Állampolgár – 2

Ez egy hosszú saga lesz, mostanra már kiderült.

Az előzményekhez olvassátok el az év eleji bejegyzést, hogy lássátok, hogyan indult az ügyintézés.

A magyar részhez hozzátartozik, hogy a Magyarországon kikért erkölcsi bizonyítványt magyar címre postázzák, onnan küldték utánam ajánlva, és a kézbesítése két jó hétbe telt. Ez azért fontos, mert az erkölcsi 3 hónapig érvényes, tehát minden héttel ketyeg a virtuális óra…

De most persze az olasz rész kerül középpontba.

Összeszedtem az összes doksit (lista itt), és mielőtt pénzt adnék ki a fordításért, meg akartam kérdezni egy illetékest, hogy pontosan mit és hogyan kell lefordítani (mert erről nem szól a fáma a neten található dokumentumokban).

 

A lakcímem szerint illetékes polgármesteri hivatalnak van egy szolgáltatása, hogy segítsék az állampolgárságot kérő külföldieket. Írtam nekik mailt, amire nem válaszoltak tételesen, csak azt kérték, hogy menjek be személyesen. Nyitvatartás szombaton is. Remek, összeraktam mindent és most szombaton becsattogtam.

Azzal kezdődött, hogy elmondtam, miért jöttem, mire azt mondták, szombaton arra nincsen félfogadás. Mondtam nekik, hogy az általuk írt mailben viszont ők mondták a szombatot, mire azt mondták, hogy ja, akkor megkérdezzük a kollégákat.

Megkérdezték, így kerültem először egy olyan hölgyhöz, aki semmit, de semmit nem értett az egészből úgy, ahogy van. Megijedt és azonnal felhívott egy másik kolléganőt, aki éppen valahol piacolt a városban, de az ügyfél miatt visszajött dolgozni.

Ő, aki állítólag nagy tapasztalattal rendelkezik minderről, leginkább nem tudott kiigazodni a doksik között és a kérdéseket gyakorlatilag nem értette (sosem arra válaszolt, amit kérdeztem).

Így aztán biztos ami biztos alapon odaböffentette, hogy minden magyar dokumentumot a magyarországi olasz konzulátuson kell lefordíttatni ÉS a magyar külügynél apostille pecséttel elláttatni (ha minden igaz).

Mondtam neki, hogy a hivatalos eljárásrend szerint, amit mi végigolvastunk a neten, egyrészt a magyar dokumentumokat nem kell apostille-pecséttel ellátni (valami Hágai egyezmény szerint), másrészt az abszurd, hogy csak az olasz konzulátus fordítását fogadják el, és nem egy hiteles fordítást, amit pl. itt Olaszországban is megcsináltathatok. Illetve a két fentebbi eljárásból az egyiket szokták kérni, mindkettőt nem.     

Erre bedurcizott, és azt mondta, hogy márpedig ő mindent tud, és mindig így szokták csinálni. És neki rengeteg ilyen ügye van. Meg mertem kérdezni, hogy magyar is (mivel előtte azt sem tudta, hogy Eu-s állam vagyunk-e)? Válasz: természetesen igen.

Ebbe már nem mentem bele, de a kisvárosnak, jó, ha 6-8 magyar lakosa van, akik közül 2-3 már régesrég (EU-s csatlakozás előtt) állampolgár lett a férje révén, a többieknek meg eddig eszük ágában sem volt kérni az állampolgárságot. Szóval MIRŐL beszél? Valószínűleg még egyetlen egy magyar kérelmet sem látott, viszont az meg fárasztó neki, hogy utánanézzen, ránk is ugyanaz vonatkozik, mint mondjuk a marokkóiakra?

Ezen a ponton azt gondoltam, hogy hagyjuk a nénit, megyek egyenest a prefektúrára, végülis ők végzik a munkát, csak többet tudnak. (Persze azt gondoltam, hogy ha valakinek ez a munkája a városházán, hogy a kérelmeket segítse összeállítani és benyújtsa, akkor majd tudni fogja mi, merre, meddig, de ez kérem Olaszország, természetesen nem tudta).

Következik a prefektúra-kör, ami most nem hívható, mert csak kétnaponta két órát tart nyitva (nem szakadnak bele)….