Munkakeresès

Ismét

Akik olvasnak, tudják, hogy évek óta mondogatom fáradhatatlanul, hogy nem egyszerű itt sem az élet, hogy főleg külföldről idetévedvén nyelvtudás (mármint rendes!), kapcsolatok, helyismeret nélkül nagyon meg lehet járni. Ehhez képest a mai napig jönnek olyan hozzászólások, hogy mit panaszkodunk, 1000 euró milyen sok….

Ja, Magyarországon. Esetleg.

Nem megyek bele a részletekbe, aki olvassa a blogot, az úgyis tudja.

De, pont ma ajánlotta egy blogolvasó (köszi Kinga :)) a következő bejegyzést:

http://hataratkelo.blog.hu/2012/11/05/hogyan_ne_induljunk_el

Külön szeretem az alábbi bekezdéseket:

“Jön a sértődés

Sok esetben az igazság fáj, amikor valaki azt mondja, hogy ne gyertek ide, mert nincs annyi lehetőség, minden nélkül esélytelen, meg azért csak szükség van egy-két dolgot elintézni a kiutazás előtt, stb., akkor jön a sértődés, hogy biztos az ott lévők féltik az állásukat, meg nem akarjuk, hogy másnak is jó legyen, meg milyen szemetek vagyunk a többi magyarral, stb., stb.,

Meg tudom érteni, amikor valaki kétségbe van esve. Azt is meg tudom érteni, hogy magának és a gyerekeinek mindenki a legjobbat akarja. Azt is meg tudom érteni, hogy (kár tagadni) a külfölddel kapcsolatban mindig van az elején egy rózsaszín köd – olyan, mint egy szerelem, először a jót veszed észre, a rosszat nem akarod (vagy nem tudod) meglátni.

De akkor sem lehet felelőtlenül, tartalékok nélkül, minden hidat felégetve belevágni a bizonytalanba. Kockáztatni mindenképpen kell, hiszen egy idegen országba érkezel egy jobb élet reményében, de ez nem jelenti azt, hogy a családod életfeltételeit kellene lenullázni emiatt.

A sikersztori…

A különböző internetes oldalakat, vagy ezeken a FB-csoportokon a bejegyzéseket olvasva sokszor felmerül, hogy valaki nulla nyelvtudással, nulla pénzzel nekivág a nagyvilágnak.

Sok esetben (pl. amikor ezek 5-6 éve történtek) a sztori happy enddel végződik: emberünk 0 nyelvtudással először valamilyen munkát talál, aztán szorgalmasan és nyelvet megtanulva halad előre, míg ma már elmondhatja magáról, hogy van egy normális munkája, amit szeret és megfizetik, családdal együtt jól boldogulnak, van kocsijuk, és bérelnek egy normális otthont is, gyerekeket is tudják rendesen taníttatni. Ez egy sikersztori.

Arról már kevesebbet írnak (igaz, ilyen is előfordul) amikor valaki ugyanezen feltételek mellett (nulla nyelvtudás, nulla pénz) kimegy a vadidegenbe, szerencsésebb esetben, ha nem jön össze semmi, akkor valahogy hazajut, és újra építi itteni életét, esetleg okulva az első kudarcból legközelebb okosabban nekivág és akkor sikerül is.

… és ami ma van

Az 5-6 év különbség nem véletlen: ma, kerek perec ki merem jelenteni, hogy őrültség nyelvtudás és kezdőtőke nélkül bárhová is elindulni. Ha már mindenképpen nekiindulunk, akkor legyünk már annyira racionálisak, hogy ne a világ végére indulunk így neki, hanem mondjuk Ausztriába, ahonnan jó esetben a legrosszabb forgatókönyvvel számolva is haza tudunk jönni autóstoppal.

Az emberek hajlamosak elfeledkezni arról, hogy az, aki 3 éve, vagy régebben ment ki külföldre minden nélkül, az a válság előtt érkezett, akkor nagyságrendekkel jobb esélyekkel indult neki az új életének. Az, aki ma „bármilyen melót elvállalok” elven nekiindul pénz és nyelvtudás nélkül, szerintem kevés kivételtől eltekintve alá is írta a saját kudarcát. Így ma már nem lehet elindulni….

Csak azért segítsen, mert magyar?

