Étel - ital

Radicchio

Màr többször is szóba jött a radicchio a blogon, azért is, mert télen az egyik leggyakrabban előforduló salátaféle (és egészséges, színes stb stb).

Több fajtája is van, a hosszúkás (édesebb), és a kerekebb (kesernyésebb) az alapvető, de a kései trevisoi – apróbb, “fent bekanyarodó” levelekkel, nagyon keserű – is elő szokott fordulni.

Saláta persze alapvetően, meg pinzimonio, de ha valakinek nem ízlik annyira nyersen a kesernyés íze, akkor lehet főzni is.

Például lasagnénak, rizottónak készíteni.

És a legújabb őrületem, a grillezett radicchio (a hétvégén csak háromszor ettem…). Ami persze nem igazán grillezett, mert sütőben készül, de köretnek nagyon finom (szokták rendesen grillezni is, pl. kerti sütögetésnél).

Így kell elkészíteni a radicchiot: leszedem a külső leveleit, és levágom a tövét (kb 3 cm-en). Marad egy halom levél, amit jól megmosok, kicsorgatom belőle a vizet, félbevágom és lerakom egy tepsibe. Olajjal megloccsantom, enyhén megsózom (de enyhén, mert összesül és akkor a só felerősödik benne). Aztán mehet a sütőbe (160-170 fok) egy félórára.

A sütés előtti állapota ilyen:

Mindennapok

Jövőre választás

Úgy áll a helyzet, hogy jövőre választások lesznek Olaszországban. Persze már egy ideje beindult a harc,  és persze néhány napos felvonásokban elszórakoztatják a(z érdeklődő) jónépet olyanokkal, hogy lesz-e előrehozott választás vagy sem (nem), indul-e Monti vagy sem (nem), és a technokrata kormány maradhatna-e esetleg vagy nem (nem). De ha túllépünk ezeken az erősen választási kampányba illeszkedő kétoldali hergeléseken, akkor a következő a helyzet:

Hála az elmúlt évek válságának, amit Berlusconi az utolsó pillanatig tagadott, hogy aztán jól arcukba kapjunk mindent egyszerre, miután lemondott, (-atták) (na persze, azért nem volt akkora meglepetés, akinek volt szeme a nézésre…) jól kivéreztették Olaszországot.

Eddig sem (mondjuk az elmúlt fél évszázadban) volt a kiegyensúlyozott költségvetések, állami megtakarítások és a rendes adófizetők hazája, de amíg jól  ment a termelő szektornak, addig valahogy ezen túl tudtak lépni (be tudták tömni a lyukakat).

Az emberek dolgoztak, jó kis fizetésük volt (illetve akármilyen volt a fizetés, nagy volt a vásárlóereje), és gyarapodtak.

Sajnos az elmúlt évtizedben ez megakadt. A válság óta meg egészen drámaian magas lett a felszámolt, kitelepített, átmenetileg szüneteltetett cégek száma. Mivel Olaszország gazdasága (mint részben Németországé) kevésbé a szolgáltatásokra, inkább az ipari termelésre épül, ha ezeket nem tudja eladni, vagy esetleg Kína az itteni árak ezredéért megtermeli ugyanazt, akkor bizony annak következménye lesz.

Rengeteg ember munkanélkül maradt, vagy a biztos munkákból alkalmi, rosszabbul fizetett munkák lettek. A fiatalok egy része meg eleve be sem lép a munkaerőpiacra, vagy csak alkalmi munkákkal. A nőket meg visszazavarjuk a konyhába, mit nekünk… Ja, hogy nem szülnek gyereket? A társadalom meg öregszik, nahát! De ezzel most ne foglalkozzunk…

Lett viszont emelkedő adóztatás (áfa, ingatlanadó), egyre több fizetős ellátás (egészségügy, emelkedő vizitdíjjal, iskolák, ahol már a wc-papírt is a szülők veszik, és kötelező testnevelés helyett fizetős sportszakkörökre járhatnak a gyerekek). Meg egyre feltűnőbben pazarló állami rendszerek (a sok auto blu, a rengeteg parlamenti képviselő, a mindenhol sikkasztó politikusok, a barátok cégeinek adott megbízások, a “kézkezetmos” megállapodások – nézzétek a Reportot, még akkor is ha az “ezektől felrobbanok”-hatás állandó).

Mindez volt eddig is, biztos, de az új technológiák egyrészt segítik ezeket a tevékenységeket is, másrészt meg nagyobb eséllyel derítik ki a turpisságokat. A naponta az átlagembert bombázó hírfolyam láttán leginkább arra tud gondolni az ember, hogy ja, itt csakis az a lényeg, hogy valahogy a pikszisbe férkőzzünk, és mindebből részesedjünk.

