Élet-történetek, Mindennapok

Magyar-olasz

A szokásos budapesti vakációnkat töltjük, és szembesülünk a mai magyar viszonyokkal.

Hozzászólásban egy olvasó megint feltette a kérdést, hogy miért élek Olaszországban, ha ennyi a probléma (nem eredeti felvetés, már párszor kitárgyaltuk a blogon, de tudom, hogy újonnan érkező olvasónak szinte lehetetlen mindent – bejegyzéseket, kommenteket -végigolvasnia).

Ez a két kiindulópontja a mai bejegyzésnek, aminek lesz biztosan folytatása is.

Tehát: Magyarország.

Nem, nem tetszik, ami itt most van. Ami itt most lett. Én 2008-ig élveztem a budapesti életet, ami természetesen csak egy kicsi és nagyon speciális szeletét fedte le a magyar valóságnak. De nekem Budapest kulturálisan pezsgő város volt, sok szuper hely volt benne, sok ingyenes/olcsó, jó minőségű kultúrprogramra eljutottam, és ezt nagyon élveztem. Egyetem után csont nélkül találtam rendes állást, rendes szerződéssel, és jó fizetéssel. Érdekelt, utazgattam a munka miatt, eleget kerestem, és elég szabadidőm is volt. Nekem személy szerint ezek a jó munka ismérvei. Hát ebből kerültem ki az olasz co.co.pro-s valóságba, ahol semmi nem számít (diploma, nyelvvizsga, ugyanmár!), csak az, hogy kit ismersz. És persze ha dolgozol is, akkor is kevés jogod van (kivéve persze, ha “rendes” munkaszerződésed van, de ennek esélye tendál a nullához). Egyébként azon kevesek közé tartozom magyar bevándorlóként, akinek sikerült az otthonihoz hasonló  jellegű / típusú munkát találni.  A feltételek azonban sokkal rosszabbak, mint otthon (ez a munkaszerződés milyensége, a nem fix fizetés és a hiányzó jogaim miatt nagyon más, mint otthon volt). Ezért aztán sokszor, ha “problémákról’ írok, nem is a saját személyes helyzetem az ihlető, hanem az, amit magam körül látok, és tipikus nehézségként érzékelek.

Sok hozzám hasonló képzettségű, otthoni gyakorlattal rendelkező magyarnak nem adatott meg az, hogy jó minőségű munkát végezzen Oo-ban. Statisztikailag egyébként az elvándorlók szinte minden országban a saját otthoni szintjüknél alacsonyabb végzettségi szintet igénylő munkákat végeznek. Nyilván valamiért (kinek-kinek más okból) ez mégis megéri nekik, és maradnak (a munka és a negélhetés csak az egyik – bár nagyon fontos – komponense egy ekkora horderejű döntésnek. Van, akinek honvágya van, és sosem menne egy hétnél tovább máshova. Van, aki nem tud elszakadni a családjától, van, aki pontosan az elől menekül….)

A fentiekből több dolog is következik:

1) nem tudom, hogy ha alacsony végzettséggel kevésbé megbecsült munkát végeztem volna Mo-n, akkor egyrészt esélyem lett volna-e ugyanazt Olaszországban is végezni, és másrészt ha igen, akkor itt jobb feltételek lennének-e hozzá? Pl. ha Mo-n feketén takarítok egy vidéki motelben, ami nem tetszik, megtanulom a nyelvet és OO-ban ugyanezt a munkát végzem, lehet, hogy jobban járnék. Biztos többet keresnék. Vagy ha most lennék pályakezdő Mo-n, valószínűleg nem ugyanaz várna, mint ezelőtt 15-20 évvel. 

2) Nyilván kiderült a blogból, hogy én a saját életemben elképzelhetetlennek tartom azt, hogy egy (akár olasz) férj mellett htb. legyek, és így biztosítsam a megélhetésemet. Tehát azok a magyar nők, akik ezt az életpályát választották, nyilván szintén nem tudnak azonosulni az én szempontjaimmal. Illetve egész egyszerűen más típusú az életünk, tehát mást tartunk benne fontosnak.

