Köszöntő

4 év

Éppen ma négy éve, hogy elindítottam a blogot… és azóta is megy, szelepként szolgál, közösséget hoz, és van…

Sok minden történt azóta, sokszor úgy érzem, hogy ez az ország már nem tud meglepni, aztán persze hogy igen, akár a következő percben.

Hogy lehet 4 évnyi blogolást összefoglalni?

Számokkal: 805 bejegyzés, 3179 hozzászólás, 83 követő.

Témákkal: örökzöldek, örök témák (írtam erről itt és itt). Vegyes párok magyar fele vagy már itt, vagy készülőben. Otthoni helyzettel nem elégedettek, akik szerint Olaszországban mindenkinek terem állás.

A legnagyobb szélmalomharc éppen ez: otthonról minden szépnek tűnik, és aki ideérve másként gondolja, az biztosan hazudik és rosszat akar. Sokan, túl sokan  nem hajlandóak elfogadni, hogy az élet errefelé sem annyira jó, mint szeretnék.

És persze a gasztro. Ami miatt egészen biztos jò itt élni: a termékek és ételkultúrák sokasága, minősége (ld. étel-ital kategória).

Meg a helyek, a megnézendő helyek. Akár itt élünk, akár otthonról jövünk turistaként (ld. országjárás, Firenze kategóriák).

Remélhetőleg még legalább ennyi mindenről fogok még írni, sok dolog van, amit még személyesen nem tapasztaltam, de előbb vagy utóbb… És egyszer lesz ebből könyv is, ígérem. (Csak ne kellene napi 12 órát dolgozni, mindjárt megírnám…).

Addig is sok üdv minden olvasónak, követőnek és kommentelőnek.

4 című bejegyzés “4 év” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Nagyon jó a blog! BOLDOG SZÜLINAPOT! Csak így tovább! Mindig örömmel olvasom egy-egy új hozzászóló élményét, véleményét és a programajánlatok- tájékoztatások is nagyon szinvonalasak. 🙂

  2. Koszonom, hogy megosztottad a sajat tapasztalatodat. Most fogok is egy kategoriat nyitni, es oda beteszem a leirasod, ha beleegyezel. Es persze varom a tobbiek tortenetet.
    A sok kulonbseg mellett nagyon sok a hasonlosag a mi elettorteneteinkben, ugy latom, kb. azonos dolgokat szokunk meg nehezen es ugyanazokba a kulonbozosegekbe botlunk bele lepten-nyomon.
    Es koszi a programotleteket is… Sok udv 🙂

  3. Nagyon jó a blogod. Én még otthonról kezdtem el követni, amikor a párom már kinn, én pedig a két gyerekkel odahaza. Aztán egy éve kijöttünk utána és éljünk a nagy “olasz” valóságot, hol boldogan, élvezve minden percét, hol aggodalommal, elégedetlenséggel, vagy értetlenül.
    Sok hasznos információt kaptam Tőled és időről-időre visszajárok, mert érdekel. Azt hittem, meglepetés már nem érhet, hiszen mindennek utána jártam elméleti alapon. De a valóság teljesen más:D
    Már nem mondom azt, hogy ennél meglepőbb nem történhet, mert történik… amit nem értek, rácsodálkozom. Mindent összevetve szeretnénk itt maradni továbbra is, csak bizony a válság idején ez “veszélyes” küzdelem.
    Az eltelt egy év alatt, most éljük a legnagyobb hullámvölgyet, de valahogy majd ebből is kilábalunk.
    Ha még otthon lennénk és döntenünk kellene, merre is induljunk – bármennyire is imádom Olaszországot -, most határozottan más úti célt választanánk.

    Lényeg, a lényeg. Érdekes, informatív a blogod, továbbra is szívesen olvasom.

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s