Ügyintézés, Infrastruktúra

Tudnivalók a lakásbérlésről

affittasi

A lakásbérléssel kapcsolatban van néhány olyan fizetnivaló tétel, ami sokakat meglep, amikor először bérelnek lakást Olaszországban.

Először is itt (akár adásvételről, akár bérlésről van szó), leginkább ingatlanos irodán keresztül lehet lakást találni. Van ugyan egy-két ingatlanos honlap, ahol ki lehet választani a tulajdonosok által közvetlen feladott hirdetéseket, de ez a ritkább. Az irodák viszont szinte kivétel nélkül mindkét féltől kérnek pénzt (nemhiába a Tecnocasa is olasz, akik Magyarországon talán az egyetlen ingatlaniroda, ahol a vásárlónak is fizetnie kell). Ez általában egy havi bérleti díj, amit persze a tulaj által általában kért kéthónapnyi kaució mellé kell fizetni. Ha leperkáltuk az első havi bérleti díj mellé ezt a másik – háromhavi – összeget, máris továbbléphetünk.

És befizethetjük a bérleti szerződés után a regisztrációs díjat. Ez az éves bérleti díj 2 százaléka (akkor is, ha rövidebb időre béreljük az ingatlant), amit a tulaj és a bérlő megosztva fizet. Itt érdemes észnél lenni, mert sok iroda – főleg ha tapasztalatlan, olaszul nem (jól) tudó ügyféllel akad össze, megpróbál regisztráció címén minél többet kisajtolni belőle. Eddigre már az is kiderül, hogy a bérlő be szeretne-e jelentkezni az ingatlanba, vagy nem.

Ha nem, akkor nem kell átíratni a közműveket, de valószínűleg magasabb árat fog a szolgáltatásokért fizetni. Ez azért van, mert a második lakásra (nyaraló, egyéb, ahol a tulaj nem lakik állandó jelleggel) magasabb tarifák érvényesek. Ha ellenben a bérlő be szeretne jelentkezni, akkor minden közmű átírásáért fizetnie kell, méghozzá nem is keveset. Toszkánában a gáz átírása 130-140 euró körüli összeg, a villanyé „csak” 80 eurónyi.

Ha mindez megvan, és beköltözhetünk, akkor már csak arra kell figyelni, hogy ha a lakásban bármi elromlik, fel kell újítani, átfesteni stb, akkor van egy ezt részletesen szabályozó törvény, abból kiindulva semmiképp ne vállaljunk olyan terheket, amit nem nekünk kell állni. Ha csak pár hónapra jön valaki (mondjuk itt tanul), akkor is érdemes nagyon odafigyelni, mert sajnos hajlamosak az idegeneket (különösen a tájékozatlanabbakat) csúnyán átverni. Ez valószínűleg a sok amerikai középosztálybeli srácnak (akiket a szülők szeretnek Olaszországba küldeni egy-két tanévre) kisebb érvágás, mint egy magyarnak…

Advertisements

24 thoughts on “Tudnivalók a lakásbérlésről”

    1. Spanyolorszagot nem ismerem, de a lakasarak talan alacsonyabbak – de attol is fugg, hogy hova mentek.. Most olyan hirek jonnek, hogy a nagy fellendules utan most ott is nagy problemak vannak, de minderrol akar irhatnatok is egy blogot :)))

  1. Korábban olvasgattam a blogodon a lakásbérletről és annak egyéb költségeiről, de amikor ténylegesen megkötöttük a lakás bérleti szerződését, megfeledkeztem az átíratási költségekről… Nem volt túl kellemes meglepetés:D
    Tényleg nagyon észnél kell lenni.
    A konyhánkban belül van a gázóra, amit igen nehezményeztek a gáz bekapcsolásakor – bár már így van ez “emberemlékezet” óta és az előző bérlők is és a korábbi tulaj is így használta a lakást. Nálunk viszont problémának tűnt. Nem is kapcsolták be hetekig. Kivonult egy “brigád”, mester és három tanítványa… Egy-egy kávé, némi sütemény és tanakodás után elvonultak, hogy majd visszajönnek falat bontani, fúrni, faragni… nos ez lassan egy éve történt… Aztán kijött egy másik szakember a gázszolgáltatótól és egyszerűen felkapcsolta a gázt, mindenféle kötekedés nélkül. 🙂

    1. egyebkent ennek fenyeben is az a tapasztalatom, hogy ha barmi nehezseg adodik ilyen ugyekben (pl mindenfele ora-ellenorzes stb stb, amirol termeszetesen sosem fogtok egyenes es egybehangzo velemenyeket kapni, ha esetleg az illetekesektol kerdeznetek), akkor hivjatok ki egymas utan tobb szakit is. Elobb vagy utobb lesz olyan, aki ellenkezes nelkul megcsinalja (a tobbinek meg azt lehet mondani, hogy hat bocs, nem tudtam, hoyg ennyire bonyolutl, majd visszahivjuk..)

