Étel - ital

Gesztenye minden formájában

castagne

Itt Olaszországban rengeteg szelídgesztenyét termelnek. Az Appenninek véges végig televan gesztenyésekkel, és mivel ennyi van belőle, igazán változatos formában látjuk viszont. Itt van rögtön a gesztenyeliszt. A már említett Appeninekben búzaliszt hiányában megszárították és megőrölték a gesztenyét: metato-nak hívják azt az építményt, amit a házak mellé építettek és amely a gesztenye szárítására szolgált.

De Toscana egyes részeit is ez segítette a túlélésben, pl. Lunigianaban már a 14. századból vannak feljegyzések, amelyekben megemlítik, hogy a kenyér kétharmadát gesztenyelisztből készítették – ezt a kenyérfajtát pattona-nak hívták, inkább egy lapos kerek lepény volt, amit a sajt és felvágottak mellé ettek. Akkoriban reggelire tejbe áztatott szárított gesztenyét, vacsorára pedig sült gesztenyét fogyasztottak.

Mindez persze nem tűnt el nyomtalan a gasztronómiából.

Most gesztenyeszezon lévén mindenütt megtaláljuk a castagniacciot, azaz egy lapos, gesztenyelisztből készült, rozmaringgal és fenyőmaggal megszórt édes lepényt (nagyon barna a színe), amit különböző ízekkel lehet variálni (pl. narancshéj). Aztán a zuppaba, azaz a sűrű, sokféle zöldségből és valamilyen gabonából (rizs / árpa / kamut) készült levesbe is belefőzhetik – ez nagyon finom. Van gesztenyelisztből készült gnocchi is, illetve gesztenye töltelékű tortellini. És van a gesztenyés frittella, ami olyasmi tészta, mintha édes lángos lenne, forrón cukorba hempergetve.

A variációk száma tehát végtelen, és ebben is igaz, hogy a népi találékonyság végtelen, és azzal dolgozik, amije van – a gasztronómiában is.

castagnaccio

Firenze

Villa Petraia

20140921_145843
Ha van egy kis időtök Firenzében, meg éppen az idő is szép, érdemes megnézni néhány Medici-villát.
Mi is az a Medici-villa?
Az a 14 villa, amit a Medici család a 15.-17. században építtetett Toszkánában, leginkább Firenze környékén. A villák ma már a világörökség részei (2013. óta), nagyobb részük magántulajdonban van, de néhány megmaradt állami tulajdonban, és látogathatóak is.
A villák a maguk korában természetesen a család hatalmát voltak hivatottak jelezni, ugyanakkor a mezőgazdasági termelés központjai is voltak.
A villák egyike a Firenze északi részén található a Villa Petraia.
Most szeptember végéig ingyen látogatható, minden óra 30 perckor indul az olasz nyelvű idegvezetés.

Már a park is csodálatos, kilátással a dómra.

Az épületnek a Mediciek után is akadt illusztris lakója, II. Vittorio Emanuele, Olaszország királya használta abban az időben, amikor Firenze volt Olaszország fővárosa, az egyesítés után 5 évig.
A bútorok nagy része ehhez a korszakhoz kötődik.

