Élet-történetek

Márti története

Az élet-történetek sorozatban most Márti meséli el, hogy jutott Olaszországba, és hogyan érzi magát.

“Erdőhegyi Márti vagyok, 29 éves, építész, 7 éve ismertem meg az olasz páromat Spanyolországban, ott voltunk mindketten Erasmusos diákok. Utána kb 1-2 éven keresztül ide-oda utazgattunk, volt hogy ő jött Budapestre 8 hónapig dolgozni, majd végül én költöztem ki 4 éve  Északkelet-Olaszország egyik kis településébe. Egész pontosan a szüleihez költöztünk, én rögtön beiraktoztam egy támogatott olasz tanfolyamra (előtte a párommal spanyolul meg angolul beszélgettünk), de a barátom meg a szülei is sokat segítettek a tanulásban (szüleival máshogy nem is tudtam volna kommunikálni:)), olyannyira hogy kb a nulláról indulva 4 hónappal a kiköltözésem után sikerült letennem a B2 fokozatú középfokú nyelvvizsgát. Ennek sok jelentősége nem volt, de akkor már én is úgy éreztem, hogy komolyabban elkezdek munkát keresni,leginkább a szakmámban szerettem volna elhelyezkedni, de azért más lehetőségeket se zártam ki. Emailen meg postán küldtem ki az önéletrajzaimat, az egyik ilyen levelemre behívtak és kaptam egy lehetőséget egy egy hónapos irodai építész munkára. Ez nem volt sok, de gondoltam kezdésnek nem rossz.

Még a kiköltözés évében sikerült egy másik munkát is találnom, ezt a párom ismeretsége révén, de bizonyítanom már nekem kellett. A próbaidő letelte után maradtam, de semmiképp sem lehettem alkalmazotti státuszban, mivel építészek körében ez nagyon nagy ritkaságba megy, végül contratto a progetto-val (projektre szóló szerződéssel) maradhattam. 1,5 évig dolgoztam ebben a tervezői irodában 3d modellezőként és látványtervezőként 6-700 euros havi fizetésért. A kollégáimmal nagyon jól kijöttem, de a főnökünknek elviselhetetlen természete volt :(, így el kezdtem másik munka után nézni. Tudtam, hogy ha tervezőként szeretnék dolgozni akkor rengeteg munka és kevés fizetés lesz a “jutalmam”, végül egy faszerkezetes házakat gyártó céghez kerültem, ahol a stage lejárta után apprendista-ként felvettek, ez nagy dolog volt! 🙂 Sajnos nem éreztem magam olyan jól, a cégnek komoly anyagi gondjai voltak míg végül felmondtak mindenkinek.

Ezután 8 hónapig nem dolgoztam, és még mindig a párom szüleinél éltünk. Építészként egyre kevesebb perspektívát láttam míg végül egyik volt kolléganőm akivel azóta is tartottam a kapcsolatot , felhívott hogy ő most egy másik építészirodában dolgozik, sok a munkájuk, ha érdekel jöjjek be egy interjúra. 🙂 Persze hogy elmentem, és már meg se lepődtem azon, hogy majdnem hogy ingyen kéne dolgozni, aztán ha beválok majd beszélünk még róla. A főnököm teljesen meg volt velem elégedve, nekem is tetszett, így 1,5 hónap után “lehetőségem nyílt” arra, hogy megnyissam a partita iva-t (vállalkozóit), tudtam hogy ha a szakmában szeretnék dolgozni akkor ezt nem kerülhetem el. Már lassan egy éve vagyok ebben az irodában, nagyon érdekes projekteken dolgozom 14 építész-designer munkatársammal együtt, nagyon szerencsésnek tartom magam. Tudom azt is, hogy több más szakmához képest a mi fizetésünk alacsonyabb és ráadásul többet is dolgozunk mint napi 8 órát, de úgy érzem, hogy az elmúlt 4 évben sokat letettem az asztalra, keményen megdolgoztam azért, amit elértem itt, és ezért számomra ez nagyon értékes. Tavaly elköltöztünk a szüleitől, saját lakást vettünk magunknak egy kicsivel nagyobb városban, Trevisoban, szóval végre meglett a gyümölcse az első pár nehéz évnek.

Most ez úgy tűnhet, hogy milyen jó és egyszerű itt az élet, de szeretném mégegyszer kiemelni hogy nem minden a szerencsén múlott, az utolsó munkáról kapcsolat révén hallottam, de ezt a kapcsolatot én építettem itt ki 3 év alatt, és a párom se egy gazdag családból származik, szerencsére ő azon kevés olasz fiatalok között van akinek határozatlan idejű szerződése van (természetesen nem építész). A környezetemben nagyon sok olyan olasz fiatalt ismerek akik semmilyen jövőt nem látnak maguk előtt, szülőknél élnek és ha szerencsések akkor havi pár száz euroért dolgoznak. Viszont van egy különbség aközött ahogy én élek és ők. Én busszal járok be dolgozni, napi 1-1 órát utazom egy másik városba, nem a legújabb iphone-om van és nem a legmárkásabb ruhákban járok. Az olasz fiatalok többsége megszokta a jólétet, a szülők támogatása révén van saját kocsijuk, és sokat adnak a látszatdolgokra, ehhez szoktak hozzá, nehéz nekik változtatni és lejjebb adni. Ennek az a következménye, hogy azt a kevés fizetésüket amit megkeresnek rögtön el is költik, de általában nem is elég a kiadásaikra.

Ha van köztetek építész és szintén Olaszországban dolgoztok, kiváncsi lennék a ti munkatapasztalatotokra is. Van egy blogom is túraleírásokkal, aki szeret kirándulni nézzen rá! http://olasznyar.net

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s