Élet-történetek

Anita története

Nagyon tetszik a történeted. Én egész életemben itt szerettem volna élni Olaszországban, amióta az eszemet tudom és kitérőkkel, nehézségekkel, de sikerült. Bár most éppen a “fekete levesnél” tartunk és néha menekülnék kézzel-lábbal innen. Kicsit ördögi körbe kerültünk, de nem adjuk fel.
Mi mindannyian (párommal ketten és két kislányunk) magyarok vagyunk és nem kevés nehézséggel szembesülünk. Sajnos beleértve az idegen ellenességet is. Liguriában élünk és ez itt nagyon erősen érezhető. Sok az afrikai menekült és egyéb bevándorló… Olasz barátokat sem tudtam még szerezni, bár erősen próbálkozom, de azért valakinek az életébe “erőszakkal” belemászni nem lehet) Talán, ha végre dolgozni fogok – ami két kisgyerek mellett nem egyszerű, főleg a kezdetekben (egy év várakozás az ovira) – javul a statisztika és lesznek olasz ismerősök.
Legjobb barátnőm brazil. Legviccesebb ismerősöm – Jusuf – afrikai. Legmosolygósabb Noha – arab. A kulturális és nemzetiségi sokszínűséget imádom. Sokat tanulhatunk, tanulunk egymástól és érdekes, amikor egy Ugandából érkezett afrikai menekülttel olaszul beszélgetünk… A nyelv tényleg híd a nemzetek között! Persze az is segít, ha az ember angolul és németül is ért és beszél egy keveset.
Mindenesetre… nagyon meg kell gondolni és fel kell készülni, ha valaki ide készül dolgozni és élni…
Az olvasás… hiányzik nekem is. Az “anyagi függetlenség” szintén, bár pénzkérdésekben nincs vitám a férjemmel, de… Otthon én is dolgoztam, egy évig egyedül éltem a két kislányommal egy fizetésből.
Az életszemlélet… Igen. Mások vagyunk mi magyarok, bár nem jobbak és rosszabbak, de mások. Van ami engem is iszonyatosan bosszant, (“ej, ráérünk arra még”) viszont van, – családszeretet, nyugodt életszemlélet, pozitivitás – amit kicsit irigylek.
Tényleg nehéz és néha én sem tudom. Mindenesetre elővettem a régi angol könyvemet.
Kijutni is nehéz, de itt maradni, fennmaradni sem egyszerű.

Élet-történetek

Lessy története

Sziasztok,
Jó, hogy van ez a blog, Isten éltesse!
Remélem, aki most akar nekivágni a költözésnek, az otthon is rátalál…

Az, hogy otthonról nézve minden szebb, teljesen igaz! Ami onnan fénylik lehet, hogy amint innen közelebbről már látod, hogy csak egy eldobott csokis papír… :-)

Magamról és az én tapasztalataimról néhány szót, ha megengedtek:
3 éve ismertem meg a párom, és mivel őt az üzleti érdekeltségei teljességgel idekötik – egy bárt üzemeltet (illetve most már üzemeltetünk), szóval nem volt kérdés, ki költözik. Mivel én az otthoni életemmel is elégedett voltam (bizonyos szempontból most sokkal szebbnek látom azt, mint ami itt van, minden otthoni nehézség ellenére), sőt mondhatni, hogy bizonyos értelemben sokkal elégedettebb voltam otthon, nagyon meg kellett gondolnom, hogy valóban fel akarom-e égetni magam mögött a hidakat, mert a szakmám miatt, ha egyszer eljövök, nincs ugyanoda visszaút. Ráadásul kinőttem már a kalandozgatós korból, nem tartozom a legfiatalabbak közé… De ez nem panasz, szerencsére jól vagyok így, ahogy vagyok.

A kiköltözést megelőző évben 10-szer voltam itt, azt hittem mindent láttam, mindent megtapasztaltam, mindenre volt lehetőség kipróbálni, átgondolni. És nem tűnt olyan rémesnek.

