Zöld szemmel

Web erboristeria egy magyar lánytól

Mivel mostanság nem sokat voltam net előtt, most tudom végigolvasni az elmúlt hetek hozzászólásait. És itt találtam Melinda (magyar lány Marche-ban) weberboristeria-ját, ami nagyon szimpatikus.

Akit érdekelnek a természetes termékek, böngészze, vásároljon:

http://www.weberboristeria.it/

Ügyintézés, Infrastruktúra

Óvoda Firenzében

Bejegyzés Eszter tollából – köszönjük!

 

Óvodaválasztás, 2014, Firenze, Olaszország.

Már készültem rá fejben, hiszen, már tavaly megtudtam, hogy minden évben január, ill. február hónapban az állami (statale), az önkormányati (communale) és a magán (privata) óvodák megnyitják az egyébként igencsak zárt, (és ez így van jól) kapuikat néhány órára vagy akár egy egész napra, hogy a jövendő óvodások és szüleik megnézhessék az intézményt, az óvónőkkel találkozhassanak, a szolgáltatásokról, programokról tájékoztatást kapjanak,egyszóval, hogy segítsenek eldönteni hol is kezdje meg a kisgyerek óvodai pályafutását, ami egyébként itt, Olaszországban nem kötelező. (Magyarországon 2015. szeptemberétől a 3. életévüket betöltött gyermekeknek kötelező óvodába járni.)

Mivel szeretek biztosra menni, már jóval január előtt elkezdtem nézegetni az interneten melyek az óvodák, amik szóba jöhetnek. Elsősorban a lakásunkhoz közeliekben gondolkodtam praktikus okokból, így a jó öreg Google térképes kereső elő, és indulhat a böngészés. Állami, önkormányzati, magán, mindegy, majd ha látjuk, eldöntjük, melyik jöhet szóba. Az állami és az önkormányzatiaknak nem volt honlapjuk, maximum egy telefonszámot találtam, a magánóvodáknak viszont igen részletes, néhol képekkel. Hármat kiválasztottam, és december első napjaiban felhívtam a számomra legszimpatikusabbat. Hoppá, a nyílt nap már megvolt november végén és a jelentkezés is már majdnem lezárult, hely nem nagyon van már. De azért szívesen megmutatják egyik délelőtt.   Sürgősen időpont egyeztetés és már megyünk is. Nagyon kedves hölgy fogad bennünket, rövid tájékoztatást ad az óvodáról, ahol bölcsőde is működik, és aki onnan szeretne tovább menni az óvodába, annak elsőbbsége van, ezért alakulhatott ki az a helyzet, hogy már decemberben szinte teljes a 2014/2015-ös évre az óvodai létszám.

És akkor életemben először betekintést nyertem egy igazi, működő olasz óvodába. Izgatottan vártam már ezt a találkozást. Alapvetően kíváncsi és nyitott vagyok az új dolgokra, de amikor arról van szó hova is fog járni a kisfiam az elkövetkező 3 évben, akkor különösen.  És persze, ahogy ez lenni szokott a szülőkkel, reméltem, hogy legalább olyan jó vagy jobb lesz neki, mint annak idején nekem volt.  Beléptünk hát, nagy tágas, világos terek, régi épület (korábban az apácák üzemeltették), rajzok a falakon, karácsonyra készülve, feldíszített karácsonyfa (itt már dec. 8-án feldíszítik), kellemes hangulat. Kicsit meglepett, hogy a gyerekek köpenyt viselnek, visszaemlékeztem mennyit küzdöttünk, harcoltunk ellene annak idején az iskolában, amikor még kötelező volt. Itt pedig már a 3 évesekre is ráadják. A kisfiúknak világoskéket, a kislányoknak rózsaszínt. Persze, biztosan hasznos, lehet, hogy csak nekem vannak ezzel kapcsolatban ellenérzéseim, amit gyorsan elhessegettem. Hiszen itt vagyunk, Firenze egyik magánóvodájában, itt csakis jó lehet minden. A gyerekek fegyelmezettnek tűnnek, a 3 évesek csoportjában elég sokan (később erre még visszatérek) ülnek a padokban (!) és figyelik az óvó nénit. A szobában viszonylag kevés játék és a legkisebbeknek kialakított szoba sem túl tágas. Megnézzük a pici, keskeny, besötétített alvószobát ahol az összecsukható ágyak már fel vannak állítva. Megnézzük a mosdót is, tiszta, bár furcsa hogy a kis wc-knek nincsen teteje, sem ülőkéje, csak a kerámia. Nincsenek elválasztva egymástól, viszont tisztának tűnik. Megnézzük a nem túl nagy (de Firenze belvárosában nem is lehet nagyobbra számítani) udvart is, és a tornaszobát, ahol a gyerekek hetente egyszer (!) tornáznak,  mert ennyi idő jut a csoportok forgása miatt. Ebédlő kis asztalokkal, székekkel és már folytatjuk is az irodában a részletekkel.