Mindez persze nem javítja sem a hiányzó adófizetési morált (EZEKNEK fizessek én?), sem az Olaszországban lassan egy évszázada legyőzhetetlen (mit legyőzhetetlen? szinte már “normális”)  mafiaszerű képződményeket (amelyek most már nem az egymásra lövöldözgetéssel töltik az idejük nagy részét, hanem azzal, hogy minél több helyre invesztálják az eddig felhalmozott pénzt és mindenhova sikeresen beépüljenek).

Politikailag volt egy nagyon ciki bohóc 17 évig, akinek arra kellett ez az idő, hogy  a saját cégeit felpumpálja (állami) megrendelésekkel és persze megteremtse a hozzá szükséges törvényi hátteret (leggi ad personam). Meg azért közben egy rövid idejű olyan széles baloldali kormány, hogy szinte maguk sem tudták összeszámolni, hány politikai párt és irányzat volt benne. Meg is bukott persze, mert lehetetlen volt összetartani.

Most meg van egy nagyon kiábrándult, egyre legatyásodottabb társadalom (amely persze maga tehet erről, ha gondolkodott volna, talán nem jut idáig), és a következő jelöltek:

– jobbról egy kicsit még tülekednek, de most, hogy Berlusconi levonult a színről, szerintem ember nem lesz, aki megmenti az ő egyszemélyes pártját (hogy ez mennyibe került neki eddig!) a süllyesztőtől. Angelino gülüszemű Alfano (bocsánat, nem szoktam embereket megítélni a külsejükről, de őt annyra kifejezi ez a tulajdonsága) meg a leccaculoságon túl nem tud semmit felmutatni (nem meglepő a berlusconianizmus fő jellemzője, hogy ez a tulajdonság kellett az előrejutáshoz).

– a Lega. Nna, a lega szerencsére rendesen bedőlt: ők, akik eredetileg meg akarták tisztítani a “római bagázst”, rendesen belenyúltak a mézesbe, és hát nem belebuktak? Az a Maroni, aki évek óta mindezeket végigasszisztálta (rosszabb esetben benne volt), hát nem újra jönne? és megtisztulásról beszél, meg hasonló – az ő szájából – teljesen hiteltelennek hangzó dolgokkal, hogy szerintem legista legyen a talpán, aki erre még vevő (esetleg azok, akik a mézesbödönből részesültek, mert nekik azért van egy jó okuk, hátha lesz még több is…).

– baloldal. Kezdjük onnan, hogy a haladó olasz baloldali hagyományok szellemében ezek most sem tudnak megegyezni. Nem volt elég nekik egy elvesztett kormányzási lehetőség, még mindig inkább egymással vitatkoznak, mint kitalálják, hogy lehetne együtt kormányozni. Mondjuk ilyen van Amerikában is: halálra szívatják egymást az előválasztások azonos oldalú jelöltjei, de a választás után mintha elvágták volna, képesek együtt dolgozni. Az olaszok eddig arra jutottak, hogy halálra szekálják egymást. A dolog másik, érdemi részét, az együttműködést még nem tanulták meg. Talán most lesz alkalmuk ezen is elgondolkozni.

De addig is: Renzi vagy Bersani? Bersani vagy Renzi? Hamarosan kiderül. A választás nem egyszerű, és a kisebbik rossz mentén fog eldőlni. Bersani nem egy szexi politikus. Mint Prodi volt annak idején, lehet hogy nem mond hülyeségeket, de azt olyan unalmasan teszi, ami ma a showbiz világában már egy politikustól sem elfogadható.

Renzi meg – ugyan bevallom az szimpatikus, hogy fiatal (37),dinamikus, és firenzei-,  nekiment a szocik establishement-jének, de neki ám! Csak nekem egyre gyanúsabb, hogy ha megkapargatjuk a felszínt, nem sok nagy idea marad mögötte. Mondjuk ez úgy általában elmondható minden politikusról. Olyan elvárás, hogy egy politikusnak legyen víziója arról, mit csináljon az állam, hogyan tudna a legjobban hasznára lenni a polgárainak, hogy tudja jól használni a pénzünket, és milyen rendszerszintű változtatás kellene ahhoz, hogy hosszabbtávon is sikeres legyen, na erről a legkisebb halvány segédfogalmuk sincsen ezeknek az embereknek. Túl bonyolult, tudom én. Meg kéne hozzá idő, hogy az ember beleássa magát a dolgokba és megpróbálja megérteni, hogy működnek ennek az igen nagy és bonyolult országnak az alrendszerei. Aki ezt megteszi, annak nincsen ideje politizálni (=jópofizni megfelelő helyen, beleásni magát az aktuális nagyember tevékenységébe, ahonnan majd kinőhetne ő is később, mindez túl sok időt felemészt…enélkül meg az életbe nem jutunk olyan pozícióba, ahonnan bármit is csinálhatnánk – de ez már inkább  a demokrácia problémája ).