Ha minden, fent leírtak ellenére nekiindul valaki, sokszor a következőképpen teszi: elvárja a kint élő ismerőstől (és ismerősnek ide azt is beleértem, akivel mondjuk egyszer 2 szót váltott FB-on), hogy majd ő szerez neki munkát, elszállásolja, stb.

A viccesebb, mikor ezt olyanoktól várja, akiket nem is ismer (és akik nem ismerik őt), csak azért, mert mondjuk magyarok. ÉBRESZTŐŐŐŐ! Miért kellene bárkinek segítenie munkával, szállással a másikat csak azért, mert magyar?

Tanáccsal, fordítással, útbaigazítással bárkinek, bármikor szívesen segít bármelyik külföldön élő magyar. De hány és hány sztorit olvastunk/ismerünk, amikor valaki ismeretlenül beajánlja honfitársát egy munkára és a végén maga jár pórul?

Vagy mert a honfitárs alkalmatlan, vagy még a tetejébe ki is fúrja azt, aki beajánlotta? (Londoniak vagy az Ausztriában élők erről tudnának órákat mesélni.)

Csak azért mert én is magyar vagyok, miért kellene megengednem egy vadidegennek, hogy mondjuk nálam lakjon? Magyarországon adnál egy ismeretlennek lakáskulcsot a kezébe, csak mert ő is magyar?

Csak azt tudom mondani, hogy aki nekiindul, az fogadja el, hogy eltekintve néhány kivételes esettől, kint magára lesz utalva (kivétel, ha családtag, vagy tényleg közeli barát van kint, de őket sem a végtelenségig lehet kihasználni). Ezt nagyon fontos végiggondolni, és észben tartani.

Ha valami előre lebeszélt munkára is megyünk ki, legyünk felkészülve egy B tervvel, hogy mi lesz, ha az mégsem jön össze, mert akkor kint pénz, nyelvtudás és szállás nélkül nagyon nagy bajban leszünk. Mindenképpen készüljünk egy „legrosszabb eset forgatókönyvvel (worst case scenario)” – és akkor nagy meglepetés nem érhet minket, vagy legalábbis fel leszünk rá készülve.”

No comment.

Reklámok

27 című bejegyzés “Ismét” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Jó ez az összefoglaló Gabi! Nekem rögtön az jutott az eszembe, hogy okos ember más kárán tanul…. és ez a küföldi élettapasztalatokra is vonatkozik. Ugyanakkor az is eszembe jutott, hogy “bajban” ismerhető fel a barát… persze Mo-on ma nagyon sokan vannak bajban és mindenki a másiktól várja a segítséget, nem pedig magától -valamiért. (szoci 8 év) Ugyanakkor az is igaz, hogy a mai felgyorsult világban nemhogy évek, szinte hetek-napok alatt változnak a dolgok, és a régi jómódú “nyugati” államok már rég nem azok, mint voltak. Sőt, egyre jobban érezhető a déli széláramlat. Sokszor azt érzem a blogod olvasása közben, hogy itt, Mo-on a kormány többet tesz az emberek létbiztonságáért, mint más európai országban… Itt még a nyugdíjak fixek, infláció arányában növeltek, akiknek még van munkájuk azok munkahelyét próbálja védeni az állam. Csupa olyan intézkedés van, amit más nyugati országok is lassan bevezetnek, pl: bank adó, multiadó… és az emberek sem tüntetnek, sztrájkolnak totálisan megbénítva az országot- ha nagy baj lenne, itt is megtennék az emberek. És még valami, én biztosan nem mennék olyan országba dolgozni, ahol a “benszülöttnek” sincs állása-több szempontból sem.

  2. Gratula…ezen èn is gondolkozom èvek òta, hogy mièrt hiszi sok idevàgyò magyar hogy èn majd munkàt talàlok neki??? Adott esetben is tòbbszòr meggondolom hogy jò ismeròst tanàcsoljak-e egy adott munkahelyre..nemhogy egy ismeretlent…

    1. pontosan! és hihetetlen, hogy mennyi olyan van aki konkrétan elvárja!!! hogy segíts neki, és mondjuk még csak fel sem fogja azt a munkát/időt/türelmet ami a legkisebb segítség mögött is lehet. magától értetődőnek veszi..

