Kultúra

A kínai újév Pratoban

lanterne_cinesi

Prato-ról már sokat írtam (itt megtaláljátok az eddigieket), és ha olvastátok, akkor emlékeztek, hogy  nagyon sok kínai él a városban.

A kínai közösség elég be- és elzárkózó szokott lenni, e gyerekek rendesen járnak az iskolába, és általában jól teljesítenek, de a szülők ritkán vesznek részt az iskolai programokban, egyszerűen nincsen idejük rá, mert rengeteget dolgoznak. Ugyanez igaz úgy általában a beilleszkedésre: a saját negyedükben, kínai boltok, szolgáltatók és feliratok között élnek jobbára, csak a szükséges kapcsolatra szorítkozva a helyi olaszokkal.

Mivel a város lakosainak egy jelentős részét ők teszik ki, a város intézményei folyamatosan kapcsolatot, együttműködést keresnek velük. Erre a legutóbbi jó példa a kínai újév megünneplése. Február 8-án fordult a kínai év a majom évébe, erről két hetes ünnepségsorozattal emlékeztek meg az itt lakó kínaiak.  Idén Prato városa a Fény ünnepével (Festa delle Luci) kapcsolódott be az eseménysorozatba a Toszkán Régió finanszírozásával és több helyi alapítvány részvételével.

Nem titkolt célja volt a közös rendezésnek, hogy felhívja a figyelmet a város tisztaságának megőrzésére, és a kínai negyedként ismert Macrolotto Zero kitakarítására.

Az első nap (február 19-én) közös negyedbeli sétát szerveztek több alapítvány részvételével azzal a céllal, hogy megértsék, hogyan élnek az itt lakók. Az összegyűjtött információk alapján javaslatokat szeretnének tenni a negyed körülményeinek javítására.
Másnap, 20-án takarítottak: olasz és kínai helyi lakosok  együtt gyűrkőztek neki a lerobbant negyed megtisztításának. Emellett délután gondűző seprűket is készítettek, amelyet később ki fognak állítani.
És végül vasárnap ünnepeltek: olasz és kínai termékek vásárával és utcai felvonulással várták a helyieket és látogatókat. Eközben kétnyelvű negyedlátogató és termékkóstoló körökhöz is csatlakozhattak az érdeklődők.
Végül este felengedték a “vágylampionokat”.
Így is lehet…
Kultúra

Eco

Már 5 napja meghalt, és tegnap el is temették, mégis azóta gondolkoztam, hogy hogyan tudnék én róla írni, főleg, hogy jobbnál jobb méltatások születtek róla franciául, angolul, magyarul és még ki tudja, hány nyelven.

Aki csak a sima adatokra kíváncsi, itt kezdje (olaszul).

Magyarul sokkal rövidebben ugyanitt.

Meg vagyok győződve, hogy az elmúlt 50 év legnagyobb jelentősségű és formátumú olasz szereplője, munkássága a kultúra különböző szektorait, tematikáit és korait érintette, az iskola alapítástól a könyvíráson és kiadáson át fordításig és az újságírásig. Igazi polihisztor volt.

Rengeteg egyetemen tanított szerte a világon, kutatott, írt, közszereplőként az aktualitásokról is megszólalt, nem lehet felsorolni mindent egy bejegyzésben (a wikipedia szócikk terjedelme is impozáns).

Három dolog megmarad bennem vele kapcsolatosan most már örökké. Amikor én középkori doktori iskolába jelentkeztem, valaki felhívta a figyelmemet Eco egyik bonmot-jára, mely szerint ő maga azért lett szemiotikus, mert a középkorászat igen költséges hobbi (az utazgatások, a szövegekhez való nehéz hozzáférés stb okán) – és tényleg így van, még ma, az internet korában is.

A második mozzanat az, hogy még holtában is tanított (engem feltétlen), egy nekrológból tudtam meg, hogy neve, az Eco a latin  “ex caelis oblatus” (az ég ajándéka) kezdőbetűinek összeolvasásából jön, és a talált gyerekeknek adták, amilyen Umberto Eco nagyapja is volt.