3) El tudom fogadni, hogy van olyan, aki (fiatalon, tanulmányok közben, után) elfogadja, hogy egy külföldi országban egy a helyieknek alacsonynak számító fizetésért hajlandó nehezebb munkákat is elvégezni, adott ideig, míg egy konkrét célra összegyűjt egy adott összeget. Ilyen az, amikor pl. a turizmusban pár száz euróért és ellátásért az ember hónapokig napi 15 órát dolgozik, minden fillért élére állítva (pl. Oo-ban, külföldiként), abban a tudatban, hogy utána egy másik, neki fontosabb lépést meg tud majd tenni az életében. Ez becsülendő, támogatandó, de amikor én a jó életről beszélek, akkor nem az jár a fejemben, hogy ilyen módon éljen az ember évekig. Sajnos tudom, hogy van, aki egyéb kötelezettségei miatt (pl. gyerek eltartása, válás, stb.) huzamosabb ideig ezt kell, hogy csinálja, és nincsen választása, és annak nyilván megváltás egy, az alkalmazottait kihasználó olasz munkaadó is (remélem, a lehető legkevesebben találják magukat ezek között a kényszerek között).  De alapvetően nem erről az élethelyzetről írok.

De visszatérve Magyarországhoz. Sajnos érzékelem, hogy az általános gazdasági és politikai problémák egyre jobban rányomják a bélyegüket a mai Budapestre (is). Egyre kevesebb a jó program, az esemény. Az emberek egyre rosszabb kedvűek. Egyre nehezebb ezt a várost élni. És ha még csak ez lenne a gond! Sokkal nagyobb gond a munkalehetőségek hiánya, a csökkenő szociális ellátások stb. Hogy mi lett volna ha itthon maradok? Ezt nem tudom, nyilván nem élhetünk párhuzamos életeket. Nekem a mai napi valóságom az olasz, azt élem, abban probálok boldogulni, annak a problémáival szembesülök.

És akkor el is érkeztünk ahhoz, ami viszont általában nagyon idegesít: amikor a blogon leírt olasz problémákat az ide kivándorló, sokszor nehéz életet élők semmíteni próbálják. Mire gondolok? Az a típusú megjegyzés, hogy “de hát máshol is rossz”, “miért nem a jó dolgokat mondod?”, “otthon most még rosszabb lenne”. Ez nekem olyan önigazolás-szagú. Mert ha azt írom le tényszerűen, hogy itt milyen típusú munkaszerződéshez mi nem jár, az nem pozitív vagy negatív hozzáállás, hanem tények kérdése (és ugye nem árt tudni, ha idevetődünk). Ha azt mondom, hogy piszok nehéz normális munkát találni, az statisztikai kérdés. Ha azt mondom, hogy még ha véletlen talál is az ember munkát, akkor leginkább feketén, vagy kényszervállalkozásban végezheti, az is sajnos ténykérdés. Ebből a szempontból teljesen mindegy, mi van otthon, mi lenne otthon, mihez képest jó vagy rossz ez. Ez a kitelepülés elején szokott felmerülni, hogy az otthonihoz képest jobb vagy rosszabb az embernek máshol, de utána az idő múlásával már nem máshoz képest határozza meg a jelen életét az ember, hanem ismét ahhoz képest, hogy ő  hogyan szeretne élni, mik a prioritásai, mitől érzi jól magát. Illetve azt is gondolom, hogy ha mégis ezt méregeti évek távlatából, akkor neki nem annyira jött be a külföldi élet, és szeretné magát megerősíteni abban, hogy mégis csinálnia kell, folytatnia kell.

Ugyanez pepitában: amikor a Magyarországon élő és dolgozó olvasó kinyilatkoztatja, hogy “nektek még ezzel együtt is jobb ott kint, mint nekünk itthon”. Az egyrészt nem ilyen egyszerű kérdés, mert minden helyzet más és más, és bár otthonról mindig úgy néz ki, máshol könnyebb, ezt általában az oda máshova vándorlók a saját bőrükön érzik, hogy nincsen így. Másrészt el lehet ám menni! Mindenkinek adott, hogy megtanuljon egy másik nyelvet, fogja a családját és elmenjen munkát keresni valahol máshol, ahol szerinte jobb az élet. Akkor saját bőrén tudja megtapasztalni, hogy ez egy viszonylag komplex döntés és  feladat (olyan szempontok is felmerülnek, ami sosem került volna szóba, ha az ember nem vándorol). És az is ki szokott derülni, hogy a jó/kellemes élet nem egy feltétel mentén teljesül: nem elég többet keresni, ha más vonatkozásban nehezebb lesz az élet. 