      1. Ez jó ötlet! A blogodat olasva jónéhány dologra fel tudtunk készülni, de még így is rengeteg a meglepetés.
        “Lakva ismerni meg egy országot!” Néha nagyon lefárasztanak a dolgok, a nehézségek, ugyanakkor mégis szeretem ezt a “szeleburdi világot”.

  2. Most lassan egy év elteltével lejár a lakásbérleti szerződésünk és kicsit tanácstalanok vagyunk, cseréljünk-e vagy maradjunk a megszokottban. Az albérleti díj nem vészes (450 euro), viszont a 200 eurós havi közös költséget (+rezsi) soknak tartom egy kb. 50 – 55 m2-es lakás esetében. Idén is emelni fogják tovább a közös költséget további 400 euróval. A ház központi fűtéses, és a hideg vizet + egyéb tartalmazza a közös költség.
    Mi erről a véleményed?
    Megkérdeztünk ismerősöket, ügynökséget, de egyértelmű válaszokat nem kaptunk. Fűtés költségként max. 1200-1400 eurót mondanak (hegyi klímán) önálló fűtésnél, ill. kevesebbet. Végeztem néhány összehasonlítást…
    Szeretnénk mindenképpen “gazdaságosabbak” lenni, mert a kezdeteknél minden költségre figyelnünk kell.

    1. Szia, szerintem annal jobb megoldas nincs, mint hogy 200 euroban bennevan minden. Mi futesre altalaban 200 eurot fizetunk havonta (es egesz telen fazunk), a viz es a villany olcsobb, de negy szemely eseteben legalabb havi 40-50 euro, ha sporolsz vele.. (ja, es ha oda vagy bejelentve). Plusz kozos koltseg.
      Sztem nagyon jo ar negy szemelyre a 200 euro.

  3. Köszönöm válaszod. Közben én is tovább érdeklődtem.
    A havi 200 euróban csak a hideg víz és fűtés van benne. (és sajnos mi is fáztunk). Később pedig már nem fűtöttünk volna…
    Idén 2800 euró lesz éves szinten a közös költség. A rezsink havonta még 80 euró (meleg víz+főzés=gáz, villany). Mindenképpen váltani fogunk, mert ismerőseink 4-en (mindannyian felnőttek) bérelnek egy kétszobás lakást – hasonlót, mint a mienk – és a téli fűtésük összesen autonom fűtéssel 400 euró volt meleg vízzel együtt.

    1. Ha talaltok egy olyan lakast, ahol garantaltan kevesebb a kiadas, akkor valtsatok. Nekem az a benyomasom, hogy olcsobb az olyan tipusu futes, amikor egy adott osszegben bennevan a futes (kb. tavfutes), mint a kulon futes. Van, ahol a kozos koltseg magaban 150 euro, es meg kulon kell minden egyebert fizetni (gaz, villany, viz), szoval nem tunik soknak ez a havi 280 euro negy emberre rezsire. De szerintem ugyesek vagytok, felmeritek, mik a lehetosegek, es kiderul, mi eri meg..
      Sok udv.

    1. Szia, nagyon fugg attol, hogy hol van a lakas. En a varosi arakrol beszelek. Sondrio megye valoszinuleg olcsobb, mert nem olyan felkapott, mint egy Firenze vagy Roma. Ha tobb lakas is ilyen aron fut, akkor valoszinuleg ennyi arrafele az ara. (Carpegnaban 300 euroert ketszobas lakast is lehet berelni, de hat az egy 1400 fos falu). Az atverest, ha van, neked kell megtalalni, meghozza ugy, hogy mindent alaposan megtudakolsz (benne van-e a rezsi ara, mennyi a condominio, bejelentkezhetsz-e – hogy kevesebbet fizess az aramert , mar ha arrafele is igy van, mivel ez regionkent valtozik). Szoval resen kell lenni es mindenre kiterjedoen informalodni.