Szóval a 3 évesek csoportlétszáma: 28. Tessék? Mennyi? Először azt gondoltam, hogy biztosan én értettem rosszul, lévén idegen nyelv az olasz. Még egyszer nekifutottam. 28. Igen, annyi. Abban a pici helyiségben 28 gyerek 1 óvónővel? Igen, az olasz törvény ezt a számot maximálja, így ki is használják. Most már értem miért ültek olyan fegyelmezetten a gyerekek a kis teremben. Hiszen hogyan is lehet másként kezelni ennyi gyereket, hacsak nem ültetve az asztaloknál. Ha már játszani kezdenének, ami egyébként ebben a korban normális és szükséges lenne, akkor valóban elszabadulna a káosz.

Egy héten egyszer angol foglalkozás, hittanóra, torna. Fél napos és egész napos rendre lehet beiratkozni, a díj ugyanannyi mindkét esetben. Itt 180 Euro/hó. Ez az összeg egy firenzei, belvárosi magán óvodában nem számít soknak. Persze ha azt vesszük, hogy a szolgáltatások azért nem olyan széles körűek, ill. a csoportlétszám még mindig félelemmel tölt el. A költségekhez egy magánóvodánál mindig hozzá számolnak egy un. Beiratkozási díjat (quota di iscrizione) ami egy adminisztrációs költség, amit a regisztrációkor kell fizetni. Jelen esetben ez 165 Euro.

Az ebédet kintről hozzák. Ez majdnem minden óvodában így van, 4,90 euro az ára, amit külön kell fizetni.

A gyerekeket kiviszik játszani az udvarra ha jó idő van, ami nagy dolog, erre csak később jöttem rá.

Külföldi gyerek nagyon kevés van, talán 1-2, a többi olasz. Erre azért kérdeztem rá mert a mi esetünkben kétnyelvű gyermekről van szó akinek talán az első időkben gondot fog okozni az olaszul kommunikálás, kíváncsi voltam, hogy fel vannak-e készülve a hasonló esetekre, de hát 28 gyerek esetén talán ez a legkisebb gondja a nevelőnek.

Hát, a tájékoztatás megtörtént, láttuk, hallottuk, most van kb. 1 hetünk gondolkozni, hiszen akkorra kiderül marad-e még hely a szeptemberi csoportban.  Viszontlátásra, várjuk a hívást.

Miközben hazafelé tartunk csak ez a 28-as szám kattog a fejemben és nem akar kiszállni. De hiszen az nagyon sok! OK, semmi pánik, ez az óvoda van a legközelebb, a párom kollégái részéről ez kapta a legtöbb ajánlást, magán óvoda létére nem drága, tisztának, rendezettnek mondható, talán hely is lesz, de azért nézzünk még körül, hátha van szebb és jobb.