Szóval Renzi. Ma megkockáztatom, hogy megnyerheti a következő választásokat – bár, aki erre mérget venne most novemberben, az legfeljesebb az ő kampányfelelőse lehet. Sok minden fog itt még történni, sok víz fog lefolyni a Tevere-n, meg az Arno-n, ja és a Po-n.

Ps. én nem szavazok ebben az országban, még nincsen állampolgárságom. Nagy gondban lennék, ha lenne…

Ps.2. Minden hasonlóság létező, más (M kezdőbetűs) országbeli viszonyokkal, csakis a véletlen műve lehet…

Országjárás

San Miniato

Egy olvasó, Lessy tollából. Köszönjük! 🙂

“A hétvégén szűkebb hazádban, Toscanaban jártunk.

Ezt szeretném megosztani veletek, hátha valaki épp kirándulni készül, vagy valamilyen szabadságát tervezi.

Egészen pontosan San Miniato-ban, egy kis toszkán gyöngyszem városkában voltunk. Nem egy kimondott úti cél, de sok előnye van.

Íme a képek:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A mi apropónk a nemzeti fehér szarvasgomba vásár volt, amit hagyományosan november 3 hétvégéjén tartanak. Ez volt a második hétvége, tehát van még egy lehetőség – ha napos idő lesz, szerintem kihagyhatatlan :).

San Miniato egyébként „csak úgy” is nagyon szép. Kellemes utcácskák, terek, bárok és éttermek vannak szerte-széjjel. Persze a vásár azért más, mert a gasztronómia kedvelők mindent megtalálnak, ami szem-száj ingere, s az olasz föld megtermi. Voltak itt a szarvasgombavadászokon (ezt csak nézni szabad, mert 10 dkg 300 euró!) kívül pugliai olíva termelők, szicíliai halfeldolgozók, borászok, sörfőzdések, cukrászok, sajt készítők, szalámi készítő, hússütő standok az ország mindenrészéről… és biztos kihagytam valamit.

A város főtere mellett egy lépéssel van egy kedves használtruha kereskedés. Beléptem, és amit egyből megláttam, az a kalocsai mintás terítő és függöny volt.

Igen, a tulajdonos hölgy olasz, de több, mint 8 évet élt Magyarországon, Szabadszálláson és nagyon örült nekem, magyarnak. 🙂 (remekül beszél magyarul, kezdő olaszosoknak is ajánlott hely)

A szállásunk egy „agriturismo”-ban volt. Épp az olíva szüret kellős közepére érkeztünk, szorgalmasan folyt a munka, s a vacsorához már a tulajdonosok saját újolaját szolgálták fel. Ahogy mondtad, egész más, mint amihez a mezei háziasszony szokva van, főleg, ha nem is olasz. 🙂 Nekem nagyon ízlett – csak úgy a sótlan toszkán kenyérrel, sőt egy-két cseppet a kezemre is kentem.

San Miniatonak van még egy jó tulajdonsága: Firenze, Pisa, Siena, Lucca majd épp egyenlő alig 30-40 km-es távolságban van. Odamenet Pisában, visszafelé Luccában (igaz itt csak egy nagy levegőre) álltunk meg. Firenzébe is elindultunk, de kocsival bejutni egyszerű képtelenségnek tűnt, így alig érintve a várost visszafordultunk. Késő délután volt, mire elértük volna a történelmi belvárost, már semmi néznivalót nem lehetett volna találni. Sajnálom, mert 20 éve voltam ott, jó lett volna feleleveníteni néhány emléket. Az vígasztal, hogy Firenzére több idő kell, egyszer majd célirányosan csak ezért a városért megyünk.

Lucca majdnem dettó, kicsiben… 🙂

Leírom az „agriturismo” nevét, elérhetőségét, hátha valakit érdekel:

Corniano Vacanze –  Apartmanok vannak, konyhával – ha valaki nem akar a szálló éttermében reggelizni, vacsorázni, ebédelni, – nagyon szépen berendezett szobákkal. Minden helységben van légkondi, ami nyáron nem lehet rossz, most ősszel viszont a fűtést biztosította. A miénk pótágyazható volt, igaz TV nincs, csak lenn az étkezőben, de nekem nem hiányzott. A mi szobánkhoz egy ici-pici, zuhanyzós fürdő-WC tartozott. A konyhája jó toszkán jellegű, finom toszkán borokat kóstoltatnak – ha valaki épp fogyókúrázik menjen máshová! J -, a személyzet kedves. Kutya – gyáva Pippo -, és 3 nagyon szelíd, emberekhez szokott, simogatnivaló macska van.  Csak ha valaki gyerekkel menne… Nyáron egy nagy kivilágított medencében lehet hűsölni. A környék magával ragadó, a várostól 5-7 km, szőlő és olíva ültetvények a dombokon körös-körül. Csönd, nyugalom mindenfelé.

