Kultúra, Mindennapok

Pannella

Néhány napja meghalt Marco Panella, az olasz politikai szcéna egyik legfurcsább, legmegosztóbb és legérdekesebb személyisége.

A 86 évet megélt Pannella igen érdekes és hosszú politikai karriert tudhat maga mögött. Önmagát “radikális, szocialista, liberális, federalista européer, antiklerikális, antimilitarista, erőszakellenes és gandhista” beállítottságúnak vallotta, már ezt végivenni egy külön program volna.

A Radikális párt alapítói között volt 1955-ben (25 évesen),  amely párt a történelmi szélsőbaloldali mozgalmak örököseként jött létre, sok kérdésben integrálva akár jobboldali gondolatokat is. A háború után vagyunk, Olaszország épphogy köztársaság lett (egy hajszálon múlt), nagyon erős a katolikus egyház befolyása, mérhetetlenül prűd és hagyományos a társadalmi norma, és éppen újjáépítik az országot. Radikális pártot alapítani nem volt egészen “természetes” elfoglaltság.

Az alapértékek, amelyekre a radikálisok hivatkoztak – és hivatkoznak még ma is -, a természetvédelemi elvekkel, a liberális katolicizmussal és a liberális szocializmussal rokonok.

Sosem voltak meghatározó  parlamenti erő, de mindig szem előtt voltak és olyan modern polgárjogi kérdéseket – küzdelmeket vittek előre és tematizáltak a társadalomban, mint a válás, az abortusz, a korai nyugdíjazás eltörlése, a munkavállalói jogok stb.

Pannella hívei úgy tartották, hogy pártszimpátiától, ideológiáktól mentesen védett alapértékeket, ellenzői természetesen azt vetették szemére, hogy nem volt párthű, céljai érdekében akár egymással ellentétes pártalakulatokkal is összefogott.

Válaszott parlamenti  képviselő volt 1976 – 1992-ig, ami igazán figyelemreméltó teljesítmény. És a ’70-es évektől a már fent említett témákban, illetve a válsághelyzeti törvényhozás,  a világban terjedő éhezés és a halálbüntetés ellen, valamint a könnyűdrogok legalizálásáért is fellépett, számos más igen szerteágazó téma mellett.

Mindvégig kitartott a pacifista módszerei mellett: éhségsztrájk, ülősztrájk, civil engedetlenség volt az, amivel szinte hetente – havonta feltűnt a hírekben.

Nem hagyhatom ki a Radikális párt magyar vonatkozását sem: Staller Ilona, azaz Cicciolina, ex pornódíva az ő színeikben lett parlamenti képviselő 1987-ben, ami Magyarországról nézve igen meglepő lehetett akkoriban, de aki egy kicsit is ismeri az olasz politika történetét, az a megfelelő keretben tudja ezt értelmezni: ugyanolyan polgárpukkasztás, figyelemfelkeltés volt az adott (durván korrupt kereszténydemokrata túlsúlyú) politikai közegben, mint kb. 20 évvel később az első transznemű képviselő delegálása a Rifondazione Comunista nevű párttól.

Az a helyzet, hogy a sok ülő- és éhségsztrájkot figyelmen kívül hagyva, ahányszor Pannellaról hallottam, mindig fontos témákban lépett fel meggyőző érvekkel, egy modernebb Olaszországért. Ahogy egy politikustársa megfogalmazta: amikor ők adott témákat bedobtak a politikai közéletbe, a “politikai elit” mindig azt állította, hogy az olasz társadalom éppen arra még nincsen felkészülve, aztán valahányszor keresztülnyomták a törvénykezésen, mindig kiderült, hogy a társadalom jóval előrébb tart, mint a saját kis érdekeit és megszerzett pozícióit védő politikai elit.

Advertisements

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s