Mindennapok

Kormányváltás

renzi lettaNnna, hát ilyen ország vagyunk: egy hét alatt lezongoráztak itt egy pikk-pakk kormányváltást. Méghozzá úgy, hogy a saját pártjából “buktatta” meg valaki az éppen regnáló kormányt.

Kezdjük az elején. Egy hete derűsen szenderegtünk, Letta kormányzott, és mivel Matteo Renzi régebben többször is elmondta, hogy kivár, nem buktat kormányt, meg hát sőt – támogatja is azt, nem is gyanakodtunk.

Matteonkat ugye nemrég megválasztották a baloldali párt (PD) vezérének, ezzel biztosítva is volt, hogy  a jövő évi választásokon ő vezeti a baloldalt, és ha nyernek, kormányozni is fog. Minden észérv arra mutatott tehát, hogy érdemes neki kivárnia a választásokat, mert aztán ha nyer, öt évig is kormányfő maradhat (már ha jól csinálja – ezt itt nem olyan könnyű ám, de ez egy másik történet).

Ehhez képest szerdán már terjedtek a hírek, hogy Letta alól kicsúszóban a talaj, és Renzi bejelentkezik kormányozni, de ki hitte ezt akkor még. Csütörtökre elhittük, Renzi Berlusconival (!) konzultált a választási törvény megváltoztatásáról (amit Berlusconi csinált a saját kényelmére anno).

Letta pénteken felmondott (benyújtotta a lemondását). A hétvégét az államfő a konzultációkkal töltötte a nagyérdemű meg a minisztertotóval (ki várható, milyen posztra), és jó idő is volt, lehetett kirándulni. Ja a Movimento Cinque Stelle (M5S) viszont eddig Napolitano-t támadta, most áttért a többiek ócsárolására, de intenzíven ám. Opposizione dura!

És a meglepő fordulat: Angelino Alfano (Berlusconi ex-pincsikutyája) volt gazdája ellenfordult, kemény szavakkal. Eddig is támadgatta, de azt hittük, hogy ez olyan látszatellentét, amit majd nagy boldogságban feloldanak annak idején, amikor indulni kell a választásokon.  Most viszont ez már kevéssé valószínű. Mi történhetett a háttérben, ki tudja.

Ma tehát ezt lehet tudni, hogy  Renzi tárgyal. Mindenki más meg kivár. A piacok már rá sem rántanak (nem lett rosszabb a megbízhatósági besorolásunk stb – gondolom, ez a kormányváltósdi már rutin.)

Én e pillanatban továbbra sem értem, mire volt ez jó Renzinek, ha kivár még egy évet, akkor simán nyerhetett volna és kormányozhatott volna 5 évig. Így ha elszúrja (márpedig most csak népszerűtlen lehet, ha nekiáll rendet rakni), akkor annyi a jövő évi választásnak. Tényleg ennyire becsvágyó lenne, hogy  semmi nem érdekli a hatalmon kívül? Akkor megint ott vagyunk, ahol a part szakad. Ha nem, akkor tud valamit, amit mi nem, az okokról, vagy a várható következényekről. Meglátjuk.

Reklámok