Cím: Via Conrniano, 7/9 San Miniato (PI)

Tel: +39 0571 408086; 571 931081

Fax: +39 0571 408130

www.cornianovacanze.it

e-mail: info@cornianovacanze.it

A tulajdonos asszonyt Silviának hívják.

Nagyon nagy szeretettel ajánlom mindenkinek. Nekünk nagyon bejött, azt hiszem megér egy kis „reklámot”.

Mindennapok

Ajánlás

Újabb érdekes blog és bejegyzés – arról, amikor a férfi követi a feleségét:

http://nokkulfoldon.hu/amikor-a-ferj-koveti-a-feleseget/

Olvasgassatok, főleg ha még költözés előtt álltok.

Ja és még ezt is – nagyon fontos és jó, arról, hogyan kell a külf9ldre költözésre felkészülni:

http://nokkulfoldon.hu/miert-erdemes-elore-megtervezni-a-kulfoldi-eletunket/

Kimondottan  tetszik ez  a rész:

“Nem győzöm eleget hangsúlyozni: A külföldre költözés nem cél!!! Ha külföldön élünk a párunkkal, akkor a munkába állás sem cél!!! Ezek eszközök lehetnek a célunk megvalósításához. Mindig van valami mögöttes cél, valami belső szükséglet, amit így akarunk kielégíteni.”

Étel - ital

Chianti-s rizottó

A héten nagyon nehéz témáink voltak, ezért most egy kis lazítás: a chianti-s rizottó.

Csak nemrégen találkoztam ezzel a dologgal (ha jól értem eléggé őszi recept), de nagyon ízlett.

Az alaprecept továbbra is a cukkinis rizottónál leírt recept, azaz:

Fogok egy hagymát, apróra vágom és kis olajon megdinsztelem. Amíg ez megy, addig egy edényben felteszek vizet és beledobok egy húsleveskockát, hogy felolvadjon. Namost én is jobban szeretem, ha van maradék húsleves, és azzal tudom majd felönteni a rizottót, de ez nem mindig van így. Viszont vannak már olyan tartósító- és ízfokozómentes kockák (pl. star), amelyek jó ízűek és valóban zöldségből vannak.

Amikor megvan a hagyma, mehet bele egy jó pohár rizs (két személyre). Fontos, hogy rizottó-rizs legyen, ezt általában a csomagoláson  feltüntetik. De egyéni, hogy ki mit szeret, valaki a nem összetapadó rizst kedveli, valaki meg a masszává fővő féléket. Mi a hosszabb szemű, kicsit kevésbé tapadóra szavazunk.

Szóval átkeverem a rizst a hagymás olajon, és mehet rá a chianti classico, másfél-két jó pohár. A  továbbiakban annyi leves (álleves:)) ami egy jó ujjnyival több, mint a rizs. Letakarom, és kb 15-16 perc alatt megfőzöm. Néha nem árt megkeverni, és ha kevés a lé, mehet bele még meleg leves. Igazi olasz háziasszonyok merőkanalanként adogatják hozzá percenként a melegen tartott levest, de én ennyire azért nem cifrázom.

El ne felejtsétek továbbá az apróra vágott friss rozmaringot (ültessetek, a a balkonon is elvan, és a hideget is bírja) hozzáadni a vége felé.

Utánanéztem, elméletileg mehetne bele apróra marcangolt friss kolbász is, de ahol én ettem, ott húsmentes volt és nagyon finom.

Ügyintézés

Residenza

Régen elmeséltem egyszer, hogy lett nekem residenza-m (lakcímem – két bejegyzésben).

Nekem akkor már volt több contratto a progetto-m is, de mégsem ment egyszerűen a dolog.

Szilvinek ennél még eggyel bonyolultabb volt a megszerzése.

Az alapfelállás ez volt:

Szóval: jelenleg a barátommal és a barátom szüleivel lakom. A bonyolító körülmény az, h ez a lakás se nem saját tulajdon, se nem egyszerű affitto, hanem casa popolare (a barátom és családja évtizedek óta itt laknak). Ezért, amikor ideköltöztem, igényelni kellett az A.T.E.R. (újabb nevén Casa SpA) engedélyét az itt tartózkodáshoz. Ez úgy történt, h a barátom édesanyjával (a szülők az assegnatariók) elmentünk egy sindacato di inquilini-hez (Sunia), akik kommunikálják a kérelmeket az A.T.E.R. felé. Azt mondták, ospite státuszban lehetek, és hogy 6 hónap elteltével vissza kell mennünk a Suniához (azt mondták, az ospitalita’ megújítható 2 vagy 4 évig). A bejelentkezési engedély megkapásával el is mentünk a comunéra, ahol regisztráltuk a domiciliót.
Most letelt a 6 hónap, és tegnap visszamentünk a Suniába anyósommal, ahol kissé meglepetés ért minket. Az ügyintéző ugyanis azt mondta, nem hosszabbítható meg az ospitalita’, mivel az egyik residente élettársa vagyok (a convivente nem lehet vendég), hanem emissionézni kell engem a nucleo familiaréba. Ki is állította a papírt az összes adattal, ráírva, h “Si chiede emissione di [én nevem] CV. more uxorio di [barátom neve].” A bökkenő az, h közölte, h akkor el kéne menni az anagraféba, és kérni a residenzát, és ha megvan, akkor menjek vissza ezzel a papírral, és akkor rendben vagyok, beraknak a nucleo familiaréba. Én jelenleg nem dolgozom, így felvetettem a problémát az ügyintézőnek, h a residenzához nekem vagy munkaszerződés kell vagy 1 éves egészségbiztosítás, ötezervmennyi € stb. Az ügyintéző (az olasz adminisztrációban nyilvánvalóan nem meglepő módon) ilyenről még nem is hallott, és kételkedve fel is hívott vkit, aki megkérdezte, h nem kevertem én-e össze ezeket a feltételeket a nem-EUsoknak szükséges permesso di soggiornoéval, és hogy biztos az anagraféban nem tudják jól… Azzal zárult a társalgás, h nekik végülis fogalmuk sincs, hogy mennek a dolgok az anagraféban (miért is kéne, h legyen, elvégre az a munkájuk, h lakásbérléssel foglalkoznak…), és h menjek oda, szerintük el lehet intézni. (Rákérdeztem, muszáj a residenza, domicilióval nem lehet a nucleo familiare részévé tenni.)
Szóval szombat reggel megyünk barátommal az anagraféba. Szeretnék jól felkészülni. Ahogy fentebb írta egy hozzászóló, a barátja igazolta anno, h ők convivente more uxorio-k,és így elfogadták őt familiarénak, megcsinálták a residenzát. Próbáltam utánanézni neten, h hogyan lehet ezt igazolni, de nem találtam, h mi a konkrét módja, milyen intézményben lehet megtenni. (Olyan modult is találtam, ahol az élettársi közösséghez ki kell nyilvánítani, h a felek közös residenzán laknak… de hogyan igazoljuk, ha nekem nincs residenzám? 22-es csapdája :P )
Ha valakinek lenne ezzel kapcsolatban tapasztalata, szívesen olvasnám.
Az egész hercehurca nem létezne, ha nem casa popolare lenne…
A másik dolog, h arra gondoltunk, h ha így nem csinálják meg a residenzát, akkor kötünk 1 éves egészségbiztosítást + barátom rátesz a számlámra ötezervmennyi eurót (5577€-t olvastam vhol). A kérdésem hozzád, h milyen módon tudom azt igazolni, h ez az összeg valóban rendelkezésemre áll? Bankszámlakivonattal, esetleg kell hozzá vmi hivatalos banki vagy egyéb igazolás is?”

Erre én ezt mondtam:

“Ajajj, tipikus olasz ugyintezes… Szoval sztem is a legegyszerubb modja, hogy residenzad legyen, hogy kotsz egy biztositast (egy evest) es egy szlara ratitek a kert osszeget. Tobb problema is felmerul: sajat szlat elmeletileg nem nyithatsz, ha nincs residenzad. De mi pl. ezt ugy oldottuk meg, hogy a parommal bementem az o bankjaba, es ott megkerte a parom oket, hogy kivetelesen nyissanak nekem egy szlat. (Egyebkent nem tudom, mi a megoldas…). A biztositasnal is vigyazz: nekunk nem hivatalosan azt mondtak a firenzei anagrafeban, hogy csak egy adott biztositonal kotott bizt.-t fogadnak el (ja, biztos nem jut nekik is belole valamilyen modon, a dehogy). Tehat, sztem most menjetek el szombaton az anagrafeba es konkretan kerdezzetek meg, hogy pontosan mit kernek ahhoz, hogy neked residenzad legyen (melyik biztositot ajanljak, hogy lehet sajat szamlad stb). Illetve, hogy a parod valamilyen modon nem tudja-e bizonyitani, hogy o tart el teged. A kettobol az egyikre csak tudnak olyat javasolni, amit meg tudok valositani…..
Hozzateszem, hogy nekem volt sajat kerestem es munkaszerzodeseim es igy sem akartak megadnia residenzat… Ennyit a szakmai tudasukrol (nulla. Semmit nem tudnak, hogy mi a szabaly, mik a jogaim, semmit. Mi citaltuk nekik a vonatkozo dolgokat. Es meg fizetik is ezert oket, felhaborito.). A vegen a parom kozbelepett, kihivatta a fonokot meg annak a fonoket es pontrol pontra vegigment azon, mi a szabaly es hogy mi azt figyelembeveve jogosultak vagyunk. Szerintem egyebkent per sfinimento adtak meg a residenzat. Azaz ha eleg hangos es magabiztos valaki (persze olasz, nem kulfoldi), akkor inkabb megadjak. Sajnos ez az egyetlen tutibiztos intezkedesi mod.”

És ezt sikeült intéznie Szilvinek:

“Szia Gabi! Na, ígéretemhez híven beszámolok, hogyan ment (főleg azért, hátha másoknak is segítségül szolgálnak az információk); csak már akkor akartam ismét jelentkezni, amikor minden kész van.:)

Szóval az említett szombaton elmentünk az anagraféba. Úgy történt, ahogyan írtam, ill. írtad: 1 éves egészségbiztosítás, ill. a barátomnak alá kellett írnia egy eltartási nyilatkozatot. Plusz adtak még egy papírt, amelyet a szülőknek kellett kitölteniük, h igazolják, h valóban a lakásban tartózkodom. Az egészségbiztosítással kapcsolatban megkérdeztünk 2 dolgozót is, milyen biztosítót javasolnak, paraméterek stb. A válasz az volt, h mindegy, mondták a barátomnak, h esetleg forduljunk ahhoz a biztosítóhoz, ahol egyéb biztosítási ügyeit (pl. autó) intézi; a lényeg, h 1 évig érvényes legyen. Így hát felhívtuk azt a személyt, aki már hosszú évek óta intézi a barátom biztosításait, aki el is készített egy preventivót. Közösen úgy döntöttünk, mielőtt kifizetnénk x száz €-t, a biztonság kedvéért bemutatjuk a preventivót a comune-n, h akkor ezt elfogadják-e. Megnézték, és azt mondták, h igen, jó ez, de miért költünk ennyi pénzt, amikor az ASL-nál olcsóbban meg lehet úszni? (érdekes módon korábban senki nem mondott ott semmit az ASL-ról, dehát ez természetes, h ahányszor visszamész, mindig vmi új infó ér). Egy bizonyos 180 €-s biztosításról beszéltek. Így elmentünk az ASL-ba, ahol kiderült, h a comune-n rosszul tudják, az a bizonyos biztosítás nem 180 €-ba kerül, hanem 387 €-nál kezdődik, és a csavar benne az, h az “éves díj” fogalom a jan.1-dec.31. közötti időszakra értendő, és ha most megkötnénk, akkor erre a másfél hónapra is ki kellene fizetni 387 €-t, plusz további 387-et a 2013-as évre. Az egész éves 387 €-s ár vonzó volt, és biztosan ezt a megoldást választottuk volna, ha nekem nem azonnal kellene a residenza; így viszont privát biztosítónál jobban megérte (főleg, h időközben a biztosítós ügynökünk talált egy kedvezőbb árú konstrukciót, amely magasabb szolgáltatást is foglal magába). Így elmentünk a biztosító társasághoz, ahol ismét kinyomtatták nekünk a preventivót (a 2.megoldásról), és ismét megbeszéltük, h visszamegyek és bemutatom azt a comune-n, h elfogadják-e, mielőtt fizetnénk. Ez ma reggel meg is történt, ahol teljesen abszurd és váratlan reakció fogadott. Az ügyintézőnő az ablaknál azonnal elirányított egy szobába, h kérdezzem meg ott, ő ezzel abszolút nem foglalkozik. Ott volt egy másik nő (vmi főnökféle), aki szinte végig se hallgatta a mondandómat, közölte, h ők nem foglalkoznak ilyen consulenzával, menjek el az ASL-hoz, és hogy különben is, miért nem az ASL biztosítását választottam. Persze agyamba futott a vér, h képtelenség, h az ember megjárja az ASL-t, a biztosítótársaságokat, többször egyeztet a comune-val, és hajlandó kifizetni x száz €-t, még itt szórakoznak. Elmagyaráztam türelmesen mindent, h már voltunk az ASL-nál, miért nem megfelelő nekünk az a biztosítás, miért is kell nekem azonnal a residenza stb. A nő csak szajkózta, h de csak menjek el ezzel a preventivóval az ASL-hoz, mert bármi bajom történik, mi van, ha ez a biztosítás azt nem fedi le, és ők a comune-n aztán nem vállalják a felelősséget, és h az ASL épp az ilyen ügyek miatt telefonált a comune-ra. Megkérdeztem, h de akkor most mi van: ezzel a biztosítással megadják a residenzát, vagy sem? Közölte, h igen, de a biztonság kedvéért érdeklődjek az ASL-nál, és h ő tkp. csakis az én érdekemben, az én eü. ellátásomért aggódik. Kedves tőle, gondoltam magamban, és h minden annak rendje és módja szerint legyen, elzarándokoltam az ASL-ba. Ott szerencsére egy nagyon kompetens és intelligens ügyintéző hölgyet fogtam ki, aki közölte kb., h a comune-n nincsenek eszüknél, ilyen ügyben 100%, h nem telefonált az ASL, és h nem is érti, miért küldtek engem oda, a privát biztosítás az magánügy, és h ő honnan tudhatná így ránézésre, h az mit foglal magába, bizonyára elolvastam, ill. részletes tájékoztatást kértem a biztosítótól, h mit írok alá. Ezen viszontagságok után megkötöttem a végleges biztosítást, visszatértem a comune-ra a kötvénnyel, ahol végre-valahára megcsinálták a residenzát :)
Az jutott eszembe arról, h nektek még azt is megmták, h melyik biztosítót “fogadják el”: tutira, h nem ezt az ASL-os dolgot mondták? (Tényleg az a legkedvezőbb amúgy olyan esetben, ha az ember nem tud elfogadható munkaszerződést felmutatni, csak sajnos nekem ugye egyéb okokból azonnal kellett a residenza…) Bár te pár évvel korábban csináltad a procedúrát, más comunéban, szóval lehet, h ott, akkor más volt a helyzet.”

A biztosítással kapcsolatban egészen biztosan egy privát biztosítót ajánlott nekem a nő, de simán el tudom képzelni, hogy az az ő privát biznisze volt, esetleg kapott volna belőle jutalékot, ha odaküld – persze törvénytelenül, dehát  OO-ban vagyunk…

Munkakeresès

Ismét

Akik olvasnak, tudják, hogy évek óta mondogatom fáradhatatlanul, hogy nem egyszerű itt sem az élet, hogy főleg külföldről idetévedvén nyelvtudás (mármint rendes!), kapcsolatok, helyismeret nélkül nagyon meg lehet járni. Ehhez képest a mai napig jönnek olyan hozzászólások, hogy mit panaszkodunk, 1000 euró milyen sok….

Ja, Magyarországon. Esetleg.

Nem megyek bele a részletekbe, aki olvassa a blogot, az úgyis tudja.

De, pont ma ajánlotta egy blogolvasó (köszi Kinga :)) a következő bejegyzést:

http://hataratkelo.blog.hu/2012/11/05/hogyan_ne_induljunk_el

Külön szeretem az alábbi bekezdéseket:

“Jön a sértődés

Sok esetben az igazság fáj, amikor valaki azt mondja, hogy ne gyertek ide, mert nincs annyi lehetőség, minden nélkül esélytelen, meg azért csak szükség van egy-két dolgot elintézni a kiutazás előtt, stb., akkor jön a sértődés, hogy biztos az ott lévők féltik az állásukat, meg nem akarjuk, hogy másnak is jó legyen, meg milyen szemetek vagyunk a többi magyarral, stb., stb.,

Meg tudom érteni, amikor valaki kétségbe van esve. Azt is meg tudom érteni, hogy magának és a gyerekeinek mindenki a legjobbat akarja. Azt is meg tudom érteni, hogy (kár tagadni) a külfölddel kapcsolatban mindig van az elején egy rózsaszín köd – olyan, mint egy szerelem, először a jót veszed észre, a rosszat nem akarod (vagy nem tudod) meglátni.

De akkor sem lehet felelőtlenül, tartalékok nélkül, minden hidat felégetve belevágni a bizonytalanba. Kockáztatni mindenképpen kell, hiszen egy idegen országba érkezel egy jobb élet reményében, de ez nem jelenti azt, hogy a családod életfeltételeit kellene lenullázni emiatt.

A sikersztori…

A különböző internetes oldalakat, vagy ezeken a FB-csoportokon a bejegyzéseket olvasva sokszor felmerül, hogy valaki nulla nyelvtudással, nulla pénzzel nekivág a nagyvilágnak.

Sok esetben (pl. amikor ezek 5-6 éve történtek) a sztori happy enddel végződik: emberünk 0 nyelvtudással először valamilyen munkát talál, aztán szorgalmasan és nyelvet megtanulva halad előre, míg ma már elmondhatja magáról, hogy van egy normális munkája, amit szeret és megfizetik, családdal együtt jól boldogulnak, van kocsijuk, és bérelnek egy normális otthont is, gyerekeket is tudják rendesen taníttatni. Ez egy sikersztori.

Arról már kevesebbet írnak (igaz, ilyen is előfordul) amikor valaki ugyanezen feltételek mellett (nulla nyelvtudás, nulla pénz) kimegy a vadidegenbe, szerencsésebb esetben, ha nem jön össze semmi, akkor valahogy hazajut, és újra építi itteni életét, esetleg okulva az első kudarcból legközelebb okosabban nekivág és akkor sikerül is.

… és ami ma van

Az 5-6 év különbség nem véletlen: ma, kerek perec ki merem jelenteni, hogy őrültség nyelvtudás és kezdőtőke nélkül bárhová is elindulni. Ha már mindenképpen nekiindulunk, akkor legyünk már annyira racionálisak, hogy ne a világ végére indulunk így neki, hanem mondjuk Ausztriába, ahonnan jó esetben a legrosszabb forgatókönyvvel számolva is haza tudunk jönni autóstoppal.

Az emberek hajlamosak elfeledkezni arról, hogy az, aki 3 éve, vagy régebben ment ki külföldre minden nélkül, az a válság előtt érkezett, akkor nagyságrendekkel jobb esélyekkel indult neki az új életének. Az, aki ma „bármilyen melót elvállalok” elven nekiindul pénz és nyelvtudás nélkül, szerintem kevés kivételtől eltekintve alá is írta a saját kudarcát. Így ma már nem lehet elindulni….

Csak azért segítsen, mert magyar?

Ha minden, fent leírtak ellenére nekiindul valaki, sokszor a következőképpen teszi: elvárja a kint élő ismerőstől (és ismerősnek ide azt is beleértem, akivel mondjuk egyszer 2 szót váltott FB-on), hogy majd ő szerez neki munkát, elszállásolja, stb.

A viccesebb, mikor ezt olyanoktól várja, akiket nem is ismer (és akik nem ismerik őt), csak azért, mert mondjuk magyarok. ÉBRESZTŐŐŐŐ! Miért kellene bárkinek segítenie munkával, szállással a másikat csak azért, mert magyar?

Tanáccsal, fordítással, útbaigazítással bárkinek, bármikor szívesen segít bármelyik külföldön élő magyar. De hány és hány sztorit olvastunk/ismerünk, amikor valaki ismeretlenül beajánlja honfitársát egy munkára és a végén maga jár pórul?

Vagy mert a honfitárs alkalmatlan, vagy még a tetejébe ki is fúrja azt, aki beajánlotta? (Londoniak vagy az Ausztriában élők erről tudnának órákat mesélni.)

Csak azért mert én is magyar vagyok, miért kellene megengednem egy vadidegennek, hogy mondjuk nálam lakjon? Magyarországon adnál egy ismeretlennek lakáskulcsot a kezébe, csak mert ő is magyar?

Csak azt tudom mondani, hogy aki nekiindul, az fogadja el, hogy eltekintve néhány kivételes esettől, kint magára lesz utalva (kivétel, ha családtag, vagy tényleg közeli barát van kint, de őket sem a végtelenségig lehet kihasználni). Ezt nagyon fontos végiggondolni, és észben tartani.

Ha valami előre lebeszélt munkára is megyünk ki, legyünk felkészülve egy B tervvel, hogy mi lesz, ha az mégsem jön össze, mert akkor kint pénz, nyelvtudás és szállás nélkül nagyon nagy bajban leszünk. Mindenképpen készüljünk egy „legrosszabb eset forgatókönyvvel (worst case scenario)” – és akkor nagy meglepetés nem érhet minket, vagy legalábbis fel leszünk rá készülve.”

No comment.

Kultúra

Olvas

Kevesebbet olvasnak az olaszok

Kevesebbe kerülnek a könyvek, de ez sem 
növelte az olaszok olvasási kedvét - állapította 
meg az Olasz Könyvkiadók Szövetségének (AIE) felmérése. 
Az AIE adatai szerint 2011-ben a hat évnél idősebb 
olaszok 45,3 százaléka olvasott el legalább egy 
könyvet az év során.  Ez 2010-hez képest másfél 
százalékos csökkenést jelentett.
A felmérés hangsúlyozta, hogy 2005 óta a tavalyi év 
volt az első, hogy az olasz olvasók aránya csökkent. 
Spanyolországban tavaly a hat év felettiek 61,4 
százaléka olvasott legalább egy könyvet, 
a franciák 70 százaléka, a németek 82 százaléka.

A cikk teljes szövege megtalálható a következő címen:
http://www.ujkonyvpiac.hu/hirek.asp?id=7233
Ügyintézés

Lánc

Fontos hír: ha nincs téligumitok, vegyetek hóláncot. A két évvel ezelőtti nagy hópara után a lelkes városvezetés és a régió kitalálta, hogy kötelezővé teszik a téli gumi vagy hólánc jelenlétét az autókban.

Eddig persze úgy voltunk vele (én magam is), hogy ha nem megyek nagyon ki autóval a városból, akkor nem foglalkozom vele. Ha esne a hó, akkor úgyis lehetetlen közlekedni (totál leáll az élet, az olaszok nagy része nem tud hóban, jégen vezetni – kivéve északi régiók), azt meg megnézném, hogy tömegesen elkezdünk hóláncot felszerelni…

De most úgy látszik nincs menekvés: a múlt héten a város kellős közepén spontán ellenőrzés során (ez maga is elég furcsa) megállították a kollégamat, és figyelmeztették, hogy novembre 15. után 300 euró lesz a büntetése.

Tehát láncra – vagy téli gumira- fel!