      pl az a nő, akinek végső elkeseredésében azt mondtam, h dobd át az önéletrajzod és lefordítom neked
      1) nem volt önéletrajza -> nem tudta hogy kell csinálni, úgyh együtt megcsináltuk;
      2) képe sem volt -> átküldött egy csomó fotót (ahol a pasiját ölelgeti, e pl. napszemüvegben van, vagy egy autóelőtt pózol) wtf?! – amit aztán persze nekem kellett megvágni és CV-hez kvázi méltóvá tenni
      3) fordíás, formázás, etc..

      aztán megkért, hogy én küldjem el mailben munkáknak
      1) én keressek munkalehetőséget
      2) én írjam meg a pár soros mot. levelet
      3) én küldjem el a leveleket (lehetőleg minél több helyre)
      4) én küldjem át neki a válaszleveleket (lefordítva-persze!)

      s mikor végül azt mondtam az ezeket követő sokadik “légyszi tedd már meg ezt” után, hogy most már old meg egyedül, mert eddig én többet tettem a te kijutásodért mint te magad (és még csak nem is ismerlek)…. még neki állt feljebb, hogy mi az, h nem segítek, és csak egy kis csitri vagyok (12 évvel volt idősebb mint én), és hogy ő csak hinni akarta hogy van még önzetlen ember ezen a világon, stb…

      pfff

      1. Igen, igen, ez is milyen jellemzo…. Bar ez ugye mar reg nem a segites kategoria, hanem konkretan helyette megcsinalod. Esteleg dolgozni is helyette kellett volna, ha osszejon neki vmi munka?

      2. Hát fogalmam sincs mi lehet az ilyenek fejében…De tény, h nem fogák fel hogy egy munkaközvetítő munkáját(ha nem többet) kérik/elvárják és TÖK INGYEN … sőt még nekik áll feljebb, mert “mi” mekkora szemetek vagyunk.

        A kedvencem amúgy az a komment marad még 2006-ból (nyári munka után), hogy “de jó neked, hogy kint dolgoztál… de hát, igen.. aki megteheti”
        bwaahahhaha -anyád-

      3. Na, ez a hozzászólás annyira betette nálam a kaput, hogy először szóhoz sem tudtam jutni.
        Évekig tanítottam, igaz magyarul, az elhelyezkedés fortélyait. Az első volt a CV írás, és a fotó. Amikor kitértem rá, hogy senki sem kíváncsi a családi albumra, kedvenc autóval, bikiniben, félmeztelenül készült fotókra, nevettek…

        Tavaly egy régi ismerősöm (tanár) mindenféle otthoni borzalomra hivatkozva kérlelt, hogy szerezzek neki “bármilyen” munkát. Válasz levelemben a következőket kérdeztem:
        Tudsz olaszul?
        Hol akarsz lakni?

        Az elsőre a válasz nem volt, a másodikra nem tudom. Ebből leszűrtem, hogy nekem kellene munkát szereznem, fordítanom, szállást adnom. Visszaírtam, sajnos esélytelen az ügy, mert kell valamilyen felkészülés, nyelvtudás, szállás.

        Ezt most hazaüzenem:
        aki otthon van, jobban tenné, ha mindenféle rózsaszínű ködös álmok helyett, ha komolyan útra akar kelni, informálódna a célország lehetőségeiről, arról, hogy mi hogyan működik. Nem kell Gabinak, vagy akárkinek itt a blogon hinni – bár tényleg a tényekről beszél mindenki, nem a féltékenység vagy az irigység íratja a sorokat -, vannak mindenféle internetes oldalak, lehet böngészgetni. (Ja, hogy azok olaszul vannak… igen….tudni kell a nyelvet… IGEN.)
        El kell kezdeni nyelvet tanulni – és nem elég a “nem adnak el” kategória, mert otthon ez azt jelenti, hogy tudok 5 mondatot.
        Én úgy jöttem, hogy már túl voltam ezen a ponton, valamikor olaszból érettségiztem, és mindennap tanulom a nyelvet több, mint két éve – és nemcsak a napi társalgási szinttel foglalkozom, hanem az “adminisztratív nyelvvel is -, de egyedül nem mernék elmenni hivatalos ügyeket intézni, persze néhány nagyon apró dolog kivételével.
        Aztán, otthonról kell munkát és szállást keresni, mert itt már késő. Ha nincs itt keresett szakmád, és tényleg dolgozni akarsz, jobb, ha másik országot választasz, vagy el sem indulsz. Teljesen mindegy, hogy itt jobban fizetnek – és igen igaz, amit Gabi ír, magasabb a kiadási oldal is -, ha nincs itteni fizetésed nagyon gyorsan feléled azt a tartalékot, amivel elindultál (ha volt tartalékod).
        Otthon fel kell mérni a bevételi és kiadási oldalt, mert ami otthonról szép, az itt már kevésbé az.
        Fel kell készülni, hogy a kezdeti nehézségek mellett lesznek elviselhetetlen napok, mert nem lesz kivel megosztanod az otthoniak hiányát, a bajaidat. Nem telefonálhatsz állandóan a haverokkal, Skype-olni csak az tud, akinek van számítógépe, internete, vagy pénze és ideje, hogy az egész napját egy kávézóban töltse, ahol hozzá tud férni.
        Az olasz mentalitás otthonról romantikus, itt néha nagyon idegesítő.
        A pontatlanságuktól kezdve a modortalanságukig. Persze, jobb kedvűek, de nem szabad elfelejteni, hogy ők itthon vannak.