Második látogatásunkat a szomszéd svéd anyukával ejtjük meg akinek annyi idős a kislánya mint az én kisfiam, így a cél közös, irány hát egy óvoda aki a postaládánkban hirdette magát. Magán óvoda, nem túl közel, nem túl távol tőlünk, megnézzük hát, indulunk. A helyszín szintén egy régi épület, szintén apácák üzemeltették régen, ma is a katolikus egyházhoz tartozik, egybe épült az általános iskolával, akivel közösen használják az egyébként sem túl nagy udvart (de ez amint már mondtam Firenzében nem meglepő), a csoportokban elfogadható létszámú gyereket látunk játszani, felszabadultabbnak tűnnek mint a másik óvodában, a szobákban játékok és kisasztalok is vannak, könnyebben férnek el a gyerekek, a közös játszóhelyiség viszont pici, köpeny itt is van, ebéd szintén kintről hozva, ugyanúgy 4, 90 Euro-ért. Az ebédlő rendkívül szűk, és hát azok a műanyagtányérok és az éles végű műanyagkanalak. Ajajaj! Az igazgatónő kedvesen invitál bennünket az irodájába ahol részletesen beszél a foglalkozásokról. Van angol oktatás játékosan, zenefoglalkozás, táplálkozással kapcsolatos élmény alapú program, testmozgás, és ami a legfontosabb max. 16 gyerek egy csoportban. Hm, jól hangzik és mindezt mennyiért is? A beiratkozási díj itt 200 Euro. A díjat sávos rendszerben szabták meg attól függően mennyi ideig marad a gyermek az oviban. 8- 12 óráig 220 Euro, 16.30-ig 300 Euro, 18:30-ig plusz 100 Euro. Tehát van különbség jócskán még a magánóvodák között is.

 

Természetesen ebben az időszakban a játszóházas anyukák, nagymamák között nagyban megy az érdeklődés ki hova megy nyílt napra, eldöntötte-e már hova íratja, netán már be is íratta, mennyibe kerül, hol is van pontosan. Ez így van jól, tájékozódik az ember, főleg ha külföldi és nem régóta lakik itt, az én esetemben. Szorgalmasan gyűjtöm az információkat, de a havi 500 vagy akár 650 Euro-s díjak, bár biztosan nagyon jól felszerelt intézmények, gyerek központúak, sok szolgáltatással, programmal, stb., nekem azért túlzásnak tűnnek. A másik fontos szempont a távolság. Hiába van szuper óvoda, akár elfogadható árral, ha a város másik végében van, és napi problémává válhat átverekedni magunkat az egyébként is sokszor kaotikus városon. Így hát marad a közelben való nézelődés.