Végül pedig az egyik kedvenc tartózkodási helye Monte Cerignone-volt, ahol amikor először jártam, nekem is megmutatták a házát. A helyiek bátorítottak, hogy nyugodtan menjek be hozzá egy nyári nap, mikor ott van, mert mindenkit szeretettel és egy pohár borral vár egy kis beszélgetésre. Persze sosem lett volna egy ilyen beszélgetéshez bátorságom, vagy csak akkor, ha nem csak 10-15 cikkét és művét olvastam volna, hanem az összeset (na ez egy életprogram lett volna). De azóta, 10 éve ahányszor elmentem azelőtt a ház előtt a völgyben (és ez évente 10-15-ször előfordul), ez mindig eszembe jutott.

Most már nem lesz kihez beugrani, de a luogo del cuore-ben azért legalább egyetértettünk. 🙂

 

Mindennapok

Matrimoni misti

Marito e buoi dei paesi tuoi tartja a régi olasz mondás (férjet és állatokat a saját faludból szerezz), nyilván még abból a korból, amikor egyrészt nem volt nagy földrajzi mobilitás, másrészt a házasságnak nagyon erős volt a közösségi kontroll funkciója. És persze a szerelmi házasság mint olyan nem létezett, az emberek gazdasági és státusz okokból házasodtak.

Aztán a 19. század végétől beúszott a képbe a szerelmi házasság igénye, és innentől szép lassan előtérbe került, hogy az ember azzal és azért házasodik, akivel és hogy jól érezze magát. Elméletileg, mert persze a házasság azért még ma is igen normatív: adott szerepek és funkciók betöltésére IS keresi férfi és nő a párját.

De most nem is ezen a vonalon mennék tovább, hanem beszéljünk a vegyes házasságokról. Olasz -külföldi relációban  régen is volt házasságkötés, de egészen a 2000-es évekig marginális maradt a jelenség. Sokan ismerünk a ’70-es években ide férjhez jött pl. magyar nőket, de a számuk nem volt különösebben magas statisztikailag. Ellenben mióta egyre nyitottabbak a határok, egyre több keleti ország is belépett az EU-ba, olcsóbb lett az utazás és mindenféle technikai eszközök állnak rendelkezésre a kommunikációhoz, megtöbbszöröződött a vegyes párok száma.

Most éppen az olaszokról beszélek, de a jelenség mindenhol megfigyelhető Nyugat-Európában. Sőt, a régi gyarmattartó országokban talán még inkább, lévén a saját gyarmataikra könnyebben utaztak, onnan könnyebben költözött utánuk a házastársuk (itt is elsősorban nők).

Van a jelenségnek egy-két nem tagadható jellemzője. Az egyik, hogy ezeknek a pároknak a nagy része mindenhol helyi férj – külföldi feleség felállásban működik. Tagadhatatlan, hogy a szegényebb országokból nagyon vonzó, és komoly életlehetőséget biztosító alternatíva egy nyugati férfihez hozzámenni. Ugyanakkor sok esetben azok a nyugati férfiak keresnek célzottan “keleti” feleséget, akiknek a saját országukban nehézségeik vannak egy párkapcsolat kialakításával. És amikor kereslet és kínálat ilyen szerencsésen talákozik, akkor az üzlet beindul…

És nem, nem azt mondom, hogy ez MINDEN esetben így van, Magyarország talán még az az ország, ahonnét nem KELL férjet nyugaton keresni, hogy valami minimális anyagi biztonságot találjon egy nő, de ahogy keletre haladunk, ez egyre kevésbé van így. Olyan országok, ahol a hagyományos szerepfelfogás dívik, ahol a nők életcélja, hogy találjanak egy őket eltartó férfit, nagy számban bocsátanak  ki ilyen nyugati férjet és egzisztenciát kereső nőket. És ne tagadjuk, hogy máig létező jelenség, hogy egyedülálló, hogy úgy mondjam, a saját országában mérsékelten  sikeres (eufemizmus!) olasz (angol, német, osztrák…) férfiak katalógusból választják ki a sudár, fiatal, szép szőke orosz feleségüket, abban a reményben, hogy a kevésbé öntudatos, a szociális kontextust nem annyira ismerő nő majd alkalmazkodik, befogja a száját az eltartásért cserébe. Aztán csodálkoznak, amikor röviddel az állampolgárság megszerzése után lelép a nő.

Ő egy jó példa, a hölgy foglalkozását tekintve orvos, és miniszter is volt nemrégiben.  