        Hasonlóan Gabihoz és sok más itt élő magyar lányhoz, asszonyhoz, a párom olasz. Mielőtt idejöttem legalább 10-szer voltam itt, hogy mindent lássak, a végső döntés előtt – ami nagyon gyökeresen megváltoztatta az életemet – 3 hónapot már itt éltem és dolgoztam, hogy lássuk bírom-e. És még így is sokszor kedvem lett volna (sőt lenne) elmenekülni. Most, több, mint két év után halkan merem mondani: kezdem megszokni az olasz életet.

        Nem kell senkit irigyelni otthonról. Utánuk kell csinálni.

  3. Tök jó ez a cikk..
    a “helyi nép is lesüllyed, hogy megpályázza az alja munkát” rész eszembe juttatta, hogy el kell meséljem nektek azt, hogy is gondolkodnak erről az itteniek.. de ezt majd máskor, mert nagy hangvételű
    amúgy complimenti! 🙂

      1. Nos, az egyik kommentben említettem, hogy van mit mesélnem arról, hogy miként is vélekednek errefelé az „olaszok számára alantas” munkákról maguk az (itt élő) olaszok.
        – aki még nem tudja, annak mondom, hogy az „itt” az az adriai tengerpartot takarja ravenna megyében.

        Már évek óta figyelem, hogyan is viszonyulnak a külföldi munkaerőhöz úgy általában, és hozzám elsősorban. Legelőszöris szerintem kész tényként kezelendő az, hogy amíg valaki kevesebbnek érzi magát mint az itt élő, és itt született olaszok, akkor így is fognak hozzáállni. Viszont ha többre tartja magát (mint ők) mert mondjuk az otthoni (ereteti származási ország) többet nyújt(ott) számára, akkor az rögtön és egyetemes ellenszenvet vált ki minden itt élő olaszban, hisz’ arra gondolnak, hogy „akkor meg minek vagy itt?”.

        Vigyázni kell arra hogyan viszonyulunk mi külföldiek ahhoz a tényhez, hogy nem a „saját” országunkban vagyunk és legfőképp ahhoz, hogy mit jelent ez (elsősorban) saját magunk számára. Biztosan engem is zavarna, ha Mországon dolgoznék és egy lengyel (vagy akármilyen nemzetiségű) munkatárs azt hajtogatná, hogy „otthon mennyire jó, mennyivel jobb az iskolarendszer, hogy sokkal jobbak a kaják, hogy jobban van megoldva a tömegközlekedés” stb. Mert még, ha így is van, ugye nem szabad elfelejteni, hogy „rómában élj úgy, mint a rómaiak”. Ezért is fontos (szerintem legalábbis) megválogatni a szavainkat amikor azt hozzuk elő, hogy milyen különbségeket látunk a két ország szokásai, igazgatása és társadalmi helyzete között.
        Nem elvárás, hogy egyből befogadó legyen mindenki velünk szemben. Én sem vagyok az, nemhogy a saját nemzetiségűekkel szemben, de még sok esetben a szomszédaimmal sem, hisz mit tudom én ki fia borja, ugyebár. (elkalandoztam)