      1. Köszi a választ!
        Lakásvásárláshoz tudsz esetleg ügyvédet ajánlani? Fogalmam sincs hogy vágjak bele mire figyeljek. Bízhatok olyan ügyvédben akit az ingatlanközvetítők ajánlanak? Vagy annyira nem is veszélyes talán egy adásvételi szerződés?
        Tudod esetleg, milyen feltételei vannak a lakásvételnek, be kell mennem a helyi hivatalba és rezesidenzát kérnem? Tudom ezt majd elmondja az ügyvéd, de azt tudnom kéne előtte hogy kb. meddig tart az aminisztráció mennyivel előbb kell kimennem stb…
        Hát szóval minden kedves infód és tanácsod nagyon meglöszönném!

  4. Nincsen szemlyes tapasztalatom. Esetleg probald meg nala (bar messze van, de esetleg tud ajanlani valakit):
    Jogi segítség:
    – Studio Legale Avv. Molnár Krisztina Ilona
    Corso Matteotti, 110 56021 – CASCINA (PI) – Tel: 050-797012 FAX: 050-711686 – http://www.drkmolnar.hu – E-mail: dinellimolnar@yahoo.it – Skype: avvocato72

  5. Hello! Az általunk bérelt lakás most lesz üres Conegliano mellett (Follina-Pedeguarda), korrekt főbérlővel, 2 szoba, nappali, konyha, 2 garázs, mosókonyha, kert…. 440 EUR/hó.

    Egyébként én a bérlést local consulor (vagy minek mondják itt 🙂 ) keresztül intéztem, aki engem képviselt mivel egy szót nem beszélek olaszul. Az kb 50-100 EUR-ért letolmácsolja a ház kivételét és átiratja a közműveket.

    1. Sziasztok! Abban tudtok nekem segíteni, hogy a fiam most utazott ki Firenzébe tanulni kb fél évre kéne neki egy albérlet ,Nyilván nem ragaszkodik ahhoz hogy egyedül , sőt nem akarunk egy teljes lakást bérelni, mert nem érdemes. egyszerűen nem találunk normális diáknak valo szobát. nincsenek nagy igények csak egy szoba,kellene ággyal.. Az árak elképesztőek. Jelenleg egy ifjúsági szálláson van, de nyilván innen menni kell. Elképesztő hogy egy csomo telefonszámot felhivott már és folyamatosan csak az van hogy majd holnap tudja meg nézni aztán holnap ujból holnap tudja megnézni. Tudtok nekem ebben segíteni?
      Nem ismertek valakit aki lakótársat keres?
      Köszönöm !
      Jucc

      1. Szia Judit, sajnos nem egyszeru a szobaberles. En azt javasolnam a fiadnak, h az egyetem teruleten (egyetemi konyvtar, kavezo stb) nezze meg a fali hirdeteseket, hatha keresnek vhova diak tarsberlot. Jobb otletem nincs nekem sem.

  6. Szia,sziasztok! Szeretnék egy kis segítséget kérni nehéz helyzetben kerültem.Az utóbbi időben csak feketén tudok dolgozni, sajnos a lakást amiben laktam eladták és ki kellett költözzek.Egyszerűen nem tudok lakást kivenni,mert mindenhol kérik a busta pagat vagy más problémát találnak(külföldi,egyedülálló stb)
    Nincs valami ötletetek,hogyan lehetne lakást bérelni ?

  7. Kicsit megkésett hozzászólás, de én évek óta Olaszországban (Toszkána, Livornó) dolgozom ingatlanügynökként. Ha bármiben tudok segíteni, csak keressetek meg bátran.

    1. Szia Gergely! Én élnék a felajánlott segítségeddel 🙂 Lehet tudnál adni egy pár tanácsot. Megoldható,hogy privátban beszéljünk ?

      1. Ha felmész a honlapjára: http://gergo.me/, kattints a bal felső sarokban lévő Rólam gombra, és írj neki egy üzenetet. Nem akarom itt kiadni a mailcímét az engedélye nélkül. Üdv,

      2. Ha tudok, szívesen segítek. A honlapomon keresztül tudsz üzenni akár privátban is, így egyikünknek sem kell az email címét a nagyvilág elé tárnia. 🙂

      1. Nem, nem. 🙂 Ha az utolsó bejegyzést olvastad, az simán csak arról szólt, hogyan próbáltam meg Mo-ról beszerezni egy dokumentumot innen, Livornoból.

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s