3. állomásunk egy állami ovi, szintén a svéd anyukával. Felpakoljuk a gyerekeket, ő kettőt, én egyet és irány. Késő délután van a nyílt nap, kicsit kényes ilyenkor babakocsival ezeket az utcákat róni mert a firenzei kutyatulajdonosok nem arról híresek, hogy szeretett kutyájuk ürülékét gyorsan, az akció után rögtön zacskóba csomagolják tisztán tartva így az utcákat a vétlen járókelőknek, így babakocsival igencsak figyelni kell merre tologat az anyuka. Sötétben ez szinte lehetetlen, így útközben meg is történik, ami minden anyuka rémálma. Kerékre felragadt, tócsa sehol, marad a kézi takarítás… Szóval, az óvoda, állami, vagyis a nem létező ranglétra legalsó foka, hiszen ezek az óvodák közvetlenül az államtól, vagyis Rómából kapják, vagy inkább nem kapják a fenntartásukhoz szükséges pénzt. Ez meg is látszik a színvonalon, a szolgáltatásokon is. Már a bejáratnál vagy 15 lépcső fogad bennünket, ami babakocsival igencsak kellemetlen, főleg ha minden nap fel kell cipelni ha mondjuk egy kistestvért is hoz magával a szülő, ami azért elég gyakran elő szokott fordulni, valljuk be. Tehát nagycsaládosok hátrányban már a bejáratnál. Nagy nehezen felküzdjük magunkat, gyerek kivesz, felkísér a lépcsőn, aztán babakocsit megfog, felcipel, betol. Kedvesen fogadnak bennünket az óvó nénik, bevezetnek a szeptemberben induló 3 évesek csoportjának termébe ami, nem túlzok, nem nagyobb, mint a mi amerikai konyhás nappalink.(!) 3 nagy asztal, 8-8-8 gyerek és már itt is vagyunk a 24-es számnál. Ülve elférnek, de ha akár 1 is feláll már komoly helyprobléma alakul ki. Nem viccelek! Itt a felszabadult játék, ami azért ezt a korosztályt még bőven jellemzi, kell, hogy jellemezze az itt elképzelhetetlen. Akkor lehet kordában tartani ennyi gyereket egy ilyen pici helyen ha egész nap szorosan egymás mellett ülve rajzolnak, olvasnak vagy maguk elé néznek. Ez volt az első sokk. Megyünk tovább, az óvó néni elmeséli, hogy nem volt angol oktatás, de az egyik anyuka vállalta ebben az évben, így most van. De akár mi is tarthatunk, mert úgy hallja külföldiek vagyunk, és talán beszélünk angolul is. Hát, igen, ez aztán a költségcsökkentés. Figyelem, második sokk. A mosdó. Majdnem fűtetlen, a kis wc-knek itt sincsen ülőkéje és teteje, nincsenek elválasztva sem, a kézmosó fölé fel van függesztve egy zsinór (az az igazi barna, amire még emlékszem a gyerekkoromból) és arra fel van fűzve egy konyhai papírtörlő guriga, amit a gyerekek használhatnak arra, hogy megtöröljék a kezüket miután megmossák a sima vízben mert szappant sem láttam. Itt már eldöntöttem, hogy ide nem fogjuk beíratni a kisfiunkat, de azért tisztességből megnéztük az óvoda többi részét is. A harmadik sokk, talán még a mosdónál is rosszabbul érintett és felháborított az u.n. alvószobában várt. Márvány kőlap, tehát nem flancos parketta vagy laminált padló, rajta végeláthatatlan sorban max. 2 ujjnyi vastag matracok. Ott jártunkkor, kb. este 6-kor bevetetlenül, rendetlenül, piszkosan az ágyneműk. Természetesen nem kérdeztem meg hogy itt alszanak-e a gyerekek, mert egyértelmű volt, de azt azért nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg hogy nem fáznak-e a gyerekek a földön aludva. Az óvónő csak annyit mondott, hogy nem panaszkodnak. Diplomatikus válasz. Ha egy hely olyan ahova én magam nem mennék, nem aludnék, nem ennék, akkor hogyan várjam el a gyerekemtől, hogy ezt tegye. Ebben az esetben biztosan állíthatom, hogy nem feküdnék le kvázi a földre egy felfázást kockáztatva. Szóval, ezen a ponton úgy éreztem eleget láttunk, irány haza, a reakciót, a döbbenetet majd otthon elsírjuk, kibeszéljük, kidühöngjük. 2013. December, nyílt nap, állami óvoda, Firenze, Olaszország. Ennyi. Meg persze a döbbenet, az elégedetlenség, hogy az a rengeteg adó, amit a kisfiam apja fizet az olasz államnak évek, évtizedek óta, ennyire elég. Egy matrac ra földön. Ezt kapja vissza. Ja, hogy ha nem tetszik, akkor tessék magánóvodába küldeni a gyereket. Vagyis újra fizetni. Ő mindig azt mondja, hogy itt a harmadik világ van, drágám. Eddig mindig letorkolltam, mondván hogy ne túlozzon már, de abban a pillanatban meg tudtam érteni valamit ebből. Persze lehet mondani, és biztosan így is van, hogy két sarokkal arrébb csiili-villi óvodát adott át nemrég Renzi (Firenze polgármestere), vagy, hogy Észak-Olaszországban azért jobb az ellátás ilyen téren vagy egy kisvárosban, kis közösségben jobban odafigyelnek a gyerekekre még ha kevesebb pénzből is gazdálkodnak. Biztosan így is van, én csak azt írom le, amit láttam itt, Firenzében.

Ezután az élmény után órákig nem tértem magamhoz, szinte nem hittem el, hogy 3 óvoda látogatása után szinte egyre sem tudtam azt mondani, hogy na, ez az, ez jó lesz, ide szívesen küldöm a gyerekemet. A svéd barátnőmnek volt igaza. Csak rosszak közül választhatjuk a legkevésbé rosszat.

Fontos döntések előtt az emberek általában szeretik megnézni mik a lehetőségek, majd mérlegelnek, és végül döntenek. Így voltam én is az óvodaválasztással. Láttam 3 óvodát, nem nyűgözött le egyik sem, de döntenünk kellett, mert lassan lejárt az első óvodától kapott 1 hét gondolkodási idő. Kaptuk is a hívást, hogy van még néhány hely, így beírathatjuk a kisfiunkat. Akkor már ennek a hírnek nagyon örültem, mert bár a 28-as szám még mindig nem tetszett, de tudtam, hogy léteznek sokkal rosszabb alternatívák. Így beiratkozás, óvodaválasztás kipipálva. Megkönnyebbülés volt, hiszen így hátradőlhettünk az elkövetkező 8 hónapban, tudván hogy van helyünk.

