Mindennapok

Érdekes cikk az olasz élelmiszeriparról

A HVG 2015. július 26-i számában jelent meg.

Befektetési étvágy

2015. július 15., szerda • Utolsó frissítés: 2015. július 15., szerda, 13:12


Részvénykibocsátással próbál friss forrást bevonni egyre több híres, nagyrészt családi tulajdonban lévő olasz élelmiszergyártó.

Messze földön ismertek és kedveltek az olasz tészták, sajtok, paradicsompürék, édességek, borok és egyéb prémium kategóriájú élelmiszer-ipari termékek. Az 54 ezer olaszországi étel- és italgyártó közel 140 milliárd eurós forgalmat bonyolít le évente, ez a második legnagyobb feldolgozóipari ágazat Itáliában. A négyötöd részben családi kezekben lévő élelmiszer-ipari vállalkozások – melyek zömének forgalma nem éri el az évi 10 millió eurót – nem szívesen vesznek fel hiteleket, nincsenek vagy alig vannak eladósodva, viszont a forgalmuk sem nő olyan ütemben, mint a nemzetközi riválisaiké. Még az olyan óriások, mint a Nutella-gyártó Ferrero vagy a tésztakészítő Barilla sem tőzsdei cégek, míg például a francia Danone igen. Ám változik a helyzet, az olasz finomságszektor cégei kedvet kaptak a részvénykibocsátásra – derült ki egy milánói befektetési konferencián.

Az egyik első fecske a Massimo Zanetti Beverage Group, amely júniusban debütált a milánói értéktőzsdén. A vállalat azt állítja, közel 800 millió eurós tavalyi forgalmával a legnagyobb magáncég volt eddig a kávéiparban. A Segafredo márkájáról is ismert, 1973-ban alapított bolognai vállalkozás az ötödik legnagyobb kávékészítő a világon. Ha az összes kibocsátott részvényét lekötik, akkor a papíronkénti 15,75 eurós jegyzéssel 540 millió euróra értékelik a céget. Példáját júliusban követte a hetedik nemzedék által irányított, veronai Masi Agricola borászat, amely leginkább az Amarone nevű csúcsminőségű vörösborról ismert. A részvények ötödét adják el darabonként 4,6 eurós áron, 150 millió euróra értékelve a vállalatot.

Jelenleg az olasz élelmiszerszektor cégeinek mindössze négy százaléka van tőzsdén, de több mint négyszáz vállalkozás tervezi a részvénykibocsátást. Köztük például a temesvári születésű Illy Ferenc által 1933-ban alapított, 360 millió eurós forgalmú, trieszti Illycaffé, az 1962-ben indult, magát az európai pasztapiac vezetőjének tekintő, veronai Giovanni Rana és a gyökereit 1886-ig visszavezető abruzzói De Cecco tésztakészítő. Bankárok szerint hasonló terveket fontolgat az 1899-ben alapított, paradicsomkészítményeket előállító, parmai Mutti és az ugyancsak veronai Bauli pékség, amelynek kelt tésztából sütött, mazsolát és cukrozott gyümölcsöt tartalmazó kalácsa, a panettone igen kedvelt Olaszország-szerte. Az igényesebb és tehetősebb vásárlókat megcélzó – a New York-i Ötödik sugárúton is bolttal rendelkező – Eataly olasz élelmiszerlánc 2016-ra tervezi a tőzsdei megjelenést.

De sokan még mindig távol tartanák magukat a börzétől. Az organikus lekvárt, mézet, csokoládét készítő, az 1920-as években egy alpesi faluban létrehozott Rigoni de Asiago például befektetési társaság vagy egy új pénzügyi partner bevonásával remél forráshoz jutni – a Fondo Italiano de Investimento jelenleg a cég több mint 35 százalékát birtokolja. A Nuova Castelli sajtgyártó inkább eladta a cég 80 százalékát a Charterhouse brit kockázatitőke-társaságnak, amely az idén, olasz szerzeményén keresztül, megvette a Firenze mellett működő Alivalt, létrehozva egy 500 millió eurós forgalmú sajtóriást. Az olasz kis- és közepes vállalkozások a korlátozottabb forrást biztosító informális együttműködést vagy befektetési partner bevonását kedvelik. Talán ezért is követi ezt az utat a DeA Capital olasz befektetési társaság, amelynek a Taste of Italy nevű alapjába tervezett 200 millió euró fele már össze is jött. Első befektetése májusban a 30 millió euróért megvett Gruppo La Piadineria étteremlánc volt, amely az olasz piadina lepénykenyér-féleségekre szakosodott.

A helyi luxusipar is meglátta a lehetőséget a prémium élelmiszertermékekben. A 102 éves Prada milánói divatház tavaly megvásárolta a majdnem kétszer olyan idős Pasticceria Marchesi kávézó- és cukrászdaláncot, és tervei között szerepel az ázsiai terjeszkedés. A Valentino és a Hugo Boss mögött álló Marzotto család, a Ferragamo cipődinasztia és a Calzedonia alsóneműgyártót alapító Veronesi egyaránt a borüzletbe szállt be. Az olasz élelmiszeripar ugyanazon a változáson megy át, mint a luxuságazat az 1980-as években, amikor a családi cégek megerősödtek, és kiléptek a nemzetközi piacokra.

Olaszországnak több eredetmegjelöléssel ellátott élelmiszer-ipari terméke van, mint legfőbb agrárversenytársának, Franciaországnak, az élelmiszerexportban mégis a franciák, a spanyolok, sőt a németek mögött áll. Ennek oka, hogy a brit Tescóval, a német Aldival, a francia Carrefourral vagy a spanyol Diával szemben nincs hasonló méretű globális olasz szupermarketlánc, sőt a hazai kiskereskedelem is igen töredezett. Pedig globálisan egyre nagyobb a kereslet a jó minőségű élelmiszerek iránt, és az olasz agrárexport lassan, de biztosan növekszik: a közel 30 milliárd eurós kivitel majd harmadával nagyobb, mint 2007-ben volt.

Advertisements

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s