Ha éppen arra jártok, megéri benézni…
20140921_142123

Mindennapok

Kínai fodrász

Az a helyzet, hogy a szolgáltatások meglehetősen drágák errefelé, főleg a városokban. Írtam már erről régebben, és akkor is hangsúlyoztam, hogy nagyon nem mindegy, hogy az ember Firenzében, vagy valahol a turisták által kevésbé ismert vidéken megy fodrászhoz, kozmetikushoz (főleg délen).
Én ugye leginkább Firenzében (és környékén), nyilván nem fogok órákat utazni egy-egy vágásért, befésülésért.
Sokba kerül ez nekem: 58 euró egy vágás és befésülés. Rengeteg a szolgáltató, gyakran ugyanabban az utcában két-három fodrász és kozmetikus is van. Amennyire én látom, a fodrászok stabil vendégköre (akik minden héten elmennek száríttatni) leginkább az idős nénikből áll, akik ahhoz vannak szokva, hogy ez nekik jár, meg van nekik – vagy leginkább a férjüknek – akkora nyugdíjuk, hogy ez bele is fér a keretbe. Mert igen, a ’60-as, ’70-es években az én htb anyósom is minden héten legalább egyszer elment a haját rendberakatni, nem volt annyira drága, hogy ez különösebb nehézséget okozzon. Azóta viszont a bérek vásárlóereje lement, az árak meg az égbe fel, így aztán jó széles tér nyílt az alternatív megoldásoknak (vagy a “csináld magad”-nak). Ebbe a szolgáltatási űrbe a szemfüles kínaiak azonnal be is nyomultak, az utóbbi években egyre- másra nyílnak a kínai fodrászüzletek.
fodrasz
Az elején persze mindenki kicsit fintorogva nézegetett, a híradókban jól be is vágták az utca emberét, hogy ő bizony nem megy a mégoly olcsó kínai fodrászhoz, mert hát ki tudja mivel dolgoznak, mit kennek a hajunkra, megmossák-e a kezüket két kliens között stb stb.
Aztán ahogy az lenni szokott, egyszercsak kipróbálja egy barátnő, egy rokon, aki láss csodát, elégedett velük. Ugyanazt a termékeket használják, az ár fele a megszokottnak és 10 perc alatt készen is vagy.
Elgondolkozik az egyszeri fogyasztó, hogy miért is fizessen 26 eurót egy beszárításért, amikor 13-ért (Sesto Fiorentino), sőt jobb helyeken 7-8-ért (Riccione) megcsinálják, és jól?
Jön persze az etikai dilemma, hogy nem azért ilyen olcsó, mert nincsen bejelentve a dolgozó (azért is), és akkor most mi lesz, ha nem az olasz dolgozót támogatom, hanem a külföldit. Ez utóbbi érdekes kérdés, mert ugye én is külföldi vagyok, és hát én is itt dolgozom, és hogy örülök neki, hogy dolgozhatok.
És persze a fekete munka. Az echte olasz fodrászomtól az elmúlt hat évben SOHA nem kaptam számlát, ez tehát nem annyira kínai, mint fodrász- (szolgáltató szektor) jellegzetesség, ne legyünk azért álszentek. A bérelt üzlethelységet meg pont annyiért adják olasznak, kínainak, ezen sem múlik tehát.
Azt gondolom, hogy az olasz szolgáltatók általában az utóbbi 10-20 évben belekényelmesedtek abba, hogy jó drágán és feketén dolgoznak, mert elég volt egy negyedben összehangolni a fodrász árakat, mindenki jól járt. Hát most lett valaki, akinek megéri ennél kevesebbért is megcsinálni, és ez bizony nem esik jól.
A klienseknél pedig jellemzően egyre kisebb a vásárlóerő, őket már réges rég nem fizetik meg rendesen a munkájukért, ha egyáltalán van normális, és nem kényszervállalkozóként próbálják megtartani az állásukat.
Így szoknak át szépen lassan a kínai szolgáltatókra, először egy beszárítás erejéig, aztán már vágatnak is, és végül a festést is kipróbálják.
És persze a kliens nem hülye, ha nem lesz neki jó a szolgáltatás, majd változtat.
listinotaglipieghe