Ez általános egyenlőtlenségi probléma, egy olyan rendszerben, ahol egy nő a saját erejével nem tudja megteremteni az egzisztenciáját, ahol gyerekkorától azt súlykolják a fejébe, hogy az egyetlen életlehetősége a gyerek és férj, illetve a legjobb befektetés a szépsége, nem csoda, ha beleállnak ebbe a “kalandba”. Ezzel egy időben nyugaton az elmúlt évszázadban dinamikusan bővültek a nők életlehetőségei, ezért aztán már nem mindig és minden esetben vállalnak fel egyoldalú, férfinek kényelmes felállásokat (pl. az összes fizetetlen otthoni munka elvégzése, alacsonyabban fizetett munkák, anyagi függőség), vagy az eddig természetesenek tekintett munkamegosztást megbeszélés tárgyává teszik, emiatt aztán az eddig kiszolgált férfiak hirtelen úgy érzik, hogy veszendőben a kényelmük, és hát mennyivel egyszerűbbnek tűnik egy engedelmes feleséget találni, mint egyenértékű félként kapcsolatot kialakítani.

De lássuk a számokat. 2013-ban az összes házasságkötés 10%-a (majd’ 21 000 pár) volt vegyes házasság – és ebben nincsenek benne azok a házasságok, amelyekek külföldön kötöttek, de Olaszországban (még) nem regisztráltattak. Ezen belül a Rómától északabbra fekvő tartományokban ez az arány elérte a 15%-ot. Ezzel egyidőben az olasz-olasz párok között kötött házasságok száma 25%-kal csökkent. Ez az adat is azt mutatja, hogy egy olasz nőnek nem életszükséglet házasodni még akkor sem, ha egyébként tartós kapcsolatban él, és ennek nyilván fontos egzisztenciális okai vannak – a megélhetése nem függ egy férfitól sem anyagilag, sem társadalmi helyzetét tekintve.

Milyen nemzetiségű felekkel házasodnak az olaszok? A románok aránya 14,5% – ez nyilván azért van, mert majd’ 1,5 millió román állampolgár emigrált Olaszországba az elmúlt 6-8 évben, és olaszok is sokan nyitottak (áttettek Olaszországból) kisvállalkozást Romániában. Ezután jön Ukrajna (8,6%) és Brazília (6,2%). A vegyes házasságok 78,7%-ában a férj az olasz. Itt sem mindegy, honnan jön a másik fél: a külföldi feleségekkel rendelkező olasz férjek nagy része kelet-európai nővel házasodott (Románia, Ukrajna, Oroszország és Lengyelország). Ennek okai egzisztenciálisak (anyagi biztonság, szegény országból érkezvén) és a keletebbi országokban bevett hagyományos nemi szerepekben is keresendők (nő csak a család – férj gyerek által elismert, csak ez az életcélja).

Ami az olasz nőket illeti, ha külföldi férjet választanak, akkor az elsősorban Marokkóból, Albániából, Tunéziából és Egyiptomból származik. Itt is nagy szerpee lehet annak, hogy nagyon sok ezekből az országokból származó férfi él Olaszországban. És ne tagadjuk, ismert az a jelenség is, hogy a Maghreb országokba kiránduló szingli EU-s nők nagyon keresettek az ottani fiatal férfiak körében – nyilván kivándorlási céllal, egy jobb élet reményében (erről egy francia és osztrák film is készült pár éve). Ez utóbbi esetben is az anyagi erőviszonyokról van szó, ki az, aki megengedheti magának, hogy egy házastársat itt eltartson (még ha csak az elején is), illetve az elmaradottabb országokban élőknek a jobb élet iránti vágyakozása, a házasság, mint életlehetőség felhasználása, hogy egy gazdagabb országba költözzenek.

Hosszabb cikk az olasz helyzetről itt.

Hogy ne csak Olaszorzságról beszéljünk, találtam egy hosszú cikket a németekről, ami elég hasonló az olasz helyzethez: a német-német párok közötti házasságkötések száma meredeken esik az elmúlt évtizedekben, a külföldiekkel kötött házasságkötés meredeken nő. Ott a vegyes házasságok az összes házasságkötés 9,7%-át tették ki 1991-ben, 2002-ben viszont már a15,9%-át. Azóta viszont csökkenő tendenciát mutatnak.

Cikk itt. 

