Ügyintézés

Residenza

Régen elmeséltem egyszer, hogy lett nekem residenza-m (lakcímem – két bejegyzésben).

Nekem akkor már volt több contratto a progetto-m is, de mégsem ment egyszerűen a dolog.

Szilvinek ennél még eggyel bonyolultabb volt a megszerzése.

Az alapfelállás ez volt:

Szóval: jelenleg a barátommal és a barátom szüleivel lakom. A bonyolító körülmény az, h ez a lakás se nem saját tulajdon, se nem egyszerű affitto, hanem casa popolare (a barátom és családja évtizedek óta itt laknak). Ezért, amikor ideköltöztem, igényelni kellett az A.T.E.R. (újabb nevén Casa SpA) engedélyét az itt tartózkodáshoz. Ez úgy történt, h a barátom édesanyjával (a szülők az assegnatariók) elmentünk egy sindacato di inquilini-hez (Sunia), akik kommunikálják a kérelmeket az A.T.E.R. felé. Azt mondták, ospite státuszban lehetek, és hogy 6 hónap elteltével vissza kell mennünk a Suniához (azt mondták, az ospitalita’ megújítható 2 vagy 4 évig). A bejelentkezési engedély megkapásával el is mentünk a comunéra, ahol regisztráltuk a domiciliót.
Most letelt a 6 hónap, és tegnap visszamentünk a Suniába anyósommal, ahol kissé meglepetés ért minket. Az ügyintéző ugyanis azt mondta, nem hosszabbítható meg az ospitalita’, mivel az egyik residente élettársa vagyok (a convivente nem lehet vendég), hanem emissionézni kell engem a nucleo familiaréba. Ki is állította a papírt az összes adattal, ráírva, h “Si chiede emissione di [én nevem] CV. more uxorio di [barátom neve].” A bökkenő az, h közölte, h akkor el kéne menni az anagraféba, és kérni a residenzát, és ha megvan, akkor menjek vissza ezzel a papírral, és akkor rendben vagyok, beraknak a nucleo familiaréba. Én jelenleg nem dolgozom, így felvetettem a problémát az ügyintézőnek, h a residenzához nekem vagy munkaszerződés kell vagy 1 éves egészségbiztosítás, ötezervmennyi € stb. Az ügyintéző (az olasz adminisztrációban nyilvánvalóan nem meglepő módon) ilyenről még nem is hallott, és kételkedve fel is hívott vkit, aki megkérdezte, h nem kevertem én-e össze ezeket a feltételeket a nem-EUsoknak szükséges permesso di soggiornoéval, és hogy biztos az anagraféban nem tudják jól… Azzal zárult a társalgás, h nekik végülis fogalmuk sincs, hogy mennek a dolgok az anagraféban (miért is kéne, h legyen, elvégre az a munkájuk, h lakásbérléssel foglalkoznak…), és h menjek oda, szerintük el lehet intézni. (Rákérdeztem, muszáj a residenza, domicilióval nem lehet a nucleo familiare részévé tenni.)
Szóval szombat reggel megyünk barátommal az anagraféba. Szeretnék jól felkészülni. Ahogy fentebb írta egy hozzászóló, a barátja igazolta anno, h ők convivente more uxorio-k,és így elfogadták őt familiarénak, megcsinálták a residenzát. Próbáltam utánanézni neten, h hogyan lehet ezt igazolni, de nem találtam, h mi a konkrét módja, milyen intézményben lehet megtenni. (Olyan modult is találtam, ahol az élettársi közösséghez ki kell nyilvánítani, h a felek közös residenzán laknak… de hogyan igazoljuk, ha nekem nincs residenzám? 22-es csapdája :P )
Ha valakinek lenne ezzel kapcsolatban tapasztalata, szívesen olvasnám.
Az egész hercehurca nem létezne, ha nem casa popolare lenne…
A másik dolog, h arra gondoltunk, h ha így nem csinálják meg a residenzát, akkor kötünk 1 éves egészségbiztosítást + barátom rátesz a számlámra ötezervmennyi eurót (5577€-t olvastam vhol). A kérdésem hozzád, h milyen módon tudom azt igazolni, h ez az összeg valóban rendelkezésemre áll? Bankszámlakivonattal, esetleg kell hozzá vmi hivatalos banki vagy egyéb igazolás is?”

Erre én ezt mondtam:

“Ajajj, tipikus olasz ugyintezes… Szoval sztem is a legegyszerubb modja, hogy residenzad legyen, hogy kotsz egy biztositast (egy evest) es egy szlara ratitek a kert osszeget. Tobb problema is felmerul: sajat szlat elmeletileg nem nyithatsz, ha nincs residenzad. De mi pl. ezt ugy oldottuk meg, hogy a parommal bementem az o bankjaba, es ott megkerte a parom oket, hogy kivetelesen nyissanak nekem egy szlat. (Egyebkent nem tudom, mi a megoldas…). A biztositasnal is vigyazz: nekunk nem hivatalosan azt mondtak a firenzei anagrafeban, hogy csak egy adott biztositonal kotott bizt.-t fogadnak el (ja, biztos nem jut nekik is belole valamilyen modon, a dehogy). Tehat, sztem most menjetek el szombaton az anagrafeba es konkretan kerdezzetek meg, hogy pontosan mit kernek ahhoz, hogy neked residenzad legyen (melyik biztositot ajanljak, hogy lehet sajat szamlad stb). Illetve, hogy a parod valamilyen modon nem tudja-e bizonyitani, hogy o tart el teged. A kettobol az egyikre csak tudnak olyat javasolni, amit meg tudok valositani…..
Hozzateszem, hogy nekem volt sajat kerestem es munkaszerzodeseim es igy sem akartak megadnia residenzat… Ennyit a szakmai tudasukrol (nulla. Semmit nem tudnak, hogy mi a szabaly, mik a jogaim, semmit. Mi citaltuk nekik a vonatkozo dolgokat. Es meg fizetik is ezert oket, felhaborito.). A vegen a parom kozbelepett, kihivatta a fonokot meg annak a fonoket es pontrol pontra vegigment azon, mi a szabaly es hogy mi azt figyelembeveve jogosultak vagyunk. Szerintem egyebkent per sfinimento adtak meg a residenzat. Azaz ha eleg hangos es magabiztos valaki (persze olasz, nem kulfoldi), akkor inkabb megadjak. Sajnos ez az egyetlen tutibiztos intezkedesi mod.”

És ezt sikeült intéznie Szilvinek:

“Szia Gabi! Na, ígéretemhez híven beszámolok, hogyan ment (főleg azért, hátha másoknak is segítségül szolgálnak az információk); csak már akkor akartam ismét jelentkezni, amikor minden kész van.:)

Szóval az említett szombaton elmentünk az anagraféba. Úgy történt, ahogyan írtam, ill. írtad: 1 éves egészségbiztosítás, ill. a barátomnak alá kellett írnia egy eltartási nyilatkozatot. Plusz adtak még egy papírt, amelyet a szülőknek kellett kitölteniük, h igazolják, h valóban a lakásban tartózkodom. Az egészségbiztosítással kapcsolatban megkérdeztünk 2 dolgozót is, milyen biztosítót javasolnak, paraméterek stb. A válasz az volt, h mindegy, mondták a barátomnak, h esetleg forduljunk ahhoz a biztosítóhoz, ahol egyéb biztosítási ügyeit (pl. autó) intézi; a lényeg, h 1 évig érvényes legyen. Így hát felhívtuk azt a személyt, aki már hosszú évek óta intézi a barátom biztosításait, aki el is készített egy preventivót. Közösen úgy döntöttünk, mielőtt kifizetnénk x száz €-t, a biztonság kedvéért bemutatjuk a preventivót a comune-n, h akkor ezt elfogadják-e. Megnézték, és azt mondták, h igen, jó ez, de miért költünk ennyi pénzt, amikor az ASL-nál olcsóbban meg lehet úszni? (érdekes módon korábban senki nem mondott ott semmit az ASL-ról, dehát ez természetes, h ahányszor visszamész, mindig vmi új infó ér). Egy bizonyos 180 €-s biztosításról beszéltek. Így elmentünk az ASL-ba, ahol kiderült, h a comune-n rosszul tudják, az a bizonyos biztosítás nem 180 €-ba kerül, hanem 387 €-nál kezdődik, és a csavar benne az, h az “éves díj” fogalom a jan.1-dec.31. közötti időszakra értendő, és ha most megkötnénk, akkor erre a másfél hónapra is ki kellene fizetni 387 €-t, plusz további 387-et a 2013-as évre. Az egész éves 387 €-s ár vonzó volt, és biztosan ezt a megoldást választottuk volna, ha nekem nem azonnal kellene a residenza; így viszont privát biztosítónál jobban megérte (főleg, h időközben a biztosítós ügynökünk talált egy kedvezőbb árú konstrukciót, amely magasabb szolgáltatást is foglal magába). Így elmentünk a biztosító társasághoz, ahol ismét kinyomtatták nekünk a preventivót (a 2.megoldásról), és ismét megbeszéltük, h visszamegyek és bemutatom azt a comune-n, h elfogadják-e, mielőtt fizetnénk. Ez ma reggel meg is történt, ahol teljesen abszurd és váratlan reakció fogadott. Az ügyintézőnő az ablaknál azonnal elirányított egy szobába, h kérdezzem meg ott, ő ezzel abszolút nem foglalkozik. Ott volt egy másik nő (vmi főnökféle), aki szinte végig se hallgatta a mondandómat, közölte, h ők nem foglalkoznak ilyen consulenzával, menjek el az ASL-hoz, és hogy különben is, miért nem az ASL biztosítását választottam. Persze agyamba futott a vér, h képtelenség, h az ember megjárja az ASL-t, a biztosítótársaságokat, többször egyeztet a comune-val, és hajlandó kifizetni x száz €-t, még itt szórakoznak. Elmagyaráztam türelmesen mindent, h már voltunk az ASL-nál, miért nem megfelelő nekünk az a biztosítás, miért is kell nekem azonnal a residenza stb. A nő csak szajkózta, h de csak menjek el ezzel a preventivóval az ASL-hoz, mert bármi bajom történik, mi van, ha ez a biztosítás azt nem fedi le, és ők a comune-n aztán nem vállalják a felelősséget, és h az ASL épp az ilyen ügyek miatt telefonált a comune-ra. Megkérdeztem, h de akkor most mi van: ezzel a biztosítással megadják a residenzát, vagy sem? Közölte, h igen, de a biztonság kedvéért érdeklődjek az ASL-nál, és h ő tkp. csakis az én érdekemben, az én eü. ellátásomért aggódik. Kedves tőle, gondoltam magamban, és h minden annak rendje és módja szerint legyen, elzarándokoltam az ASL-ba. Ott szerencsére egy nagyon kompetens és intelligens ügyintéző hölgyet fogtam ki, aki közölte kb., h a comune-n nincsenek eszüknél, ilyen ügyben 100%, h nem telefonált az ASL, és h nem is érti, miért küldtek engem oda, a privát biztosítás az magánügy, és h ő honnan tudhatná így ránézésre, h az mit foglal magába, bizonyára elolvastam, ill. részletes tájékoztatást kértem a biztosítótól, h mit írok alá. Ezen viszontagságok után megkötöttem a végleges biztosítást, visszatértem a comune-ra a kötvénnyel, ahol végre-valahára megcsinálták a residenzát :)
Az jutott eszembe arról, h nektek még azt is megmták, h melyik biztosítót “fogadják el”: tutira, h nem ezt az ASL-os dolgot mondták? (Tényleg az a legkedvezőbb amúgy olyan esetben, ha az ember nem tud elfogadható munkaszerződést felmutatni, csak sajnos nekem ugye egyéb okokból azonnal kellett a residenza…) Bár te pár évvel korábban csináltad a procedúrát, más comunéban, szóval lehet, h ott, akkor más volt a helyzet.”

A biztosítással kapcsolatban egészen biztosan egy privát biztosítót ajánlott nekem a nő, de simán el tudom képzelni, hogy az az ő privát biznisze volt, esetleg kapott volna belőle jutalékot, ha odaküld – persze törvénytelenül, dehát  OO-ban vagyunk…

Munkakeresès

Ismét

Akik olvasnak, tudják, hogy évek óta mondogatom fáradhatatlanul, hogy nem egyszerű itt sem az élet, hogy főleg külföldről idetévedvén nyelvtudás (mármint rendes!), kapcsolatok, helyismeret nélkül nagyon meg lehet járni. Ehhez képest a mai napig jönnek olyan hozzászólások, hogy mit panaszkodunk, 1000 euró milyen sok….

Ja, Magyarországon. Esetleg.

Nem megyek bele a részletekbe, aki olvassa a blogot, az úgyis tudja.

De, pont ma ajánlotta egy blogolvasó (köszi Kinga :)) a következő bejegyzést:

http://hataratkelo.blog.hu/2012/11/05/hogyan_ne_induljunk_el

Külön szeretem az alábbi bekezdéseket:

“Jön a sértődés

Sok esetben az igazság fáj, amikor valaki azt mondja, hogy ne gyertek ide, mert nincs annyi lehetőség, minden nélkül esélytelen, meg azért csak szükség van egy-két dolgot elintézni a kiutazás előtt, stb., akkor jön a sértődés, hogy biztos az ott lévők féltik az állásukat, meg nem akarjuk, hogy másnak is jó legyen, meg milyen szemetek vagyunk a többi magyarral, stb., stb.,

Meg tudom érteni, amikor valaki kétségbe van esve. Azt is meg tudom érteni, hogy magának és a gyerekeinek mindenki a legjobbat akarja. Azt is meg tudom érteni, hogy (kár tagadni) a külfölddel kapcsolatban mindig van az elején egy rózsaszín köd – olyan, mint egy szerelem, először a jót veszed észre, a rosszat nem akarod (vagy nem tudod) meglátni.

De akkor sem lehet felelőtlenül, tartalékok nélkül, minden hidat felégetve belevágni a bizonytalanba. Kockáztatni mindenképpen kell, hiszen egy idegen országba érkezel egy jobb élet reményében, de ez nem jelenti azt, hogy a családod életfeltételeit kellene lenullázni emiatt.

A sikersztori…

A különböző internetes oldalakat, vagy ezeken a FB-csoportokon a bejegyzéseket olvasva sokszor felmerül, hogy valaki nulla nyelvtudással, nulla pénzzel nekivág a nagyvilágnak.

Sok esetben (pl. amikor ezek 5-6 éve történtek) a sztori happy enddel végződik: emberünk 0 nyelvtudással először valamilyen munkát talál, aztán szorgalmasan és nyelvet megtanulva halad előre, míg ma már elmondhatja magáról, hogy van egy normális munkája, amit szeret és megfizetik, családdal együtt jól boldogulnak, van kocsijuk, és bérelnek egy normális otthont is, gyerekeket is tudják rendesen taníttatni. Ez egy sikersztori.

Arról már kevesebbet írnak (igaz, ilyen is előfordul) amikor valaki ugyanezen feltételek mellett (nulla nyelvtudás, nulla pénz) kimegy a vadidegenbe, szerencsésebb esetben, ha nem jön össze semmi, akkor valahogy hazajut, és újra építi itteni életét, esetleg okulva az első kudarcból legközelebb okosabban nekivág és akkor sikerül is.

… és ami ma van

Az 5-6 év különbség nem véletlen: ma, kerek perec ki merem jelenteni, hogy őrültség nyelvtudás és kezdőtőke nélkül bárhová is elindulni. Ha már mindenképpen nekiindulunk, akkor legyünk már annyira racionálisak, hogy ne a világ végére indulunk így neki, hanem mondjuk Ausztriába, ahonnan jó esetben a legrosszabb forgatókönyvvel számolva is haza tudunk jönni autóstoppal.

Az emberek hajlamosak elfeledkezni arról, hogy az, aki 3 éve, vagy régebben ment ki külföldre minden nélkül, az a válság előtt érkezett, akkor nagyságrendekkel jobb esélyekkel indult neki az új életének. Az, aki ma „bármilyen melót elvállalok” elven nekiindul pénz és nyelvtudás nélkül, szerintem kevés kivételtől eltekintve alá is írta a saját kudarcát. Így ma már nem lehet elindulni….

Csak azért segítsen, mert magyar?

Ha minden, fent leírtak ellenére nekiindul valaki, sokszor a következőképpen teszi: elvárja a kint élő ismerőstől (és ismerősnek ide azt is beleértem, akivel mondjuk egyszer 2 szót váltott FB-on), hogy majd ő szerez neki munkát, elszállásolja, stb.

A viccesebb, mikor ezt olyanoktól várja, akiket nem is ismer (és akik nem ismerik őt), csak azért, mert mondjuk magyarok. ÉBRESZTŐŐŐŐ! Miért kellene bárkinek segítenie munkával, szállással a másikat csak azért, mert magyar?

Tanáccsal, fordítással, útbaigazítással bárkinek, bármikor szívesen segít bármelyik külföldön élő magyar. De hány és hány sztorit olvastunk/ismerünk, amikor valaki ismeretlenül beajánlja honfitársát egy munkára és a végén maga jár pórul?

Vagy mert a honfitárs alkalmatlan, vagy még a tetejébe ki is fúrja azt, aki beajánlotta? (Londoniak vagy az Ausztriában élők erről tudnának órákat mesélni.)

Csak azért mert én is magyar vagyok, miért kellene megengednem egy vadidegennek, hogy mondjuk nálam lakjon? Magyarországon adnál egy ismeretlennek lakáskulcsot a kezébe, csak mert ő is magyar?

Csak azt tudom mondani, hogy aki nekiindul, az fogadja el, hogy eltekintve néhány kivételes esettől, kint magára lesz utalva (kivétel, ha családtag, vagy tényleg közeli barát van kint, de őket sem a végtelenségig lehet kihasználni). Ezt nagyon fontos végiggondolni, és észben tartani.

Ha valami előre lebeszélt munkára is megyünk ki, legyünk felkészülve egy B tervvel, hogy mi lesz, ha az mégsem jön össze, mert akkor kint pénz, nyelvtudás és szállás nélkül nagyon nagy bajban leszünk. Mindenképpen készüljünk egy „legrosszabb eset forgatókönyvvel (worst case scenario)” – és akkor nagy meglepetés nem érhet minket, vagy legalábbis fel leszünk rá készülve.”

No comment.