Legközelebb össze fogom írni, hogy szerintem mi jobb Oo-ban, és mi jobb itthon.

(Várom a véleményeket, de lehetőleg ne az ilyen sztereotip hozzászólások mentén… 🙂

15 című bejegyzés “Magyar-olasz” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Én most állok egy pár éves kiruccanás előtt. Még el sem indultam, de már most “furán” tekintenek rám az itthon maradó kollegák…De nem jelentkezett egy sem, hogy jön velünk… 😦

  2. Szerintem nagyon is jó, hogy tényszerűen próbálod írni az olaszországi életről, munkáról szóló bejegyzéseidet, persze a véleményeddel együtt, ez természetes. Én is itt élek, bár én északon és nem toszkánában, de amiket írsz nagy részben itt is így vannak. Nem igaz, hogy csak a negatívumokról írsz, mert amik pozitívumok Olaszországban azokból is találunk posztokat a blogon, ilyen az olasz konyha, a gyönyörű tájai, stb, majd megírod őket legközelebb. 🙂 De mint minden, embertől függő, hogy mit talál jobbnak vagy rosszabbnak egy másik országhoz képest.

  3. Tökéletesen egyetértek veled. Egyetemi végzettséggel nem könnyű munkát találni Olaszországban. Sem olasznak, sem külföldinek. (Persze kivéve ha “jó” családba születtél, és egy-két -kevés- diploma kivételével.) Paradox módon könnyebb egyetemi végzettség nélkül, bár most már ez is egyre kevésbé igaz sajnos…

  4. egyet értek márti véleményével, sztem is fontos a tények megosztása. akik itthon vannak, sokszor másképpen gondolják, hogy mi lehet pl. olaszországban. én is ezt gondoltam, s nem akartam elhinni a szerelmemnek, hogy milyen munkát találhatok ott, ha egyáltalán találok. azt gondoltam, hogy nem akarja, hogy a távkapcsolatot végre felcserélhessük egy igazira. de sajnos, ahogy múlik az idő, s egyre jobban ismerem a lehetőségeket, találkozom emberekkel (olasz/magyar), belátom, hogy ez szinte egyenlő a lehetetlennel….

  5. Tudjátok mi az érdekes?
    Most voltam otthon és találkoztam a volt könyvelőmmel. mesélte, hogy egy olasz “vállalkozónak” is könyvel. Mindenben megállapodtak előre – hogy csak részmunkaidőben dolgozik neki pl… -, de az olasz most követelőzik, hogy márpedig csak neki könyveljen. Persze nem akar többet fizetni, mint eddig… 😦
    És mondta, hogy a magyar alkalmazottjait (akik főleg a munkanélküliségtől menekülő magyar asszonyok) is embertelen körülmények között foglalkoztatja, de ha valaki felemeli a hangját, akkor másnap már nem kell bemennie dolgozni.
    Ez egy kistelepülés, valami mezőgazdasági munkát végeznek.
    Szóval olasszal dolgozni otthon sem jobb. Sajnos.

  6. Az is igaz, hogy sokan csodálkoztak, amikor elmeséltem, hogy azért nem minden fenékig tejfel itt. És igaza van Gabinak, jött a szöveg, hogy “de mennyivel többet keresel”. Ja, csak a kiadások is nagyobbak. bevallom itt sokkal inkább megnézem, mikor miből van kedvezmény – élelmiszerek esetén is a jó minőségű, de épp akciós terméket keresem.
    A cégünk is többet kér, mintha otthon lenne. A kommunális díjak, a helyi adók az égben, és senkit sem érdekel, hogy az elmúlt időben vészesen esett a bevétel.
    Persze, miért nem megyünk haza? Mert a válság miatt lehetetlen eladni a vállalkozást. És nem akarjuk fillérekért elvesztegetni.
    Azonkívül otthon az a baj, hogy otthon a külföldieket szeretik megvezetni. Mármint ár tekintetében. Sajnos volt ezzel kapcsolatban kellemetlen élményünk. Egy nyugati rendszámú autónak sokkal többe kerül a karosszéria a javítás, mint egy magyarnak. Ez pedig nem volt szép… És nagyon nehéz egy ilyen tapasztalat után elmagyarázni egy külföldinek, hogy magyarok nem is ilyenek….