        Én megértem azt az olaszt, aki megkérdezi,
        – honnan jössz? Mi ez az akcentus?
        – te nem vagy olasz, ugye?
        – román vagy?
        – Honnan jössz? Mióta vagy itt?
        – Jó itt élni ugye? Otthon biztos nehéz helyzeted volt.
        – Ugye milyen szép Olaszország?
        – Milyen pénznemetek van? Ugye még drahma? (megtörtént)

        Azt is megértem aki azt mondja,
        – akinek nem tetszik haza lehet menni
        – dolgozz, fizess adót
        – illeszkedj be

        az egyetlen, amit nem tudok elviselni/megérteni, és a bennem lévő 21. századi felvilágosult ember füstölögve tör magának utat szavakban – amiket sokszor bizony nagyon nehéz visszanyelni -, amikor azzal szembesülök, hogy „jön a külföldi és elveszi a munkát előlünk”. Ugye ez ismerős – azt hiszem- mindannyiótoknak, nem kell bemutatni.
        És ilyenkor eszembe jut a sok olasz fiatal akikkel beszéltem itt. Főiskolások leginkább vagy épp munkanélküliek vagy tengődnek egyik párhónapos állástól a másikig. Ők és az ő szavaik, a beszélgetések, amiknek a végére mindig nagyon felbosszantom magam az egyetemes butaságon és röghözkötöttségen.

        Nincs munka – mondják ők.
        Pont itt ne lenne munka? – kérdezem én. Hiszen itt a tengerparton BÁRKI találhat magának munkát legalább a nyári szezon erejéig. Mint szobalány, vagy portás, vagy mindenes, vagy felszolgáló, vagy pultos, vagy fagyis, vagy mosogató, vagy konyhasegéd, vagy mint kisegítő…
        JAAAAA dehogy én biztos nem megyek el ilyen munkákra!!! Nem azért mentem én főiskolára, hogy másokat szolgáljak ki! Nem fogok napi 9-10 órákat dolgozni!
        Mosogatni? Takarítani? Az itteni fiatalok 90%-a még a szülőkkel él és ugye otthon sem kell ilyesmit csinálniuk, hiszen ott van anya és kiszolgálja őket.

        Jó – mondom, magamra kényszerített nyugalommal. Akkor beszélsz nyelveket? (emlékeztetnék mindenkit hogy egy olyan régióban amit leginkább a turizmus tart el, ez nem egy elhanyagolható körülmény) Tudod kezelni a számítógépet, almeno pacchetto office, stb? Van akaraterőd, ambíciód? Mihez értesz? Kamatoztasd! Mikor küldtél szét legutóbb CV-ket?
        – Nem. Nincs. Boh.
        És már itt túl sok az elvárás, tisztán érezni rajtuk, hogy kellemetlenül érzik magukat és felháborodottan mondják: Itt nincs semmi, itt nincs munka!

        Eltekintve attól, hogy az én pozícióm is meg volt hirdetve mindenkinek (!) nem csak külföldieknek, olaszoknak is ugyanúgy (sőt ha mondhatom, jobban örültek volna egy olasz munkaerőnek). Mégsem volt senki aki megfelelt volna, nem volt senki olyan jó, hogy be lehetett volna ajánlani, ugye erről sem kell hosszabban írnom, hogy szinte csak úgy kapsz munkát ha beajánlanak. Most ugye értitek, hogy ez nem önfényezés célú, sőt.

        Szóval mindettől eltekintve, hozom fel a témát a költözésről. El lehet menni szétnézni más régiókban is, hátha ott pont lesz majd olyan ami megfelelhet.
        El-köl-töz-ni?? Meg vagyok én őrülve!? Tudom én mennyibe kerül egy lakás? És mégis hogyan? Elutazni csak egy interjú kedvéért ki tudja hova? És ha nem jön be a meló? És ha nem izet eleget? Hogy éljek meg abból? Tudod te mennyibe kerül egy lakás??
        Öhh.. igen.. tudom… ki lehet ám bérelni egy kétszobás pecót négyen is – mondom kicsit megilletődve
        A DÖBBENET!!!! A döbbenet és a kiakadás határán válaszol (mindegyik! Mind! Kivétel nélkül), hogy Másokkal együttlakni?? Idegenekkel?? Megosztani a szobád valakivel?? 😮
        (emlékeztetlek benneteket hogy a 18-26 éves korosztályról beszélünk – ahol valljuk be még simán elmegy az ha szobatársa van az embernek, megértem én hogy 30-40 felé már nem ugyanaz a helyzet)

        És ilyenkor általában témát váltunk, mert nincs értelme folytatni.
        Mert én tudom, hogy nem azért nem dolgoznak, mert a külföldi elveszi a munkát, hanem mert nincs semmi ami hajtsa őket.
        És ők meg támadásnak érzik mindezt, főleg ha egy „külföldi” jön ide prédikálni hogy éljem az életem….