De amikor véglegessé válik a dolog, már nem olyan egyszerű. Mert nemcsak a nyelvvel vannak gondok (munka az nincs, nekem is csak azért mert a bár tokkal-vonóval a miénk), hanem az összes többi mentalitásbeli különbséggel is. A magyar kicsit poroszos szemlélethez az olasz életvitel vagyon messze van. Nem a pontatlanságra, az ígérgetésekre gondolok, az sajnos otthon is gyakran előfordul. A hangoskodás is csak egy dolog, bár csöndes emberként ez nagyon nagy kihívást jelent, mert a mai napig (két éve vagyok állandó lakos Olaszországban) nem tudom mikor csak úgy hangosak és mikor követtem el valamit, amiért üvöltenek velem. Védekezni bizonyos esetekben nem is tudok, mert magyarul talán még menne, de olaszul…?
Nehezen szokom az olasz konyhát. Imádok főzni, de a itteni szokásokat segítség híján csak lassan tanulom. (erről érdekesebbnél érdekesebb sztorijaim vannak, de betöltené az oldalt… talán egyszer máskor)
Nehezíti a helyzetemet, hogy mivel közös a vállalkozás, közös a pénz is, a saját egzisztenciáról le kellett mondanom, akkor is, ha papíron szép summára vagyok bejelentve. Minden magyarországi kiadásomat (mert az azért maradt) meg kell beszélnem a párommal. Ez frusztrál.
Az anyósom a nyakunkra költözött, és sajnos úgy néz ki marad is élete végéig, ami az itteni magas átlag életkorra való tekintettel, hiába 86 éves, még úgy 10-15 év is lehet. Teljesen egészséges, gyorsabban szalad, mint én, mindezt bot nélkül teszi. Igaz, 31 éve (!!!) nyugdíjas. (Az ő korosztálya már van nem él, vagy csak 100 év körül halálozik el. Szerintem ezt minden itt élő meg tudja erősíteni). Nem gondoltam, hogy lehet ekkora kötődés anya és fia között, de van. Olykor azt érzem, hogy ők a család én meg a vendég, aki úgy tesz, mintha otthon lenne.
Tehát kedves ide költözni kívánó magyar nőtársaim, ezt is figyelembe kell venni, mert ez itt így működik. És sokkal inkább te mégy, mint a mama… (Ez gyötri a legtöbb olasz nőt is…) Engem már sokszor sikerült kihoznia a sodromból, pedig akik ismernek,azok azt gondolják, hogy ez szinte lehetetlen.
De ő már nem változik, azaz vagy elfogadom ilyennek, vagy szedem a sátorfám.

A válásról:
3 év hivatalosan bejelentett különélés után indítható el a hivatalos válási procedúra. Ha ez nincs bejelentve, az nem számít bele a 3 évbe, akkor sem, ha közben a házas felek már rég a sokadik párjukkal élnek közösen és a sokadik gyerekük születik mástól. (Fura ország.) Viszont annak, ha hivatalos feleség vagy, sok előnye lehet később, akármerre is fordul a sorsod. Ezt a jogászok jobban tudják, nekem erről csak felületes ismereteim vannak.

Amiről lehet, hogy már esett szó, és csak én nem találtam: a betegellátás.
A háziorvoson és a valódi kórházi kezelésen kívül MINDEN VIZITÉRT, VIZSGÁLATÉRT FIZETNI KELL! Hiába vagy biztosított. Szerintem ez felháborító. A legutóbb egy véralvadás vizsgálat 178 eurómba került. Egy normál nőgyógyászati vizit 22 euró, és még sorolhatnám. Mondom, rendesen fizetem a betegbiztosítást. (Igaz, csak az megy orvoshoz, akinek feltétlenül szükséges, az emberek nem a váróban élnek társasági életet. A színvonalról most nem írok, nagyon eltérő.)
Tehát ezt is kalkuláld bele, ha itt akarsz élni.

Nos, ami jó:
van időm tanulni, s a német és francia mellé lassan begyűjtöm az olaszt is. Na nem amolyan nem adnak el szinten, hanem egy kicsit jobban, mert ami a kezdetektől hiányzik, az az olvasás. Szótárral a kézben, kifejezéseket nem ismerve pedig lehetetlen egy regény végére érni.
Ami megnehezíti a tanulást, hogy hiába a bár, kevés emberrel vagyok szóbeli kommunikációs viszonyban. A kiszolgálás alatt elhangzó néhány szó, mondat nem nevezhető hasznos gyakorlásnak. :-)