  7. Teljesen egyettértek! Emellett, ami még komplikáltabbá tesz bámilyen összehasonlítás az otthoni – és az itteni (itthoni :)) élet között – a szemelyés tapasztalatokon / életszemléleten / értékrendszeren kívül, az maga Olaszország, az olasz valóság sokszínűsége: ahol nemcsak hihetetlen különbségek vannak észak és dél között, hanem minden tartományban mások a viszonyok (és a nyelvjárások!)…

  8. Iden van a Magyar–Olasz Kulturális Évad. Hiszem, hogy a közös tudás a nyelv lehet a hídja annak, hogy erősítse a barátságot a kèt nép közt.
    Körülbelül 80 olasz helyi önkormányzat (több mint két millió lakos) állnak testvérvárosi kapcsolatban magyar helyi önkormányzatokkal.
    Az utóbbi időben, évente körülbelül egy millió utazik Magyarország és Olaszország közott, amelynek kèt harmada olasz és egy harmada magyar.

    Örömmel jelentem közzé, hogy megjelent a könyvem, Kecskére bízza a káposztát. 1001 magyar közmondás és szólás (cm 15×21, 152 oldal, Youcanprint.it, € 9,90), amelyről mellékelek egy leírást.
    Ez egy kétnyelvű és népszerű tudomány, ajánlom azoknak az olaszoknak, akik szeretnének egyszerűen és szórakoztató módon megismerni a magyar nyelvet, valamit azoknak a magyaroknak is akiknek felkeltette érdeklodését az olasz nyelv.
    Egy blogot is létrehoztam:
    http://amicizia-italo-ungherese.blogspot.it/
    Terjesztése ennek a könyv lehet egy módja arra, hogy ösztönözze a figyelmet az olaszok és a magyarok közott, valamint a kultúrát és az európai értékeket.

  9. En mondjuk Londonban dolgozom, de hasonloak a gondok.

    Sok a megkulonboztetes, es az ember egy ido utan nem tud feljebb lepni. (vagyis minel hamarabb jottel ki, annal nagyobb volt erre a lehetoseg) Viszont, ha nem tud tovabblepni, az azt jelenti, hogy beragad egy kezdetleges eletszinvonalon, ami 10 evvel ezelott volt otthon. (a mostani korulmenyeimet inkabb arra hasonlit, mint amikor a szakmaban 2 ev tapasztalatom volt, es meg nem tort ki a valsag)

    Persze aki csak takaritonak/felszolgalonak jon ki, annak majdnem mindegy, de aki mar egyszer erezte, hogy az ember nem csak a helyben toporgasra van kitalalva, ami tul demotivalo egy ido utan,
    akkor mas a helyzet.

    Az mindenesetre gaz, hogy mert magyar az anyanyelvem az EU-ban, ezert szolganemzethez tartozom. Az EU ezert nem nagyon mukodik, sok a nyelvi megkulonboztetes, annyira ugy sem fogsz beszelni, mint mas az anyanyelven, es jobb ha eleve ket idegen nyelvet tudsz, egy olasz is elonyosebb helyzetben van, mert az olasz is lehet egy hasnos nyelv.

    Bar nehez tenyleg eltalalni a dolgokat, hogy mikor jar jobban az ember. En hataresetben elek ugy is, hogy 3 evig rakenyszerultem arra az eletre, amit a blogolo is megnezevezett egy magasabb cel erdekeben. A celom elertem, de nagy aldozatok aran, legalabb megvan a valasztasom arra, hogy hazamenjek egy par honapra, es az eldontendo kerdesre megadjam a valaszt.

    Londonban nem mondanam, hogy ha az ember nem takarito/felszolgalo, akkor olyan rosszak lennenek az allasok.
    Ha nem ugralsz tul sokat, akkor a penz biztos, legalabbis az volt eddig. (bar nem az angol a legnagyobb gond, hanem az aki elobb kijott indiai egyebb dirigal a maga modjan, kivalogatodtak, mivel eleve otthon sok tizszeresevel kevesebbet kapnanak)

    Persze az angolok egymas kozott neveznek ki embereket legtobbszor, es igen keveset dolgoznak egyesek, eldumaljak az idot,
    de alapvetoen baratsagosak. (es sok nem is angol, hanem kanadai, ausztral etc.)

    En is sokat gondolkodtam az egeszen, London jobb, pezsgobb, ami egyreszrol jo, de ha megfizetnenek ugy, mint egy angolt, akkor talan egyszer az alberleti korulmenyeim is javulnanak, merthogy ha sporolni akarsz Londonban, es nemcsak bebukni par evet, akkor bizony nagyon ossze kell huznod magad.