A Real Time tévében futott egy sorozat vegyes párokról, a Colori dell’Amore, ami nagyon érdekes volt. Annyi minden taláható a statisztikák mögött, ez a sorozat pont erre világított rá. Persze nem szerepelt benne olyan pár, mint pl. a huszonéves ukrán badante  (gondozónő) és nyolcvanéves gondozottjának a házassága, ami pedig gyakran előforduló felállás, és egy ideje törvénnyel is próbálták akadályozni az ezzel járó előnyöket: a házastárs  halála után csak akkor jár a pensione di reversabilitá, ha a pár közötti korkülönbség nem több, mint 40 év, és több, mint 10 éve voltak házasok. Márpedig ha törvényt kellett erről hozni, akkor ez egy igen gyakran előforduló jelenség…

Infrastruktúra, Mindennapok

Használt autó vásárlása Olaszországban

Úgy értem, amit hazavinnél Magyarországra…

Sokaknak szemet szúr, hogy mennyivel olcsóbb Olaszországban a használt autó, mint otthon (ez egyébként az elmaradottabb, szegényebb országok rákfenéje, kevesebb pénzből él ott az ember, de bizonyos dolgoknak mégis magasabb az ára, mint a gazdagabb országokban).

Erről egy gyors kereséssel megbizonyosodhat az ember a talán legnagyobb netes autó adó-vevő oldalon az  http://www.quattroruote.it/ -en.

Hogy pár példát mondjak, én a 8 éves nissan  micra-mat 1400 euróért vettem annak idején (alig használtan, mert egy idős nénié volt), a kollégám az 5 éves dízel ford fiesta-ját 2400 euróért sem bírta eladni, és a fenti oldalon találtunk már 17 éves dízel volvot 500 euróért.

Alkalmilag egy kicsit itt is felmehet a használt autók ára, főleg ha van valami beszámítós akció, amikor bármilyen régi, rossz autót beszámítanak adott összegért egy új árába. Ilyenkor persze sokaknak megéri betenni a régi autót a vásárlásba, de alapvetően igaz, hogy itt sokkal olcsóban kap az ember használt autót.

De persze a költségek nem állnak meg itt.

Először is arra is érdemes figyelni, hogy forgalomból kivont autót keressünk, mert egyébként nekünk kell annak költségeit állni. Ilyet lehet találni a neten, sokszor kereskedők is így árulják a régi autókat,pont azért, hogy eladják külföldre. Sok esetben (pl. egy 17 éves volvónál) az autó itt már semmit nem ér, mindenképp ki kéne vonni a forgalomból (radiazione) vagy bezúzatni (rottamazione), ami pénzbe kerül a tulajnak. Ezért aztán akár a magánszemély, akár a kereskedő dönthet úgy, hogy ok, kifizeti a forgalomból kivonás árát, és aztán meghirdeti az autót, külföldiekre gondolva, hogy legalább azt a költséget behozza, amibe a forgalomból kivonás került, vagy az kerülne, hogy megsemmisítsék.

Minden infó a forgalomból kivonásról külföldre vitel esetén itt található meg olaszul. 

Erre azért az olasz állam is rájött, és éppen idéntől nehezítették ezt az eljárást (Cikk erről itt).

Mellékszál, de hasznos lehet: a forgalomból kivont járműveket egy alkalmi biztosítással lehet hazavinni (egy adott napon, adott útra, adott összegért lehet megkötni). (Infó erről itt)

A másik jelentős költség az otthoni forgalomba helyezés. Ez gyakran annyira megnyomja a költségeket, hogy általában már nem is éri meg az egésszel foglalkozni. Itt találtam egy összefoglalót ezekről a költségekről, lehet számolni:  http://www.biztoshely.hu/gepjarmu-forgalomba-helyezes.html

Ha még mindig megérné innen autót hazavinni, azért arra is gondoljatok, hogy érdemes valamelyik északi régióban keresni (pl. Veneto), mert az van legközelebb Mo-hoz, és mindenképpen csökkenti a költségeket, ha az ügyintézéshez, hazavitelhez közelebbre kell kiutazni.

 

 

Firenze, Mindennapok

La porti un bacione a Firenze

A Piazzale Michelangelo Firenze kilátópontja, kötelező etap a turistáknak. Csodálatos kilátás nyílik innen a városra,  minden fontosabb épület látható, éjjel pedig a fények nagyon szépek.

Eddig a tér nagy része egy hatalmas parkoló volt, ahol az emberek reménytelenül keringtek, hogy öt percre megállhassanak, lenézhessenek a városra és megnézhessék Michelangelo Dávidjának egyik másolatát. Tegnap óta viszont megyszűnt a parkoló, csak gyalogosan lehet megközelíteni a teret.

Hogy emlékezetes legyen az esemény és tekintettel a dátumra,  a város egész napos programot szervezett, koncerttel és a “Bacio  al piazzale” (Csók a téren) nevű kezdeményezéssel. Bárki, akinek kedve volt, felmehetett a térre és ott adhatott egy csókot a párjának egy hatalmas aranyozott képkeretben. Összesen 4500 ember élt a lehetőséggel, amit a tévében is közvetítettek. Így valahogy:

Una coppia si fa fotografare con la...

A csók Firenzében nemcsak azért pláne, mert február 14-én ejthették meg, hanem mert van egy dal, amit minden olasz ismer, a “La porti un bacione a  Firenze” (“Küldök egy csókot Firenzének”).

Egy Odoardo Spadaro nevű énekes művéről van szó, amelyet 1937-ben írt, és amely kifejezi a sok elvándorolt olasz honvágyát, egyedüllétét és reményét, hogy egy nap visszatérhet a városába. Ahogy arról már itt a blogon is többször szó esett, az olaszok milliószám vándoroltak el a 19. század végén és a 20. században, a nagy szegnység miatt és mert nem volt munka. Ennek az elvándorlásnak emblematikus dala a “La porti un bacione a Firenze” egy olyan szerzőtől, aki maga is külföldön élt sokáig.

Erről van szó:

 

Kultúra

Bialetti

Alig van “olaszabb” egy jó presszókávénál, és kapszulás gépek ide vagy oda, a legtöbb olasz háztartás azért ragaszkodik a bevált moka-jához, azaz kotyogós kávéfőzőhöz.

Ilyen volt régen

A kotyógós főzőt Alfonso Bialetti találta fel 1933-ban, és az elmúlt majd’ 100 év alatt olyan karriert futott be, hogy egy példányát a New Yorki MOMA is kiállította.

 

A vállalkozást eredetileg 1919-ben alapította Alfonso a piemontei Omegna-ban, alumínium olvasztásra és -megmunkálásra.  A nagy áttörés 1933-ban a moka megtervezésével jött el, amelyhez az ihletet az omegnai asszonyok mosási technikája adta (már legalábbis a legenda szerint).

Úgy tartja a fáma, hogy a háború utáni években a fiatal Alfonso Bialetti szerette volna megismertetni a masinát minél több emberrel. Egy nap egy hitetlen franciákból álló csoportnak magyarázta épp a működését, mikor feltűnt a színen Onnasis, a hajómágnás. Bialetti odament hozzá és megkérdezte, hogy megkóstolná-e a presszókávét, amit a moka-val főzött. A legenda szerint Onassis elfogadta, és nagyon ízlett neki, aminek hangot is adott a franciák előtt. Innen indult a Bialetti világkarrierje.

A gyártás a háború végéig kisüzemi volt, évi 70 000 darabbal, csak azután lendült fel, miután a fia, Renato átvette a cég vezetését.

Renato a Bialetti gyárban nőtt fel, majd átvette a  vezetését egészen addig, míg 1986-ban el nem adták a Faema cégnek.

Renato Bialetti tegnap,  93 éves korában meghalt, és erről minden tévéhíradó, online lap megemlékezett, mert a Bialetti a mai napig minden háztartásban megtalálható, és a 40 évesnél idősebbek mindegyike tud idézni gyerekkorából legalább egy Bialetti reklámot.

Az utóbbi időkben a termékspaletta nemcsak a moka-k terén bővült (ld. alább), hanem minden egyéb háztartási eszközt is gyártanak, jó minőségben.

Egy kis Bialetti ihlet:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

 

Nekünk ilyen van, acélból, több méretben, nagyon szeretem:

ilyen van.jpg

 

UPDATE: Azóta megvolt a temetés is: a hamvakat egy kotyogós kávéfőző alakú urnában helyezték örök nyugalomra. Az embernek lehet humorérzéke még halott korában is 🙂

(foto Elisa Sola)

Felhìvàsok, Mindennapok

Járvány

Egyébként meg úgy tűnik, Toszkánában járvány lett az agyhártyagyulladásos esetekből. Egyelőre még tanácstalanul állnak az előtt, hogy mi lehet ennek az oka, de mivel ennek a fele sem tréfa, több lépésben ingyenessé tették az oltást. Először csak a fiataloknak, majd 45 éves korig, mától már 45 év felett is ingyenes. Az asl-ban kell időpontot kérni.

 

 

Kultúra

Karnevál – farsang

carnevale1

Többen kérdezték már tőlem, hogy karnevál máshol is van Olaszországban, vagy csak Velencében. Jelentem, mindenhol van 🙂 a farsangról van szó, olaszul carnevale, ami eredetileg egyházi ünnep, és mindenhol megtartják (már katolikus vidékeken, és Oo. pont az).

Egy kis gyorstalpaló a nem vallásosoknak: a Carnevale (farsang) a keresztény országokban elterjedt ünnep volt, méghozzá azt az időszakot jelenti, amikor nem eszünk húst. A “carnem levare” (húst elhagyni) latin kifejezésből jön, és a böjtöt jelenti, ami a húsvéti (hús vétele, ugyebár :)) ünnepek előtt tartandó. Ma már persze az emberek nagy része, a katolikusok sem tartják a böjtöt, ettől függetlenül farsangolnak, a tavaszt várván. (Hogy bezárjuk a kört, valószínűleg eredetileg, még a keresztények előtt ez is pogány tavaszváró ünnep lehetett, amit a keresztények nagy bölcsen beépítettek a hagyományukba, ahogy a többi pogány ünneppel is tették. Elvégre az embereknek néha kell valami kikapcsolódás, és a régi szokásokat kiírtani nehezebb lett volna mint keresztény irányultságot / magyarázatot adni nekik).

carnevale2

A farsangi nagyböjt előtti még húsevős nap volt a martedí grasso (mardi gras franciául is), magyarul húshagyó kedd. Mivel ezután 40 nap böjt és vezeklés jött, az emberek még utoljára jól kibulizták és teleették magukat.

A farsang kezdete a húsvét idejétől függ, ami évente változó. Ma ilyen fárasztó leszek, és azért is elmesélem, hogy húsvét mikor van. A 325-ben tartott Niceai Zsinaton vésték kőbe, hogy a húsvét a tavaszi napéjegyenlőség utáni első teliholdat követő vasárnap. Így lesz változó a pontos napja, de mindenképp március 22. és április 25. közötti időszakra esik.

A farsang viszont a húsvétot megelőző 40 nap, azaz itt visszaszámolva megkapjuk a farsang keddjét (meg hozzácsapjuk a megelőző vasárnapot, hogy legyen idő a festa-ra).

Most, hogy túlvagyunk a napi matematikán és asztronómián, jöhet a farsang bulis része.

A hagyomány szerint a farsang tehát 1 nap lenne – meg esetleg az előtte levő vasárnap, de a marketingszempontok és a vallás háttérbe szorulása miatt mostanság a farsangi felvonulásokat több héten keresztül tartják (bőven benne a nagyböjtben).

viareggio 3

A farsangi felvonulás eredetileg télijesztő /tavaszhívó volt, azaz az emberek beöltöztek vagy félelmetes maskarákba (Mohács), vagy egyszerűen csak érdekes, más ruhákba, kihasználva, hogy végre valaki más bőrébe bújhatnak, kikapcsolhatnak az életükből.

A legismertebb farsangi felvonulások Velencében vannak, ez az, miről mindenki látott már képet. Olaszországban nagyon keresett és kedvelt a viareggio-i  carnevale, ahol szintén 4 hétvégén keresztül felvonulnak a hatalmas autocarro-kra készített papírmasé figurák, reklámozva egyébként a helyi ipart is (papírgyártás). Egy ideje már a politikai, közéleti aktualitások is témaként szerepelnek a bemutatott  jelentekben, ezzel is világiasabb lett a felvonulás.

Carnevale-di-Viareggio-2.jpg

Annyira kedvelt esemény a carnevale, hogy ilyenkor az utcákon (minden városban és faluban) rengeteg beöltözött gyereket látunk, akik boldogan sétálnak a színes, vicces ruháikban.

Az első farsangi hétvége itt már lement, de a kedvelt helyeken lesz még 3 hétvége, akinek forgataghoz van kedve, rajta, lehet készíteni a maskarákat.

viareggio

Itt egy régi, 2009-es cikk a viareggioi élményeimről. 

Étel - ital

Étel, pazarlás

“Elfogadták a francia javaslatot amely szerint a nagyobb francia szupermarketek a jövőben kötelezően jótékonysági szervezeteknek és élelmiszerbankoknak kell hogy felajánlják a megmaradt élelmiszereket. Minőségtől függően, persze, amit nem lehet már emberi fogyasztásra felhasználni, abból állati takarmány lehet!” cikk itt

Ugyan a franciáknál egyelőre a szupermarketekről van szó, de nézzünk körül Olaszországban is, a családok szintjén.

A szavak és elvek szintjén mindenki egyetért, jó lenne spórolni és ételt nem kidobni. A család nyilván anyagilag jobban jár, ha nem dobálja ki a maradékokat – ez lenne a közvetlen, azonnal érezhető haszna. De ennél még lényegesebb talán, egy “magasabb” szinten, hogy felesleges megtermelni, becsomagolni azt az ételt, ami a szemétben végzi – energiát pazarolva, környezetszennyezést okozva (és itt nem csak arra gondolok, hogy milyen szemétben végzi az ételmaradék, hogy semmisítik meg, hanem arra, hogy a hús, zöldség megtermelése rengeteg energiába kerül a földnek, és sok – legtöbb – esetben ipari termelési viszonyok között környezetromboló).

A Waste watchers felmérése szerint, a kidobott ételek valós mennyisége jó 50%-kal magasabb, mint amit az emberek gondolnak, becsülnek. Ez Olaszország esetében azt jelenti, hogy évente kb. 13 milliárd euró értékű étel végzi a szemétben. Ez hetente és családonként 6,7 eurónyi, kb. 650 grammnyi ételt jelent. Annak ellenére, hogy az olaszok 51%-a előre elkészített listával megy a boltba, pont azért, hogy megelőzze a pazarlást. Ezzel együtt 46%-uk azt mondja, hogy túlvásárolja magét, ezért romlik rá az étel. 10-ből kilenc olasz azt is állítja, hogy vásárláskor megnézi a lejárati időt, és azt veszi meg, ami el fog fogyni az adott időn belül.

Úgy sikerül ennyit kidobni, hogy 81%-uk nem hajítja ki automatikusan a dátum szerint lejárt ételt, hanem megkóstolja, megnézi, hogy még használható-e.

Tudatosnak is tartják magukat, mert 10-ből 9 olasz tisztában van azzal, hogy az étel pazarlása közvetlen összefügg a természet-/környeztrombolással, és elvárja (-ná), hogy az iskolában ezt megtanítsák a gyerekeknek.

A körülöttem lévő olaszoknál én azt látom, hogy szeretik a friss ételt, sőt az ételek nagy része olyan, hogy csak frissen eszik meg. Igaz ez a tésztára, de a húsételekre is. A tésztákat (illetve a legtöbb tésztát) nem tudják elképzelni melegítve, ezért ha többet sikerül készíteni, mint amit megesznek (márpedig ez előfordul, nagyon nehéz megbecsülni, hogy pontosan mennyi fog elfogyni), akkor a maradék megy a szemétbe. Lehet, hogy csak egy maréknyi, de akkor is. A húsok nagy részét frissensültként eszik, az sem olyan, hogy eltehető lenne másnapra (mint nálunk a pörkölt, sült hús).

Nagyon sokszor megveszik a joghurtokat, gyümölcsöket, majd nem eszik meg időben. Nyilván megtehetik,  szerencsére már nagyon rég jólétben élnek, még akkor is, ha ez kicsit megingott a válság kezdete óta, de semmiképp nem szeretnek üres hűtővel találkozni otthon, ezért bebiztosítják magukat, azon az áron is, hogy nem fog minden elfogyni.

Amióta több nő is dolgozik hivatalos munkahelyen, nyilván kevesebb energia jut arra is, hogy megtervezze a heti menüt, a maradékokat felhasználja, több az esti vacsoraimprovizáció, és nem tervezett házon kívüli vacsora.

Van még mit tenni ezügyben, az biztos. (Sokféle adatot talál az ember, ha erről a témáról keres információt. Nyilván függ a felmérés időszakától, kritériumaitól stb. Annyi biztos, hogy pazarlás van, nem is kevés, és ezen jó lenne változtatni.)