Gyönyörűséges, izgalmas dolgokat láttam.
Amikor elindulunk bármerre, bármilyen okból, a végén mindig valami váratlan helyre érkezünk – a párom utálja a GPS-t, s ha van egy kis időnk, nem használjuk a gyorsforgalmi utakat vagy az autópályát) rengeteg szép emlékem van mindenféle helyekről – igaz elsősorban innen egészen északról, de Padova, Bergamo Alta, Milano is ismerős már.
Itt is forró a nyár, a völgybe beszorul a meleg levegő, de elég csak “néhány száz” métert megtenni – igaz felfelé -, máris sokkal elviselhetőbb lesz az élet.( Másztam már bele júniusban mezítláb a hóba… :-)
Amit ki ne hagyjatok, az egy Vintage kiállítás. Én tavaly jártam egyen. Olyan, mint egy hatalmas turkáló, csak épp a nagy olasz tervezők ruháit is látni itt-ott. Kb 4-6 óra végig nézni, végig gyönyörködni az egészet.
De voltam az 5 évente megrendezendő genovai virágkiállításon is. Az is lélegzet elállító volt.
Vagy Monza -ban betévedtünk egy sportszer kiállításra a Formulaa 1-es pálya mellett, és épp lehetett menni mindenféle gépekkel a pályán is. Nekem egy Ferrari jutott. Öregecske, nem is túl gyors, de az élmény…

Szóval most ennyit.
Az én javaslatom, hogy csak olasz társsal és lehetőleg – ha valaki nem akar háztartásbeli lenni, mert az is jó lehet – biztos munka, (iskolai ösztöndíj), biztos lakás és nyelvtudás birtokában induljatok neki.
Egyébként…
Nem tudom.
Az is igaz, hogy nekem a származásom, idegen akcentusom miatt nem volt semmilyen megkülönböztetésben részem, pontosan tudják, hogy dolgozom, adót fizetek, igyekszem tökéletesre megtanulni a nyelvüket.

Bocs, kicsit hosszúra sikerült. Remélem, azért nem volt nagyon unalmas!

Ha bármi kérdésetek adódna, szívesen válaszolok…

Szeretettel:
Lessy

Mindennapok

Óvatosan a munkákkal – 2

Nemrég már írtam erről egy bejegyzést, most kiegészíteném még egy dologgal.

Az elmúlt két hétben több magyar megkeresett, hogy egy bizonyos Costruzioni Catania (ez az én értelmezésem, az általuk megadott név hibás volt) Mo-n toboroz munkásokat.

Elméletileg ezeknek a munkásoknak kb. 100 eurót kell befizetniük és utána mehetnek dolgozni egy közelebbről meg nem határozott olasz céghez (név alapján építőipar), ahol 1600 euró nettó fiztetést kapnak majd.

Első reakcióm az volt, hogy “aha, na persze”.

Ha Oo-ban, és főleg Dél-Oo-ban valaki ennyit kínál nyelvtudás nélkül egy munkáért, akkor nem kell neki külföldön toboroznia, sorban állnának nála a helyike, meg az északról érkezők (és ugye azt nem vitatjuk, hogy egyszerűbb a helyieket felvenni, mint más országokból frissen érkezőket, akik nem beszélik a nyelvet és nincsenek hivatalos papírjaik Oo-ban).

Ennyit ugyanis nem könnyű errefelé megkeresni, hivatalosan, nettó bérként meg pláne. Összevetésként: a tavalyi nettó átlagkereset 1380 euró volt havonta, de a fiatalok ennél kevesebbet keresnek (diplomások is), és általában  mindenféle alternatív munkaszerődésekkel (ha egyáltalán).

Tehát ismétlem, ha valaki ennyit fizetne, azonnal hatalmas sorok alakulnának ki az irodája előtt, olaszokból, meg persze itt élő külföldiekből.

Aztán láttam a szerződés szövegét is. Hát még ilyet! Nem derül ki belőle, ki a megbízó (és mik az adatai – pl, hogy utána lehessen nézni valami cégregiszterben). A magyar szövegben zavaros mondatok vannak arról, hogy majd a Comune-tól kérnek mindenkinek codice fiscale-t (ami persze lehetetlen).

Ebből egy értő szemnek egyből kiderül, hogy ködösítés, csak azért nyomtak bele olasz szavakat a szövegbe, hogy hitelesnek tűnjön.

A lényeg, és ez viszont elég hamar kiderült, hogy a magyarul levelező “képviselő” sürgette a magyarokat, hogy minél előbb fizessék be a 100 eurót, mert különben nem szállhatnak fel a kifelé induló buszra (most azt ne is vegyük figyelembe, hogy Budapest- Catania cirka 2000 km, ezt busszal megtenni – mikor van ryanair is, ráadásul…)

Én első menetben mindenkit lebeszéltem erről. Ahogy a fentiekből is látszik, nagyon átverés íze van a dolognak, és annak az esélye, hogy ez valódi, tendál a nullához.

Tudom én, hogy otthonról nehéz ezt elhinni, de higyjétek el, ennyi pénzért nincs állás.  Amikor délen a bevándorlóknak 10 órás munkáért botrányos napi 5 eurót fizetnek (paradicsomszedés)….