        Mostanában már nem. Lemondtam arról, hogy bármikor érthető fülekre találhat amit mondok ebben a korosztályban – az idősebbeknél más a helyzet, ők még dolgoztak, tudják mi az amikor csak az van az asztalon amiért megdolgoztál, tudják milyen az amikor „hajt a muszáj”… és mostanában kezdik bevallani maguknak is, hogy talán valamit nagyon elnéztek a mostani fiatalsággal. (ezt onnan tudom, mert sokan mondják)

        MÁS

        Az én fő-főnökömnek van vagy 11 kész szállodája és még most van egy építkezés közepén de már tudni, hogy megvett másik (legalább) két földet, hogy majd szálloda lesz ott is. Ő mesélte, hogy az egyik ilyen „szakszervezeti” összegyűlésen beszélgetett egy másik szállodatulajdonossal aki azt mondta: Miért is alkalmaznék olaszokat? Túl nagyok az elvárásaik. Az én összes munkásom román vagy moldáv. Idejönnek, elhelyezem őket 3 szobában 20 ember, emeletes ágyakon, légkondi nélkül (nem tudom ki mennyire van képben azzal mennyire elviselhetetlen a meleg párás nyár itt – de nagyon!), dolgoznak, nem szólnak vissza, szezon végén megkapják a fizetésüket, hazamennek és mindenki jól járt.

        No igen. Több kérdést is feszeget ez a hozzáállás.
        Azért mert a külföldi munkásnak kisebbek az igényei azt jelenti, hogy bármit meglehet velük tenni?
        Lehet őket dolgoztatni 10-12 órákat naponta és tömegszálláson elhelyezni?
        Vissza lehet tartani a fizetésüket hónapokig?
        Elvárható, hogy hallgassanak, és minden kérést teljesítsenek?
        Ennyire lesüllyedt a munkavállalás jogköre és (nem tudom hogy fejezzem ki magam helyesen) az emberségessége, és tisztelete?

        Én minderre azt mondom, hogy mi (a keleti blokk) tudjuk milyen az amikor
        csak vajaskenyér van ebédre,
        amikor nincs légkondid, sőt örülsz ha van vezetékes telefonod,
        hogy nem a világ vége ha nincs a házban internet és szatelit tv,
        és nincs mindenkinek kocsija, nemhogy a családon belül mindenkinek, de még családonként is egy már nagy szó!

        Nekem nem degradáló ha meg kell osztanom a szobám valakivel. Ha nem megyek hetente étterembe. Ha tömegközlekedéssel közlekedek. Ha egész nyáron hajtok, de ha hazamegyek kifizetem a hiteleim. Nem alacsonyít le kiszolgálni valakit, mosogatni, takarítani, elköltözni otthonról, tanulni, odafigyelni, akarni jobbnak lenni – jobban csinálni, és arra gondolni, hogy most ez az életem, és igyekszem végigjárni azt a létrát, hiszen nem ez a végső fok. Nem érzem a késztetést, hogy rögtön olyan munkám legyen amihez giacca e cravatta kell.

        Csak akkor fáj nagyon amikor a mások néznek szánakozva.

        Mert nekik mindez…. megalázó!

