, bár erősen próbálkozom, de azért valakinek az életébe “erőszakkal” belemászni nem lehet) Talán, ha végre dolgozni fogok – ami két kisgyerek mellett nem egyszerű, főleg a kezdetekben (egy év várakozás az ovira) – javul a statisztika és lesznek olasz ismerősök.
Legjobb barátnőm brazil. Legviccesebb ismerősöm – Jusuf – afrikai. Legmosolygósabb Noha – arab. A kulturális és nemzetiségi sokszínűséget imádom. Sokat tanulhatunk, tanulunk egymástól és érdekes, amikor egy Ugandából érkezett afrikai menekülttel olaszul beszélgetünk… A nyelv tényleg híd a nemzetek között! Persze az is segít, ha az ember angolul és németül is ért és beszél egy keveset.
Mindenesetre… nagyon meg kell gondolni és fel kell készülni, ha valaki ide készül dolgozni és élni…
Az olvasás… hiányzik nekem is. Az “anyagi függetlenség” szintén, bár pénzkérdésekben nincs vitám a férjemmel, de… Otthon én is dolgoztam, egy évig egyedül éltem a két kislányommal egy fizetésből.
Az életszemlélet… Igen. Mások vagyunk mi magyarok, bár nem jobbak és rosszabbak, de mások. Van ami engem is iszonyatosan bosszant, (“ej, ráérünk arra még”) viszont van, – családszeretet, nyugodt életszemlélet, pozitivitás – amit kicsit irigylek.
Tényleg nehéz és néha én sem tudom. Mindenesetre elővettem a régi angol könyvemet.
Kijutni is nehéz, de itt maradni, fennmaradni sem egyszerű.

Élet-történetek

Lessy története

Sziasztok,
Jó, hogy van ez a blog, Isten éltesse!
Remélem, aki most akar nekivágni a költözésnek, az otthon is rátalál…

Az, hogy otthonról nézve minden szebb, teljesen igaz! Ami onnan fénylik lehet, hogy amint innen közelebbről már látod, hogy csak egy eldobott csokis papír… :-)

Magamról és az én tapasztalataimról néhány szót, ha megengedtek:
3 éve ismertem meg a párom, és mivel őt az üzleti érdekeltségei teljességgel idekötik – egy bárt üzemeltet (illetve most már üzemeltetünk), szóval nem volt kérdés, ki költözik. Mivel én az otthoni életemmel is elégedett voltam (bizonyos szempontból most sokkal szebbnek látom azt, mint ami itt van, minden otthoni nehézség ellenére), sőt mondhatni, hogy bizonyos értelemben sokkal elégedettebb voltam otthon, nagyon meg kellett gondolnom, hogy valóban fel akarom-e égetni magam mögött a hidakat, mert a szakmám miatt, ha egyszer eljövök, nincs ugyanoda visszaút. Ráadásul kinőttem már a kalandozgatós korból, nem tartozom a legfiatalabbak közé… De ez nem panasz, szerencsére jól vagyok így, ahogy vagyok.

A kiköltözést megelőző évben 10-szer voltam itt, azt hittem mindent láttam, mindent megtapasztaltam, mindenre volt lehetőség kipróbálni, átgondolni. És nem tűnt olyan rémesnek.