    Egy egyszobas lakas nem is egy magyar szemmel inkabb menekulttaborra emlekezteto kornyeken is + kaja + utazas, egy az angol atlagnal lenyegesen erosebb berszinten viszi a bered felet. (legtobben ezert meg 30-40 evesen is roomsharekben elnek, amikor kijonnek) Csak nekem nincs meg masik 10 evem 30 utan, hogy jobban eljek. Azt latom, hogy ennel lenyegesen jobban eltem otthon, meg akkor is, ha ez az elso olyan munkahelyem, ami stabilnak mondhato, es joval jobban is keresek, mint otthon.

    A nemet ber valoszinu nem lenne tul motivalo a nagy adok miatt,
    oda nem is probalkoztam kimenni, de lehet, hogy ha kisebb varosba megyek a koltsegeim is kevesebbek, viszont nincs a repter elerheto kozelsegben, es ez okoz “nemi tobbletkoltseget”

    Be kell latnom, hogy mashogy kell folytatni, mert otthon foleg a stabilitas es a szabadido hianyzott, es eleve sokszor pont kulfoldre mentem dolgozni a magyar munkatorvenykonyvnek megfeleoen honapokig, meg kiszolgaltatobban, mintha eleve lett volna NI-om, vagy zold kartyam. Igy a lenygen eleve nem valtoztatott.

    Lenyeg az, hogy szerintem az ember mindig jo, ha amikor az eredeti celjat elerte, vagy mar nem tudja elerni a valtozo korulmenyek kozott, kitekint, es eselyt ad mas lehetosegeknek is, ha ez ugy nem mukodik.

    Sok ember itt is tul optimistan fogja fel, hogy Londonban el, es tul negativan a Mo-i korulmenyeket, de alapvetoen az eletkorulmenyei rosszabbak lettek, csak a munkaja stabilabb.
    Abszolute lehet er el tobbet, relative eleg keveset.

    De sztem, ha az ember koltozik, valahol, mindig benne van az ujrakezdes is nem? Ezert nem szeretunk munkahelyvaltaskor kolozni, mert ugy erezzuk otthon, hogy meg kiszolgaltabba leszunk egy ideig. Otthon azert, hogy ne vegyek fel hitelt, hogy lakasom legyen ugyanugy 3 evet be kellett aldozni a rossz alberletekben,
    de ennyi erovel csinalhattam volna ezt kinn is.

    Az teny, hogy olyan vilagban elunk, ha valaki nem szeretne kesobb szembesulni akar gyerekei altal is ezekkel a problemakkal, jobb ha mar az elejen eldonti, hogy kikoltozik, kinn jar kozepsuliba esetleg egyetemre. Mivel a pozicciok minoseget csak a nyelv befolyasolja, lehetsz te pancser is a szakmadban legtobbszor.
    A nyelvtudas minosege a kiallasod magabiztossagod.:)

    Ezert kar 5 evet otthon egyetemre jarni, nagyon ajanlott a 3, annyira gyorsan valtoznak a dolgok.:) A 2 ev manapsag nem terul meg csak 2 ev veszteseg a munakeropiacon.

  10. Most bukkantam csak rà a blogra, es orulok, hogy talàltam egy hozzàm hasonloan gondolkodo honfitarsnot itt a csodàs Itàliàban.En Torino mellett elek, es a helyzet itt is elkeserito. En ugyan dolgozom, a vegzettsegemtol teljesen eltero teruleten, de legalabb “igazi” szerzodesem van. Mai napig nem is hiszem el. Persze ezzel meg bekerultem abba a csapdàba, hogy hiàba szeretnek valtani, egyszeruen lehetetlen, mert meg ha talalnek is valamit, csak rosszabb feltetelekre szamithatok, lasd co.co.pro, vagy 1-2 honapos vicckategoriaju szerzodesek…

    1. Nagyon orulok, hogy irtal. En is fel akartam venni veled a kapcsolatot, de nem talaltam mailcimet a blogodon. Irok privat is. Addig is szep napot!

    2. Én is olvastam a cikket, és minden úgy van, ahogy leírtad. És ezt senki, aki romantikus álmokat szövöget egy szenvedélyes olasz életről el nem hiszi. 🙂

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s