Januárban, amikor az állami és önkormányzati óvodákban elkezdődnek a nyílt napok úgy éreztem, hogy bár láttam 2 magán és 1 állami óvodát, mégiscsak kimaradt a sorból az önkormányzati. Jelen összefoglalót is elkezdtem már írni, így ha már ennyire beleástam magam ebbe a témába, akkor még egy látogatás belefér. Egy környékbeli önkormányzati óvoda hirdetett is nyílt napot, így elmentünk. Tétje már nem volt a látogatásnak, hiszen biztos helyünk volt szeptembertől, de mégis kíváncsi voltam. Szintén belvárosi óvoda, szép helyen, szállodák, éttermek gyűrűjében, voltak is érdeklődők, szép számmal külföldiek is.(Megjegyzés: Firenzében nagyon sok külföldi él, így ez nem meglepő).  Megnézhettük a szobákat, mosdókat, étkezőt és az egyébként tenyérnyi udvart, amit az általános iskolásokkal közösen használnak az ovisok, vagyis egy nagyon picike sarok van nekik kijelölve. Január 16-a volt, enyhe idő, kb. 15 fok. Záporoztak a kérdések a leendő óvó nénikhez, állták a sarat, sorolták a programokat, foglalkozásokat, szimpatikus is volt, hogy színházba, könyvtárba viszik a gyerekeket. A mosdók szép állapotban voltak, itt volt törölköző a gyerekeknek, színes, rajzokkal díszített csempézett fal, elválasztott kis wc-k, bár itt is ülőke nélkül. Majd egy holland anyuka rákérdezett, hogy egy nap mennyi időt tartózkodnak kint a gyerekek. A válasz igencsak meglepett. „Hát, télen, ilyen hidegbe, brrr (megborzongott) nem visszük ki a gyerekeket.” Pont. Ennyi.

Valójában ez a probléma többször előkerült itt élő magyarokkal való beszélgetés során is. Tehát ez nem egy firenzei jelenség, többen panaszkodtak arról, hogy valóban nem viszik ki a gyerekeket, így az egész napot a picike szobában töltik. Az okok? Az én gyanúm az volt, hogy 1 óvónő 28 gyereket nem tud felöltöztetni, vagy legalábbis elég macerás neki, így kényelmesebb a benti foglalkozás. Mások szerint viszont a szülők nyomására nem viszik ki a gyerekeket, mert félnek, hogy megfáznak, így az óvónők jobbnak ítélik nem magukra haragítani a szülőket. Szintén csak egy megjegyzés. Itt a tél sokkal enyhébb, mint Magyarországon, 0 fok alá napközben alig megy a hőmérséklet, de inkább 0-10 fok közötti, néhány esetben 10 fok fölé is emelkedhet.

Nem véletlen tehát, hogy a holland anyuka kérdezett rá erre, hiszen mint ahogy nekünk magyaroknak megszokott a szabad levegő fontossága, főleg gyerekkorban, úgy más, még akár jóval hidegebb teleket megélő külföldieknek is természetes ez. Itt, úgy tűnik nem.

A gyerekeket ebben az óvodában nem tudják altatni, nincsen megfelelő helységük hozzá, így ha a gyermek alszik délután, haza kell vinnie a szülőknek. Ez is több helyen előfordul, ami talán a nagyobb gyerekeknek nem is probléma, hiszen egy idő után elhagyják a délutáni alvást, de a piciknek még fontos lenne, így ha ilyen óvodába íratja be a gyereket a szülő, akkor vagy leszoktatja az alvásról vagy elhozza ebéd után.

 

A látogatás után megkönnyebbültem. Ez az óvoda sem emelkedett ki a többi közül, sőt, bizonyos szempontból még kevésbé felszerelt, mint a választottunk. Igaz, ingyenes úgy, mint a kvázi földön alvás. J