        Tavaly (vagy tavalyelőtt már nem emlékszem) a helyi bohóc – akit volt ’szerencsém’ személyesen is megismerni, sőt még a magyar feleségét is (míg a kórházban vártam istentelen gyomorgörcsökkel, hogy végre behívjanak – ő meg csak ecsetelte mekkora szarházi a férje)… szóval kitalálta, hogy úgy szerez meg magának egy sírásói állást, hogy magyarnak adja ki magát mert olaszokat (ő tudja, hogy) úgysem vennének fel. Persze lebukott és minden helyi újság ezzel volt tele, s ő persze rögtön mozgalmat is indított, hogy védjük meg az olasz munkaerő értékét. (Ja aztán kiderült, hogy azért nem vették fel, mert egyből rájöttek hogy kamuzik, mert ismerték már az előző hülyeségei miatt és tudták ki ő – nincs valami jó híre errefelé… főleg ha tisztességes munkáról van szó)
        Aztán a következő csodálatos dobása az volt, hogy kiállt az egyik hotel(ünk) elé egy nagy transzparenssel, amire nagy betűkkel ki volt írva „Vittima della mafia rossa! Date il lavoro anche agli italiani!” – minderre az ASCOM válasza példaértékű volt : „ mint mosogató, akár rögtön is tudunk munkát biztosítani az úrnak, várjuk az irodában a részletek miatt”
        Guess what? Persze sohasem jelentkezett érte…

        Nem tudom érdemes volt-e végigolvasni ezt az egészet, talán kicsit zűrösre is sikerült, nem tehetek róla, írás közben elkap a hév 😀 Elnézést ha voltak grammatikai hibák, szóismétlések, zagyva részek. Minden érintett témáról tudnék oldalakat írni, de nyilván nem a regény a cél..

        Nincs végső konklúzió, csak gondoltam elmondom nagyvonalakban az itteniek véleményét „rólunk” külföldiekről, és az én hozzáállásom… Pedig mennyi mindent hozzá lehetne még tenni… ugye?!
        🙂

  4. Es meg annyi, hogy most van egy kommentelo, aki ismet nem akarja elfogadni, hogy az, ami az o fejeben letezik a gazdag nyugatrol, mar reg nincsen. Amikor mondtam neki, h ogy 1000 eurobol kifizeted a lakast es az auto fenntartasat, erre az volt a valasza: hogy latod, meg marad sok penz.
    Ennyi – aki nem akarja megerteni, az ne ertse. Vagjon neki, probalja meg, aztan majd meglatja.
    Ennyit arrol, hogy kinek erdemes segiteni…
    (Az agyam eldobom attol,hogy infot ker meg segitseget, aztan kozli, hogy en nem jol tudom… ja, akkor gyere ki es tanuld meg magad…)

      1. Mert az olaszok akkor is tudnak mosolyogni amikor nem uszkàlnak nyakig tejfolben…ezèrt vàgynak ide sokan (ès ezèrt is szeretunk itt sokan èlni)…nem hiszem h ugyanez jellemzò az èszakibb nèpekre…bàr tulsàgosan nem ismerem òket de asszem ott jòval tobb hangsulyt fektetnek a kihivàsok mèltò elvègzèsère ès kevesebbet az èlet kis hètkoznapi òròmeire..

      2. ezt nem ertem en sem. Nemetorszag mindenhol toboroz, szakembereket. Ott sem egyszeru nyilvan, de legalabb munka van…

  5. Olvasva a témához kapcsolódó kommenteket egyre jobban a magyar széthúzás jut eszembe. A “mi kint élők” és “az otthon maradtak”. Mintha 2 tábor lenne, miközben egy nyelvet beszélünk. Akik ide írnak tudhatják, hogy hozzászólásaikat mások is olvassák, sokszor megdöbbenve a “szabadszájúságon” úgy az egyik, mint a másik oldalon. Vajon az Eu-ban hol tudják azt elmondani, hogy minden Ok? -hiszen mindenkit érint a válság, a küzdés egyre nagyobb (országok között), de hogy ez egy népen belül ekkora legyen, azért furcsa… A mondat már egy ideje itt motozkál bennem: “sem rokona, sem ismerőse nem vagyok senkinek, …” Talán a többi olvasó több pozitívumot talál a jövőben, mint én- kívánom ezt minden Oo iránt érdeklődőnek, aki erre a blogra téved!
    Gabi, Neked pedig kitartó erőt kívánok, hogy szerkeszd tovább a blogot, mert nagyon jól össze van állítva- sokaknak segíthet a későbbiekben! Minden jót!

