Infrastruktúra, Mindennapok

Európai Egészségbiztosítási Kártya – mire jó és mire nem?

Itt találtam ezt az összefoglalót, nyilván sokan tudjátok már, de van, akinek még jól jöhet.

Idézek belőle:

A kártya célja

eu2.jpgFontos megérteni, hogy mire szolgál valójában a kártya, és ebből számos kapcsolódó jellemző egyből érthető is. A kártya nem más, mint egy egységesített megjelenésű (így könnyen felismerhető) igazolás arról, hogy a kártya birtokosa az együttműködésben résztvevő valamelyik országban – EGT-országok + Svájc + Szerbia sürgősségi esetekben – rendelkezik társadalombiztosítási háttérrel (azaz „zöld lámpás” az itthoni rendszerben). Ha valaki ilyen módon biztosított valamely tagállamban, uniós polgárként élhet azzal a jogával, hogy egy másik együttműködő országban turistaként ugyanolyan feltételekkel veheti igénybe az egészségügyi ellátásokat, mint a helyiek. Ami a helyi lakosoknak ingyenes, az a magyar turistáknak is az; amiért viszont a helyiek is fizetnek, azért a turistáknak is fizetniük kell.

Ez tehát nem jelent feltétlen ingyenességet – mivel az egészségügy kialakítása tagállami hatáskör, így az országok maguk választják meg, milyen módon finanszírozzák az egészségügyi rendszerüket, kisebb vagy akár nagyobb hozzájárulást kérve a betegektől. Számos országban kell fizetni az orvoslátogatásért vizitdíjat vagy valamilyen általános receptdíjat, de olyan rendszer is van, ahol először kifizettetik az ellátás díját, majd abból a hatályos tagállami jogszabályok alapján a visszatéríthető összeget később visszaadják. Ezek az ún. visszatérítéses rendszerek, ilyen működik például Franciaországban, Belgiumban és Luxemburgban és bizonyos egészségügyi szolgáltatók esetében Finnországban. Az egyes országokban szokásos önrészek mértékéről az OEP összefoglalójábantaláltok hasznos információkat.

A kártya használata

Fontos még kiemelni, hogy a Kártyát csak az adott állam társadalombiztosítási szervével szerződött szolgáltató fogadja el, privát praxisban dolgozó orvosoknál nem vehetünk igénybe szolgáltatásokat a társadalombiztosítási rendszer fedezetére. Szintén fontos megjegyezni, hogy a kártya csak ideiglenes tartózkodás esetén használható. Amikor életvitelszerűen tartózkodunk egy másik tagállamban, más szabályok szerint lehet igénybe venni az egészségügyi szolgáltatásokat. Szintén fontos kiemelni, hogy a kártya „orvosilag szükséges” esetekben használható (amely a „sürgősségi” ellátásnál valamelyest bővebb, például beleértendő a dialízis-kezelés, vagy a terhesség és szülés esetén nyújtandó ellátások.) A szükségességről minden esetben a kezelőorvos dönt, figyelembe véve a beteg állapotát, illetve azt, hogy mennyi ideig tartózkodik az adott országban.

Fontos ezen túl az is, hogy a kártya nem fedezi a költségeket, ha valaki kifejezetten orvosi kezelés céljából utazik külföldre. Erre az esetre más szabályok vonatkoznak, amelyek lényege, hogy az igénybevett külföldi gyógykezelés költségét a betegeknek meg kell előlegeznie, és kizárólag az ellátás magyarországi belföldi költségmértékének utólagos megtérítésére tarthatnak igényt.

Kártya vs. utasbiztosítás

eu3.jpgMivel az uniformizált kártya azt szolgálja, hogy a különböző országok biztosítói az igazolt jogviszony alapján lerendezzék egymás közt az egészségügyi ellátások finanszírozását, ezért a kártya nem minden utazáshoz kapcsolódó problémára nyújt megoldást. Egy utasbiztosítással összehasonlítva az egészségbiztosítási kártya nem támogatja / fedezi például a beteg hazaszállítását, az esetleges poggyászkárt, az elveszett mobiltelefon költségét vagy az autó lerobbanása esetén a hazaszállítást.

Mindezek mellett számtalan esetben lehet segítségünkre a kártya azzal, hogy használatával a helyiekkel azonos feltételekkel vehetünk igénybe egészségügyi szolgáltatásokat. Ha elcsúszunk a medence partján, beletenyerelünk egy tengeri sünbe vagy balesetet szenvedünk egy helyben bérelt robogóval, nem kell azzal foglalkoznunk, hogy bizonygatjuk, biztosítottak vagyunk valahol az EU területén. A kártya ingyenes, ráadásul 3 évig érvényes – így mindenképpen érdemes kiváltani. Ha pedig bizonytalanok lennétek a használatában, akkor egy remek okostelefonos alkalmazás is segít.

Kultúra

A belgiumi olasz emigráció

Emigrálni sosem könnyű, különösen akkor nem, amikor a szegénység, éhség, háború elől kell menekülni, olyan helyre, ahol az élet még így sem lesz könnyű. Az olaszok tudnak erről valamit, az egész 19-20. századuk erről szólt.

Erős kezdésnek 1860 és 1885 között elment innen kb. 10 millió ember. A mai bejegyzés témája, az viszont később történt: idén 70 éves a belgiumi olasz bevándorlás.