Mindennapok

Lakberendez

Mivel munka miatt néhány napig Németországban voltam, és volt wifi a hotelben, lazulásként lakberendező oldalakat nézegettem lefekvés előtt. Különösképpen a kicsi ház blogot, meg a térkultúra oldalt, mindkettő tetszik egyébként, sok jó ötletet és tanácsot talál az ember a lakásfelújításhoz.
Pozitívum, hogy a ritka mediterrán stílussal foglalkozó bejegyzésekben nem a bevett “álmediterrán” stílusjegyeket nyomatják, amiről otthon mindenki azt gondolja, hogy ez így van délen, a mediterrán országokban. Aztán persze nem így van (meg nincs is egy egységes stílus, lévén több eltérő országról van szó), ahogy az otthon olasz konyha címszó alatt futó ételek nagy többsége sincs még köszönő viszonyban sem az igazival. De most nem is morogni akarok, én is kevés információval rendelkeztem minderről mielőtt ideköltöztem volna.
Tehát a cikkek kapcsán elgondolkodtam azon, mennyiben lakunk másként itt Olaszországban, mi az, amit egy hipotetikus jövendőbeli lakásomban megtartanék akár a magyar, akár az olasz lakások megoldásaiból.
(régebben is írtam már ilyesmiről itt).

Elöljáróban fontos tudni, hogy itt Oo-ban is sokféle lakástípus van, egészen mások a régi épületek felújításával kialakított lakások, mint a ’60-as években épült típusépületek.
Én laktam (-ok) mindkétfélében, most éppen a tipikus toszkán (és régi) épületben.

Tehát ami tetszik és megtartanám:

– az amerikai konyha. Persze legyen nagy, meg az sem baj, ha kicsit szeparált az étkező/nappalitól, de alapjában véve szeretek emberek közt lenni főzés közben, legyen az a párom esténként, vagy a meghívottak vendégség esetén. Persze ez utóbbi némi szervezést igényel, mert nem lehet csak lecsapni a piszkos edényeket, az elrontott kajákat a konyhába és rácsukni az ajtót,de mondjuk én gyakorlott szakács vagyok, ez nem gond. Épp ezért sokat is főzök, nem szeretném azokat az órákat elkülönítve tölteni. Ja, és legyen mosogatógép, ami elnyeli a használt edényeket 🙂
Egyébként itt is vannak cucina tinello-k, meg szeparált nagyobb konyhák, végülis egy jó nagy külön konyhával már kiegyezek 🙂
foto 4
– a két fürdőszoba. IGEN és IGEN. Ez az, amiről sosem gondoltam volna, hogy kell, de miután öt éve van, már nem szeretnék róla lemondani. A magyar lakásokban a fürdő általában amolyan szükséges rossz, gyakran ablaktalan, kis lyuk, és sosem értettem, hogy egy többhálós, elegáns lakásba is sokszor csak egyet terveznek. Pedig nagyon is fontos része a lakásnak, legyen benne ablak, tér, és legyen belőle kettő. Az sem baj, ha a wc is benne van (ahogy ez itt szokás), úgyis kettő van belőle 🙂
191220091638
– a mosogató fölé épített csukható csepegtető, ami még a legrégebbi, leglepukkantabb lakásban is van errefelé. Nagy királyság, ha mosogatás után szépen rácsukhatjuk a száradó edényekre az ajtót. Írtam már erről régebben is.
– és legyen bidé! nem is kell magyarázni, kényelmes, praktikus, legyen.

Amit inkább nem vennék át az olaszoktól:
– az előszoba hiánya. Bár ez a ’60-as, ’70-es években épült házakban nem jellemző, és igen, én is utálom a sok m2-et elfoglaló közlekedőket, a bejárathoz nekem hiányzik egy egészen kis előszoba, ahol a kabátot letehetjük, és átvehetjük a cipőt. Már ez utóbbi igény nagyon magyar, mert az olaszok jellemzően nem veszik át a cipőt, ruhát, amikor hazaérnek, csak este valamikor, lefekvés előtt. A kabátot is minden nap képesek beakasztani a szekrénybe.
Én viszont ebben magyar vagyok, átöltözöm, kényelmesebb így nekem.
– a mosógép teraszra száműzése. Persze ez Mo-n már csak a klíma miatt sem merül fel, de nem is nagy ötlet, még a melegben sem. Porosodik, ha hideg van, lefagy, takargatni kell és minden időjárásban a teraszra kell menni ki- és bepakolni.

Most ezek jutnak eszembe, nektek mi más?? 🙂