De amikor véglegessé válik a dolog, már nem olyan egyszerű. Mert nemcsak a nyelvvel vannak gondok (munka az nincs, nekem is csak azért mert a bár tokkal-vonóval a miénk), hanem az összes többi mentalitásbeli különbséggel is. A magyar kicsit poroszos szemlélethez az olasz életvitel vagyon messze van. Nem a pontatlanságra, az ígérgetésekre gondolok, az sajnos otthon is gyakran előfordul. A hangoskodás is csak egy dolog, bár csöndes emberként ez nagyon nagy kihívást jelent, mert a mai napig (két éve vagyok állandó lakos Olaszországban) nem tudom mikor csak úgy hangosak és mikor követtem el valamit, amiért üvöltenek velem. Védekezni bizonyos esetekben nem is tudok, mert magyarul talán még menne, de olaszul…?
Nehezen szokom az olasz konyhát. Imádok főzni, de a itteni szokásokat segítség híján csak lassan tanulom. (erről érdekesebbnél érdekesebb sztorijaim vannak, de betöltené az oldalt… talán egyszer máskor)
Nehezíti a helyzetemet, hogy mivel közös a vállalkozás, közös a pénz is, a saját egzisztenciáról le kellett mondanom, akkor is, ha papíron szép summára vagyok bejelentve. Minden magyarországi kiadásomat (mert az azért maradt) meg kell beszélnem a párommal. Ez frusztrál.
Az anyósom a nyakunkra költözött, és sajnos úgy néz ki marad is élete végéig, ami az itteni magas átlag életkorra való tekintettel, hiába 86 éves, még úgy 10-15 év is lehet. Teljesen egészséges, gyorsabban szalad, mint én, mindezt bot nélkül teszi. Igaz, 31 éve (!!!) nyugdíjas. (Az ő korosztálya már van nem él, vagy csak 100 év körül halálozik el. Szerintem ezt minden itt élő meg tudja erősíteni). Nem gondoltam, hogy lehet ekkora kötődés anya és fia között, de van. Olykor azt érzem, hogy ők a család én meg a vendég, aki úgy tesz, mintha otthon lenne.
Tehát kedves ide költözni kívánó magyar nőtársaim, ezt is figyelembe kell venni, mert ez itt így működik. És sokkal inkább te mégy, mint a mama… (Ez gyötri a legtöbb olasz nőt is…) Engem már sokszor sikerült kihoznia a sodromból, pedig akik ismernek,azok azt gondolják, hogy ez szinte lehetetlen.
De ő már nem változik, azaz vagy elfogadom ilyennek, vagy szedem a sátorfám.

A válásról:
3 év hivatalosan bejelentett különélés után indítható el a hivatalos válási procedúra. Ha ez nincs bejelentve, az nem számít bele a 3 évbe, akkor sem, ha közben a házas felek már rég a sokadik párjukkal élnek közösen és a sokadik gyerekük születik mástól. (Fura ország.) Viszont annak, ha hivatalos feleség vagy, sok előnye lehet később, akármerre is fordul a sorsod. Ezt a jogászok jobban tudják, nekem erről csak felületes ismereteim vannak.

Amiről lehet, hogy már esett szó, és csak én nem találtam: a betegellátás.
A háziorvoson és a valódi kórházi kezelésen kívül MINDEN VIZITÉRT, VIZSGÁLATÉRT FIZETNI KELL! Hiába vagy biztosított. Szerintem ez felháborító. A legutóbb egy véralvadás vizsgálat 178 eurómba került. Egy normál nőgyógyászati vizit 22 euró, és még sorolhatnám. Mondom, rendesen fizetem a betegbiztosítást. (Igaz, csak az megy orvoshoz, akinek feltétlenül szükséges, az emberek nem a váróban élnek társasági életet. A színvonalról most nem írok, nagyon eltérő.)
Tehát ezt is kalkuláld bele, ha itt akarsz élni.

Nos, ami jó:
van időm tanulni, s a német és francia mellé lassan begyűjtöm az olaszt is. Na nem amolyan nem adnak el szinten, hanem egy kicsit jobban, mert ami a kezdetektől hiányzik, az az olvasás. Szótárral a kézben, kifejezéseket nem ismerve pedig lehetetlen egy regény végére érni.
Ami megnehezíti a tanulást, hogy hiába a bár, kevés emberrel vagyok szóbeli kommunikációs viszonyban. A kiszolgálás alatt elhangzó néhány szó, mondat nem nevezhető hasznos gyakorlásnak. :-)

Gyönyörűséges, izgalmas dolgokat láttam.
Amikor elindulunk bármerre, bármilyen okból, a végén mindig valami váratlan helyre érkezünk – a párom utálja a GPS-t, s ha van egy kis időnk, nem használjuk a gyorsforgalmi utakat vagy az autópályát) rengeteg szép emlékem van mindenféle helyekről – igaz elsősorban innen egészen északról, de Padova, Bergamo Alta, Milano is ismerős már.
Itt is forró a nyár, a völgybe beszorul a meleg levegő, de elég csak “néhány száz” métert megtenni – igaz felfelé -, máris sokkal elviselhetőbb lesz az élet.( Másztam már bele júniusban mezítláb a hóba… :-)
Amit ki ne hagyjatok, az egy Vintage kiállítás. Én tavaly jártam egyen. Olyan, mint egy hatalmas turkáló, csak épp a nagy olasz tervezők ruháit is látni itt-ott. Kb 4-6 óra végig nézni, végig gyönyörködni az egészet.
De voltam az 5 évente megrendezendő genovai virágkiállításon is. Az is lélegzet elállító volt.
Vagy Monza -ban betévedtünk egy sportszer kiállításra a Formulaa 1-es pálya mellett, és épp lehetett menni mindenféle gépekkel a pályán is. Nekem egy Ferrari jutott. Öregecske, nem is túl gyors, de az élmény…

Szóval most ennyit.
Az én javaslatom, hogy csak olasz társsal és lehetőleg – ha valaki nem akar háztartásbeli lenni, mert az is jó lehet – biztos munka, (iskolai ösztöndíj), biztos lakás és nyelvtudás birtokában induljatok neki.
Egyébként…
Nem tudom.
Az is igaz, hogy nekem a származásom, idegen akcentusom miatt nem volt semmilyen megkülönböztetésben részem, pontosan tudják, hogy dolgozom, adót fizetek, igyekszem tökéletesre megtanulni a nyelvüket.

Bocs, kicsit hosszúra sikerült. Remélem, azért nem volt nagyon unalmas!

Ha bármi kérdésetek adódna, szívesen válaszolok…

Szeretettel:
Lessy

Mindennapok

Óvatosan a munkákkal – 2

Nemrég már írtam erről egy bejegyzést, most kiegészíteném még egy dologgal.

Az elmúlt két hétben több magyar megkeresett, hogy egy bizonyos Costruzioni Catania (ez az én értelmezésem, az általuk megadott név hibás volt) Mo-n toboroz munkásokat.

Elméletileg ezeknek a munkásoknak kb. 100 eurót kell befizetniük és utána mehetnek dolgozni egy közelebbről meg nem határozott olasz céghez (név alapján építőipar), ahol 1600 euró nettó fiztetést kapnak majd.

Első reakcióm az volt, hogy “aha, na persze”.

Ha Oo-ban, és főleg Dél-Oo-ban valaki ennyit kínál nyelvtudás nélkül egy munkáért, akkor nem kell neki külföldön toboroznia, sorban állnának nála a helyike, meg az északról érkezők (és ugye azt nem vitatjuk, hogy egyszerűbb a helyieket felvenni, mint más országokból frissen érkezőket, akik nem beszélik a nyelvet és nincsenek hivatalos papírjaik Oo-ban).

Ennyit ugyanis nem könnyű errefelé megkeresni, hivatalosan, nettó bérként meg pláne. Összevetésként: a tavalyi nettó átlagkereset 1380 euró volt havonta, de a fiatalok ennél kevesebbet keresnek (diplomások is), és általában  mindenféle alternatív munkaszerődésekkel (ha egyáltalán).

Tehát ismétlem, ha valaki ennyit fizetne, azonnal hatalmas sorok alakulnának ki az irodája előtt, olaszokból, meg persze itt élő külföldiekből.

Aztán láttam a szerződés szövegét is. Hát még ilyet! Nem derül ki belőle, ki a megbízó (és mik az adatai – pl, hogy utána lehessen nézni valami cégregiszterben). A magyar szövegben zavaros mondatok vannak arról, hogy majd a Comune-tól kérnek mindenkinek codice fiscale-t (ami persze lehetetlen).

Ebből egy értő szemnek egyből kiderül, hogy ködösítés, csak azért nyomtak bele olasz szavakat a szövegbe, hogy hitelesnek tűnjön.

A lényeg, és ez viszont elég hamar kiderült, hogy a magyarul levelező “képviselő” sürgette a magyarokat, hogy minél előbb fizessék be a 100 eurót, mert különben nem szállhatnak fel a kifelé induló buszra (most azt ne is vegyük figyelembe, hogy Budapest- Catania cirka 2000 km, ezt busszal megtenni – mikor van ryanair is, ráadásul…)

Én első menetben mindenkit lebeszéltem erről. Ahogy a fentiekből is látszik, nagyon átverés íze van a dolognak, és annak az esélye, hogy ez valódi, tendál a nullához.

Tudom én, hogy otthonról nehéz ezt elhinni, de higyjétek el, ennyi pénzért nincs állás.  Amikor délen a bevándorlóknak 10 órás munkáért botrányos napi 5 eurót fizetnek (paradicsomszedés)….