Az európai olasz emigráció célországai a 20. században Franciaorszég, Belgium, Svájc és Németország volt. Mint más esetben is gyakran, itt is azt  hitték az 1940-es évektől útnak indulók, hogy átmeneti megoldásról van szó, azaz pénzt keresnek, majd idővel visszatérnek a megspórolt vagyonnal, hogy abból itt, Olaszországban építsék újra az életüket. Mint sok más esetben, itt sem ez történt a kivándorlók nagyrészével.

Belgiumban és Svájcban sokáig az olasz közösségek voltak a legnagyobb bevándorlócsoportok, és ugyan sok idős ember a nyugdíjbavonulása után hazatért (sokszor anyagi okok miatt: itt egyszerűen többre elég az a nyugdíj), fiaik, unokáik maradnak, olaszságukat sokszor már inkább valami érdekes identitásként őrizve.

 

A háború utáni újjáépítéshez kellett a szén, Belgiumnak (a déli részen, Vallóniában)  nagy szénbányái voltak, de valakinek (lehetőleg olcsón) ki is kellett azt termelni. Így ez és a Franciaország északi részén levő bányák lettek az első nagy háború utáni emigránshullám célterületei.

1946. június ás szeptembere között indult az első kontingens, eddigre meglett  két állam (Belgium és Olaszország) közötti emigrációs paktum (trattato d’emigrazione). Ez a paktum meghatározta azt is, mennyi szenet kell minden egyes kivándorló olasz munkásnak kitermelnie. Amit viszont elhallgatott a paktum, az a drámai munka és életkörülmények voltak, amelyek az olaszokat ott várták.

Látszólag szükség volt a szénre, valójában a belga állam tartotta életben a szénkonjonktúrát, ami a szén árának gyors esésével igen hamar elillant. Az olcsó olasz munkások egy darabig még segítették a működést, de egy idő után már ez sem volt elég a régóta tartó válság további késleltetésére. A vallon szénbányák bezárása a vallon ipart gyakorlatilag padlóra tette az ’50-es évek végére.

 

Carta delle miniere di carbone in Belgio. Fonte: F. Milone, Il carbone e l’emigrazione italiana in Belgio, in «Bollettino della Società Geografica Italiana», 8, 1949,
105.

Ezzel együtt a fémipar válsága is eljött, a teljes dél-belga régiót válságba döntötte. Minden erőfeszítés ellenére 19 bányát zártak be 1957 és 1961 között. Az 1957-es 81.000 munkahelyből 39.000 lett 1961-re. Aki el tudott menni, ment, de minél idősebb volt valaki, annál kevésbé volt erre lehetősége. Az 1962-es Rapport Sauvy a lakosság elöregedéséről beszél, alacsony születésszámról és várható demográfiai katasztrófáról. Emiatt is jónak látták, ha egész családokat hozatnak Olaszországból.

A munkások toborzása közvetlenül Olaszországban folyt, a Vatikán ajánlásával a helyi plébániákon. A belgák kiválogatták azokat a dolgozókat, akiket képesnek gondoltak a munka elvégzésére.

Megérkezés után több meglepetés is várta az olaszokat. Mindenekelőtt a munka minősége: teljesen tapasztalatlan embereket küldtek le minden előzetes felkészítés nélkül a bányába. Az épp odaérkezettek nem beszélték a nyelvet sem. (Csak az ’50-es évektől volt egy minimális képzés a munka megkezdése előtt). A fizetések jóval alacsonyabban voltak a vártnál, mivel nem képzett munkaerőről volt szó. A fizetés egy része a kitermelt szénmennyiségtől függött, ez egyrészt felkészületlenül nehéz dolog, másrészt a vakmerőbbeket olyan kalandokra késztette, ami sokszor az életükbe került.

Minatori italiani in Belgio emigrati dal Friuli, 1961, Museo provinciale della vita contadina

A szállások nyomorúságosak voltak – sokan a háborúból megmaradt fogolytáborokban lettek elszállásolva. A csalódások miatt agresszívvá váló olaszokat azonnal jelentették a rendőrségnek.

Amikor a főként agrár vidékekről származó olaszok kiérkeztek Belgiumba, éegy több évszázados iparvidéket találtak. A földműveléshez szokott, kis falvakban lakó, nagyban önellátó, mezőgazdasági társadalmi struktúrákhoz szokott olaszok igen nehezen szoktak hozzá a teljesen más típusú élethez. Az olaszok nem ismerték a szakszervezeteket, a szabott 8 órás munkarendet, a munkáscsoportok íratlan belső szabályait.

Nem szerették a városi környezetet, kifelé törekedtek a városból, és ahol lehet, megművelték a földet. Nagyon nehezen illeszkedtek be a teljesen más mentalitású és kultúrájú új hazába.

1956-ban egy nagy bányaszerencsétlenségben meghalt  262  ember, ebból  136 olasz bányász (1946 és 1956 között összesen 900 olasz halt meg munkahelyi balesetben). Ez akkora hatással volt a közvéleményre, hogy a két ország közötti paktumot felfüggesztették, és ezzel vége lett az államilag dotált emigrációnak is, bár általában véve az olaszok kivándorlásának nem. 1970-re kb. 300 000 olasz lakott Belgiumban.

L'immagine simbolo della tragedia della miniera di carbone belga di Marcinelle (8 agosto 1956) raffigurante l'incendio del pozzo Bois-du-Cazier. I minatori italiani morti a
  Marcinelle furono 136 (262 il numero totale delle vittime).