    1. Milyen szethuzas??? Arrol van szo, hogy akik itt elnek, azok sajat tapasztalatokrol beszelnek. Akik meg nem, csak jonnenek, azok meg nem akarnak hinni a negativ tapasztalatoknak. Nem arrol van szo, hogy egy ember rosszat mond, hanem arrol, hogy sokan, szinte mindahanyan nagyjabol ugyanazokrol a nehezsegekrol szamolunk be (persze kinek mihez van szerencseje, ha az olasz ferje orokolt egy lakast es evtizedek ota tuti munkahelyen dolgozik, nyilvan kevesebb problemaja lesz az ideerkezo nonek, mintha mindez nincs). A kedves tajekozatlan magyar honfitarsak meg meg mindig abban elnek, ami ezelott 30 evvel volt: ha valaki kiszedult nyugatra, akkor kapott menedekjogot es persze nagy joletet latott maga korul. Ez ma mar nincsen igy. Csak errol inkabb nem szeretnenek hallani az otthoniak.

      1. Mindenki a maga szerencséjének kovácsa. Kedves a Hofi idézet, de az eredeti forrás még minig megnyerőbb. 🙂 Bár, ki miben szocializálódott…A megjegyzésem elsősorban arra vonatkozott, hogy a hozzászólók többsége a negatív dolgokat hangsúlyozza- pedig az éremnek 2 oldala van. Talán az olasz pozitív életszemléletet kint jobban lehet érezni és átvenni.

  6. A szoc.rendszerben mintha megszoktàk volna az emberek,hogy “kiszolgàlja oket” az àllam ès màsok is kèz-kezet mos alapon.Azota sok èv eltelt de a mentalitàs maradt Ahogy otthon termèszetes az ittenihez kèpest mèg mindig jo szociàlis hàlo(GYED,ingyenes orvosi ellàtàs ,vagy a nyugdijasok ingyenes utazàsa-csak pèldàk) mintha az emberek mindig csak elvàrnànak.Ugy az àllamtol mint az egyèntol.De ilyen nincs nem is volt soha ezeknek àra van de ezt otthon mèg nem fogtàk fel.Senkitol ès semmitol sem lehet egyszeruen csak elvenni ès elvàrni-magunknak kell megteremteni mindent:ezt itt tudjàk az emberek de otthon mèg mindig nem.Minket akik eljottunk otthonrol màzlistànak tartanak ès ezèrt szerintuk a minimum hogy segitsunk mert itt ugye kolbàszbol van a keritès is sokak szerint.Hàt pedig nem …sajnos ugy tunik az èrvènyesul aki a szemtelenebb aki a ràmenosebb.Hànyan kèrtèk màr tolem is hogy ha munkàt szereznèk,vagy fèlidegenek jonnènek hozzànk nyaralni 3 gyerekkel….stb..stb.èn màr megtanultam nemet mondani jopàr rossz tapasztalat àràn

    1. Igen, ez nagyon valos problema, a magyarok nagyon “bezartak” az orszagukba, es amikro nekiindulnak, sokszor illuziokra epitkeznek. Pedig sok csalodast megsporolhatnanak. De ha valaki a maga karan tanulna, az is teljesen jogos dolgo, csak akkor ne varja el, hogy valakimajd csak kisegiti…

      1. elég lenne átfutni az egészségügyi rendszert. mármint ahhoz képest, hogy otthon egy csomó mindent fedez a TB, itt ugye van “vizitdíj”, nincs ingyenes fogorvos, az első 5 évben nem adnak fulltime tb-kártyát csak ha évente megújítod (munkaszerződéssel, stb).
        Szerintem ez egy olyan tipikus dolog amire nem gondol az aki ki akar jönni.

        vagy nézzétek csak meg hány az olasz honlappal is rendelkező magyar fogorvosi rendelő van.. nem véletlenül.
        (pont 2-3 hete mondta egy bácsi, hogy kért egy preventivo-t egy jól megcsinált rögzített alsó-felső fogsorra : 80.000€

      2. jaja, en contratto a progettoval dolgozom (de igazival, nem eves menetekben), azaz volt olyan, hogy 2-3 havonta ujra kellett kernem a tb kartyat, minden egyes alkalommal, hogy lejart egy contratto (es az mekkora macera). Amiota van vallalkozasom is, megadtak 3 evre….

  7. Macera és LASSÚ!
    A közfizetett néni az ablak túloldalán mint az ólommadár a sárban! Lassan sétál a számítógéptől a nyomtatóig, míg a sor nő, nő, és nő… Szerinte ő tesz neked szívességet, mert te csak bevándorló vagy, és örüljél….
    Persze ügyfélfogadás csak két